Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ez a szín áll a legjobban Katalin hercegnének

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. Április 14. 21:43
  1. 2014. Április 16. 06:2026.

    nem tudom, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, de tény, hogy az angolok nagyon kínban vannak vele, mizújs a királynővel és a családjával

     

    ezzel már a tv, internet világa előtt is így voltak, ezért természetes, hogy követi őket a sajtó, sok fénykép készül stb.

     

    de nem tudom, ennek mi köze a témához:

     

    Diana is ugyanolyan "celeb" volt, mint írod, ettől függetlenül sztem nem volt szép nő

     

    kedves arca volt, de nem szép

     

    Katalin viszont nekem szép, persze, ízlések és pofonok, lehet, hogy van, akinek nem tetszik

     

    végülis az számít, hogy a férjánek tessen, a mi véleményünk nem sokat nyom a latban... 

    előzmény:
    gazpacho (19)
    2014-04-15  19:25
  2. 2014. Április 16. 03:4925.
    Ha ha ha, nem vagyok alattvalo. Regestelen reg volt az mar picinyem, en nem is eltem akkor. Akkor Bozsi nennye szemelyesen fejezne le engem? Az igazsagert, hogy kilatszott a segge?
    előzmény:
    Szoljanka (23)
    2014-04-16  01:28
  3. 2014. Április 16. 01:3524.
    Te kirol beszelsz? Bozsi nenjerol? Katika jar pirosban,az o seggebe fotoztak bele,amikor a szel felfujta a kiralyi rokkot.
    előzmény:
    Szoljanka (23)
    2014-04-16  01:28
  4. 2014. Április 16. 01:2823.
    ERzsébet  már rég nem a  USA államfője,ez a szerencséd,különben felségsértést követnél el ezzel a kijelentéssel.
    előzmény:
    Sissi52 (22)
    2014-04-16  01:14
  5. 2014. Április 16. 01:1422.
    Ezt forditsd le magyarra a Harvardi tudasoddal.
    előzmény:
    Szoljanka (21)
    2014-04-16  00:26
  6. 2014. Április 16. 00:2621.
    Még szerencse ,hogy a States  államfője nem a queen.
    előzmény:
    Sissi52 (20)
    2014-04-16  00:16
  7. 2014. Április 16. 00:1620.
    Piros, amibol kinn van a royalsegg!!!
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-04-14  21:43
  8. 2014. Április 15. 19:2519.

    Pedig sokak szerint azok.

     

    A média adta lehetőségeket is jobban használták és fordították a saját hasznukra

     

    Csak utána visongatnak,hogy a média mindig a sarkukban.

    Ők adták el magukat.

    Lehet,hogy más  kir. családok jobban őrzik a méltóságukat és azt mondják,nem kell a királynőnek a combjait mutogatni,hogy népszerű legyen az országában.

    Nem mindenkinek ez a legfontosabb.

    És ettől még népszerűek saját országukban.

     

     Ez teljesen független attól, hogy mennyire szép az éppen aktuális hercegné.

     

    Ezért nem kell elájulni,hogy milyen Katalin hercegné személyesen.

    Ha nem ő lenne a   brit hercegné,hanem Zsuzsanna,vagy Karolina,akkor meg őt sztárolnák,mert őt mutogatnák éjjel-nappal.

    Az emberek meg olyanok,hogy akit éjjel-nappal mutogatnak,azt előbb-utóbb megszokják.

    előzmény:
    etilany (18)
    2014-04-15  19:11
  9. 2014. Április 15. 19:1118.

    A brit királyi család mindig is jobban előtérben voltak más királyi családokhoz képest. 

    A média adta lehetőségeket is jobban használták és fordították a saját hasznukra. Ez teljesen független attól, hogy mennyire szép az éppen aktuális hercegné.

    Egyáltalán nem rajongok érte, de szerintem szép nő a maga módján, és ha mosolyog, bájos gödröcskéi is vannak, nem is értem, mitől látják sokan, hogy kemények a   vonásai:))))).  

    előzmény:
    gazpacho (12)
    2014-04-15  13:53
  10. 2014. Április 15. 18:3617.

    Nekem se hideg se meleg,nem kevésbé és nem jobban szimpatikus,mint akármelyik vele hasonló poszton levő kirakatfeleség.

     

    Diana :más tészta,őt csalta a férje és zrikálta  az anyósa.

    K-nak mindez nincsen meg.

    Nincs is anyósa.

    Meghalt.

    Erzsébet meg már túl öreg,hogy kavarjon.

    előzmény:
    ardian (16)
    2014-04-15  16:33
  11. 2014. Április 15. 16:3316.

    mosolyogni is sokféleképp lehet, boldogult anyósa pl. mindig szomorúan mosolygott, van, aki kényszeredetten mosolyog, de neki sugárzó a mosolya

     

    és amellett van stílusa, karcsú, elegáns

     

    nem babaarcú szépség, de nekem annál jobban tetszik, mert számomra unalmasak az egyenszépségek 

     

    nem vagyok a rajongója, cikkeket se olvasok róla, csak feltűnt, hogy rögtön mindenki elkezdte kritizálni

     

    nekem tetszik, szép nő, és attól nem lettem kevesebb, hogy ezt leírtam :-) 

    előzmény:
    gazpacho (12)
    2014-04-15  13:53
  12. 2014. Április 15. 15:4015.

    Gonosz és irigy,aki nem ájul el Katalin szépségétől,jóságától,nagyszerűségétől,különlegességétől.
    Ő a tökéletes édesanya,feleség,minden.
    Mi csak gyarló pondrók vagyunk.

     

     

     

    Tiniként néha eltöprengtem,hogy alakultak ki anno a személyi kultuszos rendszerek.

    Hát nagyon egyszerűen,az emberek nagyon hamar képesek belebolydulni vadidegen emberekbe,csak azért,mert sokat mutogatják őket.

    előzmény:
    Maja Sager (13)
    2014-04-15  15:32
  13. 2014. Április 15. 15:3614.

    Kinek kell Timike?

    Szapulják is őt elegen

    Őket is csak nyomatják nekünk.

    előzmény:
    Maja Sager (13)
    2014-04-15  15:32
  14. 2014. Április 15. 15:3213.

    Nektek valóban csak!!! Timike meg a vén  férje kellenek, napi szinten......

    Meg is érdemlitek őket!!!!

  15. 2014. Április 15. 13:5312.

    ez független attól, hogy ráncos, nem ráncos, kemények vagy sem a vonásai, amikor mosolyog, felragyog az arca, s sugárzik róla, hogy egy meleg, kedves személyiség

     

     

    Mindig furának tartom,amikor olyan emberről beszélnek így az emberek,akikkel sosem találkoztak.

    Honnan tudod,milyen egyéniség,ha életedben nem beszéltél vele?

    Beszéltél vele?

    Mosolyog.

    Mondhatni,ezért fizetik:)))

    Jó hogy nem durcizik.

    Én ezért nem rajongtam kamaszkoromban sem senkiért?

    Hogy lehet valakit imádni,amikor nem is ismered?

    Szerintem hercegnők között is vannak sokkal szebbek nála,csak azokat nem reklámozzák ennyire.

    Ők meg napi szinten folynak a csapból és az emberek őket szokják meg.

    Az összes királyi házról nem jelenik még évente annyi cikk,mint róluk egy hónapban.

    Celebek.

     

    előzmény:
    ardian (10)
    2014-04-15  07:07
  16. 2014. Április 15. 08:1511.

    Csupán feltételezés. Pl. Diana anno még a konyhába sem mehetett be.

     

    előzmény:
    Szoljanka (6)
    2014-04-14  22:53
  17. 2014. Április 15. 07:0710.

    igen, először én is idősrbbnek gondoltam, ezzel együtt szerintem egy nagyon szép és vonzó nő

     

    ez független attól, hogy ráncos, nem ráncos, kemények vagy sem a vonásai, amikor mosolyog, felragyog az arca, s sugárzik róla, hogy egy meleg, kedves személyiség

     

    a szépség tényleg belülről fakad!

     

     

    előzmény:
    gazpacho (7)
    2014-04-14  23:00
  18. 2014. Április 14. 23:239.
    előzmény:
    KN18 (3)
    2014-04-14  21:56
  19. 2014. Április 14. 23:198.
    Piros
  20. 2014. Április 14. 23:007.

    Szerintem meg a színek helyett valakinek a kezeit kellene rendbe tennie.

    Nekem 45 évesen fiatalosabbak a kezeim, pedig nem csak megjelennem kell hanem naponta főznöm, sőt közel 3 évtizedig szabtam és varrtam is. 

    idézet:
    KN18 (3)
    2014-04-14 21:56:27

    Mit vársz Tőle?Már a haja is őszül?::))

    Szerintem most bennünket karóba fognak húzni,de nekem olyan fura,hogy ez a hölgy csak 32 éve. Idősebbnek tippelném,nem fiatalos az arca,kemények a vonásai.

    De mivel állandóan őt mutogatják,őt fogadjál el etalonnak.

    De szerintem a jordán királyné sokkal szebb,pedig ő már 44,de egy arabus királyi vér nem fog lesüllyedni celeb-szintre,nem látjuk őt a médiában éjjel-nappal,így szerintem sokaknak az arca sem ugrik be elsőre.

    előzmény:
    KN18 (3)
    2014-04-14  21:56
  21. 2014. Április 14. 22:536.

    Honnan tudod,hogy ő nem főz?:)))

    előzmény:
    KN18 (3)
    2014-04-14  21:56
  22. 2014. Április 14. 22:464.
    meg a lábát ishttp://www.life.hu/drlife/20120823-kate-middleton-labfeje n-tyukszemek-butykok-es-elszinezodott-kormok-vannak-.html
    előzmény:
    KN18 (3)
    2014-04-14  21:56
  23. 2014. Április 14. 21:563.

    Szerintem meg a színek helyett valakinek a kezeit kellene rendbe tennie.

    Nekem 45 évesen fiatalosabbak a kezeim, pedig nem csak megjelennem kell hanem naponta főznöm, sőt közel 3 évtizedig szabtam és varrtam is. 

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-04-14  21:43
  24. 2014. Április 14. 21:432.
    Szerintem a piros.

Címlap

top