Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pro és kontra: szülés után négy nappal lapos has?

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2013. december 12. 11:25
\"Obszcén károkozó\" - ezt és ehhez hasonlókat írtak egy fitneszbloggerről a felháborodott nők, miután szülés után négy nappal feltett magáról, és főként a tökéletes hasáról egy fotót az internetre. Mi ebben a jó? Mi ebben a szörnyű? Két szerzőnk mondja el a véleményét.

Nők Lapja Café: Pro és kontra: szülés után négy nappal lapos has?
  1. 2013. december 22. 20:38251.

    Most várok babát. Nincs még saját gyerekem.

     

    De a saját gyerekkoromra még bőven emlékszem, sőt, van egy hugom, 8 éves. Nála látom, hogy meg lehet ezt normálisan csinálni, ahogy pl nálam is kivitelezték a szüleim, figyeltek rám, pedig mind a ketten dolgoztak, és nem 8 órás irodai munkát. Igaz, az, hogy mindenkinek van, nálunk soha nem volt érv.

     

     

    előzmény:
    xyz123123 (250)
    2013-12-22  19:07
  2. 2013. december 22. 19:07250.

    "egy kis apró részlet miatt lesz "

     

    Sok kis apró részlet. 

     

    " A saját gyerekére nincs ideje, ezt kompenzálandó vesz neki okos telefont, saját tv-t stb,"

     

    Nem szeretnék személyeskedni, csak érdekelne, hogy van-e saját gyermeked? Ha igen, és annyi idős (engem nem érint jelenleg a "probléma, azért kérdezem), hogyan akadályozod meg azt, hogy amíg a többi gyereknek (vagy legalábbis egy viszonylag nagy számú többségnek) megveszik ezeket a dolgokat, te nem veszed meg és emiatt kiközösítik? (Már ha kiközösítik, arról én is csak hallottam, hogy  állítólag ez szokott történni.)

    előzmény:
    kicsi_babóka (249)
    2013-12-22  19:00
  3. 2013. december 22. 19:00249.
    Ne haragudj, de nem gondolom azt, hogy egy kis apró részlet miatt lesz egy gyerek anorexiás például. Ezért ehhez sokkal több kell, és igenis, a szülő feladata lenne, hogy ezt még időben megakadályozza. A saját gyerekére nincs ideje, ezt kompenzálandó vesz neki okos telefont, saját tv-t stb, majd utána meg sír, hogy mi ömlik a gyerekre a médiából...Az igen...
    előzmény:
    xyz123123 (248)
    2013-12-22  13:24
  4. 2013. december 22. 13:24248.

    "Inkább a szülőnek kéne elmagyaráznia a gyereknek"

     

    Ezt a demagóg szöveget, amit bemagyaráznak az embereknek. A média "etetheti" a gyerekeket minden "zöldséggel", bezzeg utána a szülőn verjük le a sarat, mert nem magyarázza el a gyereknek, hogy..

    A nap fele nem lenne elég arra, hogy minden hatást, ami éri a gyereket, helyre rakjunk a buksijában. (Főleg, ha nem is tudunk róla, hogy látta.) A szülőknek azért dolgozniuk is kell járni, a gyerekeknek is közösségekbe (ovi, suli). Ok, hogy megkérdezzük, hogy mi történt velük meg foglalkozunk velük, de minden apró kis részletről, ha akarnak sem tudnak beszámolni. (Mert esetleg nem is sejtik, hogy ez fontos lenne, de a "világképük" már torzulhat.) 

    előzmény:
    kicsi_babóka (246)
    2013-12-22  11:10
  5. 2013. december 22. 11:13247.

    Én fiatalnak érzem magam. Van egy 8 éves hugom, aki pontosan tudja, hogy nem ehhez kell magát mérnie. Amúgy meg, ki a fene teszi a gyerek szobájába a tv-t? Ki veszi neki a korlátlan netes okos telefont? aztán meg sírnak, hogy hát mit lehet tennie, a csúnya média....

    előzmény:
    nemérdekel (245)
    2013-12-21  21:42
  6. 2013. december 22. 11:10246.

    És akkor el kell majd titkolni, hogy igenis vannak olyan nők, akik így néznek ki szülés után?

     

    Inkább a szülőnek kéne elmagyaráznia a gyereknek, hogy mi a különbség a médiában mutatott és a valóság között. Nem a médiát kell hibáztatni azért, ha a gyereknek semmi önbizalma nincs...

    előzmény:
    maszi (244)
    2013-12-21  21:05
  7. 2013. december 21. 21:42245.

    Pontosan

    Szóval nem Te vagy én vagyunk, akikre hatnak ezek a marhaságok, hanem a fiatalok.  

     

    És ma  már nem úgy van,mint húsz éve,hogy van egy tv-csatorna.

    Médiaözönben élünk,minden gyerek szobájában ott a tv,net,okostelefon.

    Nem tudjuk megvédeni őket.

    előzmény:
    maszi (244)
    2013-12-21  21:05
  8. 2013. december 21. 21:05244.

    Nem érted amit írunk, írtam! Nem rólad van szó, hanem a fiatal generációkról, akik ebbe nőnek, születnek bele.

    Nem kell ehhez semmilyen komplexus, csak az, hogy a fiatalok, kamaszok, sőt gyerekek már 8-9 éves korban is a média hatása alatt vannak, az énekesek, zenészek, színészek, és még ki tudja milyen celebek hatására, és persze egymást cseszegtetik, a menő társak által is.

    Nálam sokkal okosabb szakemberek megírták, hogy a legfiatalabb anorexiások között 8-9 éves kislányok vannak, és ők a félteni való generáció. Igen, a kamaszok akik a legjobban kritikus korosztály, de ők a legjobban befolyásolhatók is, rájuk hat leginkább a média. Ők azok akik a cyber világban élnek, és minden hírt, minden újdonságot úgy szívják magukba, mint szivacs a vizet. 

    Szóval nem Te vagy én vagyunk, akikre hatnak ezek a marhaságok, hanem a fiatalok. 

    előzmény:
    kicsi_babóka (239)
    2013-12-18  12:32
  9. 2013. december 21. 20:56243.
    előzmény:
    elsi1 (238)
    2013-12-18  12:21
  10. 2013. december 19. 15:31242.

    Ugyanez ment végbe a sminkkel is.

    120  éve még csak a rosszlányos sminkeltek és csak a parasztok voltak barnák

    Aztán  jöttek a filmek,mozik,tv-k,szépen kezdtek leterjedni a sminkek.

    Ma meg már ott tartunk,hogy az az igénytelen,aki nem smikelt.

    Mert hozzá van szokva a szemünk a hosszú pillákhoz,veres szájakhoz,ragyogó zsemekhez és ami nem ilyen,hanem természetes,az már cikinek tűnik.

    előzmény:
    maszi (228)
    2013-12-16  19:17
  11. 2013. december 18. 13:08241.

    Őszintén nem érdekel egy anyuka hasa sem szülés után.Már attól herótom van,hogy mostanában ternd haveri körben is szülsévideókat mutogatni.

    Senkinek nem vagyok kíváncsi a véres fenekére....

    előzmény:
    kicsi_babóka (239)
    2013-12-18  12:32
  12. 2013. december 18. 12:33240.

    modnom = mondom

    komplexusok = kompleusuk

     

    Elnézést, gyorsan írtam :)

     

    előzmény:
    kicsi_babóka (239)
    2013-12-18  12:32
  13. 2013. december 18. 12:32239.

    Ezt modnom én is. Akiknek emiatt lesz komplexusok, arra nem az a megoldás, hogy akkor az ilyen eseteket eltitkoljuk. Ott sokkal komolyabb gondok vannak. Nem lehet a szebbeket eldugni, vagy akkor már az utcára se menjen egy csinos nő, mert hány nőnek lesz majd komplexusa???

     

    Van itt egy ikres has link. Fogadjunk, hogy erre senki nem fogja azt írni, hogy ez a nő önző, mert nem a babáival foglalkozik, vagy a háztartást látja el, hanem a hasát fotózgatja...

    előzmény:
    ladybird65 (236)
    2013-12-18  10:53
  14. 2013. december 18. 12:21238.

    Mert Te egy okos,érett negyvenes nő vagy,és már akkor érintett ez a médailáz,amikor felnőtt voltál,de vannak fiatalok,gyereklányok,akik ebben nőnek fel.

    Nekik nehezebb

    előzmény:
    ladybird65 (236)
    2013-12-18  10:53
  15. 2013. december 18. 12:00237.
  16. 2013. december 18. 10:53236.

    Megértem, hogy Téged így érint ez a dolog.

    Engem talán azért nem, mert soha nem veszem magamra, hogy mit sugall a média, a reklámok, meg nem érdekel az sem, hogy milyennek kéne lenni. Aki követi ezt, tegye. Nincs vele bajom. Fotózkodik meztelenül? Tegye, egészségére. Ha ettől jobban érzi magát. Nekem nincs igényem ilyenre. Talán azért engedem el a fülem mellett könnyen ezeket a dolgokat, mert soha nem megyek a tömeg után, nem akarok sehova se tartozni. Az öltözködésben sem a trendi dolgok érdekelnek.

    Ha így gondolkodnék, ahogy itt néhnyan, már tuti hogy megőrültem volna. Nekem ugyanis van egy olyan kolléganőm, aki gyakorlatilag egy szexbomba. Semmi nem művi rajta, minden eredeti, tehát nem szilikon, meg műtét. Ha belép az irodába egy pali, mindnek rajta marad a szeme, mert nem lehet nem észrevenni még felöltözve sem. Olyan tényleg, mint egy manöken. Jó magas, karcsú, irtó hosszú lábai vannak, van melle is bőven. Ha féltékeny lennék, vagy zavarna, hogy minden pasi róla áradozik, már meghülyültem volna. De engem nem zavar. És kedvelem is őt. Nem is a nevén szoktam szólítani, hanem "szépkislánynak" hívom. Igaz, a kora szerint a gyerekem lehetne. Az arca hamar meg fog öregedni, már most sem szép meg kicsit koravén. De elfogadom, hogy a pasik élnek-halnak érte. Ő is csináltatott magáról fotósorozatot, de ő fizetett érte egy fotósnak. Megnéztem, tényleg dögös képek lettek. Igaz, én nem csináltatnék magamról soha ilyet, rólam csak a párom csinált pár képet, de azokban ruhákban vagyok.

    Az említett hölgy állandóan használt ruhákat vesz, vagy kap. Volt mikor nekem is ajánlgatott ruhákat, de mondtam, hogy nem kellenek, mert azokat csak a sarokra lehet felvenni. Szerencsére nem sértődött meg. Ő nagyon kihívó ruhákat hord, de majd kinövi egyszer. Egyébként tartós kapcsolatban él, már 7 és fél éve együtt van a palijával. Ő is magas, jóképű srác. Engem pl. kicsit se zavar  az, hogy ha bejön valaki az irodába, őt bámulják, s nem engem. Nem akarok versenyre kelni vele, mert 21 évvel idősebb vagyok, a koromhoz képest jól nézek ki és jól érzem magam a bőrömben. Szerintem ő is nagyon jól fog kinézni szülés után is. Mondjuk róla is kinézem simán, hogy szülés után fotóztassa magát, de az már az ő dolga lesz. 

    előzmény:
    maszi (228)
    2013-12-16  19:17
  17. 2013. december 17. 16:10235.
    előzmény:
    *jinx* (234)
    2013-12-17  16:07
  18. 2013. december 17. 16:07234.
    Igazad van, kicsit többet foglalkoztunk a hölggyel és ezzel a témával, mint amit megérdemel.
    előzmény:
    kicsi_babóka (231)
    2013-12-16  20:55
  19. Torolt_felhasznalo_507094
    Torolt_felhasznalo_507094
    2013. december 17. 08:03233.

    Nagyon szeretem a hozzászólásaidat. 

     

    Röviden én abban látom a problémát, hogy az emberek annyira agymosottak, hogy fel sem tűnik nekik, hogy a nők a legváratlanabb helyeken, időkben bikiniben, alsóneműben fényképezik magukat ill. fényképezik őket.

     

    Milyen világ ez a 21. században?

     

    Nem vagyok prűd, de röhejesnek, szánalmasnak és NAGYON furcsának látom, hogy majdnem pucér nőket mutogatnak (vagy mutogatják magukat) úton-útfélen.

     

    Valami olyasmit olvastam egyszer, hogy valóságos, igazi kincs volt 100 évvel ezelőtt egy meztelen nő fényképe (amin egyébként a fénykép minősége, a beállítások, satöbbi miatt kábé alig látszott valami).

     

     

    előzmény:
    maszi (228)
    2013-12-16  19:17
  20. 2013. december 17. 01:02232.

    Nekem nem az a bajom, hogy jobban néz ki, mint én (bár ez elég relatív dolog, mert ízlések és pofonok ugye...). Ha normálisan felöltözve csinált volna képet, és esetleg a kép nem csak arról szólna, hogy "ezt nézzétek mekkora szupernő vagyok", mondjuk esetleg rajta lenne a babája is, akkor azt mondanám én is, hogy milyen helyes anyuka, és milyen ügyes/szerencsés, amiért ilyen jó alakja van még szülés után is.

    Engem pl. az irritál ebben a képben, hogy úgy néz ki, mint aki most készül egy pornófilm forgatásra, és ez azért egy frissen szült anyuka esetében valljuk be, nem túl ízléses. Valamint a nagyobbik probléma, hogy aki hajlamos az önbizalomhiányra (én "szerencsére" abszolút rendben vagyok ilyen téren, szóval most nem magamról beszélek), az pont az ilyenek hatására kezd el szorongani, hogy ő nem elég jó, amiért szülés után maradt rajta egy kis pocak, vagy hogy nincs ereje/kedve szexi ruhákba öltözve, erősen sminkelve, tökéletes hajjal az izmait feszegetve pózolni és fényképezkedni. Szülés után a legtöbb nő amúgy is hajlamos a lehangoltságra, depresszióra, szerintem ezek a trendek ezt csak fokozhatják. Pláne ha valaki egy ilyen vagy ehhez hasonló topikban olyanokat olvas, hogy "most be lett bizonyítva, hogy nem kell tehénnek lenni szülés után".

    előzmény:
    ladybird65 (224)
    2013-12-16  15:11
  21. 2013. december 16. 20:55231.
    A sima betét (nem tena) nem látszik ki egyáltalán. tapasztalat. Nah mindegy, most már kezdem egy kicsit nevetségesnek érezni, hogy itt bizonygatom, hogy lehetséges, és a legapróbb részletekbe is beleköttök.  ha nem hiszitek el, hogy ilyen van, akkor ne higyjétek. Nyilván akkor majd mindenki megnyugszik.
    előzmény:
    *jinx* (225)
    2013-12-16  17:15
  22. 2013. december 16. 20:16230.
    Hagyjátok már a Tenát, unalmas....., pár percre bármi megoldható....., a bőre sem mindenkinek striás, inkább arról beszéljünk, hogy leszünk egyre jobbak, erősebbek, lélekben és testben.
    előzmény:
    *jinx* (225)
    2013-12-16  17:15
  23. 2013. december 16. 20:00229.

    Mert lehet, hogy valaki kívülről, és közérzetre is jól van, de nem tudhatja, hogy 5-10 év múlva a túlságosan elsietett szülés utáni ugra-bugra miatt a szervezete hogy bosszulja meg magát. 

     

    Ja.

     

     

    előzmény:
    maszi (228)
    2013-12-16  19:17
  24. 2013. december 16. 19:17228.

    Nekem az a problémám ezekkel a képekkel, és azért is kezdtem írni ebbe a topikba, hogy valamit sugall, ami az elmúlt 10-20 év alatt elindult a média segítségével.

     

    Ha megnézzük, hogy harminc évvel ezelőtt milyenek voltak az ötvenes-hatvanas nők, és megnézzük a mostaniakat, akkor nagyon sok változáson mentünk keresztül. Ötven évesen vagány fiatalos anyukák vagyunk, akik egész más életet élünk, mint húsz-harminc évvel ezelőtti elődeink, nagyanyáink. Nagyon aktív életet élünk. És ez nagyon jó, ez az előnye a világ változásának.

     

    A hátrányai is megvannak.  Amit a mindennapi reklámokban, blogokban, tv-ben, filmekben látunk. 

    A nők átalakultak, és egyre jobban azt sugallja nekik minden reklám, és minden média, sőt még a munkahelyek is, hogy légy fiatalabb, légy karcsúbb, légy vagányabb, légy határozottabb, légy önzőbb, stb.  Ahogy azt is rendszeresen küldi a média, hogy az x színésznő, a z modell, az y újságíró, a w képviselőnő, már egy-két héttel a szülés után visszatért a munkájához, már a régi kosztümjében tündököl, és ugyanolyan lendülettel tudja a munkába belevetni magát, mintha nem lenne gyereke, mintha nem most szült volna, minden átmenet nélkül visszatért az élete a régi kerékvágásba. 

    És ahogy ez a mentalitás egy része előmozdította a nők megfiatalodását, úgy most már elkezdte a rombolást is. Mert a nők míg egyik oldalon nagyon nagy inspirációt kapnak, addig a másik oldalon rombolja az önbizalmukat, ha éppen a saját határaikat súrolják, vagy már átléptek egy határt, ami már nem az ő felfogásuk. 

    És ez az egész azért nagyon veszélyes, és azért nagyon rossz, mert bekúszik az emberek agyába, a mindennapi apróságokkal, a mindennapi reklámokkal, a kedvenc filmünkben, és a mindennapi újságjainkban lévő képekkel a fiatalabb generációnak is példát adnak, ebben nőnek fel, és ez lesz számukra a természetes.  Észrevétlenül beül az agyukba az embereknek, hogy hűűű hát a fix ipszilon tényleg, de jó, meg milyen klasszul néz ki, meg hááát ha már ennyien ilyen jól néznek ki a szülés, a műtét után, akkor én sem hagyhatom el magam. És ez egyrészt jó is, meg a másik oldalon rombol is. 

    A fiatalabb generációknak ez lesz a természetes, holott nem szabad siettetni semmit, legfőképp a szervezetünk gyógyulását, regenerálódását nem. Mert lehet, hogy valaki kívülről, és közérzetre is jól van, de nem tudhatja, hogy 5-10 év múlva a túlságosan elsietett szülés utáni ugra-bugra miatt a szervezete hogy bosszulja meg magát. 

     

     

     

    előzmény:
    ladybird65 (224)
    2013-12-16  15:11
  25. 2013. december 16. 17:47227.
    Szoptat,főz,takarít,egyetemre jár ,minden.
    előzmény:
    elsi1 (226)
    2013-12-16  17:41

Címlap

top