Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Élettársi viszony buktatói
2014-04-14 00:441.
Létrehozva: 2014. Április 14. 00:44
Házasság vagy élettársi kapcsolat? Manapság sokan az utóbbit választják. ,,Nekünk nem fontos a papír" - hangoztatják. Ám csak első ránézésre könnyű ezt az életformát választani.
Nők Lapja Café: Papír nélkül éltek együtt? Gondold át még egyszer!
Nők Lapja Café: Papír nélkül éltek együtt? Gondold át még egyszer!
"Most viszont, hogy a kapcsolat megromlott a csajnak költöznie kell, de a férfi hallani sem akar arról, hogy bármit is elvigyen onnan a közösen vásárolt tárgyakból."
Na, én pont így jártam hamvas 25 évesen. Mert hülye voltam, és elhittem, hogy majd mi már együtt, mert mindkettőnk szülei is elhitték, hogy mi most már együtt tényleg. Két éve éltünk együtt albérletben, amikor a pasi lakást vett, én 70%-ban berendeztem, apám beszállt munkával, anyaggal a felújításba, + egyedül fizettem a rezsit és a kaját, mert a pasi meg hitelt fizetett. Jó nagy hülye voltam. Amikor otthagyott az új csajért és mennem kellett (mert az új csajt kb azonnal beköltöztette) nem akart fizetni semmit, mert hogy vegyük úgy, hogy "lelaktam" az összeget. (A rezsi és a kaja két évig, az persze smafu...)
Szerencsére nem hagytam magam, beszéltem a szüleivel, akik totál kiakadtak a fiuk hülyeségén, és kb a felét kifizették a bútoroknak és a gépeknek, de többet ők sem tudtak, és nem is vártam volna tőlük.
Lányok, ne menjetek bele ilyen helyzetbe! Számlát eltenni, és szerződni!
Iszonyú szar volt átélni, hogy minden megtakarításom füstbe ment.
na, mondjuk én pont ezért vagyok házassági szerződés párti is
Sose tudhatjuk. olyan jó az a fióknak, aztán remélhetőleg csak az unokák röhögnek majd rajta mik vannak az ilyenekben, utólag, mikor eltemették a boldogságban megőszült, egymással megöregedett nagyszülőket :)
A cikk nem az apaságról és nem is az esküvőről szól.
Arra hívja fel a figyelmet, hogy papír nélküli összeköltözés esetén is fontos, hogy számlával tudjuk bizonyítani mit invesztáltunk anyagilag az együttéléshez.
A példában szereplő Kinga a párjával közös pénzből rendezték be a férfi lakását, szerelték fel háztartási gépekkel a konyhát.
Illetve a nő anyja adta ajándékba a mosógépet.
Most viszont, hogy a kapcsolat megromlott a csajnak költöznie kell, de a férfi hallani sem akar arról, hogy bármit is elvigyen onnan a közösen vásárolt tárgyakból.
Most lenne fontos a papír!
Mi összesen négen voltunk az esküvőn.
Ezelőtt több, mint 30 éve.
Nem kekeckedésből, de mi ez a csomó hely?
Mi is intézzük a férjemmel egymás dolgait, de ezekhez (pl. bank) meghatalmazás kell.
Úgy látszik, hogy senki nem a lényeget olvasta ki, hanem az esküvőn rugózik.
A lényeg, szerintem az, hogy amíg minden rendben van két ember között addig nem érdekes, hogy volt-e esküvő vagy nem, a gond akkor kezdődik amikor vége a kapcsolatnak és osztozni kell, akkor viszont papír nélkül van godn rendesen!
:) Az tök jó lehetett! :)
Mi csak a papírért megyünk majd be, szerintem a kislányunk lesz a legcsinosabban felöltözve, mert annyi cuki rucija van és örülni fogok, ha végre valamelyiket ráadhatom egy alkalomra is
És ha nyitva lesz a hivatal, akkor hétfő reggel fogjuk tartani, nehogy valaki is el tudjon jönni, ha mégis kiderülne a dolog Tudom ez kicsit gonosz, de ez a mi napunk és megérdemeljük, hogy kicsit önzőek legyünk.
Kicsit félreérthető voltam, Neked csak az első 3 sort akartam írni az apasági nyilatkozatról. Külön hozzászólásba kellett volna ezek szerint a többit, na mindegy.
Egyébként azt a papírt is nehezebb megszerezni mint az apaságit. Először is 30 napot minimum kell várni az időpontkérés után. És így van, kell hozzá plusz 2 ember. Csak különleges esetekben nem kell kivárni a 30 napot, ilyen pl a terhesség. De akkor meg még a dokihoz is kellett volna egy igazolásért rohangálni, mert nem elég ám nekik a kiskönyv.
hja, mi is ha mégegyszer mennénk, a polgári időpontja titokban lenne. hiába kértünk mindenkit, hogy csak a tanúk, azért csak volt ember aki meghívás nélkül is megjelent...
de sose értettem egy jogi aláíráshoz, minek kéne virág, meg stb?? én azthittem toll kell írni :)
komolyan, ki beszél esküvőről??
arról volt szó, hogy csak egy papír.. a papír részéről ebszélünk.. az szintén csak 15 perc (ok nekünk pl annyi se volt...) t6udod két tanú... húha...
Lányomnak szeptemberben volt az esküvője, farmeros. Mindenki abban jött (majdnem). 12-en voltunk, ebből 3,5 gyerek:-).
Nagyon jó volt. Sértődés, akit nem hívtak? Hát, kicsi volt, de megmagyarázták. Elfogadták.
Mit írhatnak alá?
Hivatalosan csak azt, amire meghatalmazásod van.
Az meg független a rokonsági foktól.
Az apasági nyilatkozat 6 hónapja 15 percet vett igénybe, nem került semmibe :) Szóval nem egy nagy macera, ráadásul kormányablaknál intézik, ami este 8-ig nyitva van, így még szabadságot sem kellett kivenni. Nekünk másik papír nem kellett a gyerek miatt.
Az esküvő, hát az meg jajédesistenemanyámborogass...
13 hónapja megkérte a párom a kezemet, persze, hogy igent mondtam, rá pár hétre teherbe is estem :) Így amit esküvőre szántunk volna költöttük a gyerekre. Ok, akkor legyen csak szűk családi körben az esküvő. Hát a család nem összeveszett rajta? A mi esküvőnkön!!! Először is az nem tetszett nekik, hogy nem hívhatják meg a nyolcad unokatestvéreiket (kis túlzással). Aztán belenyugodtak az incifinci esküvőbe. Utána pedig azon akadtak ki, hogy mi az ország másik felében lakunk és itt akarjuk megtartani az esküvőt, nem náluk otthon. Szóval addig ment a huza-vona, hogy megettünk apasági nyilatkozatért. Nincs vele semmi baj, nekünk ez eddig így is megfelelt. Majd mielőtt jön a kistesó összeházasodunk szerintem titokban, hogy a család ne is tudja, mert kiakasztanak teljesen ezzel a hülyeségükkel.
Nem emlékszem, hogy én is ott voltam-e az aláíráson, de már rég volt:-)
És az esküvőn is ott vannak mindketten, nem igaz? :-))
Nem kellett aláírogatni egymás helyett. Nem okozott semmi plusz nehézséget, hogy nem voltunk házasok, ez biztos.
meg kell jelenni az apának is, meg az anyának is... ez változott?
a sok papír meg.. hát nemtudom.. házastársak azért aláírhatnak egymás helyett pl sokszor... nekem ez egyszerűbb.. (nem én szoktam aláírni... én kerülök minden hivatalt )
...bevonulni??? azt nem az eksüvőn szoktak?
Mert az apaságit sima ügyintézésen teszik, bevonulás nélkül:-))
Mi az a rengeteg papír, amit alá kell írni?
Egy apasági, és egy vagyonmegosztási volt nekünk.
Ez utóbbi is csak kettőnk között. Szerintem egy válóperben sokkal többször kell aláírni:-))
Igaz, ez 25 évvel ezelőtt volt, most már lassan tényleg nem lesz különbség.
Mindketten válás után voltunk, nem akartunk összeházasodni. És ez jó is volt így, csak közeli barátok és a család tudta, hogy nem vagyunk összeházasodva. Még az óvoda sem foglalkozott vele.
(nem, nem kampányolok a házasság ellen, lányom is férjhez ment a gyereke apjához:-))
hát ezt nem értettem én se soha... nem érthetetlen gyerekenként bevonulni , hogy de én vagyok az apa?? holott ezt egyetlen procedúrával le lehet tudni.. a többi ügyintéznivalóról, ahova amúgy elég a házassági papír ne is beszéljünk.
Hja, papír, pont ezért kell. hogy csökkentsük a bürikráciát. Szerelmesebb nem lesz tőle az ember :)
Mondjuk mindenhol aztírják, élettársiban sokkal több az egy ygerekes felállás. olyankor tényleg nincs több apasági, nincs több gyerek se.
"ha Kinga és párja a együttélési szerződést kötöttek volna"
Sok érvet el tudok fogadni az élettársi kapcsolat mellett/házasság ellen, csak azt nem, hogy "a házasság csak egy fölösleges papír". Mert igaz, ez EGY papír, aminek hiányában MILLIÓ másik papírt kell írkálni, ha egy esetleges szakításra kerül a sor (ahogy a cikkben is van), vagy gyerek születik - ebben az esetben pl. minden gyereknél külön bizonygatni, hogy ki az apa, az nem "fölösleges" papírmunka?!
Talán inkább választják, nem...?