Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Lehetetlen helyzet...
Fogalmam sincs hol kezdjem…Régebben már fórumoztam itt, akkor még lombik témában, most bevallom csináltam egy új nicket. A férjemmel túl vagyunk négy sikertelen lombikon, sajnos miatta csak ilyen úton lehetett volna kisbabánk. Közben a kezelések miatt nálam is felléptek komplikációk, műtétek, volt úgy is, hogy talán sosem lesz gyermekünk. Ez a házasságunkat nagyon megviselte, bár lelkileg összetartozunk, de a testiség szépen elmaradt a kapcsolatunkból és végül oda jutottunk, hogy 2 éve semmi. Közben 3 hónapra el is költöztem, majd vissza. Lett valakim… Elmentünk párterápián, nem segített sokat, kaptunk pár érdekes tanácsot, köztük olyat is, amit nem hittem volna, hogy egy ilyen helyen hallunk, csináljak mással gyereket és együtt felneveljük a harmadik fél tudta nélkül, mert nem tudok a férjemre férfiként nézni a szexben, mivel nem tud gyermeket nemzeni. Mindeközben éppen a kialakult helyzet miatt vagy sem mi még inkább összecsiszolódtunk lelkileg, szellemileg… Szakítottam a szeretőmmel, aztán hónapok múlva összejöttünk újra. Mielőtt köveket dobálnátok a férjem is tudta, hogy van valakim, de nem akart erről beszélni, egyszerűen nem volt téma ez! Közben a harmadik fél belém szeretett, talán kicsit én is, de amíg a férjemmel eltudom képzelni, hogy együtt öregedjünk meg, hogy bármit megbeszéljünk, a legjobb barátom, az igazi társam, addig vele valamiért nem, mivel a lelki közösséget megkaptam otthon, ezért így én sosem nyitottam felé. Fogalmam sincs a férjemnek van e valakije, de nem is érdekel, azt hiszem 2 év szex nélküli kapcsolatban úgy vagyok vele mint ő, nem is akarom tudni. „Szép” életünk van, kívülről a tökéletes pár vagyunk, kertes ház, kutya, barátok, utazások stb… mindenünk megvan.
Engem meg belülről elkezdett felőrölni ez a helyzet,oda jutottam, hogy testileg is kijött minden baj, betegségek, ezért elkezdtem járni egy pszichiáter januárban, és elkezdtem sportolni, hogy kizökkenjek ebből az egészből, hogy tudjam én mit szeretnék, mert már mást se csináltam mint kétfelé próbáltam megfelelni és már semmit se csináltam, ami rólam szólt volna.
És most nagyon sanszos, hogy terhes lettem, a szeretőmtől, azt hittem nem is lehet normál úton babám, alig 3 hónapja is ezt mondta a dokim, mindig védekeztünk, kivéve 1 alkalmat (tudom az én hibám!!!) még ennek tudatában is és most mégis késik és pozitív lett 5 teszt is… még ha halvány is a csík. Teljesen tanácstalan vagyok, és megfordult a fejemben, hogy a férjemmel felneveljük, hogy Neki mondjam el, ne másnak. Az se biztos, hogy az én fizikai (lombikok és az azt követő műtétek miatt) állapotomban kitudnám hordani, annyi kérdés van még…. A pszichiáterem most van szabi, 10 nap múlva tudok menni hozzá..
Nem is tudom mit várok itt :( Egyszerűn akik ismernek el se hinnék, hogy ez van velem.
Nincs kivel beszéljek, ezt barátoknak elmondani ebben a helyzetben nem lehet.
Hát ti is sok mindenen vagytok túl. Kár, hogy nem próbálkoztatok sima donoros inszeminációval mindenféle gyógyszer nélkül. Most könnyebb helyzetben lennél.
Az meg, hogy a férjednek lombikkal lehet gyereke, csak spontán nem. Hááát az ilyet nagyon óvatosan kell kezelni. Sajnos a dokiknak nem igazán számít hányszor stimulálják a nőt, meg, hogy a nők min mennek keresztül egy ilyen beavatkozás során. Azt meg általában elfelejtik a párok orrára kötni, hogy ahol a férfinél van a gond, ott sokkal kisebb a lombikok sikerességi aránya, mint például petevezeték elzáródás miatt végzett kezelések esetén. Ahogy én szoktam megfogalmazni, romlott tejszínből nem lehet habot verni...
Na szóval az ilyen esetekben sokkal több rugalmasság kéne mind az orvosok részéről, mind a férfiak részéről. Miért kell tönkretenni testileg-lelkileg az ilyen helyzetben lévő nőket?
Ez kétesélyes dolog. De TI konkrétan leírta, hogy már beszéltek erről a megoldásról a férjével. Én nagyon is el tudom képzelni, hogy boldogságban felneveljék a babát. Nem ők lennének az első ilyen pár a történelemben. Láttam már TV-ben is nyilatkozni olyan párt, akik így oldották meg a férj terméketlenségi problémáját. És van több ismerősöm, akik donorral próbálkoztak, igaz egyiknek sem sikerült. De az más kérdés. Ha terhes lett volna a feleség/nem vetél el, akkor a férje nagyon is boldog lett volna. Plusz van egy csomó ismerősöm, akik örökbe fogadtak. Szóval nem olyan ördögtől való dolog ez.
Az más kérdés, hogy a házasságukban nem működik a sex. Na ez az igazi probléma. Ez engem például sokkal jobban aggasztana ebben a helyzetben, mint a baba. Egy ilyen házasság nem áll biztos alapokon. De ez két teljesen különböző kérdés.
"Szerencsétlen ember!"
nem tartom annak, amúgy csak megjegyzem és szarul hangzik, de mindketten tisztába vannak a helyzettel és mindketten őnszántukból vannak benne, hidd el nem mászkálok fegyverrel...
Igen kimondta, rátapintottál a lényegre.
Amúgy már "elengedtem" volna, hogy mindenki próbáljon meg egy teljes életet élni, de végül egymás mellett kötöttünk ki.
Hidd el nem adok neki a szájába semmit se itt se az életben, nem is az a típus.
Szerencsétlen ember!
Gondolj bele milyen szar lehet neki ez a fajta intimitás, amikor ő szívesen szexelne veled és tudja, hogy mással viszont megteszed.
Szívesen meghallgatnám az ő véleményét is, mert valamiért úgy érzem, hogy amit te itt véleményként a "szájába adsz", csak az, amit szeretnél, hogy érezzen a helyzettel kapcsolatban.
Vagy kimondta már neked, hogy mindegy mit csinálsz, csak maradj vele és még masszír, simi, puszi, kifli stb is legyen?
A dolog azért szar, mert ő vágyna veled szexre. Ezért szemétség részedről ez a játszma és ezért érezheti ő magát a földbe döngölve.
Nem a szexet utasítod el, hanem ŐT, ő meg inkább elutasítja a szexet (elmondásod szerint), ha téged nem kaphat meg.
Hagyd, hogy találjon magának valakit, aki úgy is szeretni tudja, mint egy férfi!
"Nézd, te nem szexelsz vele azért, mert terméketlen"
na ez így nem igaz, sokminden történ ami miatt így alakult ez egy ok a sok közül, amirte én sosem gondoltam!!! a párterápián mondták ki....., de az már tény, hogy így van, nincs szex köztünk(van minden este összebújás, simogatás, puszi, masszírozás, szóval van intimitás nap mint nap, sose kelünk fel úgy, hogy ne lennék kiflik, palacsinták, kalácsok.... ), nem is szeretnék belemenni, hogy mik vezettek ide.
Tény utolsó pontja nem igaz, tud róla, hogy volt/van valakim
A szex köztünk egy folyamat, hogy így alakult bő 4 év termése, tény, hogy egybeesett a lombikos történet kezdetével ennek a problémának is a kezdete, azért az így nem igaz, hogy nem látom benne a férfit, vagyis lehet hogy van benne valami, de azért ez egy sokkal összetettebb dolog és igen van köztünk egy kimondatlan megállapodás, hogy no szex, egyikünk se kezdeményez már régóta.
Nézd, te nem szexelsz vele azért, mert terméketlen és emiatt nem tudsz férfiként tekinteni rá. De szeretőd van. Tehát neked fontos a szex, csak nem vele.
És azt mondod, hogy ettől neki az önbizalma nincs a béka segge alatt?
Ne viccelj!
De, kevesebb a szemedben, mint férj, mint férfi, hisz nem vele bújsz ágyba.
No, de vájjá', akkor most én itt összezavarodtam.
Tény:
- nincs köztetek szex
- azért nincs, mert Te nem akarod
- ezt embered elfogadta
- neki nem lehet gyereke ill nem próbálkoztok többet
- férj nem tud a te szeretődről
Eddig így van?
Nademost:
- férj tudja, hogy te azért nem szexelsz vele, mert nem látod már benne a Férfit?
- ő közeledne, de te mindig elutasítod? vagy van köztetek egy megállapodás, hogy 'no sex'?
(nekem egy kicsit fura, hogy van egy férjed, aki szeretsz és annak ellenére, hogy más tesi hibáról, elhízásról nem írtál, mégsem kívánod őt? vagy hogyisvanez? szexelni akarsz, de nem a szerelmeddel? nem értem..)
Hmm ez érdekes hozzászólás, tudod ezt én nem így látom, egyáltalán nem érzékeltettem vele ezt soha egy pecig sem, nem hibáztatta, a lombikok miatt. és szerintem ő maga ezt sose mondaná, hogy szarnak tartom meg ő magát ! Tudod van ahol nem a szex a legfontosabb, hanem köztünk minden más 100 + % -os, persze jobb lenne, ha minden csak 80 lenne beleértve a szexet is, de ez már így alakult, nyilvá egy ok, az amin kerezstül mentünk lelkileg és fizikailag és szintén egy, hogy ő neki nem lehet természetes uton gyereke. De ettől ő nem kevesebb a szememben, sajnálom, hogy ezt így látod:((
Nem irigyellek... a férjedet még kevésbé.
Mindenesetre vedd számításba, hogy hosszútávon így egy kapcsolat nem tartható fenn.
Nem csak a szexnélküliség miatt, hanem mert egy szarnak tarthatja magát, amiben te is folyamatosan megerősíted.
"Félreértesz. Én nem hiszek abban, hogy valaki tud abban érdemben nyilatkozni, amihez nyilván valóan semmi köze, vagyis őt nem állította a z élet ilyen helyzet elé."
Nem értelek. Már miért ne tudna? Jó esetben az ember tudja, hogy mire képes, mit tud elfogadni, és mit nem. Sokkal több nő fogadja el, hogy gyerek nélkül éljen, mint ahányan lombikra mennek. Van aki nem viselné el a kezeléseket, van akinek nem annyira fontos a gyerek, van akinek az elveivel ellenkezik. És a legtöbben tudják ezt magukról azelött is, mielött élesben benne lennének.
"Ezért nem tartom szép dolognak és pláne nem okos dolognak, hogy az, akinek spontán, rövid időn belül sikerül a gyerek, az ne kiáltsa már ki faszkodásnak azt, aki meg belevág egy hosszú és küzdelmes, nem mellesleg rohadt drága procedúrába."
Hogy-hogy "azt"? Értem én, hogy, érzékenyen érintett Harangocka hsz-a, de ő faszkodáson magát a procedurát értette, nem azt, aki belevág. Nem is lehet faszkodásnak nevezni egy személyt, csak egy eseménysort.
Mégis mi lett volna hosszútávon a terved? Most itt hagyjuk a terhességet.
Örökbe fogadtok, továbbra sem szexeltek és te továbbra is szeretőt tartasz?
Próbálj meg egy terápiát, első kanyarban magadban tegyél rendet.
A férjemnek lombik útján lehet gyereke, nem azt írtam, hogy egyáltalán nem. De mi már nem vállatunk több lombikot, nekem minden kezelés után lett valami plusz bajom :( Kezdve a gyógyszerérzékenység, hiperstimuláció, IR miatt ikerterhesség elvesztése stb.... Úgyan ez a kezelés vár arra is aki donorral probálkozik... az is lombik lenne.
Szóval mi már ennek nem futottunk neki, mert lelkileg elég volt.
Az örökbefogadás már téma nálunk..
Holnap megyek UH-ra, nem várok tovább... Kaptam időpontot, lehet, hogy szívhang nem lesz még, de legalább 100% -ra kiderül, és azt biztos látni fogják, hogy méhen belüli stb...
Meg azért is, mert mindent tudni szertnék, nekem pl. kb. fele méh méretem van, mint a nomális, fogalmam sincs mivel járna egy abortusz. és sok más kérdés.
Azért írtam így, mert "régen" téma volt köztünk, hogy mi lesz ha valakinek lesz valakije stb (sokat beszéltünk erről, hogy szex nélkül, hogyan tovább).. ő akkor azt mondta, hogy neki nem lesz. És jelenleg sincsennek gyanús dolgai, ami ből azt következtetném, hogy van. Lehet nem jól fogalmaztam. De ha lenne se akarnám tudni, mint ahogy ő sem foglalkozik azzal, hogy nekem van, így értettem.
Az indítódban azt írtad, hogy fogalmad sincs, hogy van e valakije, de nem is akarsz tudni róla, itt meg azt, hogy állítása szerint nincs neki. Holott nem beszéltetek, mert otthon sem volt.
Nem értem.
"Azok alapján, amiket leírtál simán sanszos, hogy a férjed szívesen felnevelné, sőt még örülne is neki. Valószínűleg meg is könnyebbülne, hogy lekerül a válláról a teher."
Hát én ebben nem vagyok annyira biztos.
Most gondolj bele:
Ti nem képes férfiként tekinteni a férjére, mert terméketlen, ezért nem szexel vele, megteszi mással, mert a szex azért kell.
Aztán egyszer csak hazatoppan, hogy na, itt egy gyerek a szeretőmtől, felneveljük-e közösen?
Szóval mégegyszer jól a pofájába dörgöli, hogy megkapta, amit akart... mástól.
Hát nem tudom, de én biztosan nem ugornék ki a bőrömből.
Mindig minden kiderül?
Azért ezt nem hiszem..Hiszen csak azokról az esetekről tudunk,amik kiderültek.
Pont az a lényeg,hogy ahol a család (vagy a családban valaki) meg tudja tartani a titkát,az nem fog "nyilvánosságra" kerülni..Tehát nem tudja meg a szomszéd Juliska,Mariska meg senki..
(Mint Mata Hari,a leghíresebb/hírhedtebb kémnő...Ja,aki jól végezte a dolgát,az megmaradt névtelen senkinek..)
Visszatérve a témához: úgy könnyebb titkolózni,ha a férj is benne van.
De mint lentebb írtam, a szerető bevonásáról/kihagyásáról majd a T.I. és a férje döntenek..
Ezzel az a baj, hogy mindig minden kiderül. Pedig valahol ez a legkecsegtetőbb megoldás.
Mikor mész dokihoz?