Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hipochonderek,rákfóbiások
Létrehozva: 2014. január 8. 18:45
Sziasztok!
Olyanok jelentkezését várom akik szintén ezekkel a démonokkal küzdenek, akiknek a napjai szinte minden ébren töltött percét megkeseríteni a mérhetetlen szorongás és félelem és szivesen beszélgetnének sorstársakkal. Nálam egyértelműen a ráfóbia a démon bár akik nem ismernek el sem hinnék rólam, mivel alapvetően mosolygós vagyok. Már voltam kineziológusnál, terapeutánál, járok pszichiáterhez stb.,de nagyon nehezen tudom elterelni a gondolataimat. Érdekelne valaki gyógyult-e már ki ebből?Milyen módon? Tudtok e erre jó szakembert ajánlani?Kérem aki segítségnyújtás címén akar halálra rémíteni /pl.vonzás törvénye/ inkább tartsa meg a véleményét,mert így is padlón vagyok, nem hiányzik még egy taposás.Próbálok kikecmeregni a gödörből!Várlak benneteket!
Nem, nem vagyok orvos, mérnök vagyok.
9 éves korom óta valamiért ez lett a hobbym, akkor nyaltam be az Egészségügyi ABC nevezetű könyvet. Aztán megmaradt a kíváncsiság és azóta folyamatosan olvasok, és beszélgetek orvosokkal. 4 évig játszottam a POTE-n is, valahogy véletlenül odafújt a szél...
Nem gondoltam róla, hogy van wikipédia oldala. Na, most meglepődtem :-D
tök érdekes, amit írsz :)
tegnap ezen a teljestest-kivizsgálson szó esett olyanról, hogy az agyam oxigénhiányos...
amúgy most nyitottam egy topikot arról, milyen eredménnyel zárult a vizsgálat, eléggé megdöbbentett.
Huncut, ezt Neked is írom, nézz át oda, ha érdekel, mi jött ki eredménynek.
A mai társadalomban ez az állandó versengés a legpusztítóbb stresszforrás...
És sajnos már a gyerekeinkbe is beleneveljük, már fiatalon...
Én végigjártam ezt a rögös utat és mondhatom nem egyszerű. Nem lehet nekiállni úgy, hogy holnaptól leszarom, mit mond más. Egyszerűen önámítás lesz belőle... Első körön a saját értékelésünket kell helyére tenni. Nem az számít, hogy tökéletes, vagy értékes vagyok-e. Hanem az, hogy tudom-e magam racionálisan értékelni és el tudom-e fogdni a saját véleményemet magamról. Rendszerint nem. Rendszerint kiskapukat keresek magamnak, kicsit felértékelem magam (úgyse látja senki :-D), stb.
Egszóval nem egyszerű.
Ezért kérdeztem firebirdtől, hogy ki tudja-e mondani, hogy minden tőle telhetőt megtesz/megtett. Igazából nekem mindegy mit mond. A tudatalattija úgyis tudja az igazságot és a hazugságot meg fogja büntetni.
Igazából nincs élő ember a földön, aki mindent megtett/megtesz. azok hazudnak, akik azt állítják. Azt hiszik, attól ők jobbak lesznek. Beszéltem olyannal, aki azt mondta, hogy ő megtehet bármit akkor, amikor kedve van és meg is teszi és ő benne biztos nincs olyan, hogy nem tesz/tett meg valamit. Amikor rákérdeztem, mikor focizott a fiával a grundon utoljára, akkor meg elpityeredett...
Az az egyik komoly baj ezzel a világgal, hogy istenképzetet állítanak be az agyunkban. Hogy nekünk, porbafingó embereknek annyit kell tudnunk teljesíteni, mint egy istennek. Gondolj csak a nőkre (munka világa, háztartás, gyereknevelés, lepedőakrobata). Caoda, ha meghülyülnek?
Pedig az igazság az, hogy cak emberek vagyunk. Tele hibákkal és gyengeségekkel. Sírással, nyöszörgéssel, botlásokkal. Csak ezt ma szégyllni kell, mert a környezet azt mondja: TE EGY LOOSER VAGY. GYENGE VAGY. SENKI VAGY...
A jó hír firebirdnek, hogy mindannyian azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, építsük és képezzük magunkat. Senki sem születik tudással és önértékeléssel... Megtanulható.
Sokan esküsznek a meditációs zenékre, mantrákra, tisztulásra, lugosításra és még ki tudja mi mindenre...
Pedig a meditáció lényege a befelé fordulás, a belső hangok meghallása (tudatalatti gondolatok meghallása, és értelmezése).
Én ezt rendszerint naponta reggel és este teszem meg. De nem guruként üldögélve, ohmmmolva, és tibeti mantrákat hallgatva (olyan is van, hogy úgy). Fogom a kávém, rágyújtok, sétálgatok fel-alá és hagyom, hogy járjon az agyam. Hagyom a gondolatokat, csak figyelem őket, ha mennek, menjenek, ha vannak, legyenek...
Azt tudnod kell, hogy ez egy öngerjesztő folyamat.
Szokás ilyenkor alvást is fgyelni, hogy van-e az izomtónusokban görcsösség.
Ha egy pszichiáter (nem pszichológus) vizsgál, akkor vizsgálja a neurológiai oldalt is, mennyire terhelt.
A folyamat nagyjából úgy zajlik, hogy valamin agyalsz... az agyalás mellé társul a félelem, pánik, szorongás. Ezekre az érzelmi dolgokra a szervezet görcsösséggel, csomókkal válaszol a feszültség miatt (nyaki régió, csuklyás izomok, lapocka alatti izmok, gerintartó felső izmok). Ezek a merev izomok nagyon finom ingerületeket okoznak az idegi pályákon, amik még nem mindig fájdalmak. Ezen felül a keringést az agy felé is gátolják. Így az agy oxigénellátása csökken, persze nem kórosan, úgyhogy ne temesd magad még (;-)), csak csökken. Az érzelmeid ugye a gondolati oldalon az agyi pályákat terhelik az agyat frasztják. Ahhoz, hogy regenerálódni tudjon, ahhoz vérellátás és oxigénellátás szükséges. Mivel éjszaka sem pihen rendszerint (ezért is nézik, hogy feszül-e), egyre fáradtab, ami erősíti a szorongás folyamatait...
Így jut el az ember a kissé feszült állapotból, a teljes összeomlásig...
A pszichiáter által felírt gyógyszerek bizonyos ingerületeket blokkolnak, így az agy tud pihenni...
Hátha feldobom a napotokat, itt egy viccecske majdnem a témában:
Öreg bácsika elmegy az orvoshoz, hogy már hetek óta hasmenés gyötri.
Az orvos megvizsgálja és felír neki egy tablettát, hogy napi 3szor ebből vegyen be. Egy hét múlva kontroll:
- Na, bátyám! Megszűnt az a fránya szapora?
- Dehogy szűnt meg, Doktor Úr! Nincs valami más bogyója?
Doki bólint, hogy van, felírja és visszarendeli újabb egy hét múlva kontrollra.
- Na, bátyám, jóbb lett?
- Doktor Úr, még mindig megy a hasam. Nagyon kellemetlen, jó lenne, ha találnánk rá valamit most már - panszolja az öreg.
Az orvos ismét felír egy pirulát és azt mondja:
- Na, bátyám, ez biztos megoldja a problémáját, ennek működni kell. Jöjjön vissza egy hér múlva. Valszínűleg bélidegessége van, úgyhogy felírtam ezt a kedélyjavító nyugtatót, ebből vegyen be 3x1-et és a hasmenése meg fog szűnni!
Egy hét málva kontroll:
- Na, bátyám, hogy szlgál az egészség?
- Rennnndkívűűűűűl jól, Doktor Úr
- Na és a hasmenésével mi a helyzet?
- Mééééég mindig van, de ki nem szarja le...
Bizony, van valami abban, amit írsz.
Sajnos nagyon sokan nem élik meg a pillanat gyönyörűségét, nem valósítják meg apró vágyaikat (itt most akár csekély pénzbe, időbe és fáradtágba kerülő dolgokra is gondolhatunk).
És amikor felmerül, hogy az életünk (és pláne: egészségünk) véges, akkor rájönnek, hogy SOHA nem éltek úgy, ahogyan szerettek volna.
Ezzel összefügg a másik dolog: meg tudjuk-e találni az apró örömöt az életünkben, illetve az örömre vagy a gondokra fókuszálunk életünkben? Aki tud örülni olyan apróságoknak, hogy munkába menet látta a felkelő Napot, hogy puszit váltott párjával indulás előtt, az nemcsak a figyelmét tereli másfelé, de "örömtartalékokat" is felhalmoz, amik erőt adnak neki, ha konkrétan egy betegség tünetét észlelné magán.
A harmadik pedig az, amit 56. hsz-odban írtál:
Ha megnézzük a régebbi korok emberét (falusi többgeneráció együttélés), ott nem találkotunk ilyennel, vagy csak ritkán. Mivel több generáció élt együtt, a legfiatalabb is elég korán szembesült a halállal, hogy senki nem él örökké. Mire eljött az ideje, márjópárszor átélte, milyen elveszíteni valakit, úgy is lehet mondani, megszokta. Akkoriban pont ezért természetes volt.
Ma abszolót természetellenesként kezeljük.
Egyetértek veled és egy gondolatot tennék még hozzá: a belenyugvást. Hogy elfogadom, hogy nem tökéletes valami és örülök annak, ami jó benne. Elfogadom, hogy nem sikerülhet minden életben, nem lehetek mindig győztes, nem járhatok mindig jól.
Huhh, de egyformán "gondolkodunk" - sajnos. Én is nyugit várok, hogy valaki mondja azt, hogy most minden rendben, és akkor egy kis nyugi lenne. Bár ezt is kétlem, szerintem mindig találok/találunk valamit, amin lehet pörögni, mert szerintem a szorongás adott, és csak keresünk (persze nem szándékosan, vagy tudatosan) valami tárgyat neki.
Mi volt tegnap?
Szia, én itt vagyok... igaz már reggel van.
Megkérdezhet, hogy mit is takar egy "összeomlás"? Tegnap írtad, hogy Te már nem nagyon tudod titkolni a családod előtt a problémákat, és előttük is összeomlottál.
Van egy pszichológus ismerősöm, de mivel amúgy napi szinten találkozunk (egy helyen dolgozunk), együtt kávézunk, stb. ezért nem vállal engem, mint kliens. De azért szoktam bele beszélgetni erről; ő mondta, hogy az az út, amin járok, kezelés nélkül egyenes út egy összeomláshoz... tudom, hogy ez nem egy szakszó, csak érdekel, hogy mit takar.
Most amúgy épp a nyirokcsomóim miatt aggódok.... szuper.
Nem rosszindulatból kérdeztem. Természetesen kínomban én is mindent megpróbáltam a kineziológiától a biorezonanciáig, de mind egy nagy csalódás és pénzkidobás volt. Kiváncsian várom a beszámolódat, direkt nem írtam le, hogy látatlanban megmondom miket fog mondani.
szia!te is érintett vagy?
Sajnos egyre több embert érint. Sok a stressz, bizonytalan az emberek sorsa stb.stb. ez is mind hozzájárul.
Pszichiáterhez jársz még? Mert lehet szorongásos-depresszió is a következménye.
De amit Kukacapja írt, azok a gondolatok nagyon találóak.
Kérlek, gondokodj el ezen, amit most írok:
Sok elmélkedés a tüte agyammal arra a megfigyelésre juttatott, hogy azok félnek a haláltól, akik elmulasztottak élni... Ők rettegnek a befejezetlen szinfóniától.
Akinek tiszta a lelke, hogy megtett mindent, azok valamiért nem rettegnek tőle, sőt rendszerint eszükbe sem jut....
Hát, nem tudom, milyen erős vagyok... Valahogy azt érzem, hogy annyira befolyásolhatatlan az egész. Mintha elég lenne az, hogy azt mondja valaki, hogy "szedd már össze magad". Holott erről szó sincs.
Amúgy az Öreggel és kukacapjával való beszélgetésbe szándékosan nem kapcsolódok be, nem hiszem, hogy (engem) előbbre vinne, ahogy elemezni próbálja a problémát. Ehhez szerintem minimum egy pszichológus szükséges és hosszú folyamat... és még az sem biztos, hogy az elég. A topicot jónak tartom, jó Veletek beszélgetni, tapasztalatokat gyűjteni, esetleg "gyógyultakkal" beszélgetni, de velük (nincs semmi bajom velük amúgy, és semmi közös múltunk itt a fórumon) nem akarom elemezgetni a problémámat, nem leszek tőle jobban.