Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pajzsmirigy szakember

csillag*
Létrehozva: 2004. június 29. 10:12
Sziasztok!

Az egyik kedves barátnőm pajzsmirigy szakembert keres Debrecenben. Szegénykém a múlt héten elvetélt és megállapították, hogy pajzsmirigy alulműködés miatt következett be.
Előre is köszönöm a segítsegét!
  1. Torolt_felhasznalo_416737
    Torolt_felhasznalo_416737
    2004. július 16. 08:4351.
    Igen, ezek a tünetek nekem túlműködéskor is megvoltak, most 3 hónapja nem szedek gyógyszert, mert 1 évig kezeltek és azt mondták, ha beáll, abbahagyhatom, aztán majd kiderül, visszaesek-e vagy sem, pillanatnyilag jól vagyok, járok ellenőrzésre, de ezek a dolgok akkoris megmaradtak mégha nem is állandóan, de sokszor előjönnek, és félek, már meg is maradnak. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_129490 (49)
     
  2. Torolt_felhasznalo_129490
    Torolt_felhasznalo_129490
    2004. július 15. 20:3650.
    Leanderfa, a jóga, agykontroll és asztológia meg mind az összes hasonló dolog egy és ugyanaz.
    Az asztrológia annyiban segített, hogy a horoszkópom megmutatta, mivel van kapcsolatban a betegség az életemben, ill. meddig várható az X bolygó az Y házban való tartózkodása (ami a betegség okozója).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_129490
    Torolt_felhasznalo_129490
    2004. július 15. 20:2849.
    Nem tudom, hogy amit említesz, mellékhatás-e, számomra kísértetiesen hasonlít a pmtúlműködés kezeletlen tüneteihez. . :-(
    Szedsz vmi gyógyszert?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416737 (48)
     
  4. Torolt_felhasznalo_416737
    Torolt_felhasznalo_416737
    2004. július 15. 17:1048.
    Még eszembe jutott, hogy megkérdezzem, nálatok van/volt olyan mellékhatás, hogy a meleget nehezen viselitek, vagy sokszor rettenetes szívdobogásotok van, vagy pl. nekem azóta sokat romlott a szemem és sokszor fáj, ami nagyon zavaró.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_416737
    Torolt_felhasznalo_416737
    2004. július 15. 17:0247.
    Szia Bernie! Nekem nincsenek tapasztalataim asztrológiával kapcsolatban és (eddig) nem is nagyon hittem ilyesmiben, de állítólag a jóga, vagy az agykontroll segíthet a gyógyulásban olyan szinten, hogy az ember legalább a feszültségét kontrollálni tudja, nekem ez is elég lenne, mert "szerencsére" én egy nagyon türelmetlen ember vagyok és nincs sok önuralmam sem, ami szerintem ennek a betegségnek a melegágya. (De nagyon próbálkozom!!!)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_129490 (45)
     
  6. Torolt_felhasznalo_416737
    Torolt_felhasznalo_416737
    2004. július 15. 16:5646.
    Szia Vadrózsa! Az a baj, hogy én amikor begurultam, akkor a délpesti kórház főorvosát osztottam ki, pedig én nem vagyok egy hangos szavú ember, sőt! De miután félrekezelt és utána pár héttel hiába könyörögtem, hogy nézesse meg a T3, T4-et is, ne csak a TSH-t (mert ez önmagában nem mindig elég), nem bírtam tovább.
    Pont azt akartam kérdezni utóbb, hogy műtöttek-e Téged, de aztán írtad is, hogy ne lehetett, Te biztosan egy nagyon erős ember vagy, erős akarattal, én nagyon sokat hisztiztem, hogy miért megint velem történik ilyen, mindig van valami bajom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_671125 (44)
     
  7. Torolt_felhasznalo_129490
    Torolt_felhasznalo_129490
    2004. július 14. 21:3045.
    Csak olvasom a hozzászólásaitokat - és annyira együttérzek. Nekem a túlműködés "adatott" - és 2 hónapja voltam kb. az utolsó vérvételen, amikor elegem volt a kórházból, az orvoshoz járásból. Ott a váróban határoztam el, hogy vége. Láttam az összetört és gyógyászat címén tönkretett beteg embereket és azt mondtam, ez nem az én utam. Nem jövök többet, más utat keresek.
    Lehet, hogy a sors keze, sőt biztosan, hogy akkor futottam össze egy ismerősömmel, aki asztrológus és energiával való gyógyítással is foglalkozik. Nagyon sokat segített és elindított egy úton, amiről már nem akarok letérni. Többet gyógyultam (lehet, hogy teljesen is - csak hát nincs mérési eredményem) ez alatt a 2 hónap alatt, mint az egy év gyógyszerezéssel. Az ember érzi.
    Rájöttem, hogy nem szabad az anyagi sík csapdájába esni. Persze, az is létezik, de nem ignorálhatjuk a többit. A betegség egy probléma anyagi síkon való megjelenése. Ha megoldjuk, feleslegessé válik a betegség. Igaz, hogy nem ennyire egyszerű, hosszú és kemény munka, de én hiszek benne, mert érzem, hogy jó.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_671125
    Torolt_felhasznalo_671125
    2004. július 14. 21:2144.
    Szia Leander :))) Na most én írom, hogy akárcsak magamat látnám Benned !! - Igen nekem is tönkretette az immunrendszert, majd kialakult egy pánikbetegség, s mellette millió-millió probléma. Erre írtam egyszer, azt hiszem már ebben a topicban -de lehet, hogy máshol- hogy az orvosok semmit sem tudnak tenni, mint gyógyszert írni, és maximum széttárják a kezüket. Most egy abszolut dolgot fogsz olvasni: kb 1 hónapja voltam a dokinál, s azt mondta, idézem: ". . . ez egy olyan tökéletes társ, -talán jobb mint egy férj- hogy míg élek nem fog elhagyni. . . """ - hát erre hangosan kiszaladt a számon: basszuskúúúcs :))))) **** Hogy mennyi idő kellett ahhoz, hogy elfogadjam, vagy egyáltalán megbaráthozzam vele ???? - hát erre csak azt tudom mondani, hogy egyszer rendesen begurultam, (az orvosi tehetetlenséget látván) s elbeszélgettem önmagammal: Egyszerűen elhatároztam, hogy magam leszek a saját orvosom, s azért sem hagyom magam legyőzni !!! Hogy ez mi volt, hit- remény- vagy szeretet. . . . . azt nem tudom, de valami történt. :))) Na a viccet félretéve. Valóban elhatároztam : nem hagyom magam. Nagyon sokszor voltak/vannak rosszullétek, rossz közérzetek, gyengeség, fáradtság (a kettő soha sem egyforma). Ilyenkor mondjuk nem vezetek autót és ha lehetet akkor adok magamnak egy félnapnyi pihenőt. Csak tudod az a gond, ahány pajzsmirigy rosszulműködés, ahány ember, mind-mind különböző szerintem. Én pl: nem vagyok müthető az antifoszfolipid syndroma miatt , és 24 mélyvénás thrombozi után, tehát valamit kellett tenni !!!! - Hálisten eddig bevált. Tudom nagyon nehéz, de próbálj meg túl-lépni a dolgon, próbálj egy pozitív gondolkodást felvenni, meglátod milyen sokat fog segíteni. Megjegyzem soha sem hittem semmi földöntúli dologban, de mégcsak az Aloe termékekben sem !! AKARAT, AKARAT és AKARAT és egy csomó kitartás. S nálam nagyon jót tesz, hogy nem foglalkozom vele. Elég ha akkor tudok róla, amikor nagyon érzem is, hogy jelen van. Fel a fejjel, sok mindent kibirunk ha mi is akarjuk !!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416737 (42)
     
  9. Torolt_felhasznalo_416737
    Torolt_felhasznalo_416737
    2004. július 14. 17:0843.
    Ja, és köszönöm Vadrózsa a válaszaidat!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_671125 (41)
     
  10. Torolt_felhasznalo_416737
    Torolt_felhasznalo_416737
    2004. július 14. 17:0342.
    Szia Vadrózsa! Ez nekem új, hogy ilyen sokáig - pl. Nálad 14 éve- lehet gyógyszeresen kezelni, mert nekem azt mondták, hogy pl. a methothyrint csak 1 évig szedetik, utána vagy beáll, vagy műtét. És ez a gyógyszer Neked bevált? Úgy értem, nincs rossz mellékhatás stb. ?Mert nekem tönkrevágta az immunrendszeremet a gyógyszerezés, a végére még pánikrohamom is lett - legalábbis gondolom, hogy ettől.
    Nagyon együtt tudok érzeni veled, nekem is össze-vissza működött, félrekezeltek és ez őrölte fel az idegeimet, aztán én is rájöttem -ahogy Te is mondtad -, hogy a doki sem tud többet mondani és az állandó orvoshoz járással lassan nem érek semmit. 1 évig szinte hetente mentem, mert össze-vissza ugráltak az értékek. Nem tudom, Neked mennyi idő volt, mire ezt el tudtad fogadni és fel tudtad dolgozni, nekem még máig nem sikerült.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_671125 (41)
     
  11. Torolt_felhasznalo_671125
    Torolt_felhasznalo_671125
    2004. július 14. 15:2441.
    Szia Leanderfa ! Na ne ijedj meg ennyire !!! Nem fejtettem ki elég bőven az előbbiekben. Nemcsak ellenőriztetem, hanem 14. éve kihagyás nélkül szedem a gyógyszert. Először nekem is túlműködött, majd alúl, most ott tartunk, hogy "össze-vissza", de ezt már írtam azt hiszem korábban. Most Euthyrox 150-eset szedek. **Sajnos van baj vele, de én már annyira meszoktam -ha ezt egyáltalán meg lehet szokni- hogy szinte tudom mikor mi következik. Tudod mibe fáradtam bele ? az állandó korházba/orvoshoz járáshoz. Nekem erre nincs időm. Gondolom máshol sem könnyebb a helyzet, minden endokrin szakrendelésen millióan vannak állandóan. Választottam egy orvost, azzal tartom (telefonon) a kapcsolatot. Már ismer annyira, ha bemondom az értékeket, akkor ezek alapján közli hogyan változtassak gyógyszert. *** Az önbizalmad pedig ne ettől csökkenjen, és ne is ijedj meg annyira. Lehet vele együtt élni csak amikor változik akkor kicsit nehezebb. **** A Délpestiben engem is kezeltek, hát abszolut nincs róluk jó véleményem, így aztán én sem ajánlom senkinek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416737 (36)
     
  12. Torolt_felhasznalo_331398
    Torolt_felhasznalo_331398
    2004. július 14. 14:0940.
    Pipin igen is lehet természetesen szülni itt vagyok élő példánal természetes uton született a lányom. Igaz kitolási szakaszba fájásgyengeség miatt fóg lett a vége . De még igy is inkább ez mint császár szerintem.
    előzmény:
    pipin (39)
     
  13. 2004. július 14. 13:0539.
    Nem vagyok terhes csak hallottam, hogy nem lehet természetesen szülni. Kíváncsi voltam a véleményekre!
    előzmény:
    szojacska (28)
     
  14. Torolt_felhasznalo_416737
    Torolt_felhasznalo_416737
    2004. július 14. 12:3738.
    Van valaki köztetek, aki fogamzásgátlót szed pajzsmirigy betegség/éppen jól működő pajzsmirigy mellett? Bár azt hallottam, hogy ilyen betegséggel az ember lánya nagyon nehezen esik teherbe. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_416737
    Torolt_felhasznalo_416737
    2004. július 14. 12:3337.
    Szia Pipin! Nekem túlműködésem volt és engem a délpesti kórházban sikerült félrekezelni, persze alulműködésem lett a szokásos tünetekkel, nem szívesen írok ilyeneket, de már annyi orvosnál voltam és annyira felháborított a viselkedésük, hogy senkinek nem ajánlom a délpestiben a "pajzsmirigy-osztályt". Szerencsére most egy tündéri orvosom van máshol. . .
    előzmény:
    pipin (21)
     
  16. Torolt_felhasznalo_416737
    Torolt_felhasznalo_416737
    2004. július 14. 12:2636.
    Kedves Vadrózsa, azt mondod, hogy 14 éve? De ha csak ellenőrizteted, akkor az azt jelenti, hogy igazából nincs vele "baj", tehát nem vagy rosszul, nincs túl/alulműködés, nem? Vagy visszatér néha és akkor gyógyszeresen kezel(tet)ed?
    Egyéként már én is magam állítgattam be a gyógyszeremet, telefonon megmondta a doki a TSH-t, T3, T4-et, én meg már tudtam, melyik gyógyszert vegyem be, sajnos, néha azt hiszik, kioktatás a dokinak, de tényleg az ember már saját maga tudja, mi kell neki, mit kell bevenni. Ne keserítsetek el, hogy ebből nem lehet kigyógyulni, mert kínok árán építgetem a különben is kevés önbizalmamat:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_671125 (31)
     
  17. Torolt_felhasznalo_331398
    Torolt_felhasznalo_331398
    2004. július 13. 23:3435.
    Bocsássatok meg most láttom hogy a"12 éveskorom óta helyet csak korom óta jelent meg . A jó szöveg 12 éves korom óta járok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_331398
    Torolt_felhasznalo_331398
    2004. július 13. 23:3334.
    Sziasztok. Láttom ez egy nekem való fórum. éves korom óta küzdök a "betegséggel". Úgy kezdtem túlmüködött de mondták elnövöm. Majd serdülök. Serdültem a baj maradt. Metothyrint szedtem a megengedett 3 év helyet 8 ig. Tönkre mentek a fogaim. 20éves szülinapomat a kórházba töltöttem. Akkor mütöttek pajzsmirigy túlmüködéssel. Utána 3 hónapig rendbe volt minden. Aztán meg kezdtem hizni pedig nem ettem többet sőt szinte koplaltam. Kiderült alulmüködik most meg . Szedem az Euthyroxot 100-asat. De igy is mindig ingadozik az érték . 2001 októberébe terhes lettem a lányommal. Aki 2002. 07. 22. -én egy sima szülés keretébe jött világra. Többször kellett járjak vérvételre illetve táppénz volt a kezdetektől. de hálaistennek ő egy egészséges gyönyörü és cserfes kislány. Szerintem csak hozzá állás kérdése a dolog. Én az eddigi életem több mint felét ezzel a betegséggel éltem le. Elnézve az orvst tudományt ez az állapot még marad a következő 100 évre is . de nem adom fel mert szeretnénk Laurának testvért, akarom láttni amint felnőnek illetve az unokákat is akarom láttni. Ha valakinek valamilyen kérdése van irjon privibe szivesen válaszolok . Jó éjt mindenkinek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_331398
    Torolt_felhasznalo_331398
    2004. július 13. 23:1133.
    anone igen leht . Mert én is ugy szültem simán . Ennek pedig már 2 éve. csak a nőgyógyászdokidnak kell róla tudni mert szülés után fokozottan nézik a véreredményeidet Tsh-ra
    előzmény:
    anoe (20)
     
  20. Torolt_felhasznalo_671125
    Torolt_felhasznalo_671125
    2004. július 13. 20:1032.
    Szia ! - én nem dobok Rád követ, sőt egy-két-három dologban egyet is értek Veled. A hegyikristályt már három éve használom. Az én véleményem is az, hogy először is saját magunkkal kell jóban lennünk, másokban keresni a hibákat, s mindíg csak azt hinni, hogy "abnormális" emberekkel/helyzetekkel vagyunk körülvéve, ez már maga egy "betegség". Én saját részemről csak azt tudom elmondani ami velem kapcsolatos. Ha én nem lennék egy rendkivül vidám természetü, jóhangulatú emberke, rég nem itt lennék. Kívánom Nektek is és mindenkinek, (ha van komolyabb problémája vegye komolyan) de a vidámságnál, jóhangulatnál, jobb orvosságot még nem találtak fel. S elfogadni ÖNMAGAM !! ez nagyon fontos !!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_129490 (26)
     
  21. Torolt_felhasznalo_671125
    Torolt_felhasznalo_671125
    2004. július 13. 19:5731.
    Szia Leanderfa ! Fel a fejjel, én 14 éve élek vele "szoros együttlét"-ben :)))) már szinte fel sem fogom. Tudom hogy van, időnként ellenőríztetem, mást sem én, sem az orvosok nem tudnak tenni. Én pedig egy "uralkodó" tipus vagyok és valóban megtanultam urrá lenni rajta :)) Engem a jóhangulatom nagyban besegít mindenben, Neked is ezt kívánom. Az ember saját maga kovácsa. . . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416737 (30)
     
  22. Torolt_felhasznalo_416737
    Torolt_felhasznalo_416737
    2004. július 13. 14:1830.
    Kedves Vadrózsa! A hozzászólásaidban mintha magamat látnám viszont, nekem is túlműködésem van/volt, persze volt alulműködésem is, és teljesen egyetértek veled a betegség kezelését illetően, bár irtó nehéz ezt elfogadni, nekem másfél éve tölti ki a mindennapjaimat.
    Gyógyulni csak úgy lehet ebből, ha az ember felvértezi magát és elkezd hinni abban, hogy márpedig úrrá tud lenni a betegségen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_671125 (13)
     
  23. 2004. július 13. 13:2029.
    Mindenkinek köszönöm az eddigi hozzászólásokat, továbbítottam az információkat a barátnőmnek.

    Csillag
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2004. július 12. 23:1228.
    Pipin! Ne haragudj, hogy megkerdezem, ezek szerint Te terhes vagy amellett, hogy a pajzsmirigyed nem mukodik rendesen? Csak ha igy van, az mar remeny lenne a rokonomnak, mert nagyon vagyik mar egy babara.
    előzmény:
    pipin (21)
     
  25. 2004. július 12. 23:1027.
    Szia Berni! En hiszek az ilyesmiben, hogy a betegsegeknek az okat a lelkunkben is kell keresnunk. Ez biztosan igy van, de en peldaul nem gondolkodhatom a rokonom helyett, ezt neki kell kitalalni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_129490 (26)
     

Címlap

top