Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Liba keltetés

nyuszi111
Létrehozva: 2014. március 24. 21:42

Szeretnék olyanokat megkérdezni, akik keltettek már libát keltetőgépben (kicsi, háztartási keltető, kb. 80 db csirketojás fér bele)

  1. 2014. március 26. 14:3026.

    A gepbe amibe nolcvan tyuktojas fer, szerintem 20-nal több libat be rakjal be.

    Ha most veszed a keltetöt, akkor kapsz hasznalati utasitast, hömerseklet partartalom meg minden benne van.

     

    Minden nap reggel es este forgatni kell a tojasokat, mi keresztet meg kört rajzoltunk ra, hogy tudjuk.

     

    Aztan az utolso  hetben  naponta egyszer olyan meleg vizü fürdöbe tettük a tojasokat, mint ami a keltetön belül volt.

     

    es, a gep aljan, (ez olyan preselt feher hab valami,) valyatok vannak, abban is mindig kell viznek lenni. 

     

    Ezek ugyan csirkek, de ugyanyolyan keltetöben keltek. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_440699 (25)
    2014-03-26  07:18
  2. Torolt_felhasznalo_440699
    Torolt_felhasznalo_440699
    2014. március 26. 07:1825.
    ...az attól függ,amitől lóg..:-)
    A keltetőgép minőségétől,pl a légkeveréses szerkezetek jobbak,mert egyenletes meleg levegő jut minden tojasra.A páratartalom sem elhanyagolható,mert viziszarnyasoknal kimagaslóan magas,különben keléskor nem roppan szét a tojashej és belefulladnak.Friss tojásokat használj,max.két-három heteseket, regebbieket ne,hegyevel lefelé fordítva tárold a légkamrák kialakulása miatt.
    Sok sikert hozzá..
    előzmény:
    nyuszi111 (24)
    2014-03-25  22:50
  3. 2014. március 25. 22:5024.
    na ha már igy tisztáztuk 3 tojo 1 gunár 1 honap alat kitojt tojásaik menyi lehet kb az eséj ha 42 tojásbol gépbe  betéve hogy sac /kb hány kisliba kelhet ki ?? szerintetek
    előzmény:
    Maxim (23)
    2014-03-25  22:37
  4. 2014. március 25. 22:3723.
    Az a gúnár. 
    előzmény:
    nyuszi111 (21)
    2014-03-25  22:23
  5. 2014. március 25. 22:3222.
    kaxsára & kacsára
    előzmény:
    nyuszi111 (21)
    2014-03-25  22:23
  6. 2014. március 25. 22:2321.

    liba fiura gondoltam a liba lányok melé nem kaxsára

     

    előzmény:
    Maxim (20)
    2014-03-25  22:13
  7. 2014. március 25. 22:1320.
    Te nyuszi, ha gácsér van a tojólibáidhoz, abból sosem lesz fias libatojás.
    előzmény:
    nyuszi111 (19)
    2014-03-25  21:34
  8. 2014. március 25. 21:3419.
    képen láthato 4 libábol 1 gácsér
  9. 2014. március 25. 21:2918.

    jelenleg valaki más kelteti az egyenesen a liba alol kijöt nem mosot  kb szobahömérsékleten tárolt tojásokat február 21 és március 23 közt tojt tojásokat ,,,,de szeretnék veni 1 gépet mert az udvar 1000 négyzetméter 

     ( ez nem a kertrész ) szerintem áramal vagy benzines fünyiro fogyaszt anyit mint a liba a kis keltetökhöz nemértek ,,mert kisegitö munkás voltam nagyüzemi keltetöbe ahol 1 leszedéskor az extra eladot tyuk csibéje 1 gép kiszedés 27000 db-bot azaz huszonhétezret adtak el  de ott csak tyuktojást keltek

     

    tyuk alat keltetem már saját tojásait meg néma kacsa keltete ki szintugy a sajátjait nálam de libát még sehogy nem keltetem de a most meglévö libáim még tojnak 

  10. Torolt_felhasznalo_976918
    Torolt_felhasznalo_976918
    2014. március 25. 12:1717.
    Nem tudom, nekem volt jó minőségű tojásom, utána vettem a keltetőgépet. Tescós tojást nem próbálnék keltetni, mert a tojóállomány  kakast nem látott a ketrecben, a tojás nem "fias". A keltetéshez 10 napnál frissebb, 10-20 fokon tárolt tojás szükséges. A hűtőben nem ez a hőmérséklet. A TI-nak is van 1 infó. Régen keltettem/saját részre/, már nem, nagyon drága a táp.
    előzmény:
    cabron (16)
    2014-03-25  12:05
  11. 2014. március 25. 12:0516.
    Gondolod, hogy aki a tesco pultjáról levett tojást teszi a keltetőbe, az mindezt tudja?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_976918 (14)
    2014-03-25  11:58
  12. Torolt_felhasznalo_976918
    Torolt_felhasznalo_976918
    2014. március 25. 12:0215.
    Konkrétan mi érdekel, ez több oldalas téma. Van a keltetőgépnek "Használati utasítás"-a, abban minden le van írva. Ha neked ez nincs meg, írd meg mit akarsz tudni.
    előzmény:
    nyuszi111 (1)
    2014-03-24  21:42
  13. Torolt_felhasznalo_976918
    Torolt_felhasznalo_976918
    2014. március 25. 11:5814.
    A "szagot" nem értem, egy hét után lámpázni kell, amelyik tojásban nem látható a sötét folt, ki kell venni. Ha 1 db rossz van, már érezni a szagot, ha leveszem a keltető tetejét, akkor végig szagolom a tojásokat, megtalálom a zápot.
    előzmény:
    ardian (12)
    2014-03-25  11:20
  14. 2014. március 25. 11:3013.
    :)
    előzmény:
    ardian (12)
    2014-03-25  11:20
  15. 2014. március 25. 11:2012.
    .. a szag volt a meglepi, amire céloztam! :-)
    előzmény:
    cabron (11)
    2014-03-25  11:19
  16. 2014. március 25. 11:1911.

    Azért jól megszivatta magát. 3 hétig naponta kétszer tojásokat forgatni, vizet töltögetni, hőmérsékletet ellenőrizni, szellőztetni.

    Nem beszélve a bezápult tojások szagáról...

    előzmény:
    ardian (9)
    2014-03-25  10:58
  17. 2014. március 25. 11:0510.
    :))))
    előzmény:
    ardian (9)
    2014-03-25  10:58
  18. 2014. március 25. 10:589.
    ...hát, de tudod hogy van a tescoban... szezonban kiteszik a meggy közelébe a meggymagozót meg a dzsemfixet, most meg a keltetőt a tojások mellé... árukapcsolás... s lőn... megfogant a Fogyasztó fejében az ötlet...
    előzmény:
    cabron (7)
    2014-03-25  10:50
  19. 2014. március 25. 10:518.

    Én indiai fútókacsákat keltettem tyúk alatt, de kelés után elvettem.

    A kacsa nem bírja, ha ráülnek. :)

    előzmény:
    Sushi (4)
    2014-03-25  10:05
  20. 2014. március 25. 10:507.
    Még, ha termékeny tojás lett is volna, nem hinném, hogy a fertőtlenítés, a hőfok, amin tárolják/tartják túl jót tett volna. :)
    előzmény:
    ardian (5)
    2014-03-25  10:22
  21. 2014. március 25. 10:416.
    szomszédasszony nem vaami okos nőszemély
    előzmény:
    ardian (5)
    2014-03-25  10:22
  22. 2014. március 25. 10:225.

    de remélem, termékenyített tojások!

     

    amikor a tescoban árultak keltető, a szomszédasszony vett egy doboz tojást is mellé és próbálta kikeltetni... azután nagyot nézett...

    előzmény:
    nyuszi111 (1)
    2014-03-24  21:42
  23. 2014. március 25. 10:054.

    Olyan is volt, meg kacsa is többször.

    Latnotok kellett volna a tyukot, milyen panikban volt, amikor a picik bementek az usztatojukba. Azt a karalast! 

    előzmény:
    cell (3)
    2014-03-25  09:58
  24. 2014. március 25. 09:583.
    Én kotlos alatt keltettem. Hehe furan neztek ki ugy családilag amikor kikeltek. 
    előzmény:
    nyuszi111 (1)
    2014-03-24  21:42
  25. 2014. március 25. 09:342.

    Mi a kerdesed?

    Mi probalkoztunk vele, söt meg pulykat is keltettünk. 

    előzmény:
    nyuszi111 (1)
    2014-03-24  21:42

Címlap

top