Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Öröklési gond, kérdés..

micimaci766
Létrehozva: 2013. november 7. 20:21

Sziasztok!

 

Aki jártas ebben a témában nagyon megköszönném ha tudna némiképpen segíteni nekem.

A probléma a következő: Apám részét örököltem meg, anyám a másik tulajdonos és a haszonélvező.  Ha a gyermekem nevére íratnánk a lakást (kiskorú), ki lehetne kerülni az esetleges tartozásokat amiket anyám időközben felhalmoz/ott?

Vagy úgy mint szülő ugyanúgy felelős vagyok az adósságokért?

 

 

Köszönök minden segítséget!

 

 

  1. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 8. 09:5626.

    Adósságot csak akkor nem öröklöd, ha visszautasítod az örökséged, utánad jön a gyereked az ő nevében is vissza kell utasítani.
    Marad anyukáé minden a sárral együtt. Majd eljátszhatod újra ezt, amikor Ő is meghal.

    Ami kell neked, azt még életében el kell hordanod.

     

    előzmény:
    micimaci766 (1)
    2013-11-07  20:21
  2. -1-
    -1-
    2013. november 8. 08:1625.

     

    Ha a közüzem felé nincs jelezve a fogyasztó halála, akkor nem csinálnak ebből problémát, amíg van, aki fizeti a számlát.

    Pontosabban csak abból csinálnak ügyet, ha nem kapják meg a pénzüket.

     

    Én pl huszon év után irattam át a villanyt a nevemre.

    előzmény:
    mikro (24)
    2013-11-08  08:06
  3. 2013. november 8. 08:0624.
    A rezsit az fizeti, akinek a nevén vannak a közművek és arra is terhelik rá, ha nem fizet.Édesapád halála után mindent át kellett volna iratni. Csak ámulok, hogy még nem tűnt fel senkinek, hogy egy elhunyt ember a fogyasztó.
    előzmény:
    micimaci766 (1)
    2013-11-07  20:21
  4. Torolt_felhasznalo_281974
    Torolt_felhasznalo_281974
    2013. november 8. 03:5223.

    Ne haragudj,  de  NEM normalis  dolog  pont  ITT  kerdezoskodni!!

    Menjel  egy  jo  ugyvedhez!!!

     

     

    előzmény:
    micimaci766 (1)
    2013-11-07  20:21
  5. 2013. november 7. 22:4322.

    az én nevemre?

     

    abba kizárt hogy anyám belemegy. az ő részéről lehet hogy végrendelkezni fog. na az lesz az igazi csavar.

    előzmény:
    mocskos_macska (11)
    2013-11-07  20:56
  6. 2013. november 7. 22:4121.

    sejtettem hogy nem egyszerű.

     

    de még mindig az a kérdés hogy előrébb leszek, vagy teljesen felesleges pénzkidobás?

    előzmény:
    Vitosa (20)
    2013-11-07  22:32
  7. 2013. november 7. 22:3220.
    Eladhatod, de csak a gyámügy engedélyével (na az a nagy macera), és úgy hogy a gyerek része után kapott pénzt te nem költheted el kényed-kedved szerint amire akarod, az a gyereké lesz ha nagykorú lesz, addig a gyámügy gondosan vigyáz rá. Vagy ha a pénzből veszel egy másik ingatlant, az ugyanolyan értékben a gyerek nevére kell hogy kerüljön. Ezzel védik a kiskorú érdekeit (és nehezítik meg a szülők életét). 
    előzmény:
    micimaci766 (15)
    2013-11-07  22:21
  8. 2013. november 7. 22:2719.
    egy darabig gondolom megterhelik a nyugdíját, de csak gondolom egy részét lehet. és ha több helyen, sok tartozást halmoz fel, akkor már lehet hogy rajtam fogják behajtani a tartozások felét.
    előzmény:
    rosszanya82 (6)
    2013-11-07  20:48
  9. 2013. november 7. 22:2518.

    valóban nem írtam, elnézést. rezsiről van szó.

     

    előzmény:
    Bogájka (2)
    2013-11-07  20:31
  10. 2013. november 7. 22:2417.

    az összes szla apám nevén van, nem írattuk át, csak a vizet.

    most ott van egy nagyobb tartozás.

    előzmény:
    rosszanya82 (9)
    2013-11-07  20:50
  11. 2013. november 7. 22:2316.
    nem, per pillanat azon aggódom, hogyha a tartozások már olyan összegre rúgnak amit a nyugdíjából nem tudnak levonni, akkor majd nálam fognak kopogtatni..na ezt nagyon nem várnám meg.
    előzmény:
    kékes_zöl (7)
    2013-11-07  20:49
  12. 2013. november 7. 22:2115.
    nem értem miért ne adhatnám el. mármint ha belép a képbe a gyámügy. miért nem engedik meg?
    előzmény:
    Bogájka (2)
    2013-11-07  20:31
  13. 2013. november 7. 21:5614.
    Többek között azért, mert én vagyok apám után az örökös, ezáltal a fele tulaj is.
    előzmény:
    mocskos_macska (3)
    2013-11-07  20:38
  14. 2013. november 7. 21:5613.
    A gyámügy csak egy dolog....de ha már nagyobb a gyerek és (jó) pár év múlva szeretné igénybe venni mondjuk a szocpolt (ha akkor lesz), akkor nem teheti, mert nem örökléssel került a nevére egy lakás, illetve része. Hiába van rajta haszonélvezet.
    előzmény:
    Bogájka (2)
    2013-11-07  20:31
  15. 2013. november 7. 21:1812.

    A gyerekre semmiképp, ha nem akarja, hogy a gyámhatóság szétcincálja.

     

    előzmény:
    mocskos_macska (11)
    2013-11-07  20:56
  16. 2013. november 7. 20:5611.

    Nem írta a topikindító, hogy rezsitartozás, bár valószínű, hogy tényleg az.

    Sajnos azt nem tudom, hogy a közüzemi szolgáltató a tulajdonostárstól milyen módon hajthatja be a tartozást, de elsősroban biztosan a fogyasztó felel. Azt tudom, hogy ha az ingatlanra ráterhelik a tartozást, azt csak az adós tulajdoni hányadára terhelik, nem az egész ingatlanra. Ha meg attól tart a topikindító, hogy egy olyan tulajdoni részt örököl majd az anyukája után, amin tartozás van, akkor egyszerűbb lenne már most az ő nevére iratni a másik felét is, minta gyerekre, nem?

  17. 2013. november 7. 20:5510.
    Lehet, ez így van, de ha azon nem lehet behajtani akkor gondolom ráterhelik a lakásra, és máris a sajátodnak rezheted a tartozást. Kizártnak tartom, hogy a díjbeszedők , eltekintenének a fizetéstől. Ha máskor nem, akkor ha a mama meghal, és azt a felét is örökli a Ti.
    előzmény:
    rosszanya82 (9)
    2013-11-07  20:50
  18. 2013. november 7. 20:509.

    Azon próbálják behajtani a közüzemi tartozást, aki a házban lakik, és a nevére jön a számla. Ergo: Akár a fele, akár a háromnegyed tulajdonrész a tiéd, ne írasd a nevedre ezeket, abban a pillanatban Te leszel közteles mindent fizetni.

     

    előzmény:
    Gitta2 (5)
    2013-11-07  20:46
  19. 2013. november 7. 20:508.

    Bizony, ez is reális.  :-(((((

     

     

    előzmény:
    Gitta2 (5)
    2013-11-07  20:46
  20. 2013. november 7. 20:497.
    Szerintem esetleg azért aggódik, hogy az anyukája által felhalmozott tartozásokat a házra terhelik, és ha majdan azt a részt is megörökli, akkor egy adóssághalom lesz neki a nyakán.
    előzmény:
    mocskos_macska (3)
    2013-11-07  20:38
  21. 2013. november 7. 20:486.

    Épp egy éve örökölt meg a kiskorú lányom egy 4,2 milliós agósságot, (ingatlant jelzálog szabad felhasználású  hitellel). Mi jobb helyzetben voltunk, mert csak az apa után örökölt, és mi lemondtunk az adósság örökléséről. Ebbe nem kötött bele a gyámügy( ha mégis, bementem volna, hogy fizessék ki ők a tartozást).  

     

    Anyukád adósságaiért nem te vagy a felelős, viszont ha bedől, te azonnal elsőbbséget élvezel, mikor a bank jön elárverezni az ő részét, mivel a másik fele a tiéd. Apám és anyám válása után apu maradt a régi házban, és mikor bedőlt aszemélyi  hitele, anyu 200 ezer ft-ért vette meg a banktól apám házrészét.  Ne írasd rá a gyerekre, fölösleges cécó. 

    előzmény:
    micimaci766 (1)
    2013-11-07  20:21
  22. 2013. november 7. 20:465.
    Gondolom azért, mert ha van egy lakásod, illetve egy fél lakásod, és a haszonélvező nem fizeti a rezsit, rajtad ugyanúgy be tudják hajtani mint tulajdonostárson.
    előzmény:
    mocskos_macska (3)
    2013-11-07  20:38
  23. 2013. november 7. 20:414.
    Abban igaza van az első hozzászólónak, hogy ha a kiskorú lesz a tulajdonos, akkor a gyámügy nélkül nem lehet eladni, bérbeadni az ingatlant.
  24. 2013. november 7. 20:383.
    Én már azt sem értem, hogy Te miért felelnél anyukád tartozásaiért.
    előzmény:
    micimaci766 (1)
    2013-11-07  20:21
  25. 2013. november 7. 20:312.

    Nem lehet kikerülni a tartozásokat.   Csak fölöslegesen bonyolítanád vele az életedet,  mert abban a pillanatban,  ha kiskorú nevére kerül az ingatlan,   belép a képbe   a gyámügy is.   Sose fogja megengedni hogy eladd,   (vagy  eladhatod,  de  akkor  ugyanolyan  másik ingatlant kell a nevére íratni).

     

    A kiskorú  nevére  ingatlan íratás   csak  a multimilliomosoknak  éri meg,  lásd képviselők.

    előzmény:
    micimaci766 (1)
    2013-11-07  20:21

Címlap

top