Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megható: így szerették a 10 napot élt kisbabát

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. február 7. 17:30
Fájdalmasan kevés időt tölthettek szülei is testvérei a beteg kisfiúval.

Nők Lapja Café: Megható: így szerették a 10 napot élt kisbabát
  1. Torolt_felhasznalo_820822
    Torolt_felhasznalo_820822
    2014. február 14. 19:24183.

    "Régebben nem sz*rták le ennyire egymást az emberek."

     

    Igen, tudom, ma szokás idealizálni az elmúlt korokat, de én valahogy jobban érzem magam a mában, mint például nagyanyám korában, ahol a családnak, rokonságnak, közösségnek, sőt, az egész társadalomnak joga volt beleszólni az egyén magánéletébe. És meg is tették. És ha nem nem azt tetted, amit elvártak tőled, könnyen megtörténhetett , hogy kiközösített, ellehetlenített páriává váltál.

    előzmény:
    Noemi1988 (177)
    2014-02-14  14:47
  2. 2014. február 14. 16:55182.
    Nyilván...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277981 (181)
    2014-02-14  16:25
  3. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. február 14. 16:25181.
    Ahogy te sem...
    előzmény:
    Noemi1988 (180)
    2014-02-14  15:44
  4. 2014. február 14. 15:44180.
    Azért ne keverjük a szezont a fazonnal :D! És nem  fogyatékosságot tisztelem, de úgy látom, itt sokan nem érteni magyartot...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277981 (178)
    2014-02-14  15:08
  5. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. február 14. 15:09179.

    Tisztelsz valakit a fogyatékosságáért? Érdekes.

    Én azért sem tisztelek senkit, mert jobban vagy kevésbé "szeret", úgy általában.

     

    előzmény:
    Noemi1988 (177)
    2014-02-14  14:47
  6. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. február 14. 15:08178.

    Igen, ezt a kutyára is szokták mondani a kutyások:-) Mármint a szeretetről. Én jobb szeretem, ha nem azért szeretnek, mert kaját adok nekik, meg néha megsimogatom.

     

    (ne sértődjön meg senki, ha kérhetem) 

    előzmény:
    Noemi1988 (172)
    2014-02-14  13:45
  7. 2014. február 14. 14:47177.
    Régebben nem sz*rták le ennyire egymást az emberek. De én már semmin nem lepődök meg! egy Down kórost ezért tisztelek jobban, mint sok egészséges embert: ő képes olyan szeretetre, ami az egészséges ember képtelen adni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820822 (176)
    2014-02-14  14:45

Címlap

top