Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Lehetetlen helyzet...
Létrehozva: 2014. február 26. 14:22
Fogalmam sincs hol kezdjem…Régebben már fórumoztam itt, akkor még lombik témában, most bevallom csináltam egy új nicket. A férjemmel túl vagyunk négy sikertelen lombikon, sajnos miatta csak ilyen úton lehetett volna kisbabánk. Közben a kezelések miatt nálam is felléptek komplikációk, műtétek, volt úgy is, hogy talán sosem lesz gyermekünk. Ez a házasságunkat nagyon megviselte, bár lelkileg összetartozunk, de a testiség szépen elmaradt a kapcsolatunkból és végül oda jutottunk, hogy 2 éve semmi. Közben 3 hónapra el is költöztem, majd vissza. Lett valakim… Elmentünk párterápián, nem segített sokat, kaptunk pár érdekes tanácsot, köztük olyat is, amit nem hittem volna, hogy egy ilyen helyen hallunk, csináljak mással gyereket és együtt felneveljük a harmadik fél tudta nélkül, mert nem tudok a férjemre férfiként nézni a szexben, mivel nem tud gyermeket nemzeni. Mindeközben éppen a kialakult helyzet miatt vagy sem mi még inkább összecsiszolódtunk lelkileg, szellemileg… Szakítottam a szeretőmmel, aztán hónapok múlva összejöttünk újra. Mielőtt köveket dobálnátok a férjem is tudta, hogy van valakim, de nem akart erről beszélni, egyszerűen nem volt téma ez! Közben a harmadik fél belém szeretett, talán kicsit én is, de amíg a férjemmel eltudom képzelni, hogy együtt öregedjünk meg, hogy bármit megbeszéljünk, a legjobb barátom, az igazi társam, addig vele valamiért nem, mivel a lelki közösséget megkaptam otthon, ezért így én sosem nyitottam felé. Fogalmam sincs a férjemnek van e valakije, de nem is érdekel, azt hiszem 2 év szex nélküli kapcsolatban úgy vagyok vele mint ő, nem is akarom tudni. „Szép” életünk van, kívülről a tökéletes pár vagyunk, kertes ház, kutya, barátok, utazások stb… mindenünk megvan.
Engem meg belülről elkezdett felőrölni ez a helyzet,oda jutottam, hogy testileg is kijött minden baj, betegségek, ezért elkezdtem járni egy pszichiáter januárban, és elkezdtem sportolni, hogy kizökkenjek ebből az egészből, hogy tudjam én mit szeretnék, mert már mást se csináltam mint kétfelé próbáltam megfelelni és már semmit se csináltam, ami rólam szólt volna.
És most nagyon sanszos, hogy terhes lettem, a szeretőmtől, azt hittem nem is lehet normál úton babám, alig 3 hónapja is ezt mondta a dokim, mindig védekeztünk, kivéve 1 alkalmat (tudom az én hibám!!!) még ennek tudatában is és most mégis késik és pozitív lett 5 teszt is… még ha halvány is a csík. Teljesen tanácstalan vagyok, és megfordult a fejemben, hogy a férjemmel felneveljük, hogy Neki mondjam el, ne másnak. Az se biztos, hogy az én fizikai (lombikok és az azt követő műtétek miatt) állapotomban kitudnám hordani, annyi kérdés van még…. A pszichiáterem most van szabi, 10 nap múlva tudok menni hozzá..
Nem is tudom mit várok itt :( Egyszerűn akik ismernek el se hinnék, hogy ez van velem.
Nincs kivel beszéljek, ezt barátoknak elmondani ebben a helyzetben nem lehet.
Háát elég nehéz helyzetben vagy.
Egyrészt nekem az a gondom, hogy ha ennyire biztos, hogy a férjednek nem lehet gyereke, akkor miért nem próbálkoztatok donorral? Mert, ha a férjed már mondta neked, hogy csináltass mással gyereket, akkor az lett volna a legegyszerűbb útja. Szóval most egy kicsit úgy érzem, hogy totál feleslegesen kerültél ilyen nehéz szituba.
Másrészt, ami számomra viszonylag egyértelmű ebben a helyzetben:
A babát biztos megtartanám, nem is értem, hogy fordulhatott meg a fejedben az, hogy elveteted. Négy sikertelen lombik után? Az abortusz után hogyan fogsz tudni sírás nélkül elaludni? És felkelni?
Azok alapján, amiket leírtál simán sanszos, hogy a férjed szívesen felnevelné, sőt még örülne is neki. Valószínűleg meg is könnyebbülne, hogy lekerül a válláról a teher.
Az viszont aggasztó, hogy nincs köztetek sex. Mert erre hogyan akarsz hosszú távon egy kapcsolatot építeni? Elképzelhetőnek tartod, hogy ha már lesz babád képes leszel újra férfiként nézni a férjedre? Annak ellenére, hogy nem fogamzóképes? És a férjed kíván téged? Jól megvagytok egy sexmentes kapcsolatban, akár úgy is, hogy néha-néha másfelé kacsintotok?
A szeretővel sokkal nehezebb a helyzet. Azok alapján amiket leírtál, vele nem tudod elképzelni hosszú távon a boldog együttélést. Akkor meg minek erőltetni. Erre mondom, hogy sokkal egyszerűbb lett volna egy donor. Mert ebben a helyzetben viszont, a törvény szerint köteles vagy neki megmondani, hogy apa lesz. Persze akár el is titkolhatod előtte, de, ahogy már előttem is írták, úgyis mindig minden kiderül. Szóval a józan ész is azt diktálja, hogy meg kell neki mondani. És vannak az erkölcsi megfontolások, hogy apukának talán joga lenne megtudni, hogy apa lett, és a babának is joga van tudni, hogy ki az igazi apja. Hááát ezek az erkölcsi megfontolások engem annyira nem hatnak meg, néha jobb nem tudni valamit...
Egyébként ha jósolni lehet, én valami olyan forgatókönyvet tudok elképzelni, hogy férjed boldog lesz, szeretetben felnevelitek. A szeretőd meg vagy ragaszkodni fog a hétvégi apukasághoz, vagy szépen megbeszélitek, hogy mindenkinek az a legjobb, ha senki nem tudja, hogy nem a férjed a gyermek apja. Mindkettő működhet.
A legjobbakat kívánom.
Gina
A gyereket mindenképpen megtartanám.
Szerintem a férjed felnevelné (a leírtak alapján).
Csak a szeretőnek kéne kilépnie a képből. Biztos, hogy akarná a gyereket? Első körben a hazugság jutott eszembe, hogy nem bevallani neki, de ismerjük a mondást, hogy a hazug embert hamarabb utolérik...
Anyám 20 évig titkolta, hogy szeretői kapcsolatból született a gyereke (vagyis én), de ennyi év után is kiderült. Mert minden kiderül.
Ki kéne puhatolózni, hogy a szerető hogyan állna a gyerekkérdéshez?
Én is tiszteletben tartom a te véleményedet természetesen, miért ne tenném?
Az őszinteséget azért tartom fontosnak, mert nem az a lényeg, hogy hirtelen felindulásból megcsaltam, majd megbántam, minden menjen a régi kerékvágásban, hanem, valami megborult és ki kell bogozni, hogy mi és miért.
Nyilván ez más helyzet és más miatt tartom fontosnak az őszinteséget, de azt meg már elmondtam.
Lehet,hogy igazad van. De ezt a T.I-nak és a férjének kell tudni,hogy mit bír a házasságuk. (Elképzelhető,hogy a mástól fogant babát még igen,a szerető jelenlétét már nem..De az is lehet,hogy a férj a korábbiakkal ellentétben mégsem tudja a babát sem elfogadni..Ki tudja? Majd ők leülnek és megbeszélik. ) Mi annyit tehetünk, hogy pro és kontra elmerengünk azon,hogy mi lenne,ha...És ezzel talán segítünk a T.I-nak más szemszögből is láttatni a dolgokat.
(Az őszinteségről jutott eszembe,hogy olvastam egy pszichológus cikkét arról,hogy nem mindig jó őszintén bevallani pl. a félrelépést. Mert amíg a megcsalt fél boldog tudatlanságban van,hogy minden oké, és a párja "hirtelen felindulásból" lépett félre,és gyötri a bűntudat, akkor nem kéne a sz*rt a párja nyakába borítani. Azt mondja a pszichomókus, hogy ilyenkor a hűtlen fél a vallomással könnyit a lelkén,de ezzel a párját hozza igen kellemetlen helyzetbe. Tehát néha jobb benyelni a békát,mint mást is berántani a mocsokba..
Tudom,hogy ez nem teljesen vágott ebbe a témába,csak az őszinteség nem mindig célravezető.)
Továbbra is kitartok a véleményem mellett (teszem mindezt úgy,hogy tiszteletben tartom a tiédet is), hogy nem kéne a szeretőnek elmondani.
V.A. Lucky
Értelek mire világitasz rá és hidd el az én fejemben is benne van mindez.
Szerintem van amire nincs válasz, most nem tudhatom mit fogok érezni, ha megszületik a baba, semmit sem akarok az ő (férjem) beleegyezése nélkül, mármint dehogy akarom felneveltetni vele a más gyereket, ha nem akarja! Ha nagyon úgy lenne, egyedül is feltudom nevelni, úgy értem nincsen anyagi akadálya, hogy mindenképp kelljen mellém valaki, mert egyedül nem menne.
De a férjem fontosabb számomra mint ez a gyerek :((( A szeretőmmel már úgy voltam , hogy ő nagyon akarta, hogy komolyan együtt legyünk, de én ezt nem tudtam/om elképzeni, és ahogy ő egyre jobban akarta én meg nem és egyre inkább úgy érzem, hogy sokkala fontosabb valakivel kéz a kézben megöregedni, mint valaki mellett magányosan, de szexelve élni.
Lehet ez is, az is.
Én megadom az esélyét annak, hogy igenis tisztában van magával.
Te nem.
"Tudom, hogy a szex az egy más kérdés, nem várom, hogy megoldódjon a babától. De tudod sok év próbálkozás kezelés után egyszerűen a terméketlensége miatt nem tudtam rá úgy nézni, és ez ki is derült a párterápián:("
Ezért szeretőt tartottál és most fel akarod neveltetni vele az ő gyerekét?
Ezek után fogsz tudni majd úgy nézni rá?
Esetleg nevelitek a gyereket, közben visszajársz a szeretődhöz, aki mit sem tud róla, hogy van egy gyereke, vagy keresel másik szeretőt?
Vagy szexmentesen fogod leélni az életed?
Gondolkodj el ezeken!
Nem könnyű helyzet. És úgy vélem, ha megszülöd a babát, még csak bonyolódni fog. Lesz egy férjed, aki (ahogy a leirtakból leszűrtem) melletted maradna, felnevelné a gyereket, ti élnétek úgy, ahogy eddig, szex nélkül, de egyetértésben. Lenne a szeretőd, aki már nemcsak szerető, hanem a gyereked apja is és szeret téged, tehát vélhetően küzdene érted és a gyerekéért és a viszony is fennmaradna, mert szex továbbra is kell, csak már számolnod kellene a követeléseivel.
Szerintem a megoldás valahol ott lenne, ha a férjeddel kapcsolatos érzéseidet át tudnád alakitani. Azt irtad, nem tudsz férfiként tekinteni a sikertelen próbálkozások miatt. Az nem lehet, hogy inkább haragszol rá? Azért, amiért egy csomó procedúrán át kellett esned emiatt és azért, mert nem tudta megadni neked azt, amire leginkább vágynál? És nem lehet, hogy ez a harag nullázza le benned a vágyat? Nem tudnál megbocsátani a férjednek?
De itt nem arról van szó, hogy más érzéseit megérti stb, hanem a sajátjaival van tisztában.
Ilyen pl: nem próbálna lombikot, elvetetné a babát, ha az beteg lenne, vagy épp ellenkezőleg, soha nem élne az abortusz lehetőségével, ha ő maga lenne súlyos beteg, akkor nem kérne eutanáziát (tudom, hogy nem lehet kérni). Szóval magáról nyilatkozik, arról, hogy neki mi a véleménye bizonyos dolgokról. És nekem ez fura, hogy szerinted addig ez nem elfogadható, amíg nincs benne bizonyos helyzetben.
Egyértelmű, hogy a szerető is kurva szar helyzetben van, és ebből a helyzetből bármi kisülhet, de továbbra is azt gondolom, hogy nem megoldás sunnyogni, ezt a szart Ti-nek és férjének kell kikavarni tisztességesen, őszintén.
Egyszerűen vállalni a tettek következményeit.
Szerintem óriási nyomás titkos, hazugságok között leélni egy életet. Az ő kapcsolatuk a meddőség problémakörét sem bírta ki, nem hiszem, hogy ezt kibírná.
Nem.
Félreértesz. Én nem hiszek abban, hogy valaki tud abban érdemben nyilatkozni, amihez nyilván valóan semmi köze, vagyis őt nem állította a z élet ilyen helyzet elé. Vannak hangzatos kijelentések, hogy én megértem, mit érzel, megértem min mész keresztül. Nem, nem érti meg. Mert el sem tudja képzelni.
Mondok egy példát, hogy mire gondolok. Hiába mondom a szomszédomnak, hogy nagyon együtt érzek vele, hogy fogyatékos a gyereke, átérzem min megy keresztül, stb. Fogalmam sincs, hogy min megy keresztül. Még csak nagyjából sem. És ezért hálás vagyok a jó sorsomnak, de ha mégolyan empatikusnak kiáltom ki magam, még akkor sem érek még a közelébe sem, hogy ő mit érez.
Ezért nem tartom szép dolognak és pláne nem okos dolognak, hogy az, akinek spontán, rövid időn belül sikerül a gyerek, az ne kiáltsa már ki faszkodásnak azt, aki meg belevág egy hosszú és küzdelmes, nem mellesleg rohadt drága procedúrába.
Igen, értem, de pont ez az érdekes, hogy Te azt nem fogadod el, hogy vannak nők, akiknek nem minden vágyuk a gyerek. Ha jön, akkor ok, de nem mennének bele gyerek miatt pl lombikba. Te ezt vonod kétségbe, hogy egy ember nem tudja magáról eldönteni, csak akkor hiszed el, ha már nincs fogamzóképes korban, és gyereke sincs (nyilván akkor már nincs más választásod, mint elhinni).
Szerintem nem félelem, hanem tudatosság.
Egészségügyi kockázatok, párkapcsolat...
Egy gyerekvállalás nem úgy kellene működjön, hogy kell azt kész.
Aki belevág egy ilyen dologba, annak nagyon sok mindent számba kell vennie.
Én azt látom, hogy ez az esetek többségében nem történik meg.
Nem kéne ennyire sarkalatosnak lenni. 5 év után vagy 10 év után? Nem mindegy hány évesen kezdi az ember. Ha 23 évesen kezdi, 10 év múlva 33 éves. Komolyan lezárja 33 évesen?
De ha valaki 39 évesen kezdi, annak azért elhiszem 5 év múlva, 44 évesen, hogy vége, feladja és lezárja. (Annak is iszonyú nehéz, ha valaki igazán, tiszta szívből gyereket akar)
Még csak két napja tudom és fejbe vert, ezért nem beszéltem még vele:( Meg azért mert ebből 1 napot vidéken tárgyalt, szóval kvázi alkalom is alig volt, a tegnap kimaratd.
Ő tudj tudta, hogy van volt valakim, nem igazán vannak titkaink egymás előtt (csak épp nem beszélünk róla, de hidd el elég egyértelmű), amúgy ő azt mondja, hogy neki nincs senkije és nem is volt én meg elhiszem, mert nincs okom kételkedni, se nyomozni. Számára egyértelműen én vagyok az első és ezt a mindennapokban is érezteti velem. Csak én voltam egy ilyen f**** :((
Tudom, hogy a szex az egy más kérdés, nem várom, hogy megoldódjon a babától. De tudod sok év próbálkozás kezelés után egyszerűen a terméketlensége miatt nem tudtam rá úgy nézni, és ez ki is derült a párterápián:(
Nézd, a házasságotok tropa, neked szeretőd van, valószínűleg a férjednek is.
Komolyan gondolod, hogy egy gyerek köt össze sziklaszilárdan és végérvényesen két embert?
Elsősorban a férjeddel, a szeretőddel való kapcsolatodon kellene elgondolkodnod és azon is, hogy mennyire őrölne fel lelkileg egy ilyen életre szóló titok, hazugság.
Amikor a gyereked kamasz fejjel, fiatal felnőtten elmereng, hogy na, ebben apámra hasonlítok stb...
Ha a gyereked kiköpött biológiai apja lesz, mit fogsz érezni? Mit fog érezni a férjed?
Különbözőek vagyunk. Engem egy ilyen eset arra ébresztene rá, hogy bizony nem a férjem mellett a helyem, akármennyire is jó ember.
Örökbefogadásra sosem gondoltatok a férjeddel a lombikozás helyett?
Sztem először a fejedben tedd helyre a dolgokat. Ha végül elveteted ez a gyereket, akkor meg érdemes lenne elgondolkodni, miért kell, miért akarod ennyire a gyereket..mert ha mégsem jönne, attól még élhettek teljes életet, sőt megfogadhatnád, hogy te leszel a legszuperebb nagynéni mindkét tesód gyerekének.