Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Egyiptom

Gilberto
Létrehozva: 2004. június 23. 18:11
Sziasztok, Egyiptomba utazunk a Vörös tengerhez, és szeretnék minél több gyakorlati tanácsot kapni olyanoktól, akik mostanában voltak ott. Milyen gyógyszert vigyünk, hol érdemes a megengedett összegig pénzt váltani, a kirándulásokat (királyok völgye, piramisok) hogy érdemes megoldani, stb. Minden tanácsot szívesen veszek, köszi előre is!
  1. Torolt_felhasznalo_447554
    Torolt_felhasznalo_447554
    2005. október 18. 14:35226.
    Hááát, ez az Antinal dolog elég érdekes. Mi elkezdtük szedni a napi egyet, ahogy tanácsolták. Én émelyegtem tőle, így abbahagytam 2 nap után. Semmi bajom nem lett utána se, szerencsére. És volt olyan, aki szedte a napi egyet rendesen és mégis beteg lett Kíváncsi lennék azért egy orvos véleményére, hogy mi is a hatóanyaga az Antinalnak. De szerintem a túristák zöme is kicsit túlzás, nálunk a csoportból ez az egyetlen ember lett beteg. Pedig mi a Níluson is hajóztunk.
    előzmény:
    bezomi (221)
    2005-10-13  08:21
  2. Torolt_felhasznalo_447554
    Torolt_felhasznalo_447554
    2005. október 18. 14:15225.
    Én áprilisban voltam, de az egyik barátnőm januárban és azt mondta, hogy valóban, kellemes idő volt, a tenger mondjuk nem túl meleg, de kirándulni, látnivalókat nézni tökéletes. És barnán jött haza Egyiptom csodálatos! Milyen utat tervezel, hajóút, v. Hurghada, v. Kairo-Hurghada??? King Tours-ot jó szívvel ajánlom!
    előzmény:
    Duncsi (224)
    2005-10-18  13:48
  3. 2005. október 18. 13:48224.

    Sziasztok! Mi januárban tervezünk nyaralni menni, és Egyiptomra gondoltunk!

    Milyen idő van ott akkor? Azt olvastam 22 fok, és a tenger 20 fokos, szóval nincs hőség, de azért az még elég jó idő, és a tengerben is lehet fürdeni. Volt közületek valaki januárban Egyiptomban? Ha igen, milyen? Kedvenc utazási iroda?

    Várom a tippeket :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2005. október 13. 08:45223.

    Nem tudom....en ugy hallottam, hogy inkabb a husokkal kell vigyazni. Bar en megettem mindent a hustol a turoig es nem a szallodaban. Szerintem ez szervezettol is fugg, kie hogy birja.

    Azert az idegenvezeto nem volt semmi, gondolom jo nagy panikot kelthetett azzal, hogy mindenki meg van fertozve 

    előzmény:
    bezomi (221)
    2005-10-13  08:21
  5. 2005. október 13. 08:22222.
    bocsi a hibákért...
    előzmény:
    bezomi (221)
    2005-10-13  08:21
  6. 2005. október 13. 08:21221.
    Amikor lezsálltunk még senki sem mondott semmit,akkor ottani idegenvezetőnk volt, de amikor lementünk a tengerpartar a magyar idegenvezető hölgy azzal indított,hogy ahogy leszálltunka gépről azonnal megfertőződtünka levegőben terjedő vírussal,így mekér mindenkit,hogy van egy egy Antinal nevű gyógyszer amit vegyünk meg,és napi egy tablettát vegyünk be.. Volt köztünk kismama is így azonnal kifaggattuka hölgyet mi ez,meg hogy van ez? és elmesélte a 3. napon jöhet elő,és a túristák zömén elő is jön,, magas lá,z hányás,és hasmenéssel...Megelőzésképpen van az egy szem, ha kijön akkor napi 3-at kell szedni..Én bevettem,semmi bajom sem lett, de voltak aki leszólták,mert egy orvos is volt a csapatban(igaz állatorvos) ők nem jöttek Luxorba...
    előzmény:
    mozza (217)
    2005-10-12  21:37
  7. 2005. október 13. 08:16220.
    Nem hős vagyok,hanem hülye de ez egy másik topic...Egyetlen egy programot néztem ki magamnak,amire úgy gondoltam elmegyek a kicsivel,a török bazárt de a piszok fiúk aznapra tettek be egy búvárprogramot... De megoldottam volt egy anya-lánya utastársunk,és hallottam oda készülnek,és megkértem őket had menjek velük,és külön kisbusszal bementünk...Hát fantasztikusak voltak a törökök,kézről kézre adták a nyűgös fiamat,és megteáztatták...lufit ajánfdékokat hoztak neki, de mielőtt odaadták volna mindig néztek mit szólok hozzá, mivel mosolyogtam hát nagy sikerünk volt az biztos...Én egy teás csészegarnitúrát vettem de a lányok bőrszandáltól elkezdve a táskáig mindent, aztán azon kapták magukat hogy annyi pénzük sem maradt,hogy visszabuszozzanak a szállodáig, így a végén még jó is volt hogy ott voltam,mert adtam nekik törökpénzt,amit később forintban fizettek vissza....
    előzmény:
    mrspici (216)
    2005-10-12  19:48
  8. Torolt_felhasznalo_306905
    Torolt_felhasznalo_306905
    2005. október 13. 08:08219.

    A Karthago-val nem szabad menni!!

    Vagy Best Reisen vagy Medina!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_614393 (203)
    2005-10-11  15:09
  9. Torolt_felhasznalo_306905
    Torolt_felhasznalo_306905
    2005. október 13. 08:06218.
    Honnan tudod ezt ennyire??Ott élsz??Ennyire képben vagy az árakkal??Ne mondj ilyen hamar véleményt. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_772341 (209)
    2005-10-11  18:20
  10. 2005. október 12. 21:37217.
    Ezt ki mondta, hogy mar a levegotol is virust lehet kapni???  En mindig csapvizzel mosok kint fogat, a Nilus vizebe meg nem nyukalok es semmi bajom.
    előzmény:
    bezomi (215)
    2005-10-12  19:15
  11. 2005. október 12. 19:48216.

    Hát igen, persze figyelni kell nagyon, dehát akkor is borzasztó. Te egy hős vagy, hogy azt a török nyaralást bevállaltad! 

    A többi felnőtt sem mentesített, vagy cserélt le néha? Nagyon türelmes lehetsz, gratulálok! 

    előzmény:
    bezomi (214)
    2005-10-12  19:11
  12. 2005. október 12. 19:15215.
    koszos utca..hát nem tudom de furcsán néznék ha úgy mint némelyik lakótelepen Egyiptomba a házak közé öntenék a szemetet nálunk..Ne próbáld meg összehasonlítani a mi településeimket az ottanival...Nevetséges.. az viszont igaz,hogy Egyiptom ilyen aki odamegy az ezt is elfogadja ,és igyekszik a szépségeket észrevenni...
    Egyébbként vajon miért van,hogy leszáll az ember,és rögtön megtámadja egy vírus, vagy nem szabad belenyúlni a Nílus vizébe? vagy egyáltalán nem szabad a csapvízben még fogat sem mosni?? De hát ezzel együtt imádom Egyiptomot...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2005. október 12. 19:11214.
    Szóval nekem is van 4 éves kisfiam,és tudom,hogy nem szabad egy pillanatra sem felügyelet nélkül hagyni az ilyen korú kisgyereket..Itt nem a medence a hibás,hanem a kedves szülők..Sajnos akinek kisgyereke van és viszi magával annak nem szüntelen napozással telik a szabadság..Én tavaly egész nap szinte a szobában voltam mert Törökországban délelőtt 9-től 3ig nem volt ajánlatos a napra vinni a kicsit,és utána tudtunk,ill reggel a partra,ill kirándulni menni..Én ennyit nem voltam szobában nyaralás alatt,és nem néztem ennyi Duna tv-t mint akkor....A férjem a nagyokkal viszont rengeteg szervezett kiránduláson vett addig részt...
    előzmény:
    mrspici (211)
    2005-10-12  09:41
  14. 2005. október 12. 19:07213.
    Most ezt miért írtad neki? sokallod vagy kevesled? Én nem tudom az ilyen árakat (műszaki cuccok árait?),de olyan nehéz elképzelni,hogy egy műsoros kazettáért 150 foundot kérnek????Miért mi 60-ért vettünk vizipipát,és azt még le sem lehet játszani...Ez most butaságról tett tanuságot,mert akár 10000Ft -nak megfelelő árért is adhatták volna,ott nincsenek,vagy nagyon ritkán vannak szabott árak...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_772341 (209)
    2005-10-11  18:20
  15. Torolt_felhasznalo_614393
    Torolt_felhasznalo_614393
    2005. október 12. 17:15212.

    Én nemmondtam,hogy koszosak voltak az utak,egy sz

    óval sem,továbbá szerinted nemtodom átszámitani a dollárt forintba?Csak azért mert ott dollár van,továbbá nem hazudozok,mert te nemhiszed azt irtad. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_772341 (209)
    2005-10-11  18:20
  16. 2005. október 12. 09:41211.
    Sziasztok! Az indexen is megírtam, de ide is bemásolom, mert megígértem Katinak, hogy mindenkit figyelmeztetek:
    Most írt Petrovszky Kati és kért, hogy egy nagyon szomorú dolog miatt figyelmeztesselek Benneteket. Aki GYEREKKEL megy, az a medencéknél NAGYON vigyázzon, mert rettentően csúsznak, tegnap egy 4 éves kislány meghalt a Sultan Beach szálloda medencéjéban. Későn vették észre, hogy elesett és megfulladt. Vigyázzunk rájuk! (és magunkra is) üdv mindenkinek: Ancsa
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_687709
    Torolt_felhasznalo_687709
    2005. október 11. 19:59210.

    Sziasztok!

    Ha egyiptom akkor hurghada, de a karthago tényleg nem a legjobb kirándulásokat szervezi.

    Ha jó helyre szeretnétek menni, akkor ajánlom a HOTEL ALBATROS AQUA BLU RESORTOT. Igaz hogy csak 4*, de felér egy lapukkadt 5* sal is. Tavaly épült, igazán szép hely.

    Üdv mindenkinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_772341
    Torolt_felhasznalo_772341
    2005. október 11. 18:20209.

    hi

    5000ft kb 150 L.E nem hiszem hogy ennyiert adtak neked el egy masolatot. a koszrol csak annyit itt se olyan nagyon tisztak az utak

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_614393 (208)
    2005-10-11  15:24
  19. Torolt_felhasznalo_614393
    Torolt_felhasznalo_614393
    2005. október 11. 15:24208.
    Az egésznapos hajókirándulást fölvették,aztán megkérdezték ki szeretne másolatot.Én persze szerettem volna,meg is kaptam 5000ft.átszámitva,itthon jöttünk rá,hogy üres cd.t vettünk.Aranyos nem?Alig vártam,gogy mindenkinek megmutassam.
    előzmény:
    bezomi (206)
    2005-10-11  15:19
  20. 2005. október 11. 15:21207.
    Most nézem a dátumokat már akkor voltatok!!!Milyen volt????
    előzmény:
    Gilberto (1)
    2004-06-23  18:11
  21. 2005. október 11. 15:19206.
    Teljesen egyetértek Veled, de ez a nép a túristákból él, és a mi áéltalunk lehúzásnak vett eladásokból..Én is ki voltam bukva,hogy a piramisok,meg a múzeum 3 óra volt az egész napos kirándulásból,és a többi meg lehúzásos vásárlással egybekötött ide-oda utazgatás, de hát ez is Egyiptom!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_614393 (203)
    2005-10-11  15:09
  22. 2005. október 11. 15:17205.
    Én ott voltam ha akarod teszek fel képeket....
    előzmény:
    kancellar (202)
    2005-09-14  14:47
  23. 2005. október 11. 15:16204.
    én mindent amit csak tudtam leírtam a Hurghada nov.2. topicba,ha gondolod olvasd el..És érezd magad nagyon jól..!!!Csodaszép ország,ha a piszokról,és a nyomorról el tudsz vonatkoztatni....
    előzmény:
    Gilberto (1)
    2004-06-23  18:11
  24. Torolt_felhasznalo_614393
    Torolt_felhasznalo_614393
    2005. október 11. 15:09203.
    Szia.Én tavaly voltam Sharm el Sheiken.Nem akarom elvenni a kedved,de felháboritó volt az egész nyaralás.Mi a Kartágóval voltunk,soha többet.A tenger,az valami gyönyörű.1-szer mentünk ki este az utcára,akkor is féltünk,mindenhol leakarnak húzni,a piramis látogatáson egy magyar házaspárnak ellopták a karjáról a karkötőt.Hasmenés ellen vigyetek gyógyszert,napégésre,meg amit álltalában kell,ha utazol.A szállással is gondok adódtak,nem nekünk de másnak igen.A szalonban kellet aludniuk egy napot.Erről is az utazási irodatehet.Különben nagyon szép minden,csak az átverések azok amik lehúznak.Reméljük te nem ezzel az irodával mész,és jól sikerül a nyaralásod!!!!A hajókirándulást,azt semmiképp ne hagyd ki.
    előzmény:
    Gilberto (1)
    2004-06-23  18:11
  25. 2005. szeptember 14. 14:47202.

    Sziasztok!

    Egy hét múlva megyek Egyiptomba, szeretnék kérdezni:
    Estére/éjszakára mennyire hül le az idő, ha lehül egyáltalán?
    Van valakinek tapasztalata a Sea Gull szállóval kapcsolatban?

    Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top