Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kismamaként buszozni
2014-03-27 07:211.
Létrehozva: 2014. március 27. 07:21
Sziasztok! Azért írok ide, mert felhúztam magam, muszáj kiírni magamból. Azon már túltettem magam, hogy terhesen egyszer sem adták át nekem a buszon a helyet, hogy állva utaztam a ctg-kre.... De a mai az már sok volt. Kengurúban a vállamon a 12 kilós, 10 hónapos gyerek és állok a buszon. Körülöttem ülnek mindenféle korosztály, van aki még incselkedik is a gyerekkel, de senki nem adja át a helyet. Igencsak kifordult a sarkából ez a világ! Nektek volt hasonló tapasztalatotok?
A gyerekeiteket meg neveljétek úrnak, akkor majd lassan javulhat a helyzet.
Bizony, hogy előfordulhat.
Férj: olyan helyen dolgozik, ahol KELL az autó, létszükséglet, másképp nem tudja megoldani. És nem kap szabit aznapra.
Asszony: pont orvoshoz kell mennie, másik gyerekért, vagy akármi más.
Hidd már el, hogy nem mindenki él olyan anyagi körülmények között, hogy terhes az asszony, rögtön egy kocsit kap. És még egyszer: nem jó nagyterhesen vezetni. Részben a méretek miatt, részben a reakció idő lelassulása miatt.
És nem minden férj maradhat otthon, csak azért, mert ma az asszonynak orvoshoz kell menni.
Sőt, van akinek nincs támogató családja sem.
Te olyan okos vagy, komolyan.
bizonyára sokszor utaztál már várandósan tömött buszon...
Engem nem érdekel, mi van az amcsiknál, én nem ott élek.
"Tőled kicsit idősebbek nevelték azokat, akiknek a modorát kifogásolod"
Ez egyáltalán nem biztos
amúgy meg hogy jön ide a korom, meg Amerika?
Ne válaszolj, köszi!
Csak elviekben írtam, hogy ilyen is lehet. (Annyi a saját részem, hoyg tényleg egy autónk van, és kelhet neki, amikor nekem is, de szerencsére nekem van más megoldás, de nem mindenki ilyen szerencsés) Mellesleg sem én, sem a férjem nem tömegközlekedett évtizedek óta.
Úgyhogy ne vágj fel, kérlek.
Igazad van.
Most 17 hetes terhes vagyok, eddig 3x öntött el a vér, szerencsére otthon voltam. Már teljesen jól vagyok, de nem merek az utcára menni, mert félek. Attól félek, hogy ilyen szitut még nehezebben kezelnek az emberek, és még csak segíteni sem fog senki. Pedig csak mentőt kéne hívni.
oké
a szomszédot is elvittem párszor
Erre azt tudom neked mondani, hogy amcsiban még a néger is beáll a sorba és érkezési sorrendben mennek fel az emberek a buszra.
A subway esetében nem így van, némi tülekedés van.
Tőled kicsit idősebbek nevelték azokat, akiknek a modorát kifogásolod.
egyszer metróval mentem egy uh-ra és mivel sokat hánytam rosszul lettem.reggel volt, vércukorszint nulla és éreztem h baj lesz.annyi erőm volt h szóljak egy lánynak,rosszul vagyok le szeretnék ülni és egy pillanatra eltűnt a világ beájultam a székbe.senki de senki nem jött oda segíteni csak amikor kiszálltam egy középkorú pasi kérdezte meg hogy fel bírok-e menni a lépcsőn.annyi erőm sem volt h válaszoljak,de szerencsére látta h mi a szitu és belém karolt.
szóval ha hőbörgés ha nem nekem hiányoznak az úriemberek a jól nevelt fiatalok és úgy egyáltalán az egymásra figyelés.
Nem vagyunk szegények, de egy autónk van. Nem tudnánk még egyet venni, sem fenntartani. Akkor most mi is van?
Ha az az egy, meg kell a férjnek éppen, akkor hogyan tovább?
Egy családhoz eszközök is kellenek és ma már nem elég a kanál meg a villa meg egy kis ciha.
Ha egy pasi nem tud egy kocsit fenntartani akkor mi a f.. tudna egy családot eltartani?
3 terhességem alatt egyszer ajánlották fel, hogy előreengednek a postán a sorban, de akkor annyira meglepődtem, hogy nemet mondtam. :)
Nálam az csapta ki a biztosítékot mindig, hogy a kórházban a terhesgondozóban az apukák ülnek a feleségük mellett, más anyukák meg állnak, mert már nincs ülőhely. :(
Nem minden terhes, kisgyerekes jár busszal.
De akik arra vannak rászorulva, nem lesznek szimpatikusak, ha verik a tamtamot, hogy mááápedig nekik.
Volt ilyen tapasztalat ikerterhesen, és úgy történt az ESEMÉNY, hogy megszólítottam ez első mellettem ülő nagydarab, félelmetes, kopasz fickót, hogy elnézést, leülhetnék, mert nehezen állok, és akkor az a bunkó, brutális állat felpattant, mint a kilőtt nyíl, és bocsánatot kért, én meg rámosolyogtam, hogy semmi gond, majd letettem a sejhajomat.
Kemény volt, azóta is nap nap után eszembe jut a sztori.
ügyintéző.autó: Igazad van. Nem is férfi az olyan, aki nem biztosít kocsit és sofőrt a várandós feleségéhez. Egy ilyenhez hozzá sem érdemes menni...
Nem értem, miért gondolják manapság a férfiak, hogy mi nők, túl anyagiasak vagyunk....
duckojucko: Kenguruban, kendőben nem mindig kényelmes leülni, én pl. soha nem tudtam egyikben sem - lehet, ezért sem adják át.
Szerintem veszélyes is egy buszon kenguruval, megüthetitek magatokat.
Egy könnyűvázas babakocsiban a babának is kényelmesebb, és a Te derekad sem megy tropára - erre nem gondoltál?
Az meg, h átadják vagy sem - nekem 8 és 5 éve szinte kivétel nélkül nagyon jó tapasztalatom volt Bp-en.
Igazad van, ezt nem kellene kérni, de veszélyes állni, vannak olyan elsőbbségi helyek piktogrammokkal - aki ott ül, szerintem nyugodtan kérd meg, hogy adja át a helyét, - ha magától nem jut eszébe, egy udvarias kérésre hátha bevillan neki (v. lehet, csak nem vett észre)
4-6 villamos, 53-as busz, 7-es busz és társai - és ezeken a járatokon ma is jók a tapasztalataim. Tegnap is volt egy anyuka két kisgyerekkel (150-es busz) legalább hárman kínáltak neki helyet.