Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hipochonderek,rákfóbiások
Létrehozva: 2014. január 8. 18:45
Sziasztok!
Olyanok jelentkezését várom akik szintén ezekkel a démonokkal küzdenek, akiknek a napjai szinte minden ébren töltött percét megkeseríteni a mérhetetlen szorongás és félelem és szivesen beszélgetnének sorstársakkal. Nálam egyértelműen a ráfóbia a démon bár akik nem ismernek el sem hinnék rólam, mivel alapvetően mosolygós vagyok. Már voltam kineziológusnál, terapeutánál, járok pszichiáterhez stb.,de nagyon nehezen tudom elterelni a gondolataimat. Érdekelne valaki gyógyult-e már ki ebből?Milyen módon? Tudtok e erre jó szakembert ajánlani?Kérem aki segítségnyújtás címén akar halálra rémíteni /pl.vonzás törvénye/ inkább tartsa meg a véleményét,mert így is padlón vagyok, nem hiányzik még egy taposás.Próbálok kikecmeregni a gödörből!Várlak benneteket!
Komolyan mondom, hogy sajnálom, hogy így érzel, de egyszerűen döbbenetes nekem, hogy van más is, akivel ennyire hasonlók a problémáim és a gondolataim- már ami ezeket a szorongásos tüneteket illeti.
Írtad az anyajegyeket; én úgy vagyok velük, hogy mikor épp semmi egyéb nincs, akkor azokon parázok, mert azok mindig rajtam lesznek. Már 15-öt levettek rólam - amúgy hipochondriám ellenére egy volt ezek közük, amire én mondtam, hogy nem tetszik, a többit mind bőrgyógyász javasolta levételre, ráadásul elég ijesztegető hangon, azaz sürgősen le kell venni, mert GYANÚSAK. Képzelhetitek azt a pár hetet. Persze maszek vette le, most már értem, miért volt mind gyanús.
Azóta járok anyajegyszűrésre (Melanomamobil), ez kicsit megnyugtat. Nem mondom, hogy teljesen, de azért bizonyos fokig igen.
Nagyon találónak tarton ezt a "kontroll" dolgot. Azazhogy én is azt szeretném, ha mindent kézben tudnék tartani, irányítani tudnám a dolgokat (nem az embereket akarom irányítgatni...), kontroll alatt akarom tartani a dolgokat.
A másik a halál elfogadásának képtelensége, szerintem is.
A harmadik pedig, amin nagyon elgondolkodtam korábban is már, hogy miért tartom a testem ennyire az ellenségemnek. Azaz a méhemről nem az jut eszembe, hogy pl. nőiesség, hanem méhnyakrák és társai, és folytathanám az összes szervemmel.
Nem gondoljátok, hogy zárt topicban kellene folytatni? Ha nem, akkor is maradok, csak esetleg úgy több mindent le lehetne írni.
A találkozóban benne lennék és is, ha össze tudunk hozni egy jó helyet meg időpontot.
Csak vicces volt:-)!
Én nem tudom...talán egy pszichológus tudná.
A vonzás törvényéről pedig: én úgy próbáltam programozni ezt magamban, hogy azért jött ez a para dolog, hogy az egészségre nagyobb figyelmet fordítsak. Ha jön a rák-gondolat, akkor megköszönöm a testemnek, hogy olyan szuperül működik, hogy olyan csodálatos rendszer és nem arra gondolok, hogy nem akarok rákos lenni (persze naná, hogy nem), hanem arra, hogy mindent megteszek, hogy egészséges legyek.
De azért jönnek a gondolatok:-).
Mert továbbra sem fér a fejembe, hogy miért hal meg ennyi fiatal és idős, -de azért még bőven élhetne- korú ember...
Miért????
Miért nincs erre válasz???
És ha mindent meg akarsz tenni, hogy az ártalmakat elkerüld, akkor azt hogyan csinálod???
Ha csak biot eszel, iszol, kensz magadra stb. akkor is állandóan azon görcsölsz, hogy jajjistenem, ugye nem ettem ma semmi szemetet, nem kaptam sugárdózist a wifitől, a rádióadótól, a villanyvezetékektől, nem hullott rám vegyszer az égből, vagy mittomén!
Áhhh, nyilván zen buddhistának kellene lennünk...és fényt ennünk.
Most jobban vagyok, így egész jól alszom. Amikor nagyon paráztam, akkor aludni sem tudtam nyugodtan.
Nagyon sok minden elhangzott itt a fórumon, ami mind igaz lehet:
a boldogság megélésésre való képtelenség, a jelenben levésra való képtelenség
a haláltól való rettegés, a halál elfogadásának képtelensége
szorongás
kényszeresség
Nálam biztosan igaz, amit a kineziológusom is mondott, hogy mindent az ellenőrzésem alatt akarok tartani és ha ez nem megy, akkor pánik.
Márpedig a megbetegedés az pont olyan, hiszen ha már a saját kis apró anyajegyeim is bármikor az ellenségeimmé válhatnak, akkor hogyan legyek nyugodt?
Ha egyszer nem tudom, mi az egészséges, mi a jó, akkor hogyan védjem meg magam és a családom a betegségektől?
És igen: nem tartom magam jó anyának, mert olyan magasra teszem magamnak a lécet, amit persze nem tudok elérni és olyankor kudarc, kétségbeesés, letargia.
És ismét igen (nem tudom már ki írta): nem azt az életet élem, amit szeretnék, nem ott vagyok, ahol lenni szeretnék, nem azt az életet biztosítom a gyerekeimnek, amit szeretnék, nem azt a békét, nem azt a nyugalmat. Nem tudok olyan mintát állítani eléjük, amit szeretnék és nincs olyan közeg körülöttem, ami a segítségemre lenne, hogy az ezzel kapcsolatos féelmeimet feloldjam, de még csak egy nyugodt templom sincs, ahova néha bebújhatnék, hogy egy kicsit magamba nézzek, imádkozzak (nem vagyok egy nagy hívő, de ez mégis HIÁNYZIK).
És igen, igen: a HIÁNY. Valami hiányzik, de mi? Magam sem tudom.
Mindenem megvan, nem élünk rosszul és mégis...
Tehát valahol az is igenigenigen, hogy le kell foglalnia magát az embernek valamivel, ami örömet okoz! Csak olyan nehéz ez, ha mellette ott a család és Te minden idődet nekik akarod áldozni, hiszen ha nem így teszel, akkor ismét csak magadat hibáztatod!
Ördögi kör.
Az alvással hogy álltok? Én lekopgjam nagyon jól alszom, szinte soha nem ébredek fel éjjel, este is hamar elalszom. Legalább éjjel nem agyalok...
Terhességem előtt azon paráztam, hogyan fogom kibírni a hipochondriámmal a 9 hónapot. Csodák csodája, semmi ilyen bajom nem volt. Szinte semmi negatív dolog nem foglalkoztatott, és határozottan tudtam, biztos voltam benne, hogy minden rendben lesz. Még akkor is, ha valami rémtörténetet hallottam, vagy olvastam. Felőlem azt is mondhatták volna, hogy 6 lába meg egy füle lesz a gyerekemnek , nem tudott volna kibillenteni az egyensúlyomból. Valószínűleg valamelyik hormon jótékony hatását éelvezhettem ezidő alatt.
Na azért kistesót már nem vállaltam be, elég 1 gyerkőc is, mert mi lesz, ha elpatkolok idő előtt, épp elég lesz az apjának felnevelni őt is...és hasonló gondolatok...
Gondolom összefügg a vitaminkészlet feltöltöttségével, a D és a B vitamin hiány pl. biztosan rátesz egy lapáttal.
Én is végignéztem a nagymamám haldoklását annak idején, tüdőrák.
De ha nem kérdezem, akkor is mindig megtalál valaki valami szörnyű esettel, amin napokig rágódok.
Csajok, firebird1, huncutka, Kismalac, Zivatarfelhő, mimoka, (bocs, ha valakit kihagytam az érinettek közül) hol laktok? Nincs kedvetek egy találkozóhoz valahol Bp-en? Ha már így összejöttünk
.
Kidumálnánk a hülyeségeinket, röhögnénk egy jót magunkon és egymáson. Csoportterápia gyanánt
.
Nekem leginkább a negatív élmények (anyukám korai halála, fiatal kolléganők rákbetegségei) hatására jöttek elő a tüneteim, ahogy korábban már írtam.
Igen, én is pánikba esem a családom betegségein is. A férjemnek nyáron lett egy babszem nagyságú csomó a hónaljában, ami 2 hét alatt elmúlt, de addig ne tudjátok meg mit éltem át. Egyből a legrosszabbra gondoltam, hogy leukémia vagy nyirokmirigyrák vagy már áttét. Szerintem 10 évet biztos öregedtem abban a 2 hétben.
Novemberben a lányomnak volt egy kisebb megfázása, ami után az egyik nyaki nyirokcsomója lett óriási, neki is vagy 2 hétig tartott, mire visszaállt. Szintén rákra gondoltam egyből, újból 10 év öregedés...Úgy látszik ezt a nyirokcsomó dolgot az apjától örökölte, van akinek szinte mindenre bedurran. Na, magamon találnék egy ilyet, azt hiszem el is kezdeném írni a végrendeletemet.
Az izomfeszülés nálam is megvan, leginkább a váll-nyaki rész, vagy a comb-derék vonalon.
Én általában a környezetemet nem traktálom a hülyeségeimmel, látványosan nem borulok ki.
Nekem az volt a legdurvább, hogy kb. 10 éve elmentem maszekba egy vastagbéltükrözésre...
Nálatok mennyire évszakfüggő a dolog? Nálam a nyár a legenyhébb, a legrosszabb a téli időszak, illetve amikor évszakváltás van, őszből tél, illetve télből tavasz.
Ennyien vagyunk így??? Többé-kevésbé én is írhattam volna ezeket; Az ezzel járó szorongást, az ezekkel járó érzéseket tényleg csak az érti, aki maga is átélte...
Sajnálom, hogy Te is ettől szenvedsz.
Megpróbálom összeszedni...
Azt hiszem, nálam is a gyerekeim megszületésével, az anyasággal kezdődött.
Eleve szorongó személyiség vagyok, egy nagy adag megfelelési kényszerrel. Talán még az erős egó is stimmel nálam.
Nem tudom, pontosan hogyan generálódott a folyamat: a kimerültség, az anyai szereppel kapcsolatos elvárásaimnak való megfelés, a hatalmas felelősségérzet, a kapcsolatok beszűkülése, a gondolkodásom egysíkúvá válása jellemezte azt az erőteret, amelyben végül nekem is kényszeremmé vált a ráktól való félelem.
Az első sokk talán akkor ért, amikor egyszer a kisfiam fájlalni kezdte a lábát, nem tudott ráállni. Magától értetődően valami daganatra gondoltam, teljesen belebetegedtem. Elolvastam mindent ezzel kapcsolaos szörnyűséget és rettegtem, izzadt a tenyerem, stresszeltem, pánikoltam. Amikor a háziorvos vírusról beszélt és fájdalomcsillapítót írt, nem hittem neki. Amikor a tünetek megszüntek, nem tudtam elhinni, hogy minden rendben. Nem voltam képes megkönnyebbülni. Ez volt az első eset, amikor éreztem, hogy valami nem stimmel.
Ezek után egy újságcikk kapcsán beképzeltem magamnak, hogy a gyerekeim drogosok lesznek, akkor egy darabig ezen görcsöltem.
Tavaly télen kimetszették az egyik anyajegyemet, hát hetekig halálfélelmem volt, ami a ngatív eredmény után sem múlt el maradektalanul.
Innentől kísért a rákpara, amit csak erősít a környezetemből innen-onnan áradó rengeteg rémhír.
Valaki már leírta, hogy a stressz hogyan okoz az izmokban fizikai tüneteket. Ez valóban így van. Az anyajegy-leletre várva nekem is szúrt már minden, gondoltam, hogy tutira tüdő áttétem van.
Majd elmentem egy nagyon jó thai-masszőrhöz, aki szépen helyére mozgatta a gerincemet, és elmúlt a rák.
Azóta többször volt, hogy itt szúrt, ott szúrt, a masszázs mindig segített. A gerinc idegzi be a legtöbb szervet, ha rossz a tartás, ami adódhat stresszből is, szervi fájdalmakat okozhat.
Én is voltam kineziológusnál, aki arra próbált rávezetni, hogy hinnem kell abban, hogy jó helyen vagyok, jó "kezekben", bízzak az életemben és ne akarjak mindent az ellenőrzésem alatt tartani. Ez bizonyára így van, de ezzel még nem gyógyított meg.
Nem tudtam, kihez forduljak, a férjemnek sem akartam panaszkodni, ez egy kívülálló számára csak rinyának tűnik.
Jó szakembert nem ismerek, így próbáltam magamtól gyógyulni.
Pozitív gondolatokkal tápláltam magam, olvastam a betegségről, hogy igenis megismerjem az ellenséget, nem keresem magamon a tüneteket, masszázs, torna, igyekszem egészségesen élni DE: minden tettem mélyén a félelem lapul meg, torna közban is azon kapom magam, hogy magamban az latolgatom, hogy így nagyobb esélyem van- e a rák ellen.
Arra jöttem rá, hogy ez egyfajta kenyszeres viselkedes, kényszeres, beszűkült gondolkodás, depresszió és pánik keveréke.
Erre ráerősít a média. A rákot övező bizonytalanság. Mert igenis furcsa, hogy ennyien halnak meg fiatalon is akár és nem tudják megmondani, hogy mi okozza, mit tehetünk ellene stb.
Bocsánat, sokat írtam, miközben nem írtam le mindent. A lényeg, hogy tudom, miről van szó és szívesen kigyógyulnék teljesen.
Ja, és a kedvencem a vonzás törvénye, ami már csak a hab a tortán!!!!!
gyere,mesélj!
Jééé, nem vagyok egyedül a problémámmal!!!!
Bocsánat, én már ennek is örülök!
Én személy szerint örülök, ha bármi kicsi segítséget tudtam adni.