Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lehet munkatársból jó férj

Anasztázia81
Létrehozva: 2014. Április 3. 18:55

Sziasztok!

 

Még új vagyok itt, de a kolléganőim sok jót meséltek az itt fórumozók tanácsairól. Túl a harmincon hűséges feleségként megcsapott engem is a kísértés szele. Történt ugyanis (konkrétumokat nem szeretnék írni a kolleginák miatt), de nem olyan régen egy céges rendezvényről egy munkatársammal mentem haza egy taxival. Pár sarokra lakik, így gazdaságosnak találtam az ötletet, mert eszembe nem jutott volna hogy valaha kikezdjek vele, vagy fordított helyzetben engedjek bármilyen kísértésnek. A lényeg hogy az utolsó jobbos kanyarban kiugrott egy fekete macska a kocsi elé és a taxis még jobban jobbra kormányozta a kocsit és a munkatársam az ölembe borult, s becsúszott a két üléssor közé félig, mivel ő kissé spicces állapotban szundikált. A dolog pikantériája, hogy ahogyan próbált magához térni a rémületből (azt sem tudta mi történt) s felülni, véletlenül megfogta a mellem és a combom. Engem fura melegség öntött el, ami még most is végigfut rajtam ha csak felidézem a pillanatot. Ő amikor szembesült egy pillanat múlva a helyzettel, azonnal elkapta a kezét és elnézést kért. Teljesen zavarba jött, fizette a taxit és a nagy magyarázkodás közben, hogy nem volt szándékos, és  nehogy megtudja valaki, a padkában elesett és fenékre ült. Ahogy felsegítettem adni akartam neki egy puszit az arcára de ő el akarta kapni az arcát és az ajkára adtam a puszit. Ő lemeredt, én még jobban, s ott álltunk szorosan egymáshoz bújva. Nem tudom mennyi idő telt el tétlenül 1-2 másodperc, vagy talán pár perc, amíg némán néztük egymást, de egyszer csak heves csókolózásba kezdtünk, s a mi lépcsőházunkban megtörtént minden.

Kikapcsolt az agyam nem érdekelt senki és semmi, pedig megláthattak volna a szomszédok.

Szombat reggeltől lestem a telefonom hátha hív, de semmi reakció.

A kolléga mindig is szimpatikus volt de csak munkatárs szintjén, most meg csak őt akarom, senki mást. 

Nekem nincs gyerek a kapcsolatom elég lapos, neki viszont van 2. Hétfőn bementem hozzá az irodába és megbeszéltük a péntek estét. Zavart volt, ő sem értette az egészet, de jelezte hogy nem akar bonyodalmat, ő jól érzi így magát. Az eszem nem volt a helyén, mert magam sem tudom miért, de azt mondtam hogy én mindenre hajlandó vagyok, csak ne veszítsem el. Mint egy kis iskolás úgy vallottam szerelmet. Akár titkos szeretője leszek amíg hajlandó találkozni így velem. Kért egy hét határidőt átgondolni a javaslatom, de egy nap múlva már igent mondott. Minden héten egy nap találkozunk és fantasztikus élményekben van részünk, olyan dolgokat megteszek neki örömmel amiért a férjemmel nem egyszer összevesztem, ha csak kérdésként felhozta a témát.

 

Nem tudom mi tévő legyek, mert szeretnék neki mindent megadni, amit egy nő megadhat egy férfinak, akár még gyereket is szülni,de nem merek semmit mondani. 

 

Adjatok tanácsot mit tegyek!!!!

 

Merjek belemélyülni egy ilyen kapcsolatba?

 

Hogy lehet kiszállni belőle?(a józan ész azt diktálná hogy ne folytassam, de úgy érzem nem tudok nélküle létezni)

 

Elhagyná vajon a családját ha megkap tőlem mindent?

 

Segítsetek!!!

 

 

 

 

 

  1. Torolt_felhasznalo_998541
    Torolt_felhasznalo_998541
    2014. Április 3. 20:2726.

    na halljuk Liat halljuk , mi van a szunnyado parazs alatt ?

    akarsz rola beszelni ? 

    előzmény:
    liat (23)
    2014-04-03  20:12
  2. 2014. Április 3. 20:1525.
    Mondom, hogy borgoztol alelt volt az agyam! Fogalmam sincs, honnan vettem eme hangzatos szot!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998541 (22)
    2014-04-03  20:10
  3. 2014. Április 3. 20:1424.
    Bizony olcso es ocska. De Katicanknak igaza van, regenyt lehetne szerkeszteni belole: ehes feleseg megtamadja a bortol felig alelt ferfiut. Elegedetten tobbet akar. Ferfiu nem emlekszik semmire. Holgy uti a vasat - hiaba. Ferj mindent megtud - uti a not. Mindenki beleavatkozik, ertem a topik tagjait is. Nagy kavarodas. Senki nem tud segiteni - minden abbamarad. Elsi jon a kovetkezo targgyal.
    előzmény:
    liat (17)
    2014-04-03  20:04
  4. 2014. Április 3. 20:1223.
    nemnemnemnemnemnem...EZ  fix...csak semmi fantazia....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998541 (19)
    2014-04-03  20:06
  5. Torolt_felhasznalo_998541
    Torolt_felhasznalo_998541
    2014. Április 3. 20:1022.

     lenzekvenciat

     

    Azt hittem valami szamomra ismeretlen  magyar szo, mar akartam vinni a forditoba 

     

     

    előzmény:
    Bagoly (20)
    2014-04-03  20:07
  6. Torolt_felhasznalo_998541
    Torolt_felhasznalo_998541
    2014. Április 3. 20:0721.

    Ne szaladj tudod hogy s nejek  tudnak a legszebbet

    almodni a bekakiralyfirol.

    előzmény:
    Bagoly (18)
    2014-04-03  20:06
  7. 2014. Április 3. 20:0720.
    Ugy latszik, en is kisse kapatos vagyok: konzekvencia!!!
    előzmény:
    Bagoly (18)
    2014-04-03  20:06
  8. Torolt_felhasznalo_998541
    Torolt_felhasznalo_998541
    2014. Április 3. 20:0619.

    Liat ! 

     

    Nem tudjhatjuk kinek mit jelent a minden, lehet hogy kiadta a pasi az alkoholt  a gyomrabol es kitisztult.

    Ez itt meg nincs kidolgozva, csak a fantazikankra van bizva. 

    előzmény:
    liat (17)
    2014-04-03  20:04
  9. 2014. Április 3. 20:0618.
    Oh, oh, vegzetes tevedes: nem is hajadon, hanem nej! Na, maris vonom a lenzekvenciat es elparolgok. 
    előzmény:
    Bagoly (13)
    2014-04-03  20:01
  10. 2014. Április 3. 20:0417.

    ugy latszik, nem birtad idegekkel ezt az omlesztett es tagolatlan szoveget elolvasni.

     

    kihagytal egy jelentos reszt:

     

    " Nem tudom mennyi idő telt el tétlenül 1-2 másodperc, vagy talán pár perc, amíg némán néztük egymást, de egyszer csak heves csókolózásba kezdtünk, s a mi lépcsőházunkban megtörtént minden."

     

    na szoval. olcso es ocska vagy nem olcso es ocska???

     

    ez itt a kerdes.

    előzmény:
    Csendike (7)
    2014-04-03  19:41
  11. Torolt_felhasznalo_998541
    Torolt_felhasznalo_998541
    2014. Április 3. 20:0416.

    Nem tudom mi tévő legyek, mert szeretnék neki mindent megadni, amit egy nő megadhat egy férfinak, akár még gyereket is szülni,de nem merek semmit mondani. 

     

    Tudod az elet egy meresz ugras . Szolj Neki azutan majd meglatod hogy tovabb. 

    előzmény:
    Anasztázia81 (1)
    2014-04-03  18:55
  12. 2014. Április 3. 20:0215.

    Hétfőn bementem hozzá az irodába és megbeszéltük a péntek estét. Zavart volt, ő sem értette az egészet, de jelezte hogy nem akar bonyodalmat, ő jól érzi így magát.

    Nem egyértelmű számodra ?

     

    Ne strapáld magad. egy lépcsőházba, első dugásból, nem lesz soha házasság

     

     

     

    előzmény:
    Anasztázia81 (1)
    2014-04-03  18:55
  13. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2014. Április 3. 20:0214.
    Nehogy elhidd ezt a marhaságot... Valaki csak szórakozik...
    előzmény:
    sinister28 (12)
    2014-04-03  19:57
  14. 2014. Április 3. 20:0113.
    Ejnye, ne tolem, a topik inditotol kerdezd. De nem hiszem - a Hedwig nem szerepeltett reszeg ferfiakat, akiket letamadott (a nyilvan hasonlo bodult allapotban levo); felhevult veru hajadon. 
    előzmény:
    terdszelikatica (11)
    2014-04-03  19:56
  15. 2014. Április 3. 19:5712.

    De ha nem jut eszünkbe semmi okos? Azt nem írhatjuk, hogy hagyd abba, hiszen jár neki a más férjével való kefélés, alanyi jogon, mert megérdemli.

     

    De.. ha az ő férje kefélne mással, hidd el, lenne ám szemét ribancozás...

    De ő nem az.. csak szeret más férjével IS kefélni. 

    előzmény:
    Bagoly (8)
    2014-04-03  19:43
  16. 2014. Április 3. 19:5611.

    Bagoly Draga ! Ugye ez a topic indito nem  Hedwig Courths-Mahler

     

    reincarnazioja ? 

    előzmény:
    Bagoly (8)
    2014-04-03  19:43
  17. 2014. Április 3. 19:5410.

    Irjunk ebbol a suletlensegbol valami jo kis glosszat 

     

    Ha belegondolok hany fefi hozott, cipelt  le a hatan vagy olben a hegyekrol vagy  vitt tolt fel es en soha nem ereztem semmi melegseget, hany ugrott vizbe hogy kajakozas kozben segitsen nekem  talan velem van a baj  ?

    előzmény:
    Anasztázia81 (1)
    2014-04-03  18:55
  18. 2014. Április 3. 19:509.

     mivel ő kissé spicces állapotban szundikált. 

     

     

     hallod ha ezek utan barki is vlami  dolgot taplal ott nagy baj van ugy erzem

    előzmény:
    Csendike (7)
    2014-04-03  19:41
  19. 2014. Április 3. 19:438.
    Na igen, de amikor az a dugdosas olyan jo, hogy' lehetne abbahagyni? Hat segitsetek!!! Itt konyorog, a lelket kiteszi nektek (a testet a pasasnak); es nincs bennetek semmi irgalom?
    előzmény:
    felicienne (2)
    2014-04-03  19:01
  20. 2014. Április 3. 19:417.

    Egy spicces pali megfogja a melled és neked mindjárt elképzeléseid vannak.

     

     

    Neked elég egy ilyen borgőzös taxizás és már várod a telefonját, és máris kombinálod a nagy semmit ?!

     

     

     Azonkívül, lehet hogy a kollégád már eleve egy jó férje valakinek.

    előzmény:
    Anasztázia81 (1)
    2014-04-03  18:55
  21. 2014. Április 3. 19:336.

    gondolod?

     

    vagy ugy.

    ha parodia, nem vicces, mert sablonos.

     

    ha igaz, akkor siralmas.

    előzmény:
    DymuniaD (5)
    2014-04-03  19:30
  22. 2014. Április 3. 19:305.
    Tök jó paródia ez a nyitó, gratulálok. :D
    előzmény:
    Anasztázia81 (1)
    2014-04-03  18:55
  23. 2014. Április 3. 19:164.

    nem artana, ha egy kicsit beleneznel a sajat lelkedbe.

     

    te nem erzed, milyen semmitmondo kapcsolat ez?

     

    amit egy rossz, reszeg mozdulatbol alakitottal..egy 2 gyerekes hazas emberrel? akivel kepes voltal reszegen egy lepcsohazban kefelni??

     reg hallottam ilyen olcso es ocska dolgot.

     

    ugy latszik, nincs uj a Nap alatt.

     

     

    mar latom keseru jovodet. 

     

    amit meg is erdemelsz.

     

    a pasinak sincs sok esze. de az uj es olcso hus kell neki. 

    előzmény:
    Anasztázia81 (1)
    2014-04-03  18:55
  24. 2014. Április 3. 19:073.

    A jo ferj relativ de a ferjek altalaban a feleseguk lenyomatai,ha jol bansz vele akkor jo ferj lesz,de elsosorban legyen jo ember,ez ugye az alap:-))

     

     

    Ez a sztori tokjo csak nem szabad komolyan venni,semmilyen szempontbol.Jo,h atbeszeltetek de ha o idot kert arra,h eldontse h akar e veled barmit is (igaz csak egy napot) akkor az azt jelenti,h egyaltalan nem biztos abban h ez nem egy egyejes dolog volt,de vegulis lehet h ugy van vele,h miert ne ha mar te ennyire akarod.

     

    Lehet valakit ennyire akarni,de ezt elmondani neki a kezdetek kezdeten nemikepp ijeszto lehet a masik fel szamara.

     

    Szerintem ne szaladj ennyire elore,h ferj,meg potencialis apuka hanem csak elvezd a pillanatot,azt h egyutt vagytok akar meg jol is hathat a hazassagodra es az overe is:-))Probalj meg ne vinni bele erzeseket igy a legelejen,mert ez szupergyors es ezt a helyzetet meg mindenkinek szoknia kell,plusz nem tudjuk h o h erez.

     

    Igen ez a 10 honapig eszre se veszem a kollegamat,most meg egymast akarjuk nos ez nalam is aktualis,elmebaj a kulonbseg annyi,h en nem mentem bele.

     

    Szoval csak elvezd elvarasok nelkul es kesobb najd meglatajatok,h mi alakul ki belole.Lehet h ket het mulva mindketten "kiabrandultok"masikbol es inkabb kihatraltok belole,ha meg az ellenkezoje,akkor azert jo.

     

    Lehet h maradi vagyok de a ferfiak szeretik a fuggetlen noket,azokat akiket ugyan megkapnak de egy kicsit mindig kuzdeniuk kell ertuk:-))Szoval ha lehet meg ne tervezz vele eletet,legalabbis hangosan ne.:-))) 

    előzmény:
    Anasztázia81 (1)
    2014-04-03  18:55
  25. 2014. Április 3. 19:012.

     

    Ugye tisztaban vagy vele, hogy ez NEM egy kapcsolat?

     

    Max dugtok neha egyet es ennyi.

     

     

    előzmény:
    Anasztázia81 (1)
    2014-04-03  18:55

Címlap

top