Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Feleség-visszaváró
Létrehozva: 2014. Április 7. 22:36
A címből talán kiderül, férfi vagyok. (valamennyire…) Megpróbálom tömören:
A történetem banális, csal a feleségem. Természetesen ez már csak az okozat, az ok nyilván én (is) vagyok, az elmúlt 20 évünkben nem tudtam megfelelően szerető udvarló és férj lenni. A távolságtartásom, idegenségem, szemérmességem ugyan nem ellene szólt, ő mégis úgy élte meg, nem tudunk kellően EGY lenni. Aztán egy éve jött egy pasi. De még ez sem ilyen egyszerű, ez a fickó már a házasságunk előtt feltűnt, de akkor a feleségem engem választott. (csak három évvel ezelőtt tudtam meg, hogy már akkor is lefeküdt vele, én csak annyit érzékeltem, hogy udvarolnak neki, ő pedig hezitál…)
A "vakságomnak" két oka van: 1. valóban figyelmetlen, naiv voltam 2. Aki nem ismeri, olvassa el a templomi eskü szövegét Aki belegondol, ez egy igen kemény szöveg. Nekünk pedig ott függ az ágyunk felett bekeretezve 17 éve, ami bizony engem abba az álomba ringatott, hogy nem kerülhetünk abba a helyzetbe, amiben most vagyunk.
Számomra most nem az lenne fontos, hogy őt lenémberezzétek, engem tutyimutyizzatok, a hibáinkkal többé-kevésbé tisztában vagyunk mindketten. Számomra most az a kérdés, van-e visszaút? Van-e köztetek olyan, aki valamelyik oldalról már végigjátszott hasonló történetet? Ez ugye egy női oldal, Ti talán jobban tudjátok, mi munkálhat ilyenkor egy nőben, mire érdemes figyelnem?
Azt látom, hogy a feleségem nagyon szerelmes lehet, mással nem tudom magyarázni, hogy olyan (erkölcsi) korlátokat is átlép (hazudozás, mellébeszélés, önámítás) ami szerintem nem igazán a sajátja. Tudja, hogy nem jó így, mégis nem tud álljt parancsolni. Én meg túl azon, hogy szenvedek ettől a helyzettől, nem tudom, miként segíthetném a visszatérését. Bármennyire is szeretnék empatikus lenni, sosem voltam ilyen helyzetben, mint ő, nem ismerem azt az érzést, amikor a szerelem felülír, minden értelmet.
Azt látom, hogy az én hűségem, az úgymond elvi alapokon nyugvó hűség, tudom, hogy mit fogadtam, ez olyan erős kontroll, ami megtart. A feleségem, bármennyire is hívő lélek, abban az értelemben "nőből van", hogy elsodorható. Egy erős férfi képes uralkodni rajta, mert alapból arra vágyik, hogy valakié legyen. És most nem én vagyok az erős férfi. Amikor én voltam, az is inkább a bevehetetlenségem miatt volt, nem tudom, ez érthető-e így? És hát az is jellemzi a helyzetet, hogy a Szerető egy családos férj feleséggel, gyerekkel. Aki ráadásul ragaszkodik a családjához, titkolja otthon a kapcsolatát. Nem akarom azt mondani, hogy csak a farka vezérli, akkor könnyebb lenne eltántorítani a feleségemtől, de azért azt érzékelem, hogy különösebb gátlások nélkül bódítja a feleségemet.
Legalábbis amikor olyan tartalmú levelet ír a feleségemnek (magázódnak a játék kedvéért...), hogy: "Tudok Magának jövőt vetíteni" akkor ez számomra elég mókásan (pontosabban cinikusan) hangzik és nehéz megérteni, hogyan hiheti el mindezt a feleségem???
A végére hagytam az egyik legfontosabb tényezőt: van négy kiskorú gyermekünk. Nagyon nehéz előttük, a szüleink, ismerőseink előtt játszani ezt a színjátékot. Még a magam tűrőképességével sem vagyok tisztában.
Hosszan ecsetelhetném még a részleteket, de bevezetőnek ennyi bőven elég.
Kedves Mindenki!
Szeretnék javasolni valamit, hagyjuk már ezt az eskü szöveget! Látom ez mindenkinek megragadta a fantáziáját, de kicsit túldimenziálódott a dolog. Sajnálom.
Én egyszerűen csak annyit szerettem volna jelezni vele, hogy a házasságunk annak idején milyen elhatározással indíttatott és hogy részben ez a magyarázat ennek a topiknak címére. Mert adhattam volna neki olyan címet is, hogy miként tudnék új csajt találni magamnak? Mert akár ebben is gondolkodhatnék, de nyilván az egy másik meztelencsiga lenne :)
Sokszor van visszaút, néha még az egészen lehetetlen helyzetekből is. Ha jól értem, te ezt szeretnéd. Viszont nagyon sok más tényező is befolyásolja ezt a kérdést, amikről nem írtál.
Olvastam, a feleséged szeret, de nem szerelemmel, csak barátilag, eszerint a hétköznapi életben rendezett, közvetlen a kapcsolatotok? Csak a mindennapi rutintevékenységekre korlátozódnak a beszélgetéseitek, vagy vannak őszinte, meghittebb pillanatok is? Van közös érdeklődés, hobbi, ami közös időtöltésre adhat okot?
Nem mindig jó, ha a felek egész nap össze vannak zárva, nincs külön életük, ez az intimitás kárára megy tapasztalataim szerint. 20-30 év együttélés ide vagy oda, jó az, ha vannak külön utak (nem félrelépésre gondolok), különben nem marad a másikban semmi izgató, semmi rejtély.
A feleségednek mi a véleménye a házasságotokról? Beszélgettetek erről? Mik a tervei, el szeretne válni, vagy csak sodródik kettőtök között?
Azt jól látod, hogy ha most ringbe szállnál, nem tudnád legyőzni a vetélytársadat. Az az alapvető problémátok, hogy a házasságotok ellaposodott, és a párod máshol, másnál keresi azt, amit pillanatnyilag nem tudsz biztosítani neki: szenvedélyt, romantikát, izgalmat.
Nem tudom, ezek a dolgok mennyire állnak távol tőled, csak épp most vagy olyan helyzetben, hogy nem tudnád ezt nyújtani a feleségednek, vagy alapvetően távol áll a habitusodtól?
Említetted többször is az eskü szövegét. Te vagy vallásos, vagy mindketten?
Többféle megoldás létezik a problémátokra, elsősorban az a kérdés, melyiket akarjátok.
Ha küzdeni szeretnél a feleségedért, visszahódítani, szerintem változtatni kéne az eddig megszokott dolgokon. Semmiképpen nem rontanék ajtóstul a házba, az inkább katalizátorként hatna a párodra, és nem a te javadra billentené a mérleget. Gondold végig alaposan, mi miatt szeretett beléd anno a feleséged. Milyen tulajdonságaidat kedvelte, milyen viselkedést részesít előnyben. Ha pontosan látod, mikben hibáztál, azokon a dolgokon próbálj meg változtatni. Legyél kicsit figyelmesebb, segítőkészebb, de ne túl feltűnően. Próbálj meg közös programot szervezni, ahol csak kettesben lehettek, és jól érzitek magatokat. Ne éttermi vacsorát, mert az túl direkt és erőltetett is ebben a helyzetben, de egy véletlenszerű kirándulás, valami spontán dolog jót tenne időnként. Ne várj azonnali változásokat, a jelenlegi helyzet sem egy pillanat alatt alakult ki, megoldódni sem fog hamarabb, bármelyik irányban is fog történni. De mindenképpen változás szükséges, hogy kizökkenjetek ebből az állapotból!
De lehet, hogy most csak átmenetileg "látja" azt, amit "lát", mert most épp nem lát a rózsaszín ködtől.
Ezért érdemes még azelőtt átgondolni, hogy hogyan fussunk neki az életnek, hogy szerelmesek lennénk. És ha ép ésszel átgondoltuk, választottunk egy stratégiát, akkor érdemes kitartani mellette olyankor is, amikor épp nehéz, vagy bonyolult a helyzet.
De aki csak arra alapoz, hogy majd mindig úgy tesz, ahogy épp az érzései diktálják, az persze azt mondja, hogy ez marhaság. A topiknyitó viszont úgy látom, nem ez a kategória. És talán a felesége sem.
Erőtlen nyámnyilaság az egész nyálas szöveg.
Semmi férfias erő nincs benne. Inkább meztelencsigás okoskodás és mentegetőzés az egész.
Lehet itt hintegetni a frankót, de nem kellesz neki már, ennyi az egész.Nem is csodálom.
"egy 18-20 eves embert hogy lehet kotelezni arra, hogy 18-20 ev mulva hogyan fog erezni?"
Nem érzésekről van szó.
És senki sem kötelezi rá. Ő maga köteleződik el, ha akar. Ha nem akar, nem köt házasságot, legfeljebb összebútorozik.
engem sosem látott sírni a feleségem, azt, hogy mennyit panaszkodtam, azt most ő tudná megmondani, de én azt érzem többet fojtottam el a kelleténél.
A diagnózis birtokában az első dolgom volt elmondani neki a bajomat, és nem nagyon értette meg, hogy miért nem szóltam neki korábban
A házastársi kapcsolatban fontos az, hogy bánatukat , szorongásunkat is megosszuk társunkkal. Azt hiszem ezt a távolságtartást vette zokon feleséged, nem szexuális problémát, és nem macsót akart . kissé melegebb , embert , aki mer esendő lenni.Esendő a harmadik is , mert nem mer kockázatot vállalni érzéseiért, ha ugyan vannak, nem csak egy kis változatos szex kell neki befektetés nélkül.
Én nem vagyok olyan merev, mint egyes nőtársaim, igaz sokkal idősebb is vagyok. Lehet egymásra figyelve javítani a kapcsolaton. Természetesen a feltétel az , hogy ne maradjon meg a háromszög.
Neked topikindito, ne kezelj ugy mas embert, ahogy magad se kivannad sajat magadnak. Eltitkolni ilyen sulyos betegseget, mint a rak, itt en mar oriasi torest latok, aminek egy hazaspar bizalmas kozelsegehez semmi koze sincs. Es ez csak egy pelda, de nagyon jellemzo a szakadek megasasahoz ket ember kozott. El lehet egymas mellett eldegelni, de minek? Benne lehet egy hazassagban maradni, ha kozben az ember mast szeret, de minek? A gyerekek miatt, meg a kotelek miatt. Hat igen,a gyermekeket fel kell nevelni, kozben meg megy mindenki a sajat utjara, ahogy eddig is tette. Tul sok itt a gyerek egy embernek. En egy al, egy hazug kapcsolatbol kilepnek, szreto ide vagy oda, vagy van vagy nincs. A gyerekek miatt egy rossz,nemkivanatos kapcsolatban bennmaradni borzasztoan nagy aldozat. En megtennem a gyerekem miatt, de tudnam, hogy ezentul rohadt eletem lesz. Csaka gyerekeim okoznanak oromet. Ennyi. Kinek kell ez?
limit miatt itt folytatom:
Érdekes kérdés, hogy a nők mennyire fogadják el, vagy mennyire veszik zokon, ha egy férfi "siránkozik". Ezt ez a társadalom alapvetően férfiatlannak tartja, egy férfi ne panaszkodjon, ne sírjon, legyen mindig kemény. Bizonyos tekintetben én ilyen voltam, engem sosem látott sírni a feleségem, azt, hogy mennyit panaszkodtam, azt most ő tudná megmondani, de én azt érzem többet fojtottam el a kelleténél.
A hívőség kérdése itt és most érzékeny pont számomra. Bevallom, kicsit rosszul esett, mert azt érzékeltem, hogy egyeseknek kimondottan elégtétel, kárörvendés, hogy na, hiába lógatták a fejük felé az esküjük szövegét, baszhatják, ha-ha-ha. Mindenkit megnyugtatok, nem az a baj, hogy ez ott volt és van most is, hanem, hogy nem olvasgattuk (értelmeztük, tartottuk be) eleget. Én azt, hogy segítőtársa legyek, a feleségem meg a hűségre vonatkozó részt... De aki ezekben a szövegekben nem hisz, vagy feleslegesnek gondolja a dolgot, az inkább olvasson tovább, ne foglalkozzon ezzel. Az ember alapvetően hajlamos a gyarlóságokra, tehát minden szép szöveg csak idea az ember számára, és más kérdés, hogy mit tudunk megvalósítani ebből. Itt most annyiban visszakapcsolnék az 5. gyermek "státuszomhoz", hogy valóban nem férfiúi, inkább gyermeki hittel ragaszkodtam én a hűség fogalmához. Tehát egy férfi képes elhagyni/megcsalni a nőt, a gyermek nem képes elhagyni/megcsalni az anyját. (ez számomra most fontos felismerés)
És akkor még annyit, hogy az eskü szövege az tőlünk független valami. nem olyasmi, hogy ha jól élünk, kint van a falon, ha rosszul, akkor leszedjük. Lefordítva az én nyelvemre, a feleségem most nem hű hozzám, de ez nem jelenti azt, hogy akkor nekem is hűtlennek kellene lennem hozzá. Még akkor sem, ha esetleg egyesek úgy gondolják, megérdemlem én is a kalandokat, azzal szerezhetem vissza az önbecsülésemet, netán könnyebb a feleségemnek visszatérni, ha én sem vagyok különb nála. Az én álláspontom más, ha már egyszer kevés szerethető van bennem, legalább azt ne adjam fel, amiért még úgy ahogy tisztelhet.
Sokan félreértették a soraimat, ezért néhány konkrétum: A feleségem viszonya mondjuk, hogy egy bő éve tart, de én erről tisztán és egyértelműen csak másfél hónapja tudok. Más kérdés, hogy a változásoktól régebb óta szenvedek, alaposan félreértve/félremagyarázva a helyzetet.
Ami pedig a kicsapongásokat illeti, mindketten szabadúszók vagyunk (úgy még pontosabb, hogy mindhárman...), tehát itthon dolgozunk. Vagyis a párom "csak" napközben tünedezik el, két munka között egy-egy légyott erejéig. A gyerekek óvodában, iskolában, tehát viszonylag keveset érzékelhetnek a feleségem távollétéből.
Ami pedig az egzisztenciális dolgokat illeti: valamikor én drágakőcsiszolóként kezdtem a pályámat. Fiatalon annyit kerestem, mint a szüleim együttesen. De jobban vonzott a művészet és feladva a biztos hátteret, választottam egy szabad de sok szempontból keserves "művészlétet". Még ezzel sem lett volna nagy baj, ha kicsit talpraesettebb vagyok, jobban menedzselem magamat és főleg nem jön ez a gazdasági válság, ami aztán sokunknak megnehezítette az életét.
Azt már csak mellékesen jegyzem meg, bár nyilván nem elhanyagolható tény, hogy 5 évvel ezelőtt beiratkoztam a rákosok táborába. Szerencsém volt, túléltem, itt vagyok testileg épen, de aki járt már hasonló cipőben, az tudja, hogy ez a fránya betegség - nem is önmagától, hanem a rárakódott társadalmi félelmektől - elég erős bélyeg tud lenni. Nem tudom, hogy előny-e vagy sem, de rákosként az ember - legalábbis én - megtanul megbarátkozni az elmúlással. Meg azzal is, hogy mindenki ragaszkodik a tyúkszaros kis életéhez. Szeretnék elébe menni néhány bölcs hozzászólásnak: igen, a rák előjele (is lehet) annak, hogy nincs rendben az ember élete. Én a magam betegségét nem egészen értelmeztem megfelelően, nem azon agyaltam elsősorban, hogyan kellene megváltozni, hanem hogyan tudom megőrizni régi énemet, a sérülésmentest. Ma már másként gondolkodom erről (is), nem volt az sérülésmentes...
No, ennek apropóján elmondok még valamit, ami érinti a feleségemet. Az első rendellenesség és a betegség diagnosztizálása között két hónap telt el. Nagyon benne voltam egy határidős munkában, tudtam, hogy most nem engedhetem meg magamnak, hogy "lerobbanjak". Nem osztottam meg a problémámat a felségemmel, mert nem akartam terhelni és azt sem akartam, hogy rágja a fülemet. Viszont, amikor befejeződött a munkám, másnap mentem az orvoshoz. A diagnózis birtokában az első dolgom volt elmondani neki a bajomat, és nem nagyon értette meg, hogy miért nem szóltam neki korábban. Ebben is azén távolságtartásomat, esetleg bizalmatlanságomat vélte felfedezni. Amikor a szemérmesség kifejezést használtam magamra, akkor többek között ilyesmikre gondoltam, nem pedig arra, hogy nem merem előtte letolni a gatyámat :)
Tekintettel a terjedelemre, és hogy későre jár, befejezem.
Pont azoknak nem válaszoltam most, akik - úgy érzem - a legtöbb megértéssel szóltak hozzám. De köszönöm nekik!
Kedves Mindenki!
Nézzétek el nekem, hogy nem válaszolok mindenki felvetésére külön, az olvashatatlanul sok lenne, Így is az lesz...
És azt is nézzétek el, vagy kérem, fogadjátok el, hogy kicsit elméletieskedő válasz következik.
Ha nem rólam szólna a történet, nyilván hátradőlve élvezném a tárházát ennek a hihetetlenül sokféle habitusú hozzászólásnak. De még így is izgalmas :)
Először azzal kezdeném, ami kellően távol áll tőlem (legalábbis stilárisan):
"A feleségednek nem 4 gyereke van, hanem a nyakán van egy 5. is, aki csak nyafog és nyafog."
"Most végre jött egy igazi pasi, aki jól kikormolja a kéményt, és nem nyávog egész nap."
"persze a kitombolás után vegye vissza a szerető férj egy lepukkant, leharcolt, szétcseszett libát?"
"Nem veszed észre, hogy ezzel a fogadalommal adtak a szarnak egy pofont?!"
Ezek nem éppen az én "stílusom" szerint való megfogalmazások, de azért sok igazság van bennük!!!
Az, hogy bizonyos szempontból nem vagyok/voltam eléggé férfias férfi, ezt elfogadom. Nyilván, aki egy alfa hím/macsó mellett éli az életét (és boldogan), annak az én személyem soha nem lenne elfogadható. De nem vagyunk egyformák, tehát önmagában az, hogy én nem vagyok eléggé macsó, az még nem minden nőt taszít automatikusan.
Az már inkább probléma, hogy sok tekintetben tényleg 5. gyerek lettem. Ennek sok oka van, most nem részletezem, de köszönöm ezt a megjegyzést, mert alkalmat ad arra, hogy eltöprengjek rajta.
Sokan szóba hozták a szexet, főleg úgy, hogy ebben sem voltam elég férfi. Nagyon nem kezdek el tiltakozni, mert gyanús lenne :) de azt hiszem a szexuális életünkről nem írtam semmi konkrétumot sem. Az emlegetett szemérmességem nem erre vonatkozott, azért nem írtam róla, mert úgy gondolom, nem ez volt nálunk a hiba forrása. Legalábbis ez problémaként sosem merült fel igazán, ha most a feleségem szavaira hagyatkozom, őt éppen az zavarta, hogy míg az ágyban kedves vagyok, addig az ágyon kívül kevésbé (ez most nagyon leegyszerűsített mondat lett...)
A férfiasságomnak már az is nagy kérdőjele, hogy miért itt "rinyálok" és osztom meg idegenekkel a személyes nyavalyáimat. Ennek két oka van: 1. tanuljon belőle az, akinek füle van hozzá 2. (és ezt írtam is) hátha találok olyan embert, akinek vannak hasonló tapasztalatai és elmondja, hogy náluk miként zajlott ez a történet. Ez segít kicsit tisztábban látni, de talán elhiszitek nekem, nem azért írok most ide, hogy bárki is megoldja helyettem a problémámat.
folyt köv.
Ennyi év alatt kialakult egy kép a házasságotokról, amit vagy így fogtok visszakívánni, vagy nem fogjátok kívánni, de változni nem tudtok.
A feleséged ismer.
Realista férj lehetsz, aki nem pezsgővel és kandalló tüzével játsza el a spanyol hódítót...egyébként ez a nyál nem minden nőnek jön be.
Csak annak, aki az enelcén akar valamit bizonyítani, végre valakinek érezze magát a Te nyomorodon.
Kár volt ide jönnöd, majd kapsz itt eleget!
A kérdés, hogy TE ezek után akarod-e még az egészet, ha rájön, mit veszíthet és visszatérne. A sérelem nagy úr, lehet, nem tudsz ezen túllépni.
A másik kérdés, a feleséged vissza tud-e térni mind érzelmileg, mind a házasságotok mókuskerekébe... eltávolodott-e az egész házasságotoktól és Tőled annyira, hogy tisztán lássa, hogyan tovább.
A pasi nem fogja elhagyni a feleségét.
A feleséged pofára fog esni, hogy negyven-ötven között szeretővé avanzsálódott és ez előbb, mint kevésbé utóbb sérteni fogja.
Aztán akarod-e azt, hogy azért térjen vissza, mert a szerető bemondta az unalmasat, vagy a feleséged unt rá a szerető státuszra?
Ez számodra nem lesz büszke szerep.
Lehet, nem is annyira a feleségeden fog ez múlni, ha túl sokáig megvárat...
Összességében két dolgot tehet a feleséged, mert fix, a pasi nem lép le otthonról:
vagy visszatér Hozzád vagy elhagy mindkettőtöket.
Mást nem tehet, a szeretői státuszának órája ketyeg.
Kívánom, hogy hamar megrázd és összeszedd Magad!
Minden jót!
Akkor majd holnap.
Jó éjszakát, szép álmokat!
"Várunk, gyere! "
Ne várjatok, most kerültem megint gép elé. De ami késik, nem múlik.
Milyen hosszú már az a mese?
Várunk, gyere!
Jaaaaaaaa? Az más. Szóval a családban kifelé minden rendben van.
Akkor bocsánat, nem olvastam elég figyelmesen.
Szerintem addig, amíg nincs szétköltözés, teljes válás, addig a környezet felé titkolni kell és a gyerekeknek se kell az orrára kötni. Akármilyen nagyok, ez a szüleik dolga, őket megterhelné.
Aztán hogy van-e visszaút? - nemigen.
Gondolom, lesz még több pasija is a feleségednek, a nős férfiak nem szoktak leragadni egy nőnél, mert állandóságnak ott a saját feleségük. Nekik kaland kell. A feleséged pedig kicsit naiv, vagy kezdő, hogy érzelmileg ennyire belemegy a kalandba.
Ezek a külső kapcsolatok egy ideig feldobják a félrelépő fél hangulatát, az unalmas hétköznapokat, de hosszú távon rombolják a házasságot.
Arra kell vigyázni, hogy a gyerekek ne nagyon lássák kárát.