Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hipochonderek,rákfóbiások
Létrehozva: 2014. január 8. 18:45
Sziasztok!
Olyanok jelentkezését várom akik szintén ezekkel a démonokkal küzdenek, akiknek a napjai szinte minden ébren töltött percét megkeseríteni a mérhetetlen szorongás és félelem és szivesen beszélgetnének sorstársakkal. Nálam egyértelműen a ráfóbia a démon bár akik nem ismernek el sem hinnék rólam, mivel alapvetően mosolygós vagyok. Már voltam kineziológusnál, terapeutánál, járok pszichiáterhez stb.,de nagyon nehezen tudom elterelni a gondolataimat. Érdekelne valaki gyógyult-e már ki ebből?Milyen módon? Tudtok e erre jó szakembert ajánlani?Kérem aki segítségnyújtás címén akar halálra rémíteni /pl.vonzás törvénye/ inkább tartsa meg a véleményét,mert így is padlón vagyok, nem hiányzik még egy taposás.Próbálok kikecmeregni a gödörből!Várlak benneteket!
No látod kedves, a lányod kedvéért tartod magad, és igyegszel a tüneteket elfolytani, a nagyjából sikerül is.
Ezzel azt akarom mondani, hogyha akkor sikerül akkor sikerülhet máskor is,meg tudod te a problémádat oldani hidd el nekem.
Nem, én nem szedek semmit, csak most már eljutottam arra a szintre, hogy lehet, hogy már az is jobb lenne, mint ami most van... pedig eredendően nem vagyok gyógyszerpárti, nem is akartam szedni, de lehet, hogy nem fogom tudni elkerülni.
Család? Igazából a férjem tudja csak, de neki sem beszélek róla mindig, nem akarom terhelni vele. Inkább igyekszem a jó arcomat mutatni előtte is, lányom előtt is. Van egy barátnőm, akivel meg tudjuk beszélni, de vele meg csak évi 1-2 alkalommal találkozunk, távol élünk sajnos már egymástól. Szóval környezetemet nem terhelem vele, szándékosan legalábbis nem.
Nem te vagy az első, aki az égre nézve azt kérdezi: "miért? Miért pont én? Amikor..."
Ha már isten, akkor onnan való: "segíts magadon, az..."
De nem puffogtatni jöttem hülyeségeket...
Inkább vizslassuk meg egy kicsit a kérdésre adott választ, mert attól talán előrébb kerülünk. Kiszedegetem:
- félsz, mert van egy kislányod
- félsz, hogy beleroppanna
- félsz, hogy nem látod felnőni
- félsz, hogy nem látod anyává válni
Igazából ezeket nem tudod, csak véled. Nem tudod, hogy beleroppanna. Biztos megviselné, de közel sem biztos, hogy beleroppanna. Tehát nem tudod és még ne is tudjuk meg ;-)
Bocsánat, de ismét kérdeznem kell:
Ki tudod-e jelenteni, hogy minden tőled telhetőt megteszel a kislányodért?
Nem azért félünk a haláltól, mert „az fáj” vagy ilyesmi. Hanem mert maradnak utánunk szeretteink, és őket féltjük. Teljes életet akarunk nekik, veszteség nélkül. Meg hát az emberben ott van az életösztön (általában), ha arra gondolok, hogy vége mindennek, elég ijesztő és felfoghatatlan, és kapaszkodni akarunk az életünkbe. Pedig én is hiszem, hogy van utána is egy másfajta élet, egyfajta folytatódás. J De akkor is.
Jav. Az előző hsz.-emben: nem azt akartam írni, hogy „nagy nagy” szívproblémám, hanem hogy „NEM nagy” J
Huncut! Hogyhogy mit várok? Azt hogy kiszűrje, ha van valami gond a testemben. Ha nincs, rohadtul lenyugszom egy időre, és ez már kell, mint egy falat kenyér, mert egy percre nem voltam nyugodt már lassan egy éve…Már alig emlékszem, milyen nyugisan éldegélni, félelmek nélkül. A régi állapotomat akarom vissza!
Elfogadott.
ÉS
És mit segítet rajtad?
Félre ne érts, nem kötöszködni, és sértegetni akarlak, csak azt akarom hogy elhidd ezek a cociológusok meg nem tudom én kik nem oldják meg a prodlémádat.
Írod hogy vannak pillanatok mikor ideig óráig jól vagy, tehát ez azt jelenti hogy meglehet még gyógyulni, van kiút.
DE nagyon vigyázni kell mert az ember örökre átcsúszhat a túloldalra!
Szokott lenni :-DDDD
Szlogen: "Mindenki akkora terhet kap, amekkorát elbír"
De visszatérve a kérdéshez:
Miért rettegünk a haláltól?
Gondolkodtam, hogy írjak-e. Tegnap lestem be, de nem akartam írni, mert bár tudom, hogy semmilyen körülmények között sem szereték bántani, sajnos nem mindig tudja ezt a másik fél.
Ahogy olvasom, azért már szakembernél voltál, ez pozitív.
Igazából nem váleményt, hanem a gondolataimat írnám le, ami a nyitód olvasásakor megjelentek gyagya agyamban...
Az első számú dolog A HALÁL. Így, szép nagy betűkkel.
Megfigyelhető:
Amikor az ember fiatal (fiatalbb még), akkor sok dologban foglal úgy állást, hogy "na, majd ha nyugdíjas leszek, majd akkor lesz rá időm...". Rendszerint az következik be, hogy nem lesz rá, vagy épp a teste és egészsége gátolja meg benne, hogy betartsa a magának tett ígéretét... és elkezdenek küzdeni és erölködni...
Mindig az a kérdés motoszkált bennem, hogy miért? Miért lesz ez így?
Arra jutottam, hogy a válasz a halálban rejlik. Ha megnézzük a régebbi korok emberét (falusi többgeneráció együttélés), ott nem találkotunk ilyennel, vagy csak ritkán. Mivel több generáció élt együtt, a legfiatalabb is elég korán szembesült a halállal, hogy senki nem él örökké. Mire eljött az ideje, márjópárszor átélte, milyen elveszíteni valakit, úgy is lehet mondani, megszokta. Akkoriban pont ezért természetes volt.
Ma abszolót természetellenesként kezeljük.
Ennek okán félelem van az emberben. És az életösztön, mint legerősebb ösztön, ha találkozik a halálfélelemmel, akkor abból gyorsan lesz egy nagyon erős hatás, a szorongás és a komoly rettegés....
A másik kérdés, ami felmerült bennem, miért rettegünk ennyire (ezen kor emberei miért rettegnek ennyire) a haláltól...?
Na, ha eddig nem küldtél el a pecsába, akkor szerintem érdemes elgondolkodni a kérdésen...
Dettó!
Gyerekkoromban is szorongtam mindentől. De az utóbbi fél évben eldurvult a helyzet teljesen. :(
Hehe...
Ma megyek teljes testvizsgálatra (ez a biorezonanciás izé, vagy mi), már előre izgulok, mik derülnek majd ki...képzelhetitek. :)
Igen, ez így működik nálam is.
Miért bántad meg? Cipralex+Frontin jobban bevált ezek szerint?