Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pedofília áldozat vagyok

peach
Létrehozva: 2014. március 30. 12:06
Pedofília áldozat vagyok. A nagybátyám szexuális segédeszközként használt engem, a nővéremet és az unokatestvéreimet. Egyedül én vagyok az, aki szembe mert nézni a problémával, és próbálja azóta is feldolgozni. A férjem ebben rengeteget segít nekem. Szívfájdalommal nézem a rokonaimat és a nővéremet, ahogy próbálnak ezzel az iszonyatos teherrel teljesen egyedül megbirkózni a tagadás mögé bújva. 10 évvel ezelőtt két könyvet írtunk a férjemmel ebben a témában...egy kiadót sem érdekelt. Mi terjesztgettük magán úton, ingyenesen, hogy eljusson azokhoz, akiket érdekel. Voltunk tévében, rádióban és újságban is a témával. De ezek már régen voltak. Ma már egyre több olyan cikket olvasni, ahol kiderül a pedofília. Talán ma már többet foglalkoznak a dologgal. De komolyan még mindig nem veszik. 
  1. Torolt_felhasznalo_976918
    Torolt_felhasznalo_976918
    2014. március 30. 22:1951.
    Empátiát nem kell szereznem, mindig volt bennem, mindenki iránt, ellentétben sokakkal itt. Viszont áldozat sem lettem, talán szerencsém volt,nem voltam rosszkor rossz helyen, vagy végig gondoltam a lehetséges veszélyeket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277981 (50)
    2014-03-30  22:01
  2. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. március 30. 22:0150.

    Már ne magyarázkodj. Az áldozathibáztatás minősített esete ez nálad, mert gyerekeket teszel felelőssé.

    Nagyon rosszul hangzik ez, kérlek,ne erőltesd tovább, inkább próbálj egy kis empátiát szerezni valahonnan. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_976918 (48)
    2014-03-30  21:47
  3. 2014. március 30. 21:5449.

    Szerencsére sokunknak nincs/nem volt része ilyen szörnyűségben. Ennek ellenére nyitott szemmel-füllel élünk. 

    Valószínűleg nem olvastad figyelmesen többünk véleményét. Én speciel megírtam, egy felnőtt nőnek sem feltétlenül sikerül elmondania az átélt borzalmakat, egy gyerektől ez végképp nem várható el.

    Hogy te tudsz egy 9 éves kislányról, aki mégis el tudta mondani, a fehér holló tipikus esete. Nem ez a jellemző, több okból kifolyólag. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_976918 (48)
    2014-03-30  21:47
  4. Torolt_felhasznalo_976918
    Torolt_felhasznalo_976918
    2014. március 30. 21:4748.

    Lehet, hogy vatta között éltem, mert nem volt valóban részem ilyen borzalmakban. A szigetszentmiklósi borzalomról sokat olvastam, az lett a vége, hogy nem hibázott a gyámügy. 4 év herce-hurca után vitték el a gyerekeket a szülőktől, de én őket nem nevezném szülőknek. A 4év az első tanári bejelentéstől telt el.

    A másik, pontosan azt írtam:" ........ korától függően lehet részben felelőssé tenni, miért nem kért segítséget szüleitől, tanáraitól." Eleve feltételeztem az iskolás kort,  tudja azt mi is történik vele,és ezen ő változtathat. A kislány, akit ismertem, 9 éves volt és megszabadult a további borzalmaktól, mert kért segítséget.

    előzmény:
    Maxim (46)
    2014-03-30  21:22
  5. 2014. március 30. 21:2747.
    És ha nem szól a gyereked, mert fél?? mert félt téged? a testvérét? mert ezzel fenyegetik? Akkor mit mondasz? Kislányom, te is felelős vagy, mert csak a 2. után mertél szólni? Ha ügyes, bátor kislány lettél volna csak 1x történik meg vagy mi?? Most komolyan kérdezem kíváncsi lennék, hogy ilyen helyzetben őt részben felelősnek tartanád a második molesztálásért?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_976918 (44)
    2014-03-30  21:15
  6. 2014. március 30. 21:2246.

    Gondolom beszélni könnyebb, mint tovább tűrni a bántalmazást.

     

    Édes istenem! Te idáig vatta között éltél? Megerőszakolt felnőtt nők nem tudnak beszélni  sokszor az őket ért fertelemről! Olyan felnőtt nők, akik számára maga a szexualitás, természetes dolog. Egy kisgyerektől mit vársz? Valaki itt említette a szigetszentmiklósi borzalmat. Azoknak a szerencsétlen gyerekeknek is nagyon hosszú idő kellett, mire el merték mondani, mi is történt velük.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_976918 (44)
    2014-03-30  21:15
  7. 2014. március 30. 21:1745.
    Nem ezt írtad. Azt írtad, ha a gyerek nem szól -- márpedig nem fog szólni --, részben ő is felelős az őt ért abuzusért.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_976918 (43)
    2014-03-30  21:05
  8. Torolt_felhasznalo_976918
    Torolt_felhasznalo_976918
    2014. március 30. 21:1544.

    Igen, én a gyerekemnek hinnék, bárki legyen a bántalmazó, irány az orvos, jegyzőkönyv, rendőrség és nincs magyarázkodás a bántalmazó részéről.

    Az intézetekben is több a megbízható,jó nevelő, mint a beteges hajlamú.

    Biztos akad segítség.

    Gondolom beszélni könnyebb, mint tovább tűrni a bántalmazást.

    előzmény:
    teknős (40)
    2014-03-30  20:52
  9. Torolt_felhasznalo_976918
    Torolt_felhasznalo_976918
    2014. március 30. 21:0543.
    Pontosan erről írtam eddig. A szülőnek ezt észre kell venni és azonnal cselekedni,minél kevesebb trauma érje a gyereket.
    előzmény:
    Maxim (41)
    2014-03-30  20:57
  10. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2014. március 30. 21:0442.

    Érdekes, 12 évesen már szexszelhtenek...

     

    Hogy is van ez? 

     

    Teljesen egyetértek womannal. 

    előzmény:
    pappe (39)
    2014-03-30  20:47
  11. 2014. március 30. 20:5741.

    Mutass nekem egy 4-5-6 évest, aki azt gondolja, hogy a felnőtt helytelent cselekszik vele! Pláne az a felnőtt, akit csecsemőkora óta ismer, és akiben maradéktalanul megbízik. Hogyan is jutna eszébe, hogy árt neki?  Ráadásul azt azért tudjuk, hogy az erőszaktévő általában nagyon is érti a gyereknyelvet, és valamilyen formában megpróbálja cinkossá tenni a gyereket, szintén a gyerek feltétlen bizalmát kihasználva. 

    ha valaki ilyen esetben felelős, akkor az az erőszakoló, és a szülők. Mert a gyerek viselkedése valamilyen formában megváltozik, ráadásul a gyerekek eljátsszák a velük történteket, főleg, ha az a dolog mélyebben megérinti őket. Az a szülő, aki valóban odafigyel a gyerekére, leveszi, ha valami gond van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_976918 (36)
    2014-03-30  20:11
  12. 2014. március 30. 20:5240.

    Egyszeri bántalmazásnak lehet bárki áldozata, de éveken át tartó bántalmazásnak nem, ha minden rendben van a családban.

    -akik már ide írták a történetüket, ott bizony kiderül, hogy évekig tartott a bántalmazás a családban. És ha nem családról beszélünk, hanem intézetről?

    Ott kihez forduljon az intézeti gyerek, ha esetleg nincs olyan nevelő, akiben megbízhat, netán a nevelő a tettes? vagy a tanár?

    És vajon hány olyan látszólagos rendes család él, akiknél rendszeres a szexuális zaklatás? Vajon hányról nem tudunk még?

     

    Tudod a bántalmazott gyerekek jó része zárkózottá válik.

     

     Nem hit kérdése, hogy igazat mond-e a gyerek, ezt állapítsa meg orvos

    DE hit kérdése, igen, hogy hiszek e gyerek(em)nek, mert innen indul ki az első lépés. Ha nem hiszek, akkor falakba ütközik a gyerek (mint itt az esetek is mondják)és esetleg még rosszabbra fordulnak a dolgok a zárt ajtók mögött.

    Ha hiszek, akkor az első lépést már megtettem, hogy segítsek.

    Megindul a folyamat. Viszont ez a folyamat se könnyű, egy bántalmazott gyereknek főleg. Vizsgálják, több szakember is, többször kell beszélnie a történetekről, és ez is nehéz dolog.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_976918 (36)
    2014-03-30  20:11
  13. 2014. március 30. 20:4739.

    Ha jó a kapcsolat.... és ha nem? Akkor az a gyerek??? annak jó úgy is vagy mi, egye meg amit főzött??? Mert nem mer szólni???

     Ott van pl. a szigetszentmiklósi eset is ők nem mertek szólni csak évekkel később derült ki, akkor ők? Ők RÉSZBEN FELELŐSEK??? Ez komoly?

     

     

    Csak és kizárólag a felnőtt a felelős az aki elköveti, ill. aki nem tesz semmit, ha esetleg szóltak neki vagy észrevett valamit a körülötte lévő gyereken!

     

    A gyerekek nem mini felnőttek, nem véletlenül számítanak cselekvőképtelennek 14 éves kor alatt... 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_976918 (35)
    2014-03-30  19:58
  14. 2014. március 30. 20:4138.

    Volt itt az nlc-én egy lány, aki mutatta nekem, hogy milyen levelet kapott az nlc-ről.Ebben benne volt, hogy rajztanár valahol az illető.

    Egyértelmü volt, legalább is számomra, hogy ez a pasi gyermekvadász.

    Akkor kinyomtattam az illető fotóját, levelét, nick-nevét és feljelentést tettem a kapitányságon. Továbbá, írtam a gépháznak is ide az nlc-re.

    Még az ifjusági osztályra is elküldtem az ORFK-ra.

    A kapitányságról azt a választ kaptam, hogy nem történt tényleges esemény. Na, bementem az eolőadóhoz, megkérdeztem tőle, ha az ő ismerőse is kap ilyent, akkor is hasonlóan áll az ügyhöz?

    Az ORFK mint egy feketelyuk állt a dologhoz, nem reagált.

    A gépház, valószínüleg értesítette a nink-nevüt, aki a fotóját levette, de ugyanúgy fent maradt az nlc.

    Ma, már okosabb lennék.

    Én mennék be a felhívásba, mint gyermek, és egy pár izompacsirtával megszorongattatnám a mogyoróit.

  15. 2014. március 30. 20:2237.

    A gyereket nem lehet felelősségre vonni!

    El sem hiszem, hogy felnőtt létedre ezt írtad!

    Azért nem kérnek segítséget, mert nem mernek szólni, meg vannak félemlítve, vagy azt hiszik az ő hibájuk ami történt, hogy őket esetleg büntetik, hogy rosszak voltak, és nem mernek beszélni. Egy gyereket könnyű sakkban tartani. Vagy itt a példa is, hogy hiába szólt, a felnőttek nem tettek semmit, nem hittek neki így aztán ment minden tovább, és a gyerek úgy érzi, nincs is segítség a helyzetből. Az a legrosszabb talán, amikor senki se hisz neked! Gondoljál csak bele.

    Nagyon sok eset ki se derül, sok gyerek nem mer beszélni, még hosszú pszichológiai kezelések alatt se.

     

    Aki hibás, az a felnőtt, aki nem tesz semmit, ha a gyerek segítséget kér!

    És csak is az, nem a gyerek!

     

     

    Téged meg jól fejbe kéne vágni, amiért egyáltalán azt mered állítani,hogy a gyerek is felelős...basszus hol élsz?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_976918 (35)
    2014-03-30  19:58
  16. Torolt_felhasznalo_976918
    Torolt_felhasznalo_976918
    2014. március 30. 20:1136.
    Olvasd el még egyszer, mit írtam.Egyszeri bántalmazásnak lehet bárki áldozata, de éveken át tartó bántalmazásnak nem, ha minden rendben van a családban. Nem hit kérdése, hogy igazat mond-e a gyerek, ezt állapítsa meg orvos. Ezt is leírtam valahol, ha egyáltalán olvastad, értetted, miről beszélek.
    előzmény:
    Maxim (34)
    2014-03-30  19:57
  17. Torolt_felhasznalo_976918
    Torolt_felhasznalo_976918
    2014. március 30. 19:5835.

    Azt tudom, hogy a 2.osztályos kislány elmesélte a tanító nénijének, hogy a lakástulajdonos bántja, ha az anyukája nincs otthon. Ha jó a kapcsolat a gyerekkel, akkor az beszámol jóról, rosszról a családjának. Hány éves kortól, ezt gyereke, szülője válogatja. A szülőnek is észre kéne venni, ha a gyerekével valami rossz történt, ahogy a jó pedagógus is észreveszi.

    Nekem meg attól áll meg az eszem, ha a gyerek nem mer segítséget kérni, vagy nem kapja ezt meg. Mert ugye itt is volt segítségkérés és emlékszik, hogy 4 éves kora körül. Hála Isten nincs saját és családi tapasztalatom.

    Nem azért felelős, mert zaklatják, hanem azért, ha mindezt nem mondja el,nem kér segítséget. Szomorú, hogy vannak ilyen embernek nevezett beteg egyedek, akik gyerekeket kínoznak, saját kedvtelésükre.

    előzmény:
    pappe (30)
    2014-03-30  18:30
  18. 2014. március 30. 19:5734.
    Talán, ha végiggondolod mégegyszer ezt, rájössz, mekkora marhaságot írtál. Méghogy egy gyerek a felelős, ha csak részben is, az őt ért abuzus  miatt...!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_976918 (14)
    2014-03-30  14:28
  19. 2014. március 30. 19:3733.
    Mond csak, ő miben különbözött ettől a nőtől? Mindkét eset sajnálatos egyébként.
  20. 2014. március 30. 18:5332.

    NOs..... a molesztalassal kapcsolatosan, sokak velemenye megoszlik. Mire minden kiderul, gyulnek a joakarok es a sajnalkozok tabora. 

    En is keresztul mentem ezen es tudom hogy mit jelent. Nekem a molesztalasbol "csupan"6 ev jutott , de az is a kinok kinja volt. Nalam nem vette eszre senki. Anyamek a tinikorra fogtak. Mikor kiderult az egesz a sajat anyam nem hitt nekem, es "draga" apam ( aki ezt muvelte velem) LETAGADTA! Ennyi. En voltam az aki az elso lepest megtette, pszihologushoz mentem 16 evesen es elmondtam neki. A pszihologus anyamat is odarendelte , de hogy mirol beszeltek azt a mai napig sem tudom. Apam is volt a pszihologushoz hivatta , es ott sem tudom mirol beszeltek. Csak annyit tudok, hogy mikor megint kellett volna menjek a pszihologushoz en egyszeruen elfelejtettem oda menni. Oda lett a bizalom feleje. A sajat anyam nem hitt nekem , az apam pedig tagadta es meg en lettem a "budos k......". Ezek utan osszeszoritottam a fogam es 18 eves koromig meg anyameknal laktam, de azt nem lehet leirni hogy mit ereztem. Nem beszeltem senkinek rola, mert anyamekkal valo beszelgetes utan eljutottam odaig , hogy en senki vagyok es nekem nem hisz senki. Mikor 2005ben Ausztriaba kerultem dolgozni, a sors osszehozott egy holland idos urral aki e  temaval kapcsolatban irt konyvet ( itt inkabb az egyhazon beluli molesztalasrol is szo volt). Addig harcoltam amig az idos urral sikerult 1-2 alkalommal beszelnem, es akkor feltortek az "emlekek". Az idos urral valo beszelgetett ideig oraig segitett.  Ez a "jo emlek" nalam akkor ert a tetofokara amikor 2010-ben (28 evesen) megszultem a gyermekem, aki lany lett. Azt hogy en a szuloasztalon mit eltem at es mi jatszodott le bennem , azt nem kivanom senkinek. A lanyom 5 honapos volt, mikor a parommal megbeszeltem, hogy nekem SEGITSEG-re van szuksegem. Ekkor mar annyira hatalamaba keritett a "jo emlek", hogy a lanyomat szo szeritn eltaszitottam magamtol, nem tudtam megbaratkozni a gondolattal, hogy nekem lanyom lett. Feltettem es a mai napig is feltem. Sikerult egy jo pszihologust szereznem, akinel a terapia majdnem 3 vet tartott. Jelzem az elso 1,5 ev csak abbol allt, hogy pancellal vettem magam korul es nem engedtem, hogy "kozeledjen", nem tudta a falat attorni. 1,5 ev utan pedig sikerult kozel engednem , es akkor gyors "gyogyulas"vette kezdetet.  Halas vagyok neki, es a mai napig is batran fordulhatok hozza.  Ez egy olyan "teher" amit egy egesz eleten at cipelsz, nem tudsz tole megszabadulni , mert mindig kisert. Ezt nem lehet elfelejteni, es sem feldolgozni teljesen. Most mar nyiltan vallalom hogy mi tortent velem es nyiltan elmondom ha arrol van szo. Nem szeretem azt amikor sajnalkozva neznek ram. 

    Kedves peach..... megertelek!, es hidd el tudom mit erzel es sokszor milyen a "lelki allapotod"emiatt.

     

    előzmény:
    peach (1)
    2014-03-30  12:06
  21. Torolt_felhasznalo_139320
    Torolt_felhasznalo_139320
    2014. március 30. 18:3731.
  22. 2014. március 30. 18:3030.

    Szerinted hány éves korától lehet RÉSZBEN FELELŐS egy GYEREK, azért mert egy pedofil zaklatja.

     

    Az eszem megáll az ilyen emberektől, komolyan Függetlenül attól, hogy a TI igazat ír vagy sem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_976918 (14)
    2014-03-30  14:28
  23. 2014. március 30. 18:1829.

    Andi, udvozlom bator  Anyukadat.

    előzmény:
    andi*1970 (28)
    2014-03-30  18:08
  24. 2014. március 30. 18:0828.
    Hát furcsa egy téma ez. Ha megtörtént akkor szomorú eset-de azt ne mond, hogy a rendőrség azt írta, hogy elévült. Ugyanis az elmúlt időben több olyan ügyet is tárgyalt a bíróság, ahol évtizedekkel ezelőtt molesztáltak gyerekeket. Pl. több esetben diákokat, sportolókat és saját gyereküket is. Azt elhiszem, hogy esetleg a szüleid nem tettek semmit-van ilyen , nem is egy.  Viszont kissé hazugnak tatom amit írsz, ugyanis akit molesztáltak-az nem igazán ír erről könyvet. Nagyon nehezen dolgozza föl és a gyerekeire jobban vigyázz, mint bármire az életben. Nem képes megosztani másokkal a fájdalmát és főleg nem idegenekkel.Többnyire a szülőkkel is megromlik a viszonya, akár évtizedekig nem beszélnek egymással stb. Tudom hogy viselkedik egy molesztált. Anyukámat 9 évesen molesztálta a mostoha apja. Az anyja nem hitt neki-de ő tovább ment és a nagymamájának szólt. Börtönbe ugyan nem került, mert a dédim visszavonta a feljelentést, hogy gyámja lehessen anyukámnak és anyukámnak ne kelljen a bíróságon újra elmondania mi is történt. Néha eljöttek hozzánk látogatóba, de soha nem puszilhattam meg nagymamámékat és nem maradhattam velük egyedül sem. Ráadásul minden ritka látogatás hatalmas cirkusszal végződött, sokszor kidobta apukám a nagyszüleimet a lakásból is. Kicsi koromban nem értettem mi történik és miért-de 13 éves koromban anyukám elmondta. 63 éves az anyukám, kb. 40 évig nem beszélt a szüleivel, soha nem bocsátotta meg az anyjának, hogy nem hitt neki. A molesztálásnak csak akkor lehet vége, ha segítséget kér az illető. Ha nem tesz a szülő semmit, akkor tanártól, nagyszülőtől-de akár egy idegentől is az utcán.
    előzmény:
    peach (1)
    2014-03-30  12:06
  25. 2014. március 30. 17:5227.

    Ennek semmi értelme,de ha akarod,csináld!

     

    Ha igaz a sztorid,éppen a reakcióid bizonyítják,hogy nem vagy túl,nem dolgoztad fel a történteket! 

    A könyvírás sem segít.

     

    Ha jó egy könyv,téma,igényesen van megírva,akkor vannak kiadók,akiket érdekelhet. Ha kiadnak egy könyvet,az még önmagában nem jelenti azt,hogy sokakat érdekel és tömegek akarják majd elolvasni,kvázi bestseller lesz. Akkor sem,ha az írója úgy gondolja,hogy szuper és majd sokaknak elnyeri a tetszését. Ilyen témáknál egyébként érdemes lehetőleg a témához értő és elismert gyakorlati szakember/ek (pszichológus,pszichiáter) véleményét kérni.

     

    Ilyen esetekben évekig(!) tartó pszichológiai,pszichiátriai kezelés javíthat,segíthet a feldolgozásban.

     Beszélni a témáról kell és érdemes lehet,de ilyen dühödt kirohanásokkal semmit nem érsz el. Akkor sem,ha érthető a keserúséged,dühöd.

    előzmény:
    peach (20)
    2014-03-30  14:42

Címlap

top