Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Feleség-visszaváró
Létrehozva: 2014. Április 7. 22:36
A címből talán kiderül, férfi vagyok. (valamennyire…) Megpróbálom tömören:
A történetem banális, csal a feleségem. Természetesen ez már csak az okozat, az ok nyilván én (is) vagyok, az elmúlt 20 évünkben nem tudtam megfelelően szerető udvarló és férj lenni. A távolságtartásom, idegenségem, szemérmességem ugyan nem ellene szólt, ő mégis úgy élte meg, nem tudunk kellően EGY lenni. Aztán egy éve jött egy pasi. De még ez sem ilyen egyszerű, ez a fickó már a házasságunk előtt feltűnt, de akkor a feleségem engem választott. (csak három évvel ezelőtt tudtam meg, hogy már akkor is lefeküdt vele, én csak annyit érzékeltem, hogy udvarolnak neki, ő pedig hezitál…)
A "vakságomnak" két oka van: 1. valóban figyelmetlen, naiv voltam 2. Aki nem ismeri, olvassa el a templomi eskü szövegét Aki belegondol, ez egy igen kemény szöveg. Nekünk pedig ott függ az ágyunk felett bekeretezve 17 éve, ami bizony engem abba az álomba ringatott, hogy nem kerülhetünk abba a helyzetbe, amiben most vagyunk.
Számomra most nem az lenne fontos, hogy őt lenémberezzétek, engem tutyimutyizzatok, a hibáinkkal többé-kevésbé tisztában vagyunk mindketten. Számomra most az a kérdés, van-e visszaút? Van-e köztetek olyan, aki valamelyik oldalról már végigjátszott hasonló történetet? Ez ugye egy női oldal, Ti talán jobban tudjátok, mi munkálhat ilyenkor egy nőben, mire érdemes figyelnem?
Azt látom, hogy a feleségem nagyon szerelmes lehet, mással nem tudom magyarázni, hogy olyan (erkölcsi) korlátokat is átlép (hazudozás, mellébeszélés, önámítás) ami szerintem nem igazán a sajátja. Tudja, hogy nem jó így, mégis nem tud álljt parancsolni. Én meg túl azon, hogy szenvedek ettől a helyzettől, nem tudom, miként segíthetném a visszatérését. Bármennyire is szeretnék empatikus lenni, sosem voltam ilyen helyzetben, mint ő, nem ismerem azt az érzést, amikor a szerelem felülír, minden értelmet.
Azt látom, hogy az én hűségem, az úgymond elvi alapokon nyugvó hűség, tudom, hogy mit fogadtam, ez olyan erős kontroll, ami megtart. A feleségem, bármennyire is hívő lélek, abban az értelemben "nőből van", hogy elsodorható. Egy erős férfi képes uralkodni rajta, mert alapból arra vágyik, hogy valakié legyen. És most nem én vagyok az erős férfi. Amikor én voltam, az is inkább a bevehetetlenségem miatt volt, nem tudom, ez érthető-e így? És hát az is jellemzi a helyzetet, hogy a Szerető egy családos férj feleséggel, gyerekkel. Aki ráadásul ragaszkodik a családjához, titkolja otthon a kapcsolatát. Nem akarom azt mondani, hogy csak a farka vezérli, akkor könnyebb lenne eltántorítani a feleségemtől, de azért azt érzékelem, hogy különösebb gátlások nélkül bódítja a feleségemet.
Legalábbis amikor olyan tartalmú levelet ír a feleségemnek (magázódnak a játék kedvéért...), hogy: "Tudok Magának jövőt vetíteni" akkor ez számomra elég mókásan (pontosabban cinikusan) hangzik és nehéz megérteni, hogyan hiheti el mindezt a feleségem???
A végére hagytam az egyik legfontosabb tényezőt: van négy kiskorú gyermekünk. Nagyon nehéz előttük, a szüleink, ismerőseink előtt játszani ezt a színjátékot. Még a magam tűrőképességével sem vagyok tisztában.
Hosszan ecsetelhetném még a részleteket, de bevezetőnek ennyi bőven elég.
Ha maradsz, aki voltál, nem fog semmi sem változni.
Ha megváltozol pedig már nem biztos, hogy akarni fogod ezt az egészet.
Szerintem jó ötlet lenne a pszichológus egyedül, hogy eldöntsd, amit te akarsz azt milyen formában képzeled.
És magadra kéne hagynod a feleséged egy kicsit. Úgy értem, ne menjetek együtt kirándulni... minek ebbe a gyereket belerángatni, nem gondolod, hogy neki nem öröm az, asszisztálni a civakodásotokhoz? Csinálj programot a gyerekekkel, haverjaiddal, keress egy hobbit és ne kérdezgesd, faggasd a feleséged, hagyd, hogy gondolkodjon, őrlődjön, de ne legyen meg a kapaszkodója, hogy "igen, ez az én férjem, ezért csalom, minek változtassak ezen?" A kirándulás is tökéletes alkalom volt az önigazolására.
Ha változtatni akarunk mindig magunkon kell dolgozni.
A kirandulos törtenetet olvasva, nem lesz ebbol a hazassagbol semmisem. A feleseged nem tisztel teged.
HA az maradsz, aki voltal, akihez o valamikor felesegül ment es akinek a holtomiglan holtodiglant fogadta, akkor csak ido kerdese mikor valtok.
Es akkor itt lehet megkerdezni, hogy van-e ertelme, akarok-e mas lenni, mint aki most vagyok.
Köszönöm a hangnemed! Bár úgy gondoltam, hogy visszavonulok kicsit, mert újat nem nagyon tudok mondani, de ha már vetted a fáradságot és végigolvastad hosszú mondandómat, az nagyon kedves tőled és próbálok röviden válaszolni.
"Nem tudom hol tartasz jelenleg a saját magad alakításán,"
Hát, nehéz kérdés. Egyfelől sok olyasmin keresztül mentem, ami nem marad nyom nélkül, ami óhatatlanul alakítja az embert. Bizonyos szempontból okosabb lettem, de persze csalódottabb is. Összetörtek olyan dolgok, amiket jó lett volna nem megélni. De, bevallom erről itt nincs sok kedvem írni, azt már megtapasztaltam, hogy hitbeli kérdéseken milyen ellentétes, izzó és kárörvendő mondatokat kaphat az ember...
Miután szeretnék őszinte lenni, és az talán kiderült, hogy nekem nem esik nehezemre kritikusan és kétkedve szemlélni önmagamat is, arra a kérdésre, hogy mindent megtettem-e, csak úgy tudok válaszolni, hogy biztosan nem. Az, hogy a feleségem a nyár folyamán is néhányszor azt vágta a fejemhez, hogy "semmit sem változtál" az persze nem igazán mérvadó, mert vele éppen az a bajom, hogy mostanság nagyon igaztalanul tud bántani. Legalább mondaná azt, hogy "nem eleget" és akkor az talán közelebb lenne az igazsághoz.
De bennem a kétségek inkább úgy jelentkeznek, hogy vajon, ha Ő egy kicsit elfogadóbb, megértőbb, vagyis közeledőbb lesz, akkor vajon mire leszek képes? Mert az elmúlt időszakban szerintem jogosan érezhettem azt, hogy ha megfeszülök sem lesz jó az, amit csinálok. Azzal pedig, ha mindent ráhagyok, még kevésbé.
Tehát azt érzem, hogy amíg nincs meg mindkettőnkben a békülési szándék, amíg ez nem erősebb, mint a vonzódás a harmadikhoz, addig nehéz értelmezni a dolgokat. És nekem azt is be kell látnom, hogy a feleségem számára a "visszatáncolás" nagyon kemény feladat, hiszen le kell mondania valamiről, ami perpillanat örömforrás számára, másfelől még azt is kérdőjelessé téve, hogy ez az "örömforrás" mennyire volt bölcs, etikus, vállalható cselekedet a részéről? Pont attól válik ez a dolog valamelyest hiteltelenné, ha feladja. Ha belátja, hogy nem ez a "helyes/jó/járható" út.
"Ehhez viszont bátorság kell."
Látod, ha így merül fel a kérdés, akkor azt kell mondjam, "fejlődtem" valamit, mert már nem félek úgy a végleges nemtől. Tudomásul venném, ha esetleg Ő azt mondaná, hogy itt a vége, ugyanakkor magamtól ezt most nem szívesen mondanám ki, mert elhamarkodottnak gondolnám. De azt is be kell vallanom, hogy amikor évekkel ezelőtt végigjátszottam egy partit a rákkal, akkor az is változtatott rajtam. Akkor valamiféle megnyugvással töltött el az, hogy szembenéztem a halál lehetőségével és valamelyest megtanultam a gondolattal együtt élni. Ez annyira jól sikerült, hogy most meg már néha kívánom is, ami józanul gondolkodva cseppet sem nyerő opció. De ez meg pont az a téma, ami végképp kibeszélhetetlen.
"Kérdezd meg, mennyi időre van szüksége,"
jaj, kedves, tételezzük fel, hogy szerelmes vagy valakibe. ha megkérdezik tőled, hogy áruld már el, mikor múlik ez el, akkor tudsz rá válaszolni? :) Negyven felett persze már lehet némi rutinja az embernek és nem mond olyat, mint egy 18 éves, miszerint ez "soha nem fog elmúlni"... ::) de azért erre a kérdésre nincs tuti válasz.
Én érzékelem az ő változását, de azt is érzékelem, hogy még mindig mennyire konok velem. Írtam azt korábban, hogy közönyös, de sokszor inkább engesztelhetetlennek gondolom, és csakazért sem akar lágyabb lenni hozzám. Miközben néha egészen barátságosan beszélgetünk, éppen csak legyen semleges a téma, különben azonnal sértett üzemmódra vált. Ő azt mondja nekem, hogy mindent vádlón közlök vele, én meg azt érzem, hogy mindent magára vesz.
Nem is tudom, leírjam-e, de annyira kifejező a sztori. Hogyan nem szabad viselkednie egy férfinek. Én is csak azért tettem, hogy picit érzékeltessem, mi történik, ha "dróton rángat" én meg hagyom.
Ez most egy idézet egy barátomnak írt levelemből:
"Tegnap elmentünk kirándulni a gyerkőcök kedvéért. (ami jelen pillanatban csak X.-t jelenti, mert a többiek nyaralnak) Ne tudd meg milyen tragikomikus volt még az odaérkezésünk története is. Igyekeztem mindent ráhagyni, úgy legyen, ahogyan ő akarja, mert úgyis szinte minden gondolatomat "felülbírálja". Leparkoltunk, aztán elindultam a szerintem helyes, jobbra vezető irányba, hogy elérjük a hegyet. Ő rögtön jelezte, hogy talán inkább egyenesen kellene menni. Jó, mondom menjünk arra. Hamar kiderült, hogy nem jó az irány, visszafordultunk, de már akkor is hangoztatta, hogy nem azért szólt, hogy feltétlen arra menjünk... Erre nem tudok mást mondani, mint női logika, de neki persze nem mondtam... Elindultam megint a jobb irányba, mire megint mondani kezdte, hogy lehet, hogy balra van az a lépcső, amit keresünk. Jó, megfordultam, elindultunk abba az irányba. De ekkor már megkérdeztem két helyi nénit és kiderült, hogy mégiscsak arra kellene mennünk, amerre eredetileg elindultam. Megfordultam hát szó nélkül, de ekkor már idegesen azért "kaptam ki" tőle, mert ő nem azért szólt, hogy én megforduljak. De, hogy miért szólt, miért tartotta fontosabbnak elmondani, hogy talán nem arra kellene mennünk, amerre az irányt mutattam, ahelyett, hogy - uram bocsá' - követné a férjét, arra persze nincs válasz.
És persze, ilyenkor már elfogy az én türelmem is."
Bölcs barátom pontosan jellemezte a helyzetet:
"A kirandulos tortenetbol ugy gondolom, hogy nem feltetlenul megertest es egyuttmukodest, hanem elsosorban egy hatarozott iranyt var toled nejed. Akarja erezni, hogy te tudod, hogy az "otrol a hatra" hogyan lehet eljutni, es, hogy ebben a tudasodban biztos es megingathatatlan vagy. Ezert mondta, hogy nem kell feltetlenul arra menni, amerre o javasolta. A nok gyakran tesztelik a ferjuket azzal, hogy latszolag ok nelkul megkerdojelezik a ferfi igazsagat. Nem bosszantani akar ezzel, hanem azt akarja erezni, hogy a celodban, nyugalmadban es tudasodban megingathatatlan vagy. Ha minden szora megfordulsz, hogyan remelhetne, hogy valaha is celba er veled?"
Mindezt azért meséltem el, mert amikor az ember jól össze van törve, akkor nem elég, hogy mindenben elbizonytalanodik, de még játszani is kellene a határozott férfit. Ha pedig megmutatom, hová vezet az ő folyamatos bizonytalankodása, akkor abból nagyon egyoldalúan csak az derül ki, hogy én mennyire bizonytalan vagyok a dolgomban, és az nem, hogy milyen klassz kis "aknamunka" folyik a lépéseim megkérdőjelezésével.
Ha most ezt olvasná a feleségem, valószínűleg azt mondaná, hogy: "te is mindig okvetetlenkedsz! :)"
És lenne is benne igazság, bár talán én többször találom el a hegyre vezető jó utat :))
folyt:
Ha attól félsz, ha most még olyan döntést hozna, amit később megbán esetleg, akkor adj neki időt, de ez is nyíltan történjen. Kérdezd meg, mennyi időre van szüksége, hogy el tudja dönteni a jövő számára legkedvezőbb alakulásának mikéntjét.
És ami a legfontosabb: jussatok el egy olyan őszinte beszélgetésig, ahol felvetődnek mélyebb okok is, hogy szereti-e önmagát eléggé? Tiszteli-e? Nem lehetne változtatni valamit az életmódotokon, ami izgalmat, meglepetéseket hozhatna az életébe? A lényeg, hogy érezze: te nem magadon akarsz segíteni, hanem rajta, és ezáltal mindenki máson is, még a szeretőjén is, hiszen neki sem lehet könnyű titkolózva élni. Hogy arra vágysz, hogy ő boldog legyen, és el kellene jutnia arra a felismerésre, hogy ha önmaga nem elég boldog függetlenül tőled, akkor egy új kapcsolatban sem lesz az.
Az ismert tények miatt én bizakodó vagyok, viszont abban biztos vagyok, hogy hosszútávon nem szabad titkolózni, utalgatni, ez nem vezet semmi jóra. Ahogy ezt mások is írták - ez az állapot még sokáig eltarthat, mert izgalmas számukra. Ezért szeretettel, de határozottan meg kell kérni, hogy felelősségteljesen gondolja át a kapcsolatotokat és a szeretőjével folytatott viszonyt, és ha sehogysem megy neki az újrakezdés, hallani sem akar erről, akkor sajnos ezt el kell fogadni és némi önvizsgálatot, egyedüllétet is beiktatva, továbblépni.
elnézést a hosszú irományért, én már csak ilyen vagyok, viszont nagyon ritkán szólalok meg legalább...:)
Kedves Decentral!
Teljesen véletlenül keveredtem ide egy google searchről, de kíváncsiságom miatt muszáj volt végigolvasni a topicot, ha nem is az összes hozzászólással együtt, a tieidet azt hiszem mind olvastam. Végül kénytelen voltam regisztrálni is, csak hogy megüzenjem, mennyire szurkolok, hogy rendbe jöjjön a kapcsolatotok. Elgondolkoztató volt olvasni ezeket a sorokat, a saját tapasztalataimhoz is új megvilágítást adott.
Hogy Neked mit kellene még tenned, azt csak te tudhatod és döntheted el, semelyikünk sem látja a teljes képet, és sosem érthetünk meg minden mozgatórugót. De azt le tudom írni, hogy a feleséged "bőrébe bújva" mi lenne, aminek hatására magamhoz térnék és ha mást nem, képes lennék racionálisan felmérni a helyzetet. Természetesen ez én vagyok, és nyilván én is a saját direkt vagy indirekt tapasztalataimból indulok ki, de hátha segíthet. Ha már mások is javasolták, akkor meg csak húzz egy strigulát! :)
Nem tudom hol tartasz jelenleg a saját magad alakításán, hogy érzed, mennyire vagy képes úgy viselkedni a családban ahogy azt magadtól várnád? A hozzászólásaid alapján egyértelmű, hogy a fejedben rend van ami a kapcsolat rendbehozását illeti: hajlandó vagy és akarsz változtatni. Tehát a kérdés, a gyakorlatban mennyire sikerül a szeretet himnuszához méltóan viselkedni? Persze, ez utóbbi nagyon magasra tette a lécet, inkább csak azt próbálom javasolni, hogy ha már hosszabb ideje úgy érzed, te mindent megtettél amit tudtál (figyelmes, odaadó, szeretetteljes, megbocsátó vagy a hétköznapokban), és úgy érzed sokat javítottál azokon a hibáidon, amit a feleséged felróhat (pl a bagolykodásról leszoksz, hiszen ha nem egyszerre fekszetek le, kimarad egy fontos együtt tölthető alkalom - bár nem tudom együtt alszotok-e még egyáltalán)
AKKOR, én írnék egy nagyon őszinte levelet neki. Amiben benne van mindaz a türelem, változni akarás és feltétel nélküli szeretet, a feleségedért harcolni akarás, ami itt a fórumon megmutatkozott. Kérd, szeretettel, hogy nyílt lapokkal játszatok, legyen ő is őszinte hozzád, és mondja el, hogyan képzeli a jövőt. A gyerekek előtt lehet titkolózni, de mint annyian írták, már rég mindent éreznek vagy tudnak is. Az ő érdekük is, és a ti személyiségetek további torzulásának elkerülése is, ha megoldást találtok a problémára.
Ehhez viszont bátorság kell. Talán ezt is hiányolhatja a feleséged, nem tudom. De szembe kell nézned a lehetőséggel, hogy esetleg elutasító. Ha így van, és 1 év után minden bizonnyal alaposan megfontolta a döntését, ha lát perspektívát a válásban és új kapcsolatában - ezt a döntését tisztelni kell és elfogadni.
folyt.
Ezert kellene egymasra nagyon vigyaznunk es odafigyelnunk, hogy olyasmi ne tortenjen meg, ami decentraleknal vagy pl nalunk is megtortent. Eskuvel vagy esku nelkul.
Eskuvel hazugsagban elni szerintem nagyobb gaz. Ugy elni, mintha, aztan megis mintha nem. Rettenetesen fontos a 4 gyerek, de fontos az anya is, nem? Ha o roncs, akkor mi lesz a gyerekekbol? Mellesleg eddig is o nevelte a gyerkeket, a penzt nagyjabol o hordozta haza, decentral csak ott labatlankodott neha. Ha az egyik topikindito lenne a bira, o decentralnak adna a gyermekeket. En meg kozos felugyelet ala. Ketten hoztak oket letre. Most decentral is beszallna tobb penzzel,meg igazi torodessel. Pont. Gyerek szempontjabol lenyegtelen, hogy apa anya hol vezeti le a szexuais szuksegleteit, nekik ket szulo kell. Mit ereznek feszultsegnek, ha a szeretetet megkapjak?
Akinek ez sikerül, az nagyon profi abban, hogy saját magát teljesen félretegye egy polcra. Az meg nagyon romboló lehet, ha vki hosszú hónapokig, évekig nem veszi figyelembe saját magát.
Megbeszélés, beszélgetés, párterápia - nagyjából ezek jöhetnek szóba ilyenkor, de ezt neki is akarni kell, sőt, neki kell akarnia igazán. Ha igénye sincs rá, veszett fejsze nyele.
Írásod alapján nagyon szimpatikus okos és érzékeny embernek tartalak. Szerintem nem hibáztál el semmit, csak a dolgokat most nem tudod abba az irányba terelni, hogy jóra forduljanak, mert nem a te kezedben van a gyeplő.
Tkp. a megoldást is leírtad: a szeretőnek esze ágában sincs feleséget cserélni, így aztán a te feleségednek se lesz más választása, mint visszatérni hozzád és a gyerekekhez. Ti vagytok a család, és ez a lényeg. Nem írtad sehol, hogy a feleséged elhagyna titeket.
Hogy most egy kicsit szórakozik? - én megértem őt is. Olyanban van része, amit te, ha megfeszülsz se tudsz nyújtani: újdonságot.
Szerintem úgy lenne jó, ha minél több közös örömteli együttlétetek lenne a gyerekekkel, üljétek körül az asztalt vasárnap, járjatok el különböző programokra, készüljenek fényképek. Azt kell erősíteni, amit senki más nem helyettesíthet: hogy ti vagytok a gyerekek apja és anyja.
Kívánom, hogy minél előbb véget érjen ez a szerető-mizéria. Nem lesz utána minden ugyanolyan, mint előtte, de a gyerekeknek mindenképpen biztonságban kell élniük. És együtt veletek.
Szépek, emberségesek a válaszaid, emberséges , ahogy várod vissza hűtlen asszonyod . Bár ezt kissé túlzottnak tartom , mármint az időt , amit a döntésre hagytál. Ilyen hosszú ideig nem tűrhető, hogy valaki kettős játékot űzzön . Ez mindenképp a család és házasság kárára megy .Én a kettős játékot még rovid ideig is elutasítom a nő , de férfi részéról is. A nő részéről azért jobban , mert ott több az érzelem a kötődésben , így családod is hátrányba kerül. A kettős kötés csak a szerves kémiában stabil, az emberek között nem .
Tévedés azt hiinned, hogy e gyermeke nem tudják. A kisebbek megérzik , a nagyobbak látják !Ez pedig erkölcsileg hátrányos, mert a gyerekek az látják , tanulják, elfogadott és követhető a házassági hűtlenség. Akár egyik, akár másik oldal az mellyel azonosulnak, nem vezet boldog családi élethez. Pedig az a cél, hogy gyermekeink boldog felnőttek legyenek.
Egyik sem követendő példa , sem a hűtlenség, sem a túlzott( már-mát tutyiság határát súroló ) tolerancia .
" Ha férfi vagy, légy férfi, ne hitvány gyönge báb "
És sem azt nem akarja felrúgni, sem az én négy gyermekemet bevállalni. És sem azt nem akarja felrúgni, sem az én négy gyermekemet bevállalni.
Az eszembe sem jutott, hogy a négy gyermekemet egy ilyen párra bíznám .
Természetesnek tartanám, hogy Veled maradnának !!!!!!!!!!!!!
Gondolod, en vagyok a megutalos, Hat nem. Az urasag jo sokat tett azert, en meg csak bamultam, mint te most. Bamulsz, mert hihetetlen, hogy a hazssagi papirod meg esku ellenere aaz asszonyod megis massal. En is bamultam, amikor a mernok URROL a durvasag, tisztalkodas hianya stb.. derult ki, ami ugye azelott nem volt. Az en esetem volt eppen nem szimpla, nagyon osszetett. A tied az. Kerdesed, hany evig varj, amig az asszonyod massal kihancurozza magat. En nem adtam sosem tanacsot. En elmondtam a sajat esetemet,aki akar tanul belole. Persze, nem tudhatod, honnan tudnad te meg az en eletemet. Az ember folyton valtozik. Ez utan az eset utan mar te is mas ember leszel, bami legyen is a vege.
Mindegy. En nem adtam tanacsot, csak elmondtam a sajat sztorim toredeket es vegkifejletet. Megismetlem, en nem szertek zavarosban halaszni, a tiszta ugyeket szeretem. A beklyokat se szeretem. te meg elj ugy, ahogy szeretsz vagy tudsz, mas is azt teszi.
A sikitofraszt az altalad leirt sztori valtotta ki belolem. Ha nalatok ez a modi, en reg megorultem volna veled, vagy a sirban lennek, vagy melegebb egtajakon.
Valamire megeskudni, hogy de bizony mindorokke ugy lesz, enyhen szolva eleve hazugsag. Egyikotok sem tartotta be egyaltalan. Nekem mindegy, kinek hogy jo, hazugsagban elni vagy oszinten. Nekem az utobbi ad boldogsagot.
Minden jot neked. Termesztesen elj ugy ahogy akarsz, vagy tudsz, ne hallgass masra. Mindenkinek joga van ugy elrontani az eletet, ahogy jolesik.
A tegnapi hosszú irományomnak lett volna még egy harmadik része is, de a rendszer ezt már nem engedte elküldeni... Mindegy, a lényege csak annyi volt, hogy:
Próbálok némi "önmegtartóztatást" gyakorolni és csak akkor szólni az év hátralévő részében, ha tényleg van valami mondandóm.
Mindenkinek szép Őszt kívánok!
De azért nem szeretném válasz nélkül hagyni, amit azóta írtatok.
mazsola,
a szerető természetesen még képben van, hogyne lenne, azt hittem ez nyilvánvaló... Egészen más lenne a helyzet, ha felőle nem érkezne folyamatosan a "megerősítés", és ha a feleségem képes lenne ezek nélkül végiggondolni a jövőnket.
Golmund (259)
Sok dologban egyetértünk, ilyenkor azért érzem - ami persze nem csoda - másként jár a női és a férfiagy. Nekem még a "baromfiudvar" kifejezés sem volt sértő, mert ha a nők tyúkok, akkor mi kakasok, szóval közös az a baromfiudvar :)
"Én már réges rég ultimátumot adtam volna a feleségemnek, hogy döntsön."
Tudom, ezt már áprilisban is leírtad. Ezzel nekem most is ugyanaz a problémám: egy sebzett vad kiszámíthatatlan. Hátha még szerelmes is. A keménykedésem vezethet oda, hogy még jobban összekülönbözünk és nem a megbékélést segítem elő vele, hanem a válást. Ezt már annyiszor leírtam, hogy a feleségemmel most éppen az a bajom, hogy önmagához képest is kiszámíthatatlanul rabja az indulatainak. Ezt nem akarom erősíteni. nagy kérdés, hogy mi jobb egy nőnek (pontosabban nem egy nőnek, hanem konkrétan az én feleségemnek) ha erőből lenyomom és ultimátumokkal döntésekre kényszerítem, vagy ha próbálok türelemmel kifutást engedni neki? Talán egyértelmű, hogy hozzám az utóbbi áll közelebb, de azt is elfogadom, hogy vannak nők, akiket (sajnos) csak egy-két testi-lelki pofon képes jobb belátásra kényszeríteni.
Annyit még le kell írnom az Amorosoról, hogy bár nekem is jólesik farokvezérelt önző fasznak jellemezni, az szinte biztos, hogy a feleségemet jobban szereti, mint a sajátját. Éppen csak a sajátjához köti a közös gyermekük és közös egzisztenciájuk. És sem azt nem akarja felrúgni, sem az én négy gyermekemet bevállalni. Ez még akkor is így van, ha netán otthon fény derülne a félrelépésére és a felesége kirakná a szűrét. Állítólag erre lenne esély, de ezt csak a feleségemtől tudom, akinek meg azt mond a szerető, amit mondani akar... Egy biztos, én sem szívesen kötném az életemet négy idegen gyerekhez... Az Amorosoról tényleg csak azt tudom egyértelmű biztonsággal megállapítani, hogy nincsenek különösebb gátlásai, hogy az önös érdekeit érvényesítse. Amiről nem tud a családja az nincs, a feleségemet meg nyugtatgatja, hogy jár neki az a boldogság, amit ő adhat. És talán még ő sajnálja legjobban, hogy ez a drága asszony nélkülöz otthon...
Tudjátok, azért furcsa nekem ez az egész, mert - és most nem fényezni akarom magamat - de két éve összefutottam egy kedves ismerősömmel (hölgy) akivel régóta barátságban voltam. Az a (rossz szó) "kategória", akit kedveltem (ez kölcsönös volt) és akár udvarolhattam is volna neki. Beszélgettünk és hamar kiderült, hogy gondok vannak otthon. A szokásos elhanyagoltság érzés, ismeritek... Meghallgattam és nem az volt az első gondolatom, hogy, na itt az alkalom, és a könnyű préda, hanem kigondoltam, miként és hogyan kellene a férjjel beszélgetnem, akit - ha kevésbé is - de ismerek és tudom, hogy egy jóravaló, de nagyon mamlasz fiú. El is mentem, beszélgettünk, de végül nem jutottunk odáig, hogy őszinte lehessek hozzá, végül megfutamodtam attól, hogy kéretlenül beleavatkozzak az életükbe. De azóta is foglalkoztat ez a dolog, mert most a saját rossz példámmal tudnám illusztrálni neki, hogy hova vezethet az, ha nem figyel jobban a feleségére. És ha még nem késő figyelmeztetnem...
Sissi (256)
Nem tudom megértetni veled, hogy túl azon, hogy egészen más alapokról nézzük szerintem a világot (és ettől függetlenül természetesen érthetünk egyet bizonyos dolgokban) olyan faék egyszerűségűre próbálod az eseményeket leredukálni, ami téves megállapításokat eredményez. Az önmagában jó, hogy az őserdőt ki akarod takarítani, de amit csinálsz, az leginkább tarvágás. És nem érzékeled, hogy folyamatosan kijelented tényként azt, hogy én és a feleségem milyenek vagyunk és mit csinálunk. Tökre az az érzésem, hogy hiába próbálok árnyaltan fogalmazni, színeket felfesteni, a te szemed a szürkeárnyalatokat érzékeli csak. És persze nincs szebb a fekete-fehér fotóknál, de azért - bocsánat, hogy "szakmázom" - egy piros-zöld komplementer nagyon ütős tud lenni, éppen csak nem fekete-fehérben, mert ott tónusértékében mindkettő szín lehet ugyanaz a szürke.
Amit leírtál az exedről és a hozzá való viszonyulásodról, az számomra annyira szélsőséges, amivel nekem nehéz mit kezdenem. Volt pár szerelmem az életemben, nehéz szakítással is, de soha egyiket sem utáltam meg, mindegyik kedves emék az életemben. Ha a feleségem tényleg elhagy és elválunk, bármennyire is igazságtalannak élem ezt meg, akkor sem fogom utálni, mert nincs szükségem arra, hogy lenullázzam őt.
Azt se igazán érted meg, és ez másoknak is félreérthető lehet, hogy én itt nem a szó szoros értelmében tanácsokért jöttem. Főleg nem azért, hogy megmondjátok helyettem mit kell tennem, ennyire nem vagyok talán infantilis. Annyit tudok, hogy kétségeim vannak. Érzem, hogy nem látom át a szükséges mértékben a dolgokat, ahhoz hogy felelős döntéseket hozhassak. Más sem feltétlenül látja át a maga életét, éppen csak nincs tisztában a vaksága fokával. De én legalább bevallom, hogy kétségeim vannak és feltételezem, hogy másnak ezen a téren van több tapasztalata, de legalábbis élménye, amit ha megoszt, abból tanulhat a másik. Ha tud. Ha tudok...
Mindenkinek szép Őszt kívánok! Magamnak meg nem olyan elmúlósat... :)
Masik: dehogynem,minden ertelmes ember azon van, hogy megprobalja a problemat megoldani. Te elkonyveltel engem olyannak, aki egybol, mondom,EGYBOL kivagja a regi, elromlott holmit. Nagyot tevedsz, es egyaltalan nem ismersz, nem ertettel meg engem, pedig sokat beszelgettunk. Figyelsz te valaha is egyaltalan, vagy kedvenc hobbid a magadba valo bebujas? Nem. a problemamegoldas az ugy nez ki, hogy az ember elkezd visszafele asni es megprobalja kiasni problema gyokeret. Eloszor is megtalalni. Ha ez megvan, akkor kezd el okoskodni, gondolkodni, hogy na innentol kezdve mik azok, amik a problemat tovabb gombolyiotottak. Eloszor ezekre kell ravilagitani, megerteni es tovabb gondolkodni, tanakodni, hogy na, akkor hogyan tovabb, ha egyaltalan meg van tovabb. En ezt is elmondtam neked, hogy ez nalunk hogy tortent, de te nem akarsz rola tudomast venni, csaka magadet hajtod es vadaskodsz, pedig en nem vadaskodtam veled, csupan segiteni akartam. Nos, nalunk megtalaltunk mindent, cask akkorara mar keso volt. Emlekszel, mondtam neked? Nem figyeltel, pedig allitolag okos ember a mas karan tanul. Nincs ra szukseg, hogy engem itt ki probalj fecsegni, vagy befeketiteni.
Az ajtoval orrbavagas jo pelda volt. Hogy te is erezd, hogy esik a masiknak. Ne csak csupan o.
Meg egy dolog, szerinted a felesegd tart szeretot, sajat hibajabol, a feleseged el latszathazassagban,a feleseg igy,a feleseged ugy. Hat ha ennyire vadolod, mit akarsz tole, minek akarod ot? Ha meg akarod ot, miert nem azok alapjan, ami jo van benne, mert biztosan van, nem? Tenyleg igazuk van azoknak, akik azt mondjak, te a hazassaghoz ragaszkodsz, mint intezmenyhez. Egyszer igent mondott neked, kutya kotelessege veled leelni az eletet, ha beledoglik is.
.
En felfogasom? En felfogasom, hogy soha az eletben nem valtam volna el, ha csak anyi maradt volna a szep igeretekbol,mint a kis ujszulott hangyanak a korme feketeje. Miert valtam volna el szivesen? Ki az,aki onkent akarja magat boldogtalanna tenni? Hogy ne probaltam volna meg mindent, de mindent,de meg annal is tobbet, mindhiaba,mert suket fulekre talalt. Aztan mikor mar mindent en csinaltam, de cserebe nem kaptam semmit, minden kiuresedett, semminek nem volt mar semmi ertelme. Egyetlen valasztasom volt mar ebben a hazasagban, hogy vele doglodom le az eletemet, azzal az emberrel, akit valaha szerelemmel szerettem, de mara mar semmi megbecsulest nem erzek iranta, kiraz a hideg, ha hozzam er, de mar a hangjatol is, ha hozzam szol. Azert ehhez a masiknak rengeteget kellett tennie, ill nem tennie. Csak azert vele elni valakivel,mert egy porcikam sem kivanja mar, hogy ugy eljek, hogy akar minden nap megeroszakoljanak? Csak azert,mert valaha reg az az ember mas volt, akit szerettem, es akivel reg osszekotottem az eletemet. Ami kotelekbol mar csupan beklyo maradt.
A sikitofraszos eset, amire gondolok. Milyen legkor uralkodik ott, ahol decentral rakerdez az asszonyra: Az iskolaba megy a gyerek cuccaert? Es MASHOVA is nem megy? (Ez amashova magyarul= a pasiddal is talalkozni fogsz, csak hogy o ezt nem mondja ki.) Az asszony nem szol, csak nez ra nagy csodalkozo szemekkel, meglepetten. Erre jon az asszony buntetetese. Amiert nem valaszoltal kerek perec a kerdesemre, megbuntetlek, es en megyek el az iskolaba. Es se szo se beszed, mar vagtat is. Nem is volt kerdes, kerek perec kerdes meg agyaltalan nem. Az asszonynak itt oszerinte oszinten el kellett volna mondania, hogy igen, a pasimmal is talalkozok. Minek, minek kellene oszinten vallania, mikor decentral tudomasaval es jovahagyasaval van szretoje. Nyilvanvaloan orom es boldogsag tolti el, ot, hogy na most jol kiszurt az asszonnyal, nem lathatta a szeretojet, milyen rossz lehet most neki. Eloszor is o nem kerdezett, a nem kerdesre nem lehet valaszolni. Peldalozni meg minek, mikor ugyis tudja. Az asszony naponta gyonjon, hogy nekem pasim van, kulonben nem oszinte. Az egesz szent eskuszovegesdi hazassagot mar igy is ugy is reg megette a fene, minek fenntartanai tovabb a latszatat???? O, ha torik, ha szakad, nem valik,de ugyanugy el, mintha elvalt volna. En jobban szeretem az oszinte es tiszta dolgokat. Es ha en elvaltam, es hanyszor? Nem a topic temaja. De legalabb nem hazudok magamnak, mert en nem tudok hazugsagban elni. Szembe is kopnem magamat. Az asszony mit akar, o dolga,a topic nem rola szol. De ez a hazassag olyan, mint valaha volt, mar soha tobbe nem lesz. De jobb is, ha nem, mert az megfeneklett. Kerdes cask az, mi a kulonbseg egy elvalas vagy egy latszathazassag kozott? Nos, en tudom a valaszt. Egyik sem jo, decentral, de az egyik egy kicsit megis jobb.
Hát mit mondjak, ez legalább férfias hozzászólás:)
Talán azért gondoljuk, mert ebben élsz. Nap mint nap ezt választod. A feleséged pedig nem tud egyoldalúan látszatházasságban élni veled, ugyanis a házasság az kifejezetten egy két szereplős játék. Ez már jó ideje a kettőtök közös döntésén alapuló életközösség, a kettőtök által létrehozott szabályrendszerrel.
Itt nem csak a feleséged akar egy fenékkel két lovat megülni, hanem te is. Egyrészt elfogadod a kialakult helyzetet, hisz tulajdonképpen nem lépsz semmit, másrészt fenntartod magadnak a jogot, hogy nyavalyogj.
Kapaszkodsz a saját hitrendszeredbe, ami nem baj, de fogadd el, hogy ha fontosabb neked a házasságról alkotott elképzelésed, akkor nyavalygás nélkül tedd azt. A feleségeddel érzékeltetni azt, hogy nem vagy az irányába érdektelen nem csak számonkérve, nyavalyogva lehet, sőt hidd el anélkül sokkal nagyobb esélyed lenne.
Amit Goldmund írt az is logikus. A feleséged alól egy pillanat alatt ki tudnád húzni a varázsszőnyeget amin most repked. Én mint nő azt mondom, hogy ha a hódolója mutatott volna valamiféle esélyt arra, hogy felvállalja őt és együtt éljenek, akkor a nejed már lépett volna. Ugyanis mi nők pedig ellentétben a férfiakkal hajlamosabbak vagyunk egy szerelem miatt válni, de általában csak akkor, ha a másik oldalon is érezzük a biztonságot, főleg ha már gyermekeink is vannak. Természetesen lehet, hogy tévedek.
Szóval mindezzel csak annyit szeretnék mondani, hogy ha nem teszel mást csak szenvelegsz és vársz, akkor tedd szép csendben, mert ezek szerint mégis jobb ez így neked mint bármit is lépni. Ha pedig mégsem jó, akkor tégy valamit, rángasd el párterápiára, rúgd ki, vagy költözz el, találkozz a pacákkal mint férfi a férfival, írj a feleségednek szerelmes ódákat, csajozz be, stb. A választék végtelen, rajtad áll.
De a többivel egyetértek.
Ha veszed a fáradságot,és visszaolvasol,akkor hasonlót írtam én is már....
De ő tudja.Sokféle tanácsot kapott.
Én is írtam többek közt,hogy a hűtlen feleség nagyobb becsbe van.
Kedves kérdező, mindenkinek egyenként reagáltál, de engem kihagytál,ezért mégegyszer megkérdezem:
(bocs ha már írtad,és én siklottam át felette)
a szerető képben van még?
Ne magyarázkodjál már ennek a baromfiudvarnak! Ne feledd, hogy aki tanácsot ad, aki valamit belelát a házasságodba, az legalább annyira saját (jelenlegi vagy elmúlt) házasságáról, párkapcsolatáról is ír, nemcsak a tiédről. Magyarul: nem tudod, a te esetedről melyik hozzászólónak milyen saját megoldatlan problémái, feldolgozatlan sérelmei jutottak eszébe, amik miatt fejedhez vág valamit, vádol téged, felelősnek tart, hibáztat stb.
Az, hogy zárkózott/szemérmes vagy, és emiatt te volnál feleséged boldogtalanságának oka, ez nettó ökörség. A feleséged valaha beléd szeretett, tehát fogadjon el téged zárkózottnak/szemérmesnek. Ami szerintem abszolút nem is igaz rád, mert akkor nem írnál ennyire részletesen saját problémádról - hanem szemérmesen takargatnád, zárkózottan magadban őrlődnél rajta.
Az, hogy párterápiát fölvetette, az jó jel. Kezdjetek bele mihamarabb!
Én már réges rég ultimátumot adtam volna a feleségemnek, hogy döntsön. Ha pedig a másik férfi mellett dönt, akkor külön költözünk, beadjuk a válópert és elkezdődik a vagyonmegosztás. Ha ő marad a házban a 4 gyerekkel, akkor a ház értékének felét pengesse ki neked! Ha a gyerekek nagyobbacskák, akkor csöppet sem biztos, hogy mindegyik vele akar maradni.
De a legfontosabb: a szeretője nős! Nős férfi a szeretője miatt ritkán válik, ez kőkemény igazság!. Abban pedig abszolút biztos vagyok, hogy a szeretője a háta közepébe sem kívánná a ti 4 gyereketekkel való együttélést!
Ez a szerető egy délibáb! Addig vonzó a feleségednek, amíg te ott vagy mellette. Biztos vagyok benne, hogy a szerető azonnal kihátrálna a kapcsolatból, ha a feleséged azt mondaná neki: válófélben vagytok, elköltöztél, jöhet ő a helyére. És lehet vele együttélni, ami eleve megfakítja a szerelmet, a 4 gyerek meg 4 ellenség lesz neki a házban, akik a családi idill szétrombolójának fogják látni. A felesége is sok borsot törhet az orra alá bosszúból, egyszóval sokkal rosszabb helyzetbe kerülne, mint amiben jelenleg van.
Az kéne, hogy a feleséged felismerje, hogy nem az van, hogy két lehetőség között szabadon választhat, hanem hogy két szék között akkorát eshet a padlóra, hogy csak na! Ezt pedig csak akkor fogja felismerni, ha komoly esély lesz arra, hogy a jelenlegi házassága veled befejeződik. Szóval állj a sarkadra és te irányítsd a helyzetet, ne hagyd, hogy a feleséged rángasson dróton téged!
barna77: "Nem tudom, mit jelent Neked a visszaút? És mihez akarsz visszatérni?"
turrita75: "Komolyan nem értem, mit akarsz. Ahogy mások kérdezték: fenntartani a házasságot tartalom nélkül, mert úgy helyes."
Nagyjából hasonló dolgokat kérdeztek. Miért gondoljátok, hogy egy tartalom nélküli házasságot szeretnék én? Pont ebben élek és ez ellen szeretnék küzdeni, erről nyavalygok itt.. Ha a jelen pillanatot nézem, akkor éppen a feleségem az, aki ebben a látszatházasságban él velem, miközben persze van egy mindenki elől titkolt része is az életének. Számára egy elfogadható helyzet a mostani (ami nem jelenti azt, hogy ezt jónak, helyesnek is gondolná) de nem tud jobbat, mint így élni. Nekem viszont elég nehéz így élni, ezt talán ti is elfogadjátok. Hiába mondogatom, hogy ez egy többévszakos történet (amíg valamilyen irányban elmozdulás történik) sokan pedig itt a fórumban valamiféle gyors megoldást várnátok. Legalábbis ezt érzem.
A "visszaút" kapcsán kicsit gondban vagyok a fogalmakkal. Mert a "vissza", az csak a feleségem személyét jelenti, ahhoz a kapcsolati módhoz, ami megfeneklett, ahhoz persze nem szeretnék visszatérni. Tehát újra kell gombolni a közös kabátot, már amennyire két középkorú ember személyisége erre lehetőséget ad. De ehhez az kell, hogy mindkettőnkben legyen erre közös szándék. Jelen pillanatban nem tudok mást, mint a szándékot hangsúlyozni, hiszen nem várhatom, hogy a szerelem érzése kettőnk között, mindent feloldjon, elhomályosítson, feledtessen, stb.
Most induljunk ki abból, hogy ez az újragombolási szándék bennem elég erős, képessé tesz arra, hogy változtassak azon, amin nekem kell változtatnom. Mondom, tételezzük fel, hogy ez így van. Hogy a feleségemben ez a remélt szándék és a benne lévő "idegen" szerelem mikor kerül esetleg olyan egyensúlyba, ahol már nem a pillanatnyi érzelmei és az Amoroso folyamatos "ez neked jár" sugallatai írnak felül mindent, ez az, amit nem nagyon tudhatok. De reménykedem benne, hogy lesz ilyen. És úgy érzem, ehhez mindkettőnknek változnunk kell.
barna77: "ha Te most a kivárást választottad, azzal elfogadtat a jelenlegi helyzetet, ezért igazából semmit sem vethetsz a feleséged szemére, nem kérhetsz számon rajta dolgokat."
Ebben igazad van! Persze, én nem elfogadtam ezt a helyzetet, inkább csak tudomásul veszem, vagy még inkább elszenvedem. Követelni nem követelhetek, de azért eltitkolnom sem kell, ha valamivel nem értek egyet. Ebből már volt félreértés köztünk, a türelmemet közönyösségként értelmezte a eleségem. Mintha érdektelen lettem volna... Ezt nem szeretném.
"Mi az a helyzet, ami Téged megelégedéssel, nyugalommal, boldogsággal töltene el?"
Maradjunk annyiban, hogy jó előjelnek azt tekinteném, ha a feleségemben érzékelném a szándékot arra, hogy őszinte legyen velem. Amíg megy a taktikázás köztünk, amíg azt hiszi, hogy így tud velem/ellenem működni, addig...
Nehéz ezt kimondani, de én nem nagyon látok esélyt a változásra mindaddig, amíg nem születnek racionális és következetes döntések. IIyen nehéz döntés lenne az, hogy lemond az Amorosoval való kapcsolattartásról. Azt talán Ti is elfogadjátok, hogy amíg - jaj ez itt rosszul hangzik, de ha már eszembe jutott, leírom - egy seggel próbál két lovat megülni :), addig nehéz elmozdulásról beszélni. Mondjuk inkább úgy, hogy "Nem lehet egyszerre két urat szolgálni". De ez nagyon kemény döntés, ezzel tisztában vagyok, ezért mondom, hogy ehhez idő kell.
"ilyen helyzetből is van visszaút, de korlátokkal, ami lehet, hogy nem elégítene ki Téged."
A topik elején erről talán már írtam. Az igazi feladat és megpróbáltatás akkor kezdődne, ha a szándékaink újra közösek lennénk. De amíg nem tartunk itt, addig korai azt tippelgetni, hogy pótolható vagy tényleg pótolhatatlan az, ami elveszett? Erre most csak hitbéli válaszaim lennének, de ezzel nem akarom borzolni a kedélyeket :)
turrita75:
"Leegyszerűsítve: A feleségedet a te 'szeméremes', zárkózott természeted nagyon boldogtalanná tette éveken keresztül."
Valóban leegyszerűsítve :) Persze, igazad van, bennem van egy alapvető zárkózottság. De azt azért nagyon sajnálom, hogy ezt a feleségem sokszor úgy élte meg, mint ellene való titkolózást, noha ebben semmi ilyesmi nem volt. Most nem akarom boncolgatni ezt a témát, mert önmagam zárkózottságának mondanék ellent, de például ennek a nehezen kimondható rétegnek a része az is, hogy ha egyszer örök hűséget fogadtam valakinek, akkor az számomra tényleg örök. Tart, ameddig élek. Legfeljebb rövidebben fogok élni. És most erről nagyon nem szeretnék vitatkozni például Sissivel...
Ha arról van szó, hogy boldogtalanná tettem a feleségemet, akkor ezt vagy ellenvetés nélkül elfogadom, vagy hozzáteszem, hogy ebben azért voltak "kölcsönösségek". De lehet, hogy nem egyforma mértékben vagy, ami talán igazabb, nem egyforma mértékben elviselve. Most azt érzem, mintha én könnyebben lemondtam volna, lenyeltem volna a magam sérelmeit. Azt már említettem, hogy a feleségem sokat féltékenykedett. Ami nem annyira féltékenykedés volt, mint inkább a mindenben ott lenni akarás, a mindent megélés. Éppen csak ez úgy csapódott le, hogy konfliktushoz vezetett, ha fehérszeméllyel volt dolgom. Homályosan kell fogalmaznom, a magunk anonimitása érdekében, de például az tény, hogy az egyetemünkön a diplomázó hallgatókkal konzulensi viszonyban lévén, azon kellett sakkoznom, hogy csak fiú hallgatókat kapjak, és ne kelljen lányokkal folytatnom szakmai diskurzust, mert ebből csak gond volt otthon. És szerintem nem kellett volna, hogy gond legyen. Nem adtam rá okot. És arról kevés szó esett, hogy ez a szerintem felesleges konfliktus mennyire akadályozott engem, mennyire indukálta a zártságomat. És persze, most eléggé rosszul esik, hogy mire "jól" lezártam magam körül a világot, addigra már nem is kellek.
Sissi52
"nem tudom, miben all tavol a gndolkodasunk, te tudod, mint mondod, megtartod magadnak.
Egy biztos, mint ferj, en sikitofraszt kapnek toled..."
Sissi, olvasd már vissza ezt a két egymásutáni mondatodat!!! Vajon miért áll távol egymástól a gondolkodásunk, ha Te közben sikítófrászt kapsz tőlem? :))
"Egy biztos,a te felfogasoddal oda jutottal, ahol most vagy. "
Igen, oda jutottam, ha úgy tetszik, a válás határára. Mondod ezt Te, aki a maga felfogásával már jóval előttem jársz a félresiklott kapcsolatokban, és már túl van egy (vagy több?) váláson. Persze, éppen a tapasztalataid alapján, sok bölcsesség lehet abban, amit mondasz, de értsd meg végre, a Te alapvető életstratégiád az, hogy dobjuk azt, ami elromlott, az enyém meg nem. És erről naphosszat győzködhetnénk egymást sikítófrász kíséretében :)
Úgy általában mondom: biztosan rossz helyen nyitottam ezt a topikot, de végülis - ha jól emlékszem - nem akadt olyan hozzászóló, (a TI-ban is őket szólítottam volna meg) aki a házassági krízisét béküléssel, "egészséges" béküléssel kezelte volna. Ebből a tényből azért nem jutok arra a megállapításra, hogy ilyen ember nincs is, de hogy errefelé ritkamadár, az talán igaz lehet.
Sissi52: Tipikus férfi mentalitás. Ha ő állna a másik oldalon, nyilván találna rá ideológiát, hogy miért a feleség hibája, hogy neki szeretőzni kell, és persze, járna neki. A többi férfi meg mélyen egyetértene vele.
De úgy, hogy a feleség menekült egy számára boldogtalan helyzetből, hogy képes erre??!! Annyira tipikus, pasis mentalitás, hogy egy házasság akkor boldog, ha a pasi jól érzi magát benne. Hogy a nő boldogtalan? Mitől lenne az? Ugyan, az csak asszonybeszéd.
Ja, és az is tipikus - szaladna anyóshoz, apóshoz, meg az ő szüleihez panaszkodni, szedjék ráncba ők is a megtévedt asszonyt. Az ő felelősségéről szó sem esik.
Azon gondolkodom, hogy tanulna-e a dologból akkor, ha a feleség-szerető viszonya lecsengene, de az asszony úgy döntene, hogy köszöni szépen, neki már így sem kell a férj.
Nemrég láttam egy francia filmet, volt egy jelenet (kicsit más miatt), ahol a nő kéri a férjét, jöjjön be hozzá gyorsan a szobába. A férj berohan, mire a nő tiszta erejéből az arcába vágja az ajtót. A férj orra vérzik, totál kiakad, hogy hát ez így hogy. Mire a nő: Csak azt akartam, hogy tudd, milyen érzés...
Na kábé ez a pszichológusos jelenet ilyen lehetett a nőnek: a pofájába vágják az ajtót - talán Decentral megértené ezt a magyarázatot? Vagy szaladna a szülőkhöz?
Kb ugyanezt mondtam el neki,de az o felfogasa, mint mondja, meredeken mas. En belelatok dolgokat. Amiket o belulrol nem,de egy kivulallo bizony nagyon is lat. Vagy csak nem akar beismerni, ami szinten nem visz elore.
Igen, nem tudom, miben all tavol a gndolkodasunk, te tudod, mint mondod, megtartod magadnak. Egy biztos, mint ferj, en sikitofraszt kapnek toled, amint mar mondtam is, de masreszt meg mint mondtam, megpobaltam segiteni legjobb szandekommal,de nem lehet.
Egy biztos,a te felfogasoddal oda jutottal, ahol most vagy. Ha nem hallgatsz ram, egyaltalan nem baj, a te eleted.
En nem mondtam, hogy feltetlenul el kell valni, hogy en valnek, hot ziher, de mindenki maskent el.
decentral: Komolyan nem értem, mit akarsz. Ahogy mások kérdezték: fenntartani a házasságot tartalom nélkül, mert úgy helyes.
Nekem az az érzése, hogy te ebből az egész történetből semmit sem tanultál, és a könnyebb utat választod: fogjuk az asszonyra, az ő emberi természetére az egészet!
Tudnod kell, hogy a szeretetet, szerelmet sem zsarolással, sem kötelességre való figyelmeztetéssel nem tuod kicsikarni. És a múltbeli boldogságotokat sem tudod újra ugyanúgy visszakapni.
Leegyszerűsítve: A feleségedet a te 'szeméremes', zárkózott természeted nagyon boldogtalanná tette éveken keresztül. Mert szeretett volna igazán élni, igazán szeretni, igazán részt venni az életedben. Írtad többször is, nem a hálószobából eredtek a problémáitok - viszont lehet, hogy ott (is) csapódtak le. Nekem a szerelmeskedés testi-lelki összhang, elképzelhetetlennek tartom, hogy egy olyan emberrel legyen az a felpezsdítő élmény, amire vágyom, aki elzárkózik előlem.
Nem tudom, talán a neveltetésed miatt van benned egy csomó elfojtás, de ezt egy másik emberre még házasságban sem erőlteted. Mi nők a szépre, jóra, egy másik ember szeretetére, családról gondoskodásra születtünk. A feleséged a régi-új szeretőjében megtalálta azt az örömet, azt az önfeledtséget, amire vágyott, és aminek a hiányától szenvedett. Ha egy nőnek naponta ötször el kell mondani (meg kell írni), hogy szeretik, az komoly önbizalomhiányra vall.
Lehet, hogy mindez neked banális, nem fontos, de amikor a feleséged kötelességeit hangoztatod, akkor elfeledkezel arról, hogy a te kötelességed az lett volna a kapcsolatotokban, ha küzdesz a szemérmes, magadba zárkózó, besavanyodásra hajlamos természeteddel. Nem tetted, és - amint a mellékelt ábra mutatja, most sem vagy rá hajlandó.
A feleséged nyit feléd - próbál elfordulni, küzd az érzelmei ellen, reméli, hogy a traumák után talán te is változol - szeretne veled párterápiára járni. Erre te kerek perec lezársz, pedig tudod, hogy utálod, majd még neked lennének elvárásaid. A szemére veted az öncélúságot - a te zárkózottságod (ami tudod jól, hogy boldogtalanná teszi azt az embert, akinek egy életen át szerelmet esküdtél) - nem öncélú? Ja, az más, azt neki el kell fogadnia.... Nem érzed az ellentmondást??