Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Egyre több amerikai anya marad otthon
2014-04-10 10:401.
Létrehozva: 2014. Április 10. 10:40
Az amerikaiak többsége még mindig úgy véli, a gyereknek az a legjobb, ha az egyik szülő otthon van vele.
Nők Lapja Café: Egyre több amerikai anya marad otthon
Nők Lapja Café: Egyre több amerikai anya marad otthon
Én nem vagyok ilyen művelt, hogy zongorázni is tudjak:)
Könyvet se szépirodalmat szoktam olvasni, ha épp van rá időm. De szeretek olvasni. Krimit, gyereknevelős könyveket, ifjúsági regényeket, széles a paletta:) És imádom a sok könyv látványát.
Másik topikba posztolta biobula Elgondolkodtató
A férjem mondott egy érdekes dolgot, mikor szörnyülködtem neki ezekről a könyvekről. Kicsit paranoiás gondolat, de lehet, hogy nem is akkora hülyeség: szerinte azért adtak ilyen tanácsokat, hogy ne alakulhasson ki normális kötődés (bizalom, stb.) a gyerekek és a szülők között, és emiatt nagyobb befolyással lehessen rájuk a társadalom a különböző intézményeken (bölcsi, ovi, iskola) keresztül.
A fiai beszámolója szerint Spock hideg és szeretettelen volt
hogy kanap+b.szott nagy TV, és ENNYI. Semmi más.
Számomra a több méter széles, plafonig érő könyvespolc a nappali alapkelléke. Anélkül nem létezik otthonos lakás.
Én egy nagy nappaliba tennék még zongorát is:))
Pont ezt szoktam mindig mondogatni! Mostanában sok lakáshirdetést nézek, és mindig leakadok azon, hogy a nappali úgy néz ki, hogy kanap+b.szott nagy TV, és ENNYI. Semmi más.
Számomra a több méter széles, plafonig érő könyvespolc a nappali alapkelléke. Anélkül nem létezik otthonos lakás.
Ezzel egyetértek. Illetve, az is lehet - nem ritka az ilyen - , hogy szegény pont a saját háza táján nem tudta jól csinálni a dolgokat.
Nekem Spock ugyebár nem nagy kedvencem, de egyes magyar "írókhoz" képest ő még elég humánus és haladó szellemű volt. Pl., ha jól rémlik, a szobatisztaság-dologról tök jókat írt, olyanokat, amik ma is "megállják a helyüket". Én is olvasgattam a könyvet, és voltak benne más szimpatikus, jó dolgok is. Nekem csak ez az "óramű pontossággal kell etetni" és társai, amik bökik mindig a csőrömet. Ha valami túl precízen/pontosan/mesterségesen van meghatározva, az mindig gyanús. Ha túl nagy az eltérés attól, ahogy a természeti népek csinálják, az mindig gyanús. Nem azt mondom, hogy rossz, ha van egy megközelítőleges etetési rend, de az sem órára, és pláne nem kis csecsemőnél, hanem mondjuk 1 éves kortól. Banyek, az az újszülött pár nappal korábban még non-stop kapta a kaját a köldökzsinóron keresztül,sose tudom felfogni, milyen csökött aggyal lehet elvárni tőle, hogy na szevasz, itt kinn éjjel alvás van, nincs kaja. EZ a legfőbb bajom Spock-kal és társaival.
Persze,mai ésszel azt mondjuk egy nőnek,hogy rossz a házasságod lépj ki,de Spock feleségének generációja még nem ez volt.
1927-ben házasodtak,az még nagyon más világ volt.
De nem is jó reklám.
Veér András magyar pszichiáter-biztos ismerős a neve- és pszichológus felesége Dobos Emőke fia viszont tényleg öngyilkos lett. Depressziós volt.
Anyukádnak van valami igaza, én is láttam ilyent, de ez a megoldás számomra elfogadhatatlan.
Az meg hogy valaki máshogy él, mint amit hirdet, nem azt jelenti, hogy a tanításai alapból rosszak.
Spock felesége meg alkoholista lett és 48 év után elváltak
Anyukám szerint,ha valaki alkoholista,meg kell nézni a házastársát is,h milyen
A világ no. gyereknevelési szakértője: alkoholizmus ,válás,öngyilkosság.
Spock támadói sokat említik azt a tényt, hogy a doktor saját életében távol állt az általa fennen hirdetett eszményektől, sem a boldog kiegyensúlyozottság, sem a megengedő szeretet nem volt rá jellemző szülőként. Felesége az alkohollal küzdött, fiai apjuk ridegségével és gyakori rosszallásával – mindezt persze a nagyközönség nem tudhatta meg.
Én még sosem hallottam róla csak mikor anyósomtól megkaptam ajándékba. :)
Meg lehet nézni az amerikai társadalmat, sztem elég beteg nehogy már az legyen a követendő! Elmehetnek dr. Spock-kal a sunyiba.
Ők azt vallják menj vissza hat hét után dolgozni, hadd neveljék a gyerekedet bébiszitterek! De már kezd nekik is megjönni az eszük, szerencsére.
Azért Spocknak is rengeteg jó megfigyelése volt. Én pl jókat derültem, amikor a négy éves lányom mellett olyant olvastam, hogy néha a baba megtanul felállni, de leülni még napokig vagy hetekig nem tud. Aztán jött a kisebbik lány, aki felállt, s ha hagytam volna, órákig kapaszkodott volna az ágy rácsába, a fáradtságtól már üvöltött, de tényleg nem tudott leülni. Ha lefejtettem az ujjait a rácsról és leültettem pihenni, azonnal felállt, mert ő ugye már fel tudott állni...)))
(Az meg hogy a fia öngyilkos lett, nem feltétlen következett az apja nevelési tanácsaiból..)
Én úgy tudom Spock unokája Peter lett öngyilkos 22 évesen leugrott az emeletről.
Persze,ez sem jó ajánlólevél,a világ gyereknevelőjétől.
Ásítozz nyugodtan, de a gyerekedért kár... Mert mások meg azt mondták napok óta, hogy jó az ovi, meg a bölcsi, de NEM elég! Az nem személyre szóló, azokat nem anyával mondogatja, énekli vagy hallgatja. Nagy különbség, de ha nem érted meg, mit tegyünk.
A Sicchez ha jól tudom a korát, még kicsi. Írtam is, hogy 3 éves kortól felfelé és nagyon aranyos rajzolható figurák. Most is bármikor rajzolok neked egy Siccet..))) És nem a gyerekeim miatt, hanem az öcsémnek rajzoltam nagylányként sokat, meg a magam kedvére.
Gyerekneveléssel foglalkozó könyvei klasszikusnak számítanak. A kalandos életű amerikai orvos a 20. század derekán teljesen új szemléletet hirdetett. Ennek lényege: „Senki sem érthet jobban a gyerekedhez, mint te magad."
http://www.evamagazin.hu/psziche_tarsadalom/1 1346_ki_volt_az_a_dr_spock.html
Nekem 11 lesz a nagyfiam,de már az ő születésekor csak mosolygott a gyerekorvos,amikor rákérdeztem dr Spock-ra.
Pedig nekem bevált. Szüleimtől kaptam a könyvet és érdemes olvasgatni, mert nagy okosságok vannak benne.
Épp Dr. Spock könyvét olvastam el 3x is, főleg, míg kicsi volt. Sokat segített.
Látom hatott. Tőlem tudd,hogy dr Spock élete vége felé felülbírálta saját korábbi nézeteit és nem tartotta helyesnek.
A kis mondókák ,versek fejlesztik a memóriát,később könnyebben tanul verset,nyelvet és könnyebben fog egyetemen is "magolni".
A magyar 14 évesek negyede funkcionális analfabéta.
Panaszkodnak a szülők,hogy nem olvas a gyerek.De ne a mondókák meg a bugyuta énekek száma határozza már meg azt hogy valaki milyen anya!!
Inkább az, hogy a gyerek mennyire lesz életképes, vidám, önálló, talpraesett, szeretetrevágyó/adó, beszélgetős, cserfes, vagy épp eleven kölyök.Az összkép a lényeg!"
Nos talán nézz utána, hogy mitől is lesz olyan, amit szeretnél az a gyerek..? Tiszta mázli, hogy azért a bölcsiben hall bugyuta dolgokat...
" Egyszer próbálkoztam Sicc-cel...de agyhalál!! Ahhoz képest, hogy mondjuk én mennyire szerettem kisgyerekként, most kész horror volt elolvasni. " Talán azért agyhalál, mert most felnőtt vagy!..))) Vagy úgy gondolod, ártott neked pici korban a Sicc, hülye lettél tőle és rossz tanuló?..))) A gyereked MOST gyerek, neki tetszene. Illetve kb 3 éves korától, meg még az is lehet, hogy rajzolná is a figurákat.
Megadom neki azt, ami kell.
Tényleg?
Dr Spock örülhet a felhők között,jó munkát végzett.