Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kismamaként buszozni

duckojucko
Létrehozva: 2014. március 27. 07:21
Sziasztok! Azért írok ide, mert felhúztam magam, muszáj kiírni magamból. Azon már túltettem magam, hogy terhesen egyszer sem adták át nekem a buszon a helyet, hogy állva utaztam a ctg-kre.... De a mai az már sok volt. Kengurúban a vállamon a 12 kilós, 10 hónapos gyerek és állok a buszon. Körülöttem ülnek mindenféle korosztály, van aki még incselkedik is a gyerekkel, de senki nem adja át a helyet. Igencsak kifordult a sarkából ez a világ! Nektek volt hasonló tapasztalatotok?
  1. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. március 27. 22:17151.
    A derekad nem fájj amugy? Egy 10 hónapos gyereket aki mellesleg 12 kiló miért kell magadrakötni? Babakocsi? Említetted hogy a magas buszok miatt nem használod, de igy a hátad/derekad fogja kárát látni. 
    előzmény:
    duckojucko (148)
    2014-03-27  19:54
  2. 2014. március 27. 20:13150.

    39. hétben vagyok, a 36-ban még melóztam, minden nap kétszer csúcsidőben bkv-ztam. Onnantól kezdve, hogy egyértelmű volt a hasam (nem csak nekem a tükörben), kb az utazásaim 10%át kellett állva töltenem, egyébként mindig átadták a helyüket. Lehet, hogy azért, mert nem vártam el. Úgy gondolom, hogy addig járok dolgozni stb, amíg nem okoz gondot az utazást végigállni, ha úgy adódik. Szóval soha nem vártam el, hogy adják át, ha megtörtént, mosolyogva megköszöntem, rengeteg jókívánságot kaptam a jövőre nézve, magam is meglepődtem, mennyire kedvesek voltak velem az emberek a hasam miatt.

     

    Viszont 2 hete mentem ctg-re, egy idős nénivel ültünk 2en egy 2es ülésben, fölém állt egy csaj a barátnőjével, és fennhangon elkezdte mondani, hogy milyen bunkók az emberek, hogy nem adják át a helyüket a kismamáknak, még a fiatal kiscsajok(ez voltam én) is elnézik, hogy állnia kell.  És hogy ezzel veszélyeztetik az ő gyerekét stb. Közben ahelyett, hogy kapaszkodott volna, feltűnően simogatta a hasát. Gondolom terhes volt. Nem bírtam, megkérdeztem Tőle, hogy komolyan szeretné, hogy én 37 hetesen átadjam neki a helyem???? Erre persze meg volt sértődve, hogy hát nem látta...

    Felszállt a buszra, senkivel nem foglalkozik, csak azzal, hogy őőőőőő terhes!!!!

     

    Soha nem tudhatjuk, hogy pl annak a kamasznak, aki ott ül, mi baja lehet. Ahelyett, hogy felhúzzuk magunkat, érdemes megkérni az utasokat, hogy adják át a helyüket.

    Nagyon sok múlik azon, hogy az ember hogyan áll a többiekhez. Én hiszem, hogy azért kaptam mindig helyet, mert mosolyogva szálltam fel, soha nem vártam el, maximum megköszöntem.
    előzmény:
    duckojucko (1)
    2014-03-27  07:21
  3. 2014. március 27. 20:09149.

    Biztos írták már, nem olvasom el az összes hozzászólást. De talán nem baj, ha ismétlem is, hogy az első ajtó közelében az egyik ülés mindig a kisgyerekeseké.

     

    Nyugodtan szólj az ott helyet foglalónak, legyen szíves, adja át a helyet.

     

     Nem kell szerénykedni. Direkt ezért vannak ezek a kijelölt ülőhelyek.

    előzmény:
    duckojucko (1)
    2014-03-27  07:21
  4. 2014. március 27. 19:54148.
    Arról hogy hova mentem nem szeretnék beszámolni. A gyerkőc amúgy minden nap fél hatkor kel. De legalább nem csúcsidőben "rontottam a levegőt" a buszon. :-)
    előzmény:
    drvia (135)
    2014-03-27  16:57
  5. 2014. március 27. 19:50147.
    Látom azért akadnak megértő sorstársak is. :-) Köszönöm csajok!
  6. 2014. március 27. 18:46146.

    Na ez látod tényleg így van! Én is jártam busszal eleget anno, de akkor még simán el lehetett jutni A-ból B-be. Ma meg a fél várost körbe kell kerülni, átszállni 3-szor. Agyrém! Én is nagyon sokat gyalogolok, de az is idő. És ebből mostanában nincs olyan sok. Amíg volt (tehát nem dolgoztam, ill. nem rohantam a gyerekkel különböző edzésekre a suli után), addig nem érdekelt, hogy mennyi ideig tart eljutni valahová. 

     

     

    előzmény:
    Lillaréka (142)
    2014-03-27  17:58
  7. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. március 27. 18:25145.

    Nézd, én is közlekedem, fiatal sem vagyok, de nem sopánkodom az általános erkölcsi romlásról:-))

    Amennyit tudok, megteszem, itt is, a való világban is.

    Itt azt tudom mondani, kérni kell, és megadatik:-))

    A vv-ben meg mindig, minden rászorulónak átadom, vagy legalábbis megpróbálom átadni a helyemet. Nem mindig sikeresen:-)

    Ja, és nekem is adták már át kétszer a helyet, gondolom, nem aludtam ki magam:-)) Egészen fiatalok voltak, kedvesen megköszöntem és leültem, pedig nem vagyok még nénike (na jó, az ő szemükben biztosan:-))

     

    De lányom is régebben füstölgött sokat ezért, azóta megtanulta, hogy kér,és általában segítenek, átadni a helyet, fel vagy lesegíteni a babakocsit. 

     

    előzmény:
    LINA (134)
    2014-03-27  16:53
  8. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. március 27. 18:08144.
    Olvasd el újra a nyitóját.
    Nekem mindegy hol kommunikálok, nincs komplexusom.
    előzmény:
    natika75 (143)
    2014-03-27  17:59
  9. 2014. március 27. 17:59143.

    Nekem nem tűnik hőbörgésnek az indító. Inkább panaszkodós.

     

    Egyszerűbb bizony itt kommunikálni, mint az élőhelyen. Neked is, nem igaz?

  10. 2014. március 27. 17:58142.

    Jajmmár.. Vitosa!!

    A győri tömegközlekedés a csúcsok  csúcsa.. 

    Amit  néhány éve.. 20 perc alatt buszoztál azt mára sikerült a városnak másfél órára fejleszteni.
    Inkább örülnél,  hogy megismered a legeldugottabb városrészeket is, ha el akarsz  jutni A-B pontba.

    Ezért járok én gyalog. 

    Mert ami másfél óra busszal az gyalog csak 40-.50 perc max. 

     

    na..bocs az offért... 

     

     

    kismama koromban is gyalog jártam, gyereket a babakocsiban  tolva..  másfél- két óra simán belefér .

     

    szerintem pesten is beleférne. 

    előzmény:
    Vitosa (70)
    2014-03-27  12:31
  11. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. március 27. 17:57141.

    Ebben sajnos sok -sok igazság van..

     

    hogy is történik ez?

    Valahol ott kezdődik amikor a nyiladozó értelmű 8-10 évesnek helyet szerez anyu a buszon.  közben szavakkal- testbeszéddel levénbanyázza az időseket.. a kismamákra is mond valami kedves jelzőt. 

    Mit tanul meg a 8-10 éves mire lázadó kamasz lesz?

    Hát éppen azt amire nevelték. 

     

    és utána meg elvárjuk tőlük, hogy udvariasak legyenek, 

    idézet:
    Lillaréka (179)
    2014-03-27 17:51:14
    Eleget hallottam, lassan 50 éves leszek.
    Akik mondogatják, úgy tesznek, mint ha nem életük fő műve a gyerekük lenne a tuskó.
    Ja tudom mindig a másiké az csak.
    előzmény:
    Lillaréka (140)
    2014-03-27  17:51
  12. 2014. március 27. 17:51140.

    Ebben sajnos sok -sok igazság van..

     

    hogy is történik ez?

    Valahol ott kezdődik amikor a nyiladozó értelmű 8-10 évesnek helyet szerez anyu a buszon.  közben szavakkal- testbeszéddel levénbanyázza az időseket.. a kismamákra is mond valami kedves jelzőt. 

    Mit tanul meg a 8-10 éves mire lázadó kamasz lesz?

    Hát éppen azt amire nevelték. 

     

    és utána meg elvárjuk tőlük, hogy udvariasak legyenek, 

  13. Torolt_felhasznalo_200853
    Torolt_felhasznalo_200853
    2014. március 27. 17:24139.
    Hogy a terhes nőknek nem adják át a helyüket a bkk-n.
    előzmény:
    duckojucko (131)
    2014-03-27  15:57
  14. 2014. március 27. 17:17138.

    Ez sajnos tényleg így van.

     

    Miért ne lehetne megírni, hogy valakinek éppen ez volt a baja, ami a TI-nak, ez bántotta őt. Szerintem semmi sértő, bunkó vagy ilyesmi nem volt benne. Ezt csak belemagyarázták a kötekedők.

    előzmény:
    LINA (136)
    2014-03-27  17:12
  15. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. március 27. 17:16137.

    Komolyan itt mindenki nlc falván a neten vagyis a fórumon lóg egész nap?

     

    előzmény:
    drvia (135)
    2014-03-27  16:57
  16. 2014. március 27. 17:12136.

    167. Komment!  És nem azért,mert én írtam .

     Az a fő gond itt a fórumon,hogy a legártatlanabb témájú topikot is pillanatok alatt szétverik az őrült kötekedők.  Bármikor is lépsz be,ezt lehet tapasztalni.

    Akkor is,ha csak ritka vendég valaki itt. 

    előzmény:
    drvia (135)
    2014-03-27  16:57
  17. 2014. március 27. 16:57135.

    Kb fél órája léptem be és mit látok?

     

    Reggel 7:21-kor nyitottál topikot, hogy nem adták át a helyet?! Nem gondolod, hogy azok az emberek dolgozni/iskolába mentek?

    Hova a túróba mentél olyan korán gyerekkel a nyakadban?

     

    Viszont majdnem egész nap itt vitázol olyanokkal, akiknek ez az életük...az nlc.

     

     ügyintézö.autó .

    Mivel nem pattannak neked buszon az agyad is úgy eldurran, hogy képtelen vagy szépen nőiesen szólni az emberekhez, hogy szeretnél leülni.
     

    ügyintézö.autó ....-nek igaza van.

     Ha nem tudsz az emberekkel emberként kommunikálni, akkor viseld el amit kapsz.
    Attól nem lesznek veled előzékenyebbek ha idejössz hőbörgő topicot nyitni.

     

    Gondolod, hogy ha topikot nyitsz akkor megoldódik a problémád?

    előzmény:
    duckojucko (1)
    2014-03-27  07:21
  18. 2014. március 27. 16:53134.

    Szerintem egy női fórumon nagyon jó volt a TI kérdése,a topik témája.

     

    Ezt az is bizonyítja,hogy  többen írtak az övéhez hasonló esetet. Sajnos ezzel a problémával a legtöbb kismamának,kisgyerekes anyának is naponta szembesülnie kell. Van,aki könnyebben veszi,megszokta,de a többséget bántja.

    Nem baj,ha legalább egy női fórumon beszélünk erről. Hol máshol,ha nem itt?

     Bunkó,érzéketlen társadalomban élünk. Legalább mi nők legyünk egy kicsit empatikusabbak! Ennek pedig köze nincs a "joghoz",sokkal inkább napi probléma,ami sokunkat zavar. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277981 (132)
    2014-03-27  16:24
  19. 2014. március 27. 16:29133.
    Oké, köszi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277981 (132)
    2014-03-27  16:24
  20. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. március 27. 16:24132.

    Akkor ha csak az volt a célod, hogy kipuffoghasd magad, ez kipipálva.

    Szerintem inkább gyakorlatias oldalról kéne nézni: nehéz a gyerek,nem is biztonságos vele álldogálni, hát én bizony félretenném azt a nagy büszkeséget, és helyet kérnék. Hidd el, működik.

    De ha állni és füstölögni akarsz, akkor ahhoz is jogod van. 

  21. 2014. március 27. 15:57131.
    Milyen topikok?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_200853 (130)
    2014-03-27  15:54
  22. Torolt_felhasznalo_200853
    Torolt_felhasznalo_200853
    2014. március 27. 15:54130.
    A fővárosban se igen, ha ilyen topikok nyílnak havi szinten.
  23. 2014. március 27. 15:36129.

    Sajnos már néhány évtizeddel ezelőtt is ez volt a helyzet.

    Amikor terhesen dolgozni jártam,sajnos mindig csúcsidőben és 3x kellett átszállnom,szinte soha,senki nem adta át az ülőhelyet. Pedig észre lehetett venni a pocakomat,mivel nem nagykabátos,hanem nyáriruhás időszakban voltam terhes.

    Többször előfordult,hogy a mindig tömött buszon a buszvezető felszálláskor észrevett és ő szólt be az utasoknak,hogy adják át a helyet a"kismamának".

     

    De az is előfordult,hogy valaki felállt,hogy átadja a helyét,de mire átverekedtem magam a tömegben,addigra egy középkorú nő lehuppant az ülésre. Az utasok szóltak,hogy a helyet a kismamának adták át,mire a nő felnézett,végigmért és gúnyosan megjegyezte " Na,és? Láttam én már ilyen csodát!" és nyugodtan ült tovább az utasok meg döbbenten néztek.

     

    A helyzet évtizedek óta sem változott,sőt még rosszabb lett.

    Mondjuk a mi családunkban az volt a szokás,hogy megtanították a gyerekeket nemcsak az udvarias (tömeg)közlekedés (íratlan!) szabályaira,hanem figyelmességre is és ezzel az idegen emberekkel szembeni empátiás készséget is fejlesztették. A saját gyerekemet is e szerint neveltem.

     

    Naponta BKV- val járok(busz,metró) és azt tapasztalom,hogy a legritkábban adják át a helyet az emberek a rászorulóknak. Legyen az terhes asszony,kisgyerekes anya,nehezen mozgó idős ember,vagy gipszelt végtagú,vagy egyik szemén kötést viselő beteg,senki nem adja át nekik a helyet.

    Ez a tény pedig össznépi bukóságra,egyfajta primitív öntudatra vall.

    előzmény:
    duckojucko (1)
    2014-03-27  07:21
  24. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. március 27. 14:55128.
    Na, megjött a lényeglátó:-))
    előzmény:
    Frigyesur (119)
    2014-03-27  14:23
  25. 2014. március 27. 14:44127.
    Nem szégyellem, hogy vidéki vagyok. Nem is szeretnék Budapesten élni. Egyébként ördögöd van, szegedi vagyok, bár nem tudok ővel beszélni. De nekem még Szeged is zsúfolt, szívem szerint egy takaros kis faluban élnék.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (126)
    2014-03-27  14:40

Címlap

top