Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Fagyálló a borban: védd magad akár a tolvaj élete árán is?
2013-11-06 15:191.
Létrehozva: 2013. november 6. 15:19
Sokak szerint bármit megérdemel egy tolvaj, még a kínhalált is, mások szerint viszont nincs jogunk kioltani egy ember életét, ha csak nem tör a miénkre. Vajon milyen eszközei vannak egy végsőkig elkeseredett áldozatnak, ha nem akar maga is bűnelkövetővé válni? Különvélemények a vácszentlászlói mérgezés nyomán.
Nők Lapja Café: Fagyálló a borban: védd magad akár a tolvaj élete árán is?
Nők Lapja Café: Fagyálló a borban: védd magad akár a tolvaj élete árán is?
Azért az erős tulzás, hogy a jogászok, közgazdászok és szociológusok élősködők lennének. Sőt nem így van.
Aki írta az analfabéta segédmunkás ? Vagy valami focihuligán csürhe ?
A jó értelemben vagy paraszt/földművelő tisztessége munkál ezekben az emberekben.
Az a baj ( fegyverellenes vagyok), mint mindennel: mindig a törvénytisztelő húzza a rövidebbet.
A törvénytisztelő minden szabályt betartva, végigjárva tart fegyvert, és megfontoltan használja, ha arra esetleg sor kerül.
A maffia, bandita, narkós senki meg egyszerűen lelő téged a mekiben egy adag sült krumpliért.
Mert neki is lesz fegyvere, persze nem törvényesen.
Azt nem értem, hogy a bűnözőket miért nem büntetik ? Nem, ehelyett szinte nemzeti hősöket faragnak belőlük, és 10-szer erősebbek a jogaik, mint az áldozatnak.
Igen, ugyanezek az én félelmeim is...
Ugyanakkor meggondolandó, hogy ezeknek soha nem lenne LEGÁLIS fegyverük - mint ahogy most is illegális cuccaik vannak - nem kevésnek. :-((((
A korlátlan fegyvertartást én sem támogatom. Viszont az USA-ban tényleg van kultúrája a fegyverviselésnek, nem véletlen, hogy azokban az államokban, ahol liberalizált a fegyvertartás, sokkal kevesebb a fegyveres támadás. (Pl. New Yorkban, ahol alapból tilos a fegyver, sokkal több a visszaélés, mint ahol engedélyezik.)
Hozzáteszem, nálunk elég bürokratikus (és szerintem helyenként erősen logikátlan is) a szabályozás,de a bűnözők simán fegyverhez tudnak jutni...
A Vak komondor a trendi! nem tudtad?
Mondjuk a lövöldözésnek és a korlátlan fegyvertartásnak nagyon ellene vagyok
Azoknak lenne elsősorban és legelöször fegyvere akiktől igy is félünk.
képzeld el mi lenne itt ha még fegyverük is lenne
Épp nemrég hallottam: ezeket szlengben "gyorstermelőnek" hívják.
Nem vet, nem kapál, nem öntöz - csak arat.
Sőt, a kovácsoltvas kerítésedet se csináltathatod olyan szép "dárdás" végűre, mert megsebezheti a tolvajt.
Hát nem egy abszurd világ????
Remélem és kívánom, hogy a tolvajok is ugyanúgy járjanak.
Nagy könnyebbség lenne mindenki számára.
Megelőztel.
Pont ezt írtam, csak nem olvastam vissza, most teszem.
Redvás üveggel mentek lefejteni a bort. A más pincéjébe, a más termékéért.
Úgy jártak.
De ahogya híreket hallottam, nem volt elég koncentrált azért az a kis adalékanyag amit magukkal vittek..........
Egy gazda sem vetemedik arra, hogy a saját termékét megmérgezze és ott is hagyja a saját pincéjében.
Vállalva a kockázatot, hogya családja tagjai, barátok esetleg igyanak a mérgezett nedűből.
Kizártdolognak tartom.
Nem csak azért, mert a tulaj is elmondta a tv ben tett nyilatkozatában, hogy ő ehhez gyáva, hanem azért mert a földműves-növénytermelő nem ellensége saját magában.
Mindig is így volt.
És ez nem volt mindig igy..
A rendszerváltás utáni találmány.
ERRE is jól emlékszem.. mert hetekig nevettünk rajta-- akkor még lehetett.
anyumék egyik kollégájához ugrott be egy tolvajferkó az udvarra.. a kutyája bizony beleharapott abba a bizonyosba.. jó nagyot. Nem a kutyatulajt vették elő.
A kutya a kőkeritésen belül volt, kijönni nem tudott.
Ha üvegcserepet ragasztasz a kőkeritésed tetejére, és alacsony tolvajunk felmászik, elvágja a kezét te leszel a hibás és téged vesznek elő testi sértésésért.. 8 napon túl gyógyul. eldobom az agyam.
Pedig azt ő is elismeri, hogy a testvére rendszeresen járt lopni a borosgazdához. "A bátyám járt be oda bort lopni, én is ittam már belőle, múlt szerdán megittunk nyolc litert hárman, hulla részeg voltam, de amúgy semmi bajom nem volt, jó volt az. A bátyámnak mindig egy hordóból kellett lelopnia, és mindig szenvedtünk, mert nem találtunk üveget, amibe beletöltsük. Aztán amikor megint ment, látta, hogy már ki van palackozva, megörült neki, hogy már nem kell szenvednie vele, felkapta, aztán eljött vele. Ennyi volt az egész" – mesélte.
Szinte biztos vagyok benne, hogy így történt. Nem sajnálom a rohadt tolvaját, munkahelyi balesetet szenvedett. :)
Bizonyítani nagyon nehéz, -ha nem lehetetlen- lesz. Remélem volt annyi esze a gazdának, hogy átlagos palackokba töltötte a fagyállós bort, esetleg nem is a saját borát, azokba a palackokba, nehogy vissza lehessen hozzá vezetni.
Egy tolvajjal kevesebb.
Felelősnek a magyar államot tartom, ott tart a világ, hogy büntetlenül ellopják a másét, egész életvitelüket erre rendezik be. Az ember egy idő után tehetetlenségében ehhez hasonló tragikus módszerhez folyamodik.
Apám azért fejezte be a hobbi kertészkedést, mert csak a munka volt vele, aratni háromszor egymás után is másnak sikerült.
Most ott áll parlagon a föld, ilyen tolvajhoz hasonló senkiháziak miatt.
------------------------------------------------------ -------------------------------------
Nagyon helyes, hogy a mérgeket tartalmazó tároló edényeket fel kell cimkézni.
Ha az unoka inná meg a kólás üvegben tartott gyomirtót, akkor az itteni "azt tart a saját pincéjében amit akar!" szövegelők meg a gazdát ítélnék el.
Szia!!
nekem most az jutott eszembe, hogy volt már ilyen
forrást nem tudok adni ugyan.. de emlékszem, hogy előfordult már, hogy nem enyhén alkoholista és csavargó egyedek pont fagyállót ittak, mert tisztaszesznek hitték.
Csak olyankor nem vettek elő senkit, mert ők lopták el kifejezetten a fagyállót és bepipálták.
Ezzel kapcsolatban.. ha egy benzinkutról lopja a fagyállót akkor mi van? ki lesz a hibás? ja.. a kutas, mert nem őrizte a fagyállót.
Már csak azért sem, mert aki bort készít, az szereti a bort. Annak az kincs.
Bizony ez így van! KINCS. És nem csak a nagy neves borosgazdáknak, de még azoknak is, akik úgynevezett guggolós bort csinálnak. Ismered?
Már csak azért sem, mert aki bort készít, az szereti a bort. Annak az kincs. Az egy külön világ. Nem hülye, hogy a saját borát megmérgezze.
A vircsaftolók már megint vádolnak, vádolnak, és persze ők az ártatlanok.
Talán azt kellene tudatosítani azokban, akik simán bejárnak más ember tulajdonába, hogy az kockázattal jár.