Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Egyiptom

Gilberto
Létrehozva: 2004. június 23. 18:11
Sziasztok, Egyiptomba utazunk a Vörös tengerhez, és szeretnék minél több gyakorlati tanácsot kapni olyanoktól, akik mostanában voltak ott. Milyen gyógyszert vigyünk, hol érdemes a megengedett összegig pénzt váltani, a kirándulásokat (királyok völgye, piramisok) hogy érdemes megoldani, stb. Minden tanácsot szívesen veszek, köszi előre is!
  1. 2006. november 19. 16:06251.
    Az igaz, h itthon nem találom meg. Az nem tetszett, h mindennek ugyanolyan íze van: az összes levesnek, a csirkének is. Hiába volt az ételenek más neve, más színe, mégis ugyanazokat az ízeket éreztem.

    Én mindig nagyon odafigyeltem, hogy mit eszek, és mégis volt baj.

    Te hányszor voltál kint, és hol?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252139 (250)
    2006-11-19  15:58
  2. Torolt_felhasznalo_252139
    Torolt_felhasznalo_252139
    2006. november 19. 15:58250.
    Szia!

    Szerintem meg pont az van hogy az izek amik ott vannak nem talalod otthon meg . / magyaroszag
    Az en gyomrom sem bir mindent es en hust sem eszem ennek ellenere nem volt hasmenesen a sok sok ev alatt 1 x sem.Igaz nem is eszek mindenhol.
    Szemet az van boven de akkora tomegben meg ez is elnezheto.Egyepkent evrol evre tiszatbb lesz minden.En most voltam es lestem a tavalyihoz kepest.
    előzmény:
    Alexxis (248)
    2006-11-19  15:50
  3. Torolt_felhasznalo_252139
    Torolt_felhasznalo_252139
    2006. november 19. 15:54249.
    Szia!

    Miota ismered a ferjed?Hogy hogy meg nem voltal egyiptomban nem ismered a csaladjat?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_134083 (247)
    2006-11-19  00:58
  4. 2006. november 19. 15:50248.
    Azzal kezdem, ami nem tetszett, abból kevesebb van. Imádom a hasamat, nagyon szeretem az intenzív ízeket. Ezeket kint nem nagyon találtam meg és mindkét utazásom során küzdöttem a hasmenéssel, aztán az Antinal szerencsére megfogta. Szóval nem igazán ettem kint finomat!
    A másik, ami nem tetszik, az az eszméletlen szemét, ami elborít minden lakott és nem lakott területet.
    Amit imádok kint: a klíma, a tenger (a snorkelt nem tudom megunni!), az emberek kedvessége (más arab országban is jártam, már megtanultam kezelni a nyomulósnak mondott arabokat) és mentalitása. Tetszik, h minden olyan nyugis, nincs az a pénz-és karrierhajhászás, mint itthon.
    Na és persze a piramisok, Luxor...
    Azt nem tudom elképzelni, hogy kint éljek, de néhány hónapot az évből szívesen kint töltenék.

    És te hogyhogy nem voltál még kint, ha a férjed egyiptomi? Hol ismerkedtetek meg? Mi a helyzet az arab férfiak nőkhöz való hozzáállásával nálatok? Bár Egyiptomban ahogy láttam már nem annyira jellemző az elnyomás, lefátyolozás, stb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_134083 (247)
    2006-11-19  00:58
  5. 2006. november 19. 00:58247.
    szia en meg sajnos nem voltam ,bar a ferjem egyiptomi szuletesu. te  tudnal ott  elni  allandoan,es kivancsi lennek  mi  zavart a legjobban  es mi tetszett a legjobban? 
    előzmény:
    Alexxis (246)
    2006-11-17  08:34
  6. 2006. november 17. 08:34246.
    Sziasztok!


    Imádom Egyiptomot! Kétszer voltam eddig, mindkét alkalommal HRG-án, de még vagy ezerszer visszamennék!

    Nincs is nagyon más olyan ország, ami érdekel és megfog (na jó, van, de az olyan drága, hogy nem valószínű, h valaha is eljutok oda).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2006. november 5. 21:05245.
    Egyiptom    
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_252139
    Torolt_felhasznalo_252139
    2006. november 5. 20:25244.
    Meg par kep.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_252139
    Torolt_felhasznalo_252139
    2006. november 5. 20:17243.
    Itt vannak a kepek.Lemaradt az elobb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_252139
    Torolt_felhasznalo_252139
    2006. november 5. 20:11242.
    Sziasztok!

    Par kep a bazarbol.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_252139
    Torolt_felhasznalo_252139
    2006. november 5. 20:09241.
    Sziasztok!

    Kulfoldinek 100 gini egyiptominak 20 gini a piramisba a belepes.Valamelyik mindeg nyitva de van ugy a harom is nyitva egyszerre.A nagyba felfele kell menni a kozepsobe lefele a kicsibe nem tudom.Mind a ketto nehez de jo elmeny.
    Alkudni kotelezo a bazarokban teljesen hulyenek nezik az arakkal a kulfoldieket.Azt is jo tisztazni hogy gini es nem € mert ok csak arat mondanak es van aki €-ra gondol es fizet.
    Niluson a hajokazas is gyunyoru este es nagyon olcso.2 gini / fo.
    Az allatkert hatalmas tiszta es szep szinten olcso a belepo.

    Par kep hogy lassatok ti is.
    1.Teves rendor a piramisnal.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_953993
    Torolt_felhasznalo_953993
    2006. október 29. 23:11240.
    Sziasztok! Ajánlom a lapomat Egyiptomról: www.zita13.gportal.hu Szép napot Mindenkinek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2006. augusztus 27. 21:03239.
    Sziasztok,

    Mi október végén tudunk csak nyaralni menni, de nem tudom, érdemes-e akkor Egyiptomot választani. Tavaly szeptember végén voltunk, Sharm el Sheik-ben, akkor még nagyon jó volt az idő, de vajon egy hónappal később is jó????

    Volt már valaki olyan későn?

    Amúgy búvárkodni mennénk, még nem tudjuk, újbol Sharm-ba menjünk-e vagy Hurghadara. Búvárkodott már valaki Hurghadán?

    Köszi,
    Melinda
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2006. augusztus 1. 10:40238.

    Sziasztok!

    Tudnátok nekem Egyiptommal kapcsolatban tanácsot, választ adni a következő kérdéseimre:

     - hová menjünk, hová fizessünk be, ha én elsősorban "piramisozni" szeretnék és csak másodsorban lubickolni? Tudom, hogy repülővel, busszal is elvisznek fakultatív programra, de honnan nincs nagyon messze? Ja, és azon belül, hogy piramisok, műemlékek, hová a leginkább érdemes????

     - Működik Egyiptomban olyasmi, ami pl Jordániában, hogy taxival akár csak mi ketten vagy másik párral együtt megyünk kirándulni, kihagyva ezzel az iroda szervezett, terelgetős fakultatív programját (ezt csak végső esetben szeretnénk)?

    Október körül mennénk egyébként, a piramis tövében szeretnék 30 éves lenni 

    Köszi: Eper

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_396798
    Torolt_felhasznalo_396798
    2006. július 18. 10:08237.

    MI a Medina Toursal voltunk, korrektek voltak, nem volt rájuk panasz.

    MI nyáron voltunk, júliusban, nagyon meleg volt, de én elég jól bírtam, mert nem olyan nehéz, párás a levegő,mint itthon, amikor nagyon meleg van. MIndenesetre, lehet, hogy inkább tavasszal utaznék, ha mégegyszer mehetnék..

    előzmény:
    Duncsi (224)
    2005-10-18  13:48
  16. Torolt_felhasznalo_396798
    Torolt_felhasznalo_396798
    2006. július 18. 10:04236.

    Én is voltam tavaly.  Mi Hurghadán voltunk. Gyógyszerekkel kapcsolatban, mi vittünk itthonról hasmenés ellenit, de nem használt. 2.nap sajna megbetegedtünk, és nekünk is az Antinált ajánlották. Azt mondták,hogy az itthoni szerek hatástalanok az ottani betegségre. A mi csoportunkból is soknak lett hasmenése  

    MI voltunk apiramisoknál, királyok völgyében, stb.. az út elég húzós volt busszal, de azt mondom,hogy megérte az a 6-7 óra utazás.

    A tenger nagyon szép, búvárkodni mindenképp érdemes, nagyon gazdag a tenger élővilága.

    A bazárban alkudni mindenképpen kell, akár a "felkínált" ár felére is. Legalábbis szerintem...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_772341
    Torolt_felhasznalo_772341
    2006. július 15. 01:37235.
    jaj szia en kint voltam  
    előzmény:
    mozza (231)
    2006-07-04  12:27
  18. 2006. július 5. 00:03234.

    Szia!

    Én is láttam ezt a 29.900 Ft-os árat. Erre még rájön kb. 30 ezer, szóval így már 60 ezer, ami átlagosnak mondható 1 hét félpanzióért, de a 29.900 jól hangzik Ez egy 3*-os hotel, szóval nem a legmodernebb, attól függ kinek mi az igénye. Én voltam már egy robbantás után, de nem lehetett észrevenni hogy csökkent volna a turisták száma. Bár most hallani olyat, mintha kevesebben lennének, de hamarosan utánajárok 

    előzmény:
    icetea35 (232)
    2006-07-04  14:11
  19. 2006. július 4. 20:59233.

    Szia.

    Tavaly én is néztem hasonló árat,de azt mondták az irodában,nem lehet tudni melyik 3 (2) csillagos hotelbe teszik az embert,ezért ilyen olcsó.Tehát elég rizikós.....

    A hotel valószínűleg nem tengerparti lesz,hanem sétálni kell majd,vagy buszozni.Ebben az árkategóriában.És,ha még a további járulékok rámennek,akkor már nem ennyi az ár,sajnos....

    Jól ki van ez találva...

    Én mozzával megyek hamarosan.

    Állítólag kevesebb a turista de vigyáznak amennyire lehet rájuk.

      

     

    előzmény:
    icetea35 (232)
    2006-07-04  14:11
  20. 2006. július 4. 14:11232.

    Sziasztok!

    Véletlenül találtam erre a topikra, sgondoltam akkor nem nyitok újat, hiszen csak egy kérdésem lenne: volt valaki közületek mostanában Egyiptomban? Egyáltalán utaznak oda mostanában a robbantások után?

    Most tervezzük a nyaralást, s több iroda 29000 ft-os akciós árral kecsegtet, de vajon miért ez az alacsony ár? Lehet, hogy senki nem akar menni?

    Akinek van tapasztalata kérem mesélje el!

    Köszönöm

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2006. július 4. 12:27231.

    Szia nasrayad!

    Köszi, minden oké velem  28-án utazom újra, már nagyon várom Te hol voltál eltűnve?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_772341 (230)
    2006-06-27  19:59
  22. Torolt_felhasznalo_772341
    Torolt_felhasznalo_772341
    2006. június 27. 19:59230.
    szia mozza ezer eve nem lattalak mi ujsag veletek
    előzmény:
    mozza (223)
    2005-10-13  08:45
  23. Torolt_felhasznalo_447554
    Torolt_felhasznalo_447554
    2005. október 19. 11:51229.
    Hááát, ki hogy bírja a hideg vizet)) Az első nap nekünk nagyon-nagyon hideg volt, de csakazértis megfürödtünk, mondtam, hogy ezt nem lehet kihagyni! Ami érdekes volt, hogy viszonylag hamar lement a nap, tehát nem lehetett este 7-ig napozni a parton, mint mondjuk nyáron. De egyébként pár nap alatt is nagyon sokat melegedett a víz, a végén már ott lubickoltunk benne, jaj, de isteni volt!!!!
    előzmény:
    Duncsi (228)
    2005-10-19  10:48
  24. 2005. október 19. 10:48228.

    Hurghada a legszimpatikusabb és ott van a legmelegebb januárban a neten lévő táblázatok alapján.

    én a Medina tours-al szemezek, de most akkor megnézem a King Tours ajánlatait is.

    Állítólag januárban 20 fokos ott a tenger, abban még lehet fürödni, nem? Mert mi nagyon szeretnénk :o)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447554 (225)
    2005-10-18  14:15
  25. 2005. október 18. 21:34227.

    Sziasztok!

    Nem tudjátok véletlenül, hogy Luxorban hol lehet vízumot hosszabbítatni?

    Üdv, Thot

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top