Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Lehetetlen helyzet...
Létrehozva: 2014. február 26. 14:22
Fogalmam sincs hol kezdjem…Régebben már fórumoztam itt, akkor még lombik témában, most bevallom csináltam egy új nicket. A férjemmel túl vagyunk négy sikertelen lombikon, sajnos miatta csak ilyen úton lehetett volna kisbabánk. Közben a kezelések miatt nálam is felléptek komplikációk, műtétek, volt úgy is, hogy talán sosem lesz gyermekünk. Ez a házasságunkat nagyon megviselte, bár lelkileg összetartozunk, de a testiség szépen elmaradt a kapcsolatunkból és végül oda jutottunk, hogy 2 éve semmi. Közben 3 hónapra el is költöztem, majd vissza. Lett valakim… Elmentünk párterápián, nem segített sokat, kaptunk pár érdekes tanácsot, köztük olyat is, amit nem hittem volna, hogy egy ilyen helyen hallunk, csináljak mással gyereket és együtt felneveljük a harmadik fél tudta nélkül, mert nem tudok a férjemre férfiként nézni a szexben, mivel nem tud gyermeket nemzeni. Mindeközben éppen a kialakult helyzet miatt vagy sem mi még inkább összecsiszolódtunk lelkileg, szellemileg… Szakítottam a szeretőmmel, aztán hónapok múlva összejöttünk újra. Mielőtt köveket dobálnátok a férjem is tudta, hogy van valakim, de nem akart erről beszélni, egyszerűen nem volt téma ez! Közben a harmadik fél belém szeretett, talán kicsit én is, de amíg a férjemmel eltudom képzelni, hogy együtt öregedjünk meg, hogy bármit megbeszéljünk, a legjobb barátom, az igazi társam, addig vele valamiért nem, mivel a lelki közösséget megkaptam otthon, ezért így én sosem nyitottam felé. Fogalmam sincs a férjemnek van e valakije, de nem is érdekel, azt hiszem 2 év szex nélküli kapcsolatban úgy vagyok vele mint ő, nem is akarom tudni. „Szép” életünk van, kívülről a tökéletes pár vagyunk, kertes ház, kutya, barátok, utazások stb… mindenünk megvan.
Engem meg belülről elkezdett felőrölni ez a helyzet,oda jutottam, hogy testileg is kijött minden baj, betegségek, ezért elkezdtem járni egy pszichiáter januárban, és elkezdtem sportolni, hogy kizökkenjek ebből az egészből, hogy tudjam én mit szeretnék, mert már mást se csináltam mint kétfelé próbáltam megfelelni és már semmit se csináltam, ami rólam szólt volna.
És most nagyon sanszos, hogy terhes lettem, a szeretőmtől, azt hittem nem is lehet normál úton babám, alig 3 hónapja is ezt mondta a dokim, mindig védekeztünk, kivéve 1 alkalmat (tudom az én hibám!!!) még ennek tudatában is és most mégis késik és pozitív lett 5 teszt is… még ha halvány is a csík. Teljesen tanácstalan vagyok, és megfordult a fejemben, hogy a férjemmel felneveljük, hogy Neki mondjam el, ne másnak. Az se biztos, hogy az én fizikai (lombikok és az azt követő műtétek miatt) állapotomban kitudnám hordani, annyi kérdés van még…. A pszichiáterem most van szabi, 10 nap múlva tudok menni hozzá..
Nem is tudom mit várok itt :( Egyszerűn akik ismernek el se hinnék, hogy ez van velem.
Nincs kivel beszéljek, ezt barátoknak elmondani ebben a helyzetben nem lehet.
És, ha a szerető nem mond le a gyerekről?
Amúgy mért kell hazugságban élni?
Sosem fogom megérteni.
A helyzet nem lehetetlen, azért az, mert te tetted azzá.
Én a helyedben most teríteném a lapjaimat mindenki előtt. A gyerekre vágytál, a házasságod is valamilyen szinten erre ment rá, ha jól értem.
A férjedet meg szereted.
Én leülnék férjjel, tisztáznám vele a dolgokat. Valljuk be történt már nem egyszer olyan, hogy volt egy jó emberi kapcsolat (a ti házasságotok), és mellette egy szeretői.
Hagyd hátra a görcseidet, és élj úgy, ahogy jól esik.
ha a férjed szemet hunyt a nyilvánvaló csalások felett, akkor lehet, hogy örülni fog a gyereknek. Másnak meg nem kell tudnia róla. Az apja úgyis az lesz, aki felneveli.
Jó egészséget, és boldog babázást, ha tényleg pozitív a teszt
A gyerek érdekeit kell mindenek előtt figyelembe venni.
Ő semmiről nem tehet és joga van megtudni majd azt is,hogy ki a valódi édesapja. Ahogy a biológiai apjának is joga van(!) megtudni,hogy a barátnője gyereket vár tőle. Joga van dönteni,hogy lemond-e a gyerekéről,vagy nem. Ő nem valószínű,hogy sperma donor akart lenni.
Addig a pontig értettem egyet veled, hogy "akkor elmondanám a férjemnek".
És a szeretőnek? Vagy neki nincs joga a saját gyerekéhez? Vele ezt ugyan úgy meg kellene beszélni, bárhogy is döntsön. Akkor is ha elveteti. Attól mert nem ő hordja ki, attól még ugyan úgy köze van a gyerekhez.
Nyilván ha lemond róla, de Corn mégis szeretné a babát férjével nevelni, tiszta sor. De ha a férj az első, a szerető a második kell hogy legyen akinek elmondja- sőt talán neki kéne az elsőnek lennie.
Én először nőgyógyászhoz mennék, tisztázni, hogy milyenek az esélyeim, egyáltalán megtartható-e a baba. Ha a doki rábólint, akkor azt gondolnám végig, hogy én vállalom-e a babát, a legrosszabb lehetőségre felkészülve is, hogy erre esetleg rámegy a házasságom. Ha én is bólintok, akkor elmondanám a férjemnek. Ha bármelyik kérdésre is "nem" a válasz, akkor szintén adott a pálya..
Ezt most nagyon leegyszerüsitettem, nyilván te azt szeretnéd, hogy maradjon a baba is és a házasság is, de nem tudhatod, hogy a férjed hogyan fogadná a hirt. Bár, ha párterápián úgy nyilatkozott, hogy vállalná, akkor esetleg időszerű lenne rákérdezned, hogy azt hogy is gondolta, konkrétan.
Nem tudom, hogy eltudnám e titkolni, egy egész életem át cipelni...??
34 éves leszek és persze nagyon vágynék babára, ezért is próbálkoztunk évekig, persze nem egészen így képzeltem... Azt hittem, ha majd lesz az életben pozitív tesztem iszonyat boldogság fog majd el. Hát most nem ezt érzem.
Nem, nem ne írd meg. Ezt te akartad így, ne viccelj.
De már látom tisztogatás folyt, úgyhogy minden ok.
Persze, hogy egyértelmű lenne a férjem számára a helyzet.
Volt már erről szó köztünk mikor pártereápián voltunk, ő akkor azt mondta, hogy simán felnevelné, persze biztos más ha már itt a helyzet...
Ezen gondolkodtam én is, akár egyedül is felnevelheti.
Nekem és azoknak, akiknek egy teherbeesés nem túl nehéz és "könnyedén" megy, akár egy szép csendben elvetetés is benne lehet, de szerintem olyannak, akinek a házassága szinte ráment, két év kudarccal a háta mögött, nem tanácsos ezt javasolni, mert szerencsétlen örül, hogy összejött, más kérdés, hogy hogyan.
Hú de nehéz helyzet.
Kérdés: a férjed mit szólna hozzá? Fel tudná úgy fogni, hogy mondjuk donortól van? Tudom, akkor ismeretlen az apa.
El tudnád titkolni a szeretőd elől? Mi van ha nagyon hasonlít rá külsőleg?
Kérdés az is, te hány éves vagy? Mennyire vágysz gyerekre? Tudnád vállalni akár egyedül is?
Volt már ilyen a történelemben!
A helyedben én először a férjemnek mondanám el. Az más kérdés,miképp fog reagálni. Lehet,hogy először sokkolja a hír,dühös,sértődött lesz,válni akar ,ami szintén érthető reakció.
Ha elváltok, jogilag is tisztább lehet a helyzet. Neked nehezebb,mert a férjeddel akarod leélnie az életed. De hogy gondolhatod,hogy egy életen át lehet nyitott házasságban élni minden gond nélkül egy gyerekkel?
De az is előfordulhat,hogy majd örülni fog,elfogadja és veled együtt akarja felnevelni a gyereket és megtörténhet,hogy emiatt ismét egymásra találtok szex terén is.
A nehezebb dolog a biológiai apával lehet,ha ő is akarja a saját gyerekét és nemcsak a gyereket,hanem az anyját is. Az a tisztességes,ha neki is szólsz! Mert te őt csak szexpartnernek használtad eddig,de most véletlenül és akarata ellenére apává is teszed.
A gyerek érdekeit kell mindenek előtt figyelembe venned!!
És akár azt is vállalnod kellene,hogy elvált anyuka leszel egy "balról" jött gyerekkel. Amúgy találhatsz még úgy is új kapcsolatot.
Persze amiket írtam,csak feltételezések!
NE a pszichiátered véleménye,akarata szerint dönts!! Felnőtt vagy,képesnek kell lenned saját tetteidért VÁLLALNI a felelősséget és DÖNTENI is!
A lombik kezelések hatására történtek olyan dolgok, ami miatt műtötték stb.
Simán el tudom képzelni.
Ha jól tudom, Stahl Judit is ezt tette.
Sokáig nem született gyerekük a férjével, majd különváltak és mikor asszonka terhes lett (vagy épp megszületett a kislány) újra összejöttek.
Na, ez az igaz szerelem.
Némi ellentmondást érzek a szövegben. Miből gondoltad, hogy neked nem lehet normál úton gyereked, ha a férjednek nem lehet. Ha te teljesen egészséges voltál, minek műtöttek?
Összesen kétféle megoldás van. Az egyik az, hogy elmondod a másik két érintett félnek is, a másik, hogy szép csendben elveteted.
Nehogy félre értsd, nem ítéllek el, én két hónapig sem bírnám szex nélkül, úgy, hogy a férjem minden este mellettem fekszik, két évet el sem szeretnék képzelni.
A kérdés az, hogy a kapcsolatotok mennyire bírná el ezt a szituációt. Ez nem egy elsózott leves kategória, amire holnap már senki sem emlékszik, mert lehet, hogy most azt mondja, hogy jó, rendben van. De jövőre? Vagy 5 év múlva, vagy minden percben, amikor ránéz, mit fog érezni, amikor tudja, nem sejti, hanem tudja biztosra, hogy az a kisfiú/kislány nem az övé? Vagy nézhetjük abból a szemszögből is, hogy minden egyes pillanatban az járhat a fejében, hogy ő erre nem volt képes, milyen érzés lehet ez neki vajon?
Nem tudom, hihetetlenül nehéz helyzet.
Abszolút semmi, de semmi esély nincs arra, hogy a férjed az apa?
Hát de hogy?
A férj számára egyértelmű, hogy nem a Szent Lélek szállta meg az asszonyt és nem Szűz Mária kettővel áll szemben, szerinted egy ilyen helyzetben a férj azt fogja mondani, hogy rendben szívem, felnevelem másnak a kölykét? Majd ha másodikat, harmadikat is szeretnél, keresünk még egy-két alanyt?