Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kismamaként buszozni

duckojucko
Létrehozva: 2014. március 27. 07:21
Sziasztok! Azért írok ide, mert felhúztam magam, muszáj kiírni magamból. Azon már túltettem magam, hogy terhesen egyszer sem adták át nekem a buszon a helyet, hogy állva utaztam a ctg-kre.... De a mai az már sok volt. Kengurúban a vállamon a 12 kilós, 10 hónapos gyerek és állok a buszon. Körülöttem ülnek mindenféle korosztály, van aki még incselkedik is a gyerekkel, de senki nem adja át a helyet. Igencsak kifordult a sarkából ez a világ! Nektek volt hasonló tapasztalatotok?
  1. 2014. március 28. 11:49176.
    értettem én elsőre is:-) Mi a férjemmel + babával együtt szoktunk vásárolni hetentel.Ez is egy program amit együtt csinálhatunk,és így nem csak nem kockulok be,hanem vele(férj) is lehetek.A kisebb dolgokat meg én veszem meg a helyi kisboltban ami szintén program,de oda nem kell járművel menni.Tudod van olyan amikor egy pár szeret együtt lenni,még ha olyan pórias dologról van szó mint egy bevásárlásról;-) Ha odafigyelnek másokra és nem tarolják le őket a babakocsival tekebábuként,akkor kit zavarnak?Nem tolják senki lábára a babakocsit,nem tart tovább a pénztárnak sem lehúzni az árut,mert apu-anyu-gyerek áll a sorban.
    előzmény:
    abak (172)
    2014-03-28  11:06
  2. 2014. március 28. 11:42175.
    Látom nem nagyon csipázod a gyerekeket! Gyanítom az a fajta ember vagy aki ha lát egy gyereket és egy kiskutyát akkor odamegy, hogy jaj de aranyos ez a kutya! Vagy a kutya se érdekel... magadon kívül.
    előzmény:
    Frigyesur (170)
    2014-03-28  09:45
  3. 2014. március 28. 11:38174.
    Jól mondod! Egy kismamának bizony még a vásárlás is program, kikapcsolódás bármilyen nehéz is ezt megérteni.
    előzmény:
    csakemiatt (171)
    2014-03-28  10:54
  4. 2014. március 28. 11:32173.
    Igen, jól mondod. Én jobban ismerem, mivel itt élek. Kár is lenne ezen vitázni.
    előzmény:
    drvia (166)
    2014-03-28  09:28
  5. 2014. március 28. 11:06172.

    Nem arról van szó, ha a kismama kénytelen magával vinni a gyerekét (gyerekeit), mert nem tudja kire hagynő őket, és vásárnia kell.

     

    Jómagam is sokszor így tettem, más megoldás nem lévén.

     

    Hanem arról, amikor anyuka-apuka pár hónapos gyerekkel tömött üzletekben vásárol,

    Ahelyett, hogy egyikük intézné a vásárlást, a másik meg otthon maradna a gyerekkel.

    előzmény:
    csakemiatt (171)
    2014-03-28  10:54
  6. 2014. március 28. 10:54171.

    Nehéz ügy ez a helyáatadósdi.Amikor terhes voltam kb 5x adták át a helyet,de nem sipákoltam miattanem is érdekelt,mert metrón utaztam,az meg ritkán csinál vészfékezést,durva kanyart meg még ritkábban:-D A vonaton meg levadásztam egy ülőhelyet az nem volt kunszt.Érdekes módon a fiatal lányok-nők adták át a helyet,kétszer meg 30-as pasik.A többség magába roskadva ült,de valahol megértem őket is,mert a munkahelyek manapság kiszipolyozzák az embereket,megfáradnak és a fenének van kedve felpattanni egy kismamának-öregnek.(a az öregek is megérnek egy misét..némelyik eldobja a botot,hogy gyorsan helyet vadásszon:-D)

    A babakocsis bevásárlás nem csak amiatt van,mert vásárolni kell.Hanem egyfajta program,hogy emberek közé keveredjen a kismama.Az elején iszonyatosan be tud zombulni egy kisbaba mellett,ez egyfajta monotónia és kell egy program amivel kimozdulhat ,ahol ingerek érik.Mi direkt emiatt vettünk sportos-könnyá babakocsit amit én is fel tudok emelni(most lesz lecserélve egy még könnyebb verzióra).Mondjuk jó kis hasizmot csinál.Buszon meg az alacsonypadlós Citarokra vadászom,ahol van babakocsinak hely,hogy ne legyek  útban.  Szóval meg lehet kultúráltan is oldani,ne irigyeld el a kismamáktól ezt a programot,hidd el sokat segít hogy ne forduljanak be.

    előzmény:
    Frigyesur (163)
    2014-03-28  08:18
  7. 2014. március 28. 09:45170.

    Rászorulva? Egy Intersparban a kínálat? Vagy mert a kedves apuka nem tud magának egyedül ruhát venni? Egész biztos, hogy egy gyereket végig kell cipelni egy bevásárlóközponton?

     

    De tőlem mindenki oda megy ahova akar, amíg nem lök fel, és nem lép be indokolatlanul a személyes terembe (mert a sor is gyorsabban halad ugyebár, ha a fenekembe áll). Csak akkor ne menjen a sírás, hogy 'jajgyerekkelnemlehetközlekedni'.

     

    Megértem én, hogy nehéz, vagy aggódik (általában túlságosan is), de túldramatizáltnak érzem. Tény, hogy nehezebb kisgyerekként kapaszkodni, de én is túléltem, ha nem ültem le. 

    előzmény:
    krisztina914 (164)
    2014-03-28  08:59
  8. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. március 28. 09:42169.

    hozzám nincs senkinek köze

    nekem meg mindenkihez közöm van

    sokan így képzelik

     

    előzmény:
    drvia (167)
    2014-03-28  09:29
  9. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. március 28. 09:39168.

    Amolyan egyetértésféle miatt.

     

    előzmény:
    zsof.berg (165)
    2014-03-28  09:05
  10. 2014. március 28. 09:29167.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (162)
    2014-03-28  07:46
  11. 2014. március 28. 09:28166.

    Itt Szegeden a csúcsidő fél nyolc körül kezdődik.

     

    A csúcsidő minden közlekedési vállalatnál, főleg nagyobb városokban ugyan az. Így Szegeden is az emberek többsége nem fél 8-kor megy dolgozni.

     

    Vitázni nem akarok, mert te biztos jobban ismered, mint én.

     

     

    előzmény:
    duckojucko (159)
    2014-03-28  06:36
  12. 2014. március 28. 09:05165.
    Ezt vajon miért céloztad nekem...? Valamit félreértettél nyilván. Nem kell válaszolni, annyira nem érdekel :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (12)
    2014-03-27  08:32
  13. 2014. március 28. 08:59164.

    néha rászorul az ember a babakocsis vásárlásra-pl mindkettő szülő szeretné látni a kínálatot-meg a bkv-ra is.

    szerintem egy anyuka sem veri a palávert hogy neki joga van leülni(legalábbis én nem ismerek ilyent)egyszerűen csak rosszul esik hogy miért nem adják át a helyet.

    nem túl jó érzés egy nagy hassal a negyven fokban álldogálni és sokszor nem is az a gond hogy ez nehéz-kibír az ember sokat-hanem félti a hasát.előfordult h tömeg volt és egy nagyobb fékezésnél az emberek óhatatlanul is ütköztek. van pár kocsi a családban de velem is előfordult h a tömött metrón "dőlingéltem",az ember lánya meg félti ilyenkor a gyereket ez nem csak a maga kényelméről szól. és ha az emberek nem figyelmesek és végignézik hogy egy anyuka nagy hassal a tömegben álldogál vagy éppen egy csöppség van az ölében az bizony néha kiveri a biztosítékot.

    szerintem nincs ebben semmi kivetnivaló.

     

    előzmény:
    Frigyesur (163)
    2014-03-28  08:18
  14. 2014. március 28. 08:18163.

    :P Beírtam, mert sokszor előfordul, hogy emberek maguknak keresik a bajt. Teszem azt rendszeresen látok babakocsival bevásárolni üzletben a pasijukkal. Nem értem miért nem lehet megoldani, hogy ne azzal szenvedjenek. Miért nem a férfi intézi, pláne ha kocsija van? Vagy az egyikük otthon marad, és akkor nem kell vele szerencsétlenkedni. Az emberek el vannak foglalva a jogaikkal, meg sem próbálnak alkalmazkodni, tekintettel lenni a többiekre, és az ilyen emberek pampognak leginkább, hogy 'degonoszatöbbiember'.

     

    Különben meg szökőévben egyszer ülök le tömegközlekedési járművön, mert A. mocskosak az ülések, B. alapvetően nincs oka, amiért ne tudnék állni, még ha van is hely. Az a 15-30 perc, amit valaki (javarészt) egy! darab tömegközlekedési járművön tölt (ne vegyük ide a távolsági buszokat és a vonatot, kérem), az simán végigállható, totál feleslegesnek érzem a dráma rendezését, hogy 'jajnemtudtamleülni'. Csak ugye rengeteg ember elkényelmesedett.

     

    Abban egyetértünk, hogy mindenkinek van szája, szóljon ott, nem biztos, hogy bunkóságból viselkednek vele úgy, ahogy (pölö nem adják át a helyet). De itt így legalább lehet afféle terápiás ülést rendezni, hogy 'debunkómindenkikivételén'. 

     

    Joga meg leülni senkinek nincs, a követelés visszatetsző, ez udvariassági gesztus, amit az ember jóérzésből tesz meg. De aki hápogni tud, az meglátásom szerint állni. Nem az igazán rászorulóknak van sosem a legnagyobb hangjuk.

     

    Uff. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277981 (128)
    2014-03-27  14:55
  15. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. március 28. 07:46162.
    Itt Szegeden a csúcsidő fél nyolc körül kezdődik. De ha csúcsidőben mentem volna ahhoz sincs senkinek semmi köze.
    idézet:
    duckojucko (159)
    2014-03-28 06:36:02
    Ezt jól mondod, hogy a másikhoz, idegenhez senkinek semmi köze.

    Így neked se, hogy a másik miért ül a buszon, miért nem előzékeny.
    előzmény:
    duckojucko (159)
    2014-03-28  06:36
  16. 2014. március 28. 06:40161.
    Látod, tudsz te jófej lenni!!! Az hogy rosszul sült el nem a te hibád.
    előzmény:
    drvia (156)
    2014-03-28  01:40
  17. 2014. március 28. 06:38160.
    Köszönöm!!!! :-)
    előzmény:
    Beatrix76 (155)
    2014-03-28  01:04
  18. 2014. március 28. 06:36159.
    Itt Szegeden a csúcsidő fél nyolc körül kezdődik. De ha csúcsidőben mentem volna ahhoz sincs senkinek semmi köze.
    előzmény:
    drvia (153)
    2014-03-28  00:25
  19. 2014. március 28. 06:33158.
    Elég szomorú, hogy ilyen figyelmetlenek. Én kismamaságom előtt is átadtam a rászorulóknak a helyet, erre tanítottak. Sokszor inkább le sem ültem, hiszen általában fel kellett állnom.
    előzmény:
    kisliliom80 (152)
    2014-03-27  23:10
  20. 2014. március 28. 06:29157.
    Én sem várom el, nyilván ezért nem is állítok fel senkit. Én is mosolyogva utazok, hogy a fenébe ne mosolyognék amikor a kiskomám rajtam van. Ránézek és már olvadok is. :-)
    előzmény:
    kicsi_babóka (150)
    2014-03-27  20:13
  21. 2014. március 28. 01:40156.

    Az egy dolog, hogy a babakocsit sokan alig akarják beengedni az elsőbbségi helyre a buszon, de az már szinte senkinek meg sem fordul a fejében, hogy engem, a kísérőjét mellé engedje, elnézik, hogy engem közben kishíján elsodor a hátam mögött járkáló embertömeg...

     

    Ezen én is sokszor kiakadok. Nem értem meg az embereket, hogy miért nem lehet a babakocsis helyről elállni?

     

    Én csak azért nem szólok már rá az ilyen emberekre, mert egyszer a 85-ös buszon rá merészeltem szólni az utasra, hogy álljon el legyen szíves a babakocsis helyről és a babakocsis anyuka majdnem bekapott, hogy ne rendezkedjek, majd ő tudja hogyan álljon és különben is csak 2 megállót utazik. Na annak aki a babakocsi helyén állt sem kellett több. Nekem esett, hogy én ne dirigáljak neki, hogy hol álljon.

     

    Ugyan így volt rossz tapasztalatom a kerekesszékessel is. Szintén a 85-ös buszon szóltam a nőnek, hogy engedje oda a kerekesszékest a helyére. A pasi aki a kerekesszékben ült elkezdett üvöltözni, hogy ne parancsolgassak, hogy ő hogyan és hova álljon. Amikor leszállt a Körösi Cs. útnál, panaszkodott a sofőrnek, hogy én dirigáltam, hogy hova álljon. A buszvezető pedig csak annyit mondott: Igaza volt a hölgynek. Oda kell állni ahol a kijelölt hely van.

     

    Ezek után, inkább nem is szólok senkinek.

    előzmény:
    kisliliom80 (152)
    2014-03-27  23:10
  22. 2014. március 28. 01:04155.
    Szia.
    A következőket javaslom neked (és a többi,itt forumozo kismamanak,anyukanak) :

    Utazás előtt lelkiekben próbálj felkészülni a helyzetre, vedd egy nagy kalandnak pl,amit teljesíteni kell. Mintha iskolai táborban,kirándulni lennél. Így nem fog tudni felbosszantani és kellemetlenül érinteni az utastarsak nagy részének nemtorodomsege,neveletlensege.

    Vedd a kényszerű aállást erősítő gyakorlatnak. Vallszelessegu kis terpesz és szemből fogodzkodas. Próbáld a valladdal tartani a babad súlyát magad kihuzva. Így erosited a váll- és torzsizmaidat is,másrészt nagyon pozitív hatással van az egyensulyerzekre.

    Ha picid fenn van,beszelgess vele,ha alszik,ébren meditalj,vegezz huvelytornat,elmelkedj számodra kedves elethelyzeten. Bármi,amivel gondolataid messze kerülnek az utazastol.

    Így könnyebb és egyszerűbb :)

    De ha lehet,mert fáradt vagy,nap vége,stb,bátran és határozottan,udvariasan,esetleg mosollyal is,KÉRJ ULOHELYET!
    Az esetek kb 60-80%~aban valaki át fogja adni (hogy addig miért nem tette,elbambult vagy bunkó,ne törődj).
    Arra azért készülj fel,néha sajnos nem reagál SENKI. Vagy úgy tesznek,mintha nem hallanak (nyilván páran valóban nem a fullhsllgato vagy hallássérült mivolt miatt),esetleg - ritkán - meg negatív megjegyzést is eleresztenek.
    Ilyen esetben tudatosan zárd ki a szituációt és koncentralj a közelgő leszallohelyedre,mármint arra,hogy mindjárt itt a megálló,fellabon is.

    Háromgyerekes anya vagyok,legkisebbem meg csak három éves lesz.
    Van bőven tapasztalatom az állapotosan és babaval,kisgyerekkel való utazásról.
    Amit részletesen kifejtettem egy másik hasonló topicban nemrég.
    Egy NLC-s topic,"Terhes nőnek nem jár hely a buszon" címmel,vagy valami hasonló.
    Ezért itt nem ismetelnem önmagam.

    Annyit meg hozzafuznek,hogy szomorú volt most itt olvasni,a nők mennyire híján vannak annak a kepessegnek,ami pedig lenyukbol fakad: az empátiának,együttérzésnek. A nagy emancipációban és csortetesben-tortetesben ezt is elhagyták valahol,ahogyan sok más,ősi,tipikusan női tulajdonsagot.
    Tisztelet a pár kivételnek,akikben ez nem veszett el. Jó volt itt is olvasni azt a pár együttérző hsz-t.

    Vigyázzatok magatokra kismamák,anyukák,jó egészséget nektek és babaitoknak egyaránt!
    előzmény:
    duckojucko (1)
    2014-03-27  07:21
  23. 2014. március 28. 00:30154.

    Vannak akik itt élik ki a napi unalmukat.

     

    Én napokig be sem nézek, de van, hogy egy nap 2-szer is bekukkantok.

     

    Mivel ráérős vagyok, így van, hogy 2-3 órát is elolvasgatok, vagy beírok 1-2 topikba.

     

    Azért nem függök az nlc-től.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (137)
    2014-03-27  17:16
  24. 2014. március 28. 00:25153.

    Ha már reggel 7:21-kor nyitottál topikot, akkor hogy a fenébe ne csúcsidőben utaztál?

     

    Tudod te egyáltalán mit jelent a csúcsidő? 

     

    A BKV-nál a csúcsidő 5:00-tól reggel 9:00-ig tart, mert abban az időszakban van a legtöbb utas a tömegjáratokon. Akkor mennek a legtöbben dolgozni.

     

    A délutáni csúcs pedig 15:00 -tól 19:00-ig tart, mert abban az időben megy a legtöbb utas hazafelé.

     

    Amúgy semmi közöm hozzá hova mentél és nem is érdekel, csak rákérdeztem.

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    duckojucko (148)
    2014-03-27  19:54
  25. 2014. március 27. 23:10152.
    Üdv mindenkinek!
    Szerintem pedig a helyekre rászorulóknak nem kellene kérniük, hogy valaki adja át a helyét! Ez több okból sem szerencsés.
    1.: Ismeretlenül nem tudhatja az ember, kit szólítson meg, hiszen bárkinek lehet bármilyen problémája, ami miatt nem teszi ezt meg... és akkor ez a kérés kellemetlen szituációkat szülhet.

    2.: Igenis bunkóság, és unintelligens dolog azok részéről "nem-észrevenni" a rászorulókat, akik viszont ezt megtehetnék, mert nincsenek akadályoztatva ebben...

    Engedtessék meg, hogy egyúttal itt megjegyezzem, a babakocsisokkal szemben is hasonlóan ellenszenvesen tud viselkedni nagyon sok utas!

    Én egy hatéves, nagyon ritka genetikai betegségen szenvedő, halmozottan sérült kisfiú anyukája vagyok, és babakocsiban szállítom őt, mert a súlya nagyon kicsi, a fejlődésben nagyon elmaradt, minden téren... tehát ezért nem speciális kocsival utazunk, meg azért sem, mert azok nagyon nehezek, szélesek, és az én egészségi állapotom is rossz...
    Az egy dolog, hogy a babakocsit sokan alig akarják beengedni az elsőbbségi helyre a buszon, de az már szinte senkinek meg sem fordul a fejében, hogy engem, a kísérőjét mellé engedje, elnézik, hogy engem közben kishíján elsodor a hátam mögött járkáló embertömeg... van, hogy nagyon ápolatlan, piszkos ruhájú ember üldögél a babakocsink mellett, ahelyett, hogy engem engedne oda a sérült kisfiam mellé.
    Volt már olyanra is példa, hogy amikor a fiam kezét elhúztam a koszos ember lábától (mert nem szeretném, hogy esetleg valamit elkapjon ez a sérülékeny szervezetű, törékeny kis emberke), még az illető kezdett el kötözködni velem, hogy miért féltem tőle annyira a gyerekem?!?

    Szerintetek ilyen helyzetekben mit tehetne egy anyuka? Sajnos muszáj sokat utaznunk, mert pl. a speciális ovi, ahová jelenleg jár, hogy-hogy  nem: nem ötperces sétára esik a lakásunktól...

    ...vagy törődjek bele, hogy egy sérült gyerek kísérőjeként nekem nem jut biztonságos hely, és a talpon maradásom kétesélyes?!?
    előzmény:
    duckojucko (1)
    2014-03-27  07:21

Címlap

top