Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Milyen jó ez az ajándéklista. Nálunk már nagyon a gyerekek, de kiskorukba se csináltunk ilyet. Erről már lemaradtunk, na majd az unokáknál, ha lesznek. Bár a nagyfiam barátnőjének van egy csodállatos kisfia, de sajátként imádom. Januárba lesz 2, így még nem tud mit kérni. De "mama" megvesz neki mindent.
Mikulás nagyon szép kis fürdőköppenyt hozott neki, és szobamamuszkát. Mind a kettő világoskék, mert gyönyörű kék szemei vannak. A mi nagymikulásunkkal - amit tavaly még itthon raktam ki - feldíszítem neki a házukat, szerdán megyünk ki Tündével, és délutáni alvása alatt megcsináljuk. Igaz az udvarukat is összerántjuk, mert a fiam reggel 7-től dolgozik, este 18-ig, sötétbe jön haza minden nap. Azért voltunk kint náluk szerdán, mert vitték a kandallóba a fát, és nem akartam, hogy ő pakolja be még este, munka után. Itt vannak a traktorosok, munka már kint nincs egésszen márciusig, fizetés jár nekik, plusz fizetem a járulékokat utánuk. Így ilyenre meg szoktam kérni őket.
A biztosításon mi is sokat spórolunk, így ha kell minden évbe megyünk máshová, vagy ujat kötünk. Az idén 3 járművel mentünk másik biztosítóhoz.
Mit fog az unokaöccs kapni ajándékba? Titok?
Szia Anikó !
Látom ti is a biztosításokat intéztétek. Nálunk is a héten lettek megkötve, csak 3 járművel mentem át másik biztosítóhoz. A többi maradt, mert ők voltak a legjobbak.
Nem tudom én se mi van a többiekkel. Szétestünk. Ma lencseleves volt csülökkel, - én azt külön főzöm mindig - levesbe tettem a főzőléből is. Aztán dagasztottam lekváros kifliket, és magamnak 3 db virslis kiflit. Leves maradt holnapra is majd kitalálom mi lesz mellé. Lehet csak csülök mustár-torma, kenyér.
A pontokat meg íratom rendületlenül, de csak évvégén veszem fel ajándéknak valakinek.
Jaj, ide is beírom, ha valaki nagyobb összegű dolgot akar venni OBI-Praktiker-KIKA kérem szépen dobjon egy privit, nagyon fontos lenne.
Ez az év igen rossz volt, és sajnos még az áruinkat se fizették ki. Épp most néztem a napraforgó árát a tőzsdén 128.000 Ft, nekünk meg 8.200 Ft-ot igérnek. De a többi növénnyel is így vagyunk.
Anikó, nagyon - nagyon optimistának kell lennünk még a jövő évbe is, mert 20 hektár kukoricát nem tudtunk learatni, áll rajta a víz. Így tehát felszántani se tudtuk, pedig a vetésforgó miatt nagy szükség lett volna rá, búzát szerettünk volna bele vetni. Most azon gondolkodom veszek 10 mázsa halat, beledobálom, oszt adok be pályázatot halastóra.
Mint írtam én már megvettem mindent a halon és a gyümölcsön kívül. Na még tejföl, ilyesmi kell, de az már minimális. Nagyon szép pulykaalkatrészeket kaptam, ma átpuceráltam és ment a fagyóba. Sajnos a Tündéébe, mert a miénk teli van.
Várjuk akkor mit és hol vettél olcsón? A fiamék mennek majd a Metróba, de csak 3 dolgot írtam fel nekik. Nézett is nagyot, mert az egyik üres szép kagyló volt 111 Ft-ért.
Szép estét !
Nagyon jól néz ki a túrógombóc....
Ismeritek a receptet a fincsi gumis nem összeszáradós túrógombócról jó 3/4 liter tejből tejbepapi bele fél kg túró... öszegever prizli vagy dió tetszés szerint.
És másnap is Isteni mikrózás után is
Kicsit olvasgatok még.
A biztosítás átkötése nálunk is program volt.A kocsiét felmondtuk és újra kötöttük ugyanott.Ebben mi a lényeg nem értem?!Csak az új kötések kedvezőek,a régi kuncsaft nem érték.
A motort felmondtuk és máshol kötöttünk újra!A régi és az új között 30 000 FT különbség van!!Ezt értitek?
A karácsonyra mi is készülgetünk.Nálunk az advent Katalin nappal kezdődik.Karácsony után János napon még névnapozunk:))Szóval hosszú lesz,de nem szoktunk anyagilag rámenni
Az ajándékokról van szándék-listám..Majd meglátom,hogy mit mennyiért kapok meg.A legnagyobb fejtörés a 11 éves unokaöcsém ajándéka volt.Már kitaláltam
A vadászak most következik!!!
Hát nektek is kívánok hasonló lendületet!
Szia Edit!!
Olyan jó lenne ha felpörögne a topik mint régen, de nem tudom, a többiek miért nem irnak, szinte mindenki elmaradt! Semmit sem tudok róluk!Talán ha olvasnak bennünket Ők is irnak!! Lianna, yali, Bdora, Ninuci, Livia, csita ,és a többiek elnézést ,hogy nem irok mindenkit név szerint, ha olvastok, irjatok légyszi pár mondatot, mi van veletek!!!???
Ma a biztositások átkötése volt a programunk, 'hálistennek sikerült is a neten átkötni a gépeket, és a személyautókat is. Ha minden jól megy szép kis összeget lehet vele megtakaritani. Ez is egy kis spórolás!!
Tegnapi menü paprikáskrumpli volt, a mai bableves, holnapi menü még bizonytalan.
Edit!! Szuper, hogy a pontokkal segitesz másokon, biztosan nagy örömöt szerzel nekik. A szuper shop pontokat én is gyüjtöm, és időnként levásárolom, pár ezret spórolok ezzel is. Ez az év nekünk sem volt valami fényes , gondolom nálatok az időjárás volt az oka , nálunk a válság. Legyünk optimisták majd a következő év jobb lesz.......
Milyen aranyos a fiad meg van elégedve a mostani autójával, nem követelődzik, nekünk ajándék , hogy ilyen jó gyerekeink vannak.
A téli gumi pedig tényleg a biztonság, szerintem szuper ajándék.
Holnap megyek vásárolni, majd beszámolok az árakról, bár olyan drágaság van,hogy hihetetlen.
Szép estét! ianiko
Anikó !
Én szinte egész évbe vásárolok, majd dugdosom, de ezt már többször leírtam. Most pl: kb 2 hónapja nagyon jó könyvakcióra bukkantam, meg is vettem mindenkinek azt a könyvet, amire gondoltam, jó lesz, hasznát fogja venni. A két kismenyjelöltemnek dekorációs könyveket, mert az egyik ovónő, a másiknak meg nagyon nagy kézügyessége van. Szerintem örülni fognak neki. A páromnak Nagy Sándor életét leíró könyv lett, én pedig egy szép verseket tartalmazó könyvvel leptem meg magam.
Itt se lesz nagy ajándékozás, mert a karácsony nem erről szól. Valamint te is tudod, hogy a mi korosztályunknak már nem igazán lehet venni, mert ami eddig nem volt meg, annélkül megvoltunk, akkor ezután se hiányzik.
Egy - egy sál, kesztyű, fürdőköpeny, oszt ammen.
Viszont szentestén együtt leszünk és ez a fő.
Holnap várlak, hozzál jó ötleteket. Még van egy-két közeli nagyon jó ismerős akinek rendeltem névreszóló gyertyát, sütni is fogok ajándékba egy ismerősnek, mert ő nem szeret, tudom neki ez mindennél többet ér.
Tündét is szeretném valamivel meglepni, elvégre egész évbe ide jár, és nagyon meg vagyok elégedve vele.
Vannak kártyapontjaim, abból mindig egy családnak bevásárolok, a telefonos kártyapontjaimmal pedig egy-egy ismerősnek feltöltöm a telefonját. Apró figyelmesség, de ha már vannak, elhasználom így ünnepekre őket.
Nagyfiamnak még nem tudom mit vegyek, mert neki születésnapja is lesz. De valószínű téli gumit fog kapni, mert sokat járnak melózni, és féltem.
Szóval csak olyan ajándék lesz, amit úgy is meg kéne vennünk.
Szép estét, várlak holnap!
Szia Edit!! Hú Te már nagyon jól haladsz az ünnepi készülődéssel, gyakorlatilag már szinte mindent elterveztél, megvettél. Én nem állok ilyen jól, idén valahogy nem megy olyan egyszerüen, igazából még nem tudom úgy átgondolni az ajándékokat, stb. ahogy szeretném. Az tény, hogy sokkal kevesebb jut idén mint azelőtt. Szeretek több helyen körülnézni, és ha valamit meglátok aminek gondolom, hogy örülnének azt megveszem. Idén csak apróságok lesznek a fa alatt, a picik, a gyerekek kapnak többet. Finom ételek, sütik, a csodálatos karácsonyfa, ünnepi hangulat .....apró figyelmes ajándékok a fa alatt, család az összetartózás érzése , a szeretet , nem is kell ennél több.
A menü nálunk ami biztos az a töltöttkáposzta, finom frissensült hús, köret, stb. ami még változhat.A halat nem szeretjük, igy az nem lesz.
Szóval még marad a tervezgetés, a készülődés, a várakozás, az nagyon jóérzés igy Karácsony elött .
További szép estét, holnap jövök!!ianiko
Szia Anikó !
Én bebenézek, de tényleg semmi mozgás. Régiek közül szinte senki.
Spórolni azt viszont nagyon kell. Nálunk most vannak a biztosítók keresése, mert ugye oda megy az ember, ahol kevesebbet kell fizetni.
Mikulással jól állok, könyvek, készségfejlesztő, a picurkának - Krisztofernek - egy fürdőköntös, házitutyi. Szerintem mi megyünk a fiúkhoz, viszek nekik kis süteményt és kész. A lányok készségfejlesztő könyveket kapnak, mert az egyiknek nagyon nagy kézügyessége van, a másik pedig ovónő.
A karácsony tervekbe már meg van. Szenteste nálunk mind a két fiú családostól, barátnőstől. A menüt mát összeállítottam, bár tudod még mindig változhat. De én úgy érzem ünnepeken se tudunk többet enni, mint máskor. Szóval nem viszem túlzásba se a főzést, se a sütést.
A karácsonyi ajándékok is nagyrészt megvannak. Nekünk egy nagyobb ajándék lesz, mert KELL. Elromlott a fax-unk, a nyomtatónk meg patronos és a gatyánk meg rá, így egy fax-fénymásoló-nyomtató lett véve. Mellé egy apróság és kész.
Na az én nagyfiam is majdnem a télapó hozta, december 7-i. Még nem tudom, de valószínű pénz kap, mert az autójának a tetőkárpitja eléggé megadta magát, megcsináltatjuk neki. Nem semmi pénzt ez se, nem is gondoltam, hogy ennyibe kerül?
Akkor holnap várlak, esetleges menüvel, de szivesen hallgatom ki mit vesz a másiknak. Igaz nem az ajándékról szól a karácsony, hanem a szeretetről, de azért valami apróságot mindig vesz az ember.
Sziasztok!!
Nem túl sokat irunk mostanában a topikba, pedig most megint spórolás van az ünnepek miatt is.
Ki hogy készül az ünnepekre??
Az utóbbi időben nem sokat tudtam jönni, de most gondoltam ismét érdemes lenne az ünnepi készülődés miatt is fellenditeni a topikot.
A Télapó már készülődik az Északi sarkon. Nekünk kettős ünnep volt mindig ,mert apukámat a Télapó hozta.
Irjatok , holnap én is jövök !!ianiko
Jelentem, vettem egy új gépet.Az LCD kijelző javítása kb. 30.000 Ft lett volna.Úgy döntöttem,hogy nem érdemes.Most vettem egy zsír új gépet 89 000 Ft-ért.Még ismerkedem vele.Ha mellé ütök a betűknek,akkor még szoknom kell a billentyűket
Közel 3 hétig halogattam a gép vásárlását.140 000-ről indultam,ahhoz képest ez egy szolid ár.Igaz ez sem esett jól karácsony előtt.Idén már nem mehet tönkre semmi. A nagy laptop keresésnek az lett a vége,hogy kinéztem már a lányom karácsonyi ajándékját is!
Én vasárnap már ettem sült kacsát meggyes, almás párolt káposztával.Olyan előzetes Márton nap volt...
Köszi, mostanában sajnos kevesebbet tudok jönni, mint szeretnék.
Nálad is finom ételek voltak
Nálam ma az alábbi menű volt:
- sárgarépa krémleves
- cukkini fasírt (erről már van kép is)
- padlizsános cukkini tekercs
- citromos pite
Folyamatosan írom a pontos receptet, remélem jövő hétig mindegyikkel kész leszek (de igyekszem legalább 2 naponta feltenni valami újat).
Szép álmokat,
Memi
Bocsánat ayildi , de már úgy látszik fáradok,hogy a nevedet is elirom!!
Sziasztok!!
Sarapod!!Nekem is volt egy hatalmas karfiolom, még a L.dlben vettem, egy nagy adag levest föztem belőle, de még mindig meg van a karfiol fele.
Ezek a nem várt költségek nagyon értik minkor kell előjönni, pont amikor az ember nem számit rá.
A hosszú hétvége többnyire a temetőlátogatásból állt nálunk, tesómnál voltam többször ,hozzánk is jöttek , szóval elég mozgalmasan telt.
Az idő múlása az valami hihetetlen, apukám közel 5 éve, anyukám több mint 4 éve, a nővérem 24 éve, sógorom 11 éve, mentek el.
Főzésről! Ma valami isteni sertéspörköltet főztem nokedlivel, ami napsárga volt annyira szép tojásból készitettem.
A múlthéten volt krumplifőzelék, tőkfőzelék, karfiolleves, rántotthús,petrezselymeskrumpli ,fasirt,rizseshús, töltöttpaprika, csmellraguleves, bolognai spagetti, szóval a régi jól bevállt menü amit mindhárman szeretünk.
Receptműves, és alyldi isteni receptjeitek vannak!!
További szép estét mindenkinek!!ianiko
Én a vírusírtót úgy szoktam frissíteni, hogy fent van a program, és pc újságokban van egy kód, ami 30 napra frissíti a vírusírtot. Az újságot se kell hozzá megvenni, mert van egy oldal, ahova mindig felrakják az ép aktuálisat:)
ha kell az oldal címe, szívesen beírom
Szép napot !
Nálunk is meg volt a "mesterhármas" így ünnepek előtt. A mikró 3.800 Ft a kávéfőzőm 3.500 Ft volt, meg tudták javítani. A porszívóm még kétesélyes.
Remélem már más fog jönni. Ja és a laptopomon most járt le a virusírtó cseréje, tegnapfizettem érte 5.000 Ft-ot, meg kis javítás volt még rajta 2.000 Ft. De a virusírtó akciós volt, mert van diákigazolvány. Ha nem lenne 10 ezer felett lett volna.
Én is vettem gránátalmát, de mire odaértem már csak 64 Ft volt, így rögtön 4 db-ot beraktam a kosárba.
A sütőtököt én csak sütni fogom, mert se levesnek, se főzeléknek nem tudom elképzelni. De attól még finom lehet ám. A barátnőm csinált muffint és sütit belőle, de nekik se jött be.
Most teli vagyok karfiollal, káposztával, azokat kéne elhasználni. Mi is nagyon szeretjük a főzelékeket szerencsére. Igaz leves nélkül nincs ebéd nálunk.
Mindenkinek kellemes, nyugodt hétvégét kívánok !
Háááát, így most tényleg hordozható géped (monitorod) lett...
Tudom ez nem vicc
Talán karácsony előtt lesznek akciók, és tudsz venni barátságo áron.
Tegnap nálunk a mosógép tépte el a kabátomat..., ma körülnéztem, nem csak az bosszant, hogy mennyibe kerül, hanem, hogy ráadásul nem is találtam olyat, ami tetszik...
Na mindegy, tegnap olyan túrógombócot csináltam, hogy muszály megmutatnom. Mivel nem szeretem a prézlit, darát diót pirítottam és abba forgattam. Egyszerűen mennyei...
Sziasztok!!
Csita!!Sajnálom, hogy ilyen nagy kár ért. Spórolni 140.000.- Ft-ot nem egyszerü, de remélem neked sikerülni fog. Tanácsot adni olyan profinam mint Te nem egyszerü. Az ételeken lehet spórolni, magyarul a hasunkon. Sok olcsó főzeléket késziteni, olcsó feltéttel, ha szeretitek. Akciós termékekből főzni, L.dlből venni a zöldségeket, most ott elég jó áron van. Csirkemáj, darálthús, akcióshúsok,tojás, tészták millió változatai, de Te ezt úgyis tudod...nem okoskodom tovább.
Edit!! A gránátalmából én is vettem, valami isteni finom volt. A sütőtökből szeretnék majd levest, és főzeléket késziteni állitólag isteni finom mindkettő.
Nálunk a mai ebéd krumplifőzelék volt, sültpárizsivel, kis sültszalonnával.
Szép estét mindenkinek!!ianiko
Na spórolásnak annyi!!!Leesett a Toshibám és eltöröt t az LCD kijelzője.Most egy Samsung Tv-re kötve látom a netet.Azt javasolták,hogy most ne akarjak új gépet venni.Most a nyáron bent ragadt gépeket árulják még a boltok. Most egy zsűr kocsin van előttem Samsung TV.Az
ölemben meg a gép.Hát röhejes......
Most megspórolhatok 140 000 Ft-ot karácsony előtt.Na ehhez adjatok tanácsot!!!!!!
Mi nagyon szeretjük a rántott karfiolt, de sajna csinálni nem igazán szeretem. Szivesen átadnám, de a postaköltség többe kerülne.
Egy ismerősöm sütött tökös muffint, és nem volt vele elragadtatva. Szerintem a sütőtök sütve jó, oszt ammen.
Rakott karfiolt is szeretjük, de hétfőn nálunk nincs hentes, így csak másik nap jöhet szóba. Viszont nem szertném ha megbarnulna. Gyorsan kell cselekedni. Most olvastam, hogy van aki csinál karfiol pörköltet. Szerintem nem lehet rossz, azt is ki fogomo próbálni, mivel mint írtam óriási karfiolom van.
Nálunk lehet a piacon kapni, egésszen kis darabok és 80-100 Ft. Igaz a sütést is meg kell fizetni.
Ma nálunk is karfiol leves volt, immmádom, mondom a címet, küldheted utánvéttel
Én is holnap fogok először sütőtök pitét készíteni, már agyalok a recepten, nem akarok bele túl sok adalékot...
Ma este meg is sütöttem a tököt, így ha holnap szembe jön velem egy, ismét vennem kell, olyan nincs, hogy nálunk ne legyen sütőtök a szezonban...
A múlt héten már már volt karfiolleves, így kilőve, ettük azt is két napig. Hatalmas nagy fej. Most itt nagyon olcsó és hozzák dögivel. Rakok majd fel róla képet. A fiaméknak is küldtem be, de nekik se kell már.
Veszek majd darált husit és csinálok rakott karfiolt, de ebből legalább 10-15 adag kijönne.
Nem tudok káposztát savanyítani, pedig ezek is jó nagy fejek ám.
Ilyenbe nem gondolkodom, hogy sütőtök pite, azt meg fogom sütni simán és megesszük.
De azért köszönöm az ötleteket.
Karfiolleves, székelykáposzta, sütőtök pite?