Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2013. október 8. 12:513251.

    asszem ennyi

     

  2. 2013. október 8. 12:463250.
    és még ...
  3. 2013. október 8. 12:453249.

    Ebédidőmet kihasználva kutakodtam kicsit tegola ügyben....

    A variációk tárháza végtelen! 

     

    Maga a forma kreatív, hobbi boltokban kapható, emlékeim szerint kb 30-40 cm között van a magassága, de van kisebb is, ami kb 20 cm körül lehet. azára??? háááát a nagyobbiknak ezres nagyságrend! 

    Minden egyéb kiegészítőt lehet hozzá kapni (miket már láttatok is a belinkelt oldalakon) a téglától, a tetőcserépen át, az ablakzsaluig mindent! erkély, párkány, különböző virágtartó, ládák, lámpások, korlátok,  stb,stb, aztán maga a papír amin a nyomtatott képek (ajtó, ablak stb) rajta vannak,+ festékek, paszták szóval minden mi szem szájnak inger, viszont az áruk rendesen megvan! 

     

    Amiért beleszerelmesedtem ebbe a dologba:

    a téma végtelen,

    a látvány gyönyörű

    a hangulata magával ragadó

     

    Amiért még csak elvi síkon létezik:

    iszonyú drágának találom a hozzávalókat

    idő és munkaigényes+ rumlival jár a gyártása. 

     

    Addig már eljutottam, hogy maga a tegola alap megvan, mint írtam, tavaly építőanyag kereskedésben megvettem hozzá a cserepeket. Ezek vszont lényegesen magasabbak szélesebbek mint a hobbi boltos alapok, tehát lehet rájuk bőven dolgozni. (legalább 55 cm magasak) 

     

    Ami szintén elvi síkon megvan: amit lehet én magam akarok előállítani hozzá:

    alapozás, festés: adott az egyébként is dakuzon, tehát új nem kell

    rengeteg szalvétám van, abból akarom összeszedni a hozzá való ajtók, ablakok képét

    ablak zsaluk elkészíthetők jégkrémes pálcikából.

    Gyurma sokmindenre jó. téglát, tetőcserepet lehet belőle csinálni csak festeni kell. talán még erkélyt is, virágládákat is némi drót segítségével még a kovácsolt vas korlátok is megoldhatók 

    növényzet: halvány elképzelésem van csak, de szerintem szárított  zöldekkel ragasztóval azok is megoldhatók...... 

    Paszták: hó, műhó, gipsz, szóval megoldható

     

    kb itt tartok most

    kedvcsinálásnak néhány fotó a netről!

     

    a 4. képen a kisebbik méretek láthatók szintén netről! 

     

     

  4. 2013. október 8. 12:273248.

    Borcsamama:akkorákat nyeltem,hogy csak na. Hiába az a nyamvadt joghurt,amit reggel ettem nagyon messze van már.

     

    Banyóc:Nem is tudom,hogy mit írjak Neked! Borzasztó lehet, nekem az anyukám jár ki 4 hetente Münchenbe, azt is elég nehéz elviselni. Bele sem akarok gondolni,mi lesz akkor,ha a gyerekem is el akar majd menni. Csak azt tudom mondani,hogy kitartás,talán egyszer haza jönnek, és itthon megtalálják majd a számításukat.

  5. 2013. október 8. 12:183247.

    de kááár, hogy ilyen rossz emléked van! Szegénykém!!!

    Én mindig írtam a Jézuskának, betettük a 2 ablak közé és másnapra eltünt. S bár ha nem is mindent, de a listáról biztos kaptunk valami ajándékot. Aztán anyu mesélte, hogy mindig kicsempészték éjszakánként a leveleket.

    De én mostanában is szoktam üzenni a Jézuskának, biztos, ami biztos, olyat kapjak, amit nagyon szeretnék, de nincs rá szükségem!!!  Ilyen volt a tavalyi kisvasút is!!!! 

    előzmény:
    LondonEye (3246)
    2013-10-08  11:57
  6. 2013. október 8. 11:573246.

    Én írtam a Jézuskának gyerekkoromban

    elvittem a postára, valami gyönyörű, díszes bélyeggel adtam fel...

    és semmi eredmény nem volt...azt hiszem gyermeki szívemnek ez nagy törés volt

    előzmény:
    nonamona (3244)
    2013-10-08  11:51
  7. 2013. október 8. 11:523245.
    jesszusom! már csak 77 nap!?!?!?!? jajjjj
    előzmény:
    LondonEye (3243)
    2013-10-08  11:43
  8. 2013. október 8. 11:513244.
    ... szerintem megtette!!!!!
    előzmény:
    banyoc@ (3239)
    2013-10-08  11:24
  9. 2013. október 8. 11:433243.

    borcsamama az a gesztenyés most nagyon jó helyen lenne a tányéromon!

     

    77 nap!

  10. 2013. október 8. 11:413242.

    Ó, Shephard, hát se neked, se anyukádnak nem lehetett könnyű, amig nem találkoztatok újra...

     

    az én lányom most pénteken lesz 2 éve, hogy kiment Londonba, de annyira nagy szüksége van rám, minden nap sok-sok levelet váltunk, mindent megbeszélünk, és ez így jó. Másképp el se tudnám képzelni, hogy tudná ő is, én is ezt kibírni...

  11. 2013. október 8. 11:343241.

    hát igen! kit hívjon az ember ha nem az Anyukáját??:) még akkor is ha nem tud segíteni, vagy ha nem is segítség kell, csak ell kell mondani valakinek! és az első az ANYA akinek az ember el akarja mondani...

    Lényeg: hogy nem lett komoly bajod! a Gondviselés vigyázott Rád!!! köszönet neki érte!

     

     

    igen, igen, ezentúl óvatosan kell írogatnom, meg fotókat feltennem:))) de nem baj!:)

    előzmény:
    Shephard (3240)
    2013-10-08  11:28
  12. 2013. október 8. 11:283240.

    Szép napot Mindenkinek

     

    Kőmű: igen, szerencsés voltam, és meg is becsülöm

    Szisszka: köszönöm szépen, a szerencse velem volt, biztos van még az életnek terve velem

    Zemerke: Üdv közöttünk, gyógyulj meg gyorsan, hogy Anyud már egészségesen lásson és ne aggódjon, és boldogságban teljen a közös karácsonyotok

    Banyoc@: így van, ezért is nem rögtön Anyumat hívtam, mert akkor még én is sokkos voltam, sose volt előtte balesetem,és nem akartam megijeszteni, Vigyázz bármit mondasz itt, mert van aki 'kémkedik' utánad Biztos együtt lesztek, a karácsony összehozza az embereket, és mi jó sokan itt ezt kívánjuk nektek, úgyhogy tuti összejön

    Borcsamama: köszönöm, én is pozitív vagyok, naggggyon, a férjem emiatt szokott kiakadni, mondjuk ő meg csak a rosszat látja, de én ezt nem hagyom magamnak, az élet szép és nem kell plusz nehézséget magunkra aggatni a rossz szemléletünkkel, csak pozitívan előre Kezd nagyon közel lenni a sorsolás, nagyon izgi

     

    Mindenkinek szép, napos, meleg napot

  13. 2013. október 8. 11:243239.
    :))))) tessék levelet írni a Jézuskának!:)
    előzmény:
    nonamona (3238)
    2013-10-08  11:18
  14. 2013. október 8. 11:183238.
    naaaa, annnnyaaaa.... léccci, lécciiiii!!!
    előzmény:
    banyoc@ (3237)
    2013-10-08  11:15
  15. 2013. október 8. 11:153237.
    nem, nem! majd a Jézuska hozza!:))))
    előzmény:
    zemerke (3236)
    2013-10-08  11:13
  16. 2013. október 8. 11:133236.
    anyú naaaaa csak kicsit:)))
    előzmény:
    banyoc@ (3233)
    2013-10-08  10:44
  17. 2013. október 8. 11:013235.

    Jújjjj de guszta minden!

     

    Tavaly a Te textil szaloncukraidat látva eldöntöttem, hogy elkészítem őket én is... csak  határidőt nem szabtam..... 

    Nagyon szépek, nagyon edeieket lehet készíteni, tényleg nem hízlal! 

     

     

    Igaz mi szeretjük, de hát egyikönknek sem kellenne enni egy szemet sem! ha meg textilből van akkor még kísértés sincs, és tökéletesn passzolhatna a "csoagolás" a fán lévő dízsekhez! szóval szaloncukor gyártó projekt felszínen van,,,,, talán jövőre meglesz

     

    előzmény:
    borcsamama (3234)
    2013-10-08  10:55
  18. 2013. október 8. 10:553234.

    Shephard, nagyon szerencsés vagy hogy így megúsztál egy ekkora borulást. 

    Sajnos én is olyan anyuka vagyok,/voltam/  aki képes mindjárt a legrosszabbra gondolni, elég ha a vártnál kicsit később érnek haza, pedig már felnőttek a gyerekeim.

    Aztán a tavalyi év eseményei -a párom és az én betegségem- megtanítottak teljesen másképp gondolkodni. Ma már mindenben csak a jót látom, tudok a mának élni és örülni, tudok teljesen pozitívan állni mindenhez, még a rossznak is a jó oldalát keresni.

     

    Kicidia, nagyon tetszik az őszi koszorúd, egyszerű és elegáns.

     

    Noa, köszi a forró csoki receptjét, és az újabb tanácsokat a csokigyurmához. Én is mentettem el tavaly forrócsoki receptet nem is egyet, de ez valahogy kimaradt. 

     

    Akik jelentkeztek a karácsonyi játékra!

     

    Csütörtökön be fogom írni ide a névsort, nézzétek meg, és jelezzétek ha véletlenül valakit kihagytam.  Nagyon nem szeretném!

    Ha valaki még játszani szeretne, az jelentkezzen priviben! 

     

    Egy kis ajándék nektek:  szaloncukor ami nem hízlal, gesztenyetekercs ami annál inkább, és egy kis ribizlizselével töltött alma. 

  19. 2013. október 8. 10:443233.

    mindenkinek köszönöm a dícsérő szavakat a jókívánságokat.!)))

     

     

    Szolgálati közlemény Zemerke ügyben:

     

    Mivel gyermekem  úgytűnik előfordul a topikban, ezért a neki kitalált neki szánt ajándék el fog készülni, de ide csak az ünnepek után fog felkerülni:) LÁnyok bocsi, de zsindely van a háztetőn:))))) 

     

    De megígérem, hogy az ajándékátadás utáni napon felteszem az összes fotót!!!

  20. 2013. október 8. 10:403232.

    Szépjóreggelt!!!

     

     

    Rosemary köszönöm! köszönjük! igen tegnap regisztrál Timikém aki itt most  Zemerke..... :) 

     

    Sephard Bolond! miért lenne szégyen! én évek óta szerelmese vagyok a tegolázásnak, csak baromi drága, és iszonyatos sok idő is kell hozzá. Futkosott a hátamon a hideg ahogy olvastam a balesetedet! szerencséd volt! és tényleg megúsztad, de ezt egy anya valóban csak akkor hiszi el amikor látja a gyerekét.. megvan keze lába,  füle, foga stb,stb... amíg nincs gyereke az embernek addig nem is gondolja hogy az aggódás az a gyermekvállalás örökös napi 24 órás műszakja egy életen át.... 

     

    Kőmű köszönöm... nem tudom ám olyan jól és könnyen kezelni ezt a helyzetet mint ahogy a hsz-ekből látszik.... baromi nehéz!!!! nem akarok bele menni... a nyáron kikészültem... az egyik gyerekem szülinapján volt a másik gyerekem műtétje! Amikor neke OTT KELLETT VOLNA LENNEM MINDKETTŐ MELLETT!!!! és 1200-1500 km-re van tőlem mindegy, ráadásul más más irányban, és msiért? mert ebben a tetves orszában nem tudnak megélni, egzisztenciát teremteni! Totál kikészültem....

    Kösd fel a bugyidat, mert több esélyed van arra, hogy elmenjen a gyereked külföldre, mint hogy itthon maradjon....  na de ez egy más téma, és nem is ebbe a topikba való.... bocsi, csak kitörtem most kicsit

     

    Kicidia elhiszem, hogy felkeltette az érdeklődésedet, mert tényleg gyönyörű, de talán a leg időigényesebb dekopos dolog. És drága is!

    nagyon aranyos a kopogtatód. Nem kimondottan kézműves vásárban votlam, hanem a heti vásárban bolhapiacon.... és van amikor van kinte gy csaj aki slég sok kézműves kelléket árul nagyon jó áron... nekem úgy tűnik, mintha valami megszünt boltot árulna ki. 

     

    Georgina112 húú de jó ez az oldal.. igaz az árakig még nem jutottam el, de nekem is bevillant ebben a pillanatban, hogy a karácsonyi faluhoz lehetne vásárolni.. konkrétan a lámpákra, kandelláberekre gondoltam.. mindjárt megnézem jobban....  úúúú vannak árak rendesen.....nem véletlenül nem akarok én kész termékcsomagból tegolát csinálni.... Megmondom őszintén, hogy nagyon drágának találom az egységcsomagot!!!! 

     

     

    ZEMERKE

     

    Csitar igen, oylasmi mint a szalvéte csak nagyobb ívben van.... de gyönyörű mézeskalácsokat hoztál!!!!

     

    Nekezd  köszönjük, nagyon szeretnénk együtt lenni, szinte ez lenne a legszebb ajándék, pláne ha a másik gyerekem is haza tudna jönni! csendben ábrándozok, bízakodok, reménykedek és nyelem a könnyeimet! 

     

    Csipke  bele fogsz jönni!:)))) meglátod nem olyan bonyolult!:)

     :)) tetszik az optimista számolási rendszered!:)))) jóóó

     

     

    Szisszka köszönjük, olyan sokan kívánták már hogy együtt lehessünk, hogy most már sikerülnie kell!:) 

  21. 2013. október 8. 10:303231.
    Köszönjük!!! Szerintem sikerül haza mennünk a gyermekkel :))
    előzmény:
    borcsamama (3230)
    2013-10-08  10:23
  22. 2013. október 8. 10:233230.

    Ezt igazolhatom, ugyanis nekem már volt szerencsém Vele élőben is találkozni. Minden itt elhangzott, vagy el nem hangzott vélemény, dicséret teljes mértékben igaz rá. 

    Amellett hogy eszméletlenül kreatív, Ő egy csupaszív, szeretnivaló, értékes emberke.

     

    Zemerke, mielőbbi gyógyulást kívánok neked szeretettel, és azt, hogy karácsonykor Mindannyian együtt lehessetek. Kuty tündéri, vigyázzatok nagyon egymásra. 

    előzmény:
    kőmű (3221)
    2013-10-08  09:37
  23. 2013. október 8. 10:223229.
    Igen jó lenne ! Van gepem is csak banyoc ebunokája féltékeny volt rá és szétrágta a töltőjét :)))
    előzmény:
    Szisszka (3227)
    2013-10-08  09:59
  24. 2013. október 8. 10:203228.
    :)
    előzmény:
    nonamona (3226)
    2013-10-08  09:53
  25. 2013. október 8. 09:593227.
    Telefonról nem lehet képet feltölteni, eltűnt az az opció, ahogy az nlc újitott augusztus környékén :(
    Pedig jó lenne ha lehetne!
    előzmény:
    zemerke (3225)
    2013-10-08  09:50
  26. 2013. október 8. 09:533226.
     "egyedi darab!!!
    előzmény:
    zemerke (3224)
    2013-10-08  09:48
  27. 2013. október 8. 09:503225.
    Telefonról nem megy sajnos :(((
    előzmény:
    kőmű (3222)
    2013-10-08  09:40
  28. 2013. október 8. 09:483224.
    Kőmű köszi! :) igen anyukám elég egyedi darab :))))
    előzmény:
    kőmű (3221)
    2013-10-08  09:37
  29. 2013. október 8. 09:433223.
    Most látom, hogy a hozzászólásom fele eltűnt valahol útközben :O
    Délután megpróbálom újrairni
    előzmény:
    Szisszka (3215)
    2013-10-08  09:10
  30. 2013. október 8. 09:403222.
    Jaj, a lényeg 500KB alatt kell lenni a kép méretének.
    előzmény:
    zemerke (3219)
    2013-10-08  09:25
  31. 2013. október 8. 09:373221.
    Ebben biztosak vagyunk! Pár éves fórumozás alatt az ember kiismeri a fórumos társát. Édesanyád egy remek Csajszi.
    előzmény:
    zemerke (3217)
    2013-10-08  09:22
  32. 2013. október 8. 09:353220.
    Új hozzászólás,jobb oldalon lent kép feltöltés, tallóz, majd ok.
    előzmény:
    zemerke (3219)
    2013-10-08  09:25
  33. 2013. október 8. 09:253219.
    Hogy lehet ide képet feltölteni? :0
  34. 2013. október 8. 09:233218.
    Remélem sikerül :) köszönjük! :)
    előzmény:
    nekezd (3207)
    2013-10-07  20:25
  35. 2013. október 8. 09:223217.
    Rosemary! Igazán nagyon kedves vagy mint a többiek is! Bízunk benne hogy össze jön minden. :) Aaz a varázslat amit anyukám csinál a lakásban az semmihez sem hasonlítható:)
    előzmény:
    rosemary (3208)
    2013-10-07  21:01
  36. 2013. október 8. 09:193216.
    Köszönjük Sziszka! :)
    előzmény:
    Szisszka (3215)
    2013-10-08  09:10
  37. 2013. október 8. 09:103215.
    Sziasztok! :)

    Kőmű
    Nagyon szuper tortát készitettél! És azok a sütik! Nyami! :)
    Boldog szülinapot az ünnepeltnek! :)

    Fondant: én is igy szoktam késziteni :) és én is igy szoktam bolero italporral szinezni! Szerintem sokkal szebb szinei lesznek mint a folyékony ételfestékkel!
    Annyi különbséggel, hogy én amikor csinálom, egyből fel is használom. És ha nagyon kiszárad, akkor jó a margarinos kézzel való gyúrás is, de van, hogy pár másodpercre beteszem mikroba, és akkor nagyon jól lehet vele bánni.

    Shephard
    Aztaaa nem semmi milyen baleseted volt! Jó, hogy karcolásokkal megúsztad!
    Nálunk nagyon sok szaloncukor fogy, ugye a gyerekek (khm meg azért én sem tudok neki ellenállni :D nálunk mindenki nagyon édes szájú )
    Kicida
    Szép lett a koszorúd! :) Az Allee itt van hozzánk közel, jajj annyiszor jártam már úgy hogy épp a 20%-os vasárnapon voltam ott, csak épp a kinyomtatott kupon nem volt nálam :O

    Banyoc@, Timi
    Csodaszép karácsonyt kivánok nektek EGYÜTT!
    előzmény:
    kőmű (3173)
    2013-10-07  14:32
  38. 2013. október 8. 07:183214.

    Shephard: Tényleg nagyon szerencsésen megúsztad a borulást. Nem is csodálkozom édesanyád reakcióját. Saját magamból indulok ki,ha történik valami,és már túl is vagyunk a dolgokon,akkor vagyok olyan hüle,hogy csak azzal foglalkozok,hogy mi lett volna ha.... Na ettől teljesen kikészülök.

    Nagyfiam pár éve robogóval törte össze magát. Nagy szerencséje volt,hogy le tudott ugrani a motorról. A motor frontálisan összeütközött egy autóval,majd nekivágódott egy villanyoszlopnak. A gyerekem szinte sérülés nélkül megúszta a balesetet,a motor totálkáros lett. A baleset után azzal voltam hetekig elfoglalva,ha nem tud leugrani a motorról,akkor nem éli túl az ütközést. Mondanom sem kell, teljesen kikészítettem magam. 

     

     

    Bonzsúr: Gyönyörű lesz a karácsonyotok,ha szerencséd van,akkor igazi angyalkád lesz a fa alatt. Én a helyedben úgy csinálnám,feltéve, ha van rá mód,hogy megfőzném előre a kajcikat,sütiket is és lefagyasztanám. Szinte mindent el tudsz tenni. A töltöt káposzta finomabb a fagyasztás után mint frissen. Halat,pörit, rakott húsokat szintén remekül lehet fagyasztani. Max. csak köretet kell frissen elkészíteni. Régebben lefagyasztottam a maradék süteményeket is . Ma már erre esélyem sincs,mert az éjjeli manók mindent elpusztítanak.Linzrek,hókifli,zserbó, mindenféle karácsonyi kekszek,mézeskalácsok hetekig elállnak egy sütisdobozban,csak jól dugd el, nehogy eltűnjenek. Beigli szintén fagyasztható.

  39. 2013. október 7. 23:243213.

    Sziasztok,

     

    csak olvasom-olvasom a sok sok hozzászólást, még messze vagyok a végétől, de muszály nekem is megosztanom Veletek, hogy nálunk a házban szerencsére azért kikerül 1-2 kopogtató, aminek mindig nagyon örülök :) 

     

    én tegnap készitettem ezt az őszi kopogtatót.

     

    A hétvégén pedig fel kellett már tölteni a madáretetőt is, megérkeztek az első cinkék .... jön a hideg.

    a lakók nagyon örültek tavaly az etetőnek, mert sok madár volt a belső kertben és nagyon hagulatos volt kimenni egy bögre teával/kakaóval az erkélyre és figyelni a madarakat.

     

     banyoc@- milyen kézműves vásárban voltál? meg szabad kérdezni, h hol található? 

    én a hétvégén készülök bolhapiacra- mivel még életemben nem voltam, igy nagyon kivancsi vagyok milyen kincseket találok majd. 

     

    apropó kézműves cuccok, az Allee-ban minden hónapban 1 vasárnap 20% kedvezmény van a kreativ hobby-ban! érdemes ilyenkor megvenni a szükséges hozzávalókat.

     

    borcsamama -  nagyon szépek az őszi leveles diszek és nagyon tetszik a cukros mécses és az adventi naptár is- nagyon ötletes mindegyik!

     

    Nagyon szép minden kipostolt ötlet és deko-ajándék!

     

     

    előzmény:
    Kisbogár (1437)
    2013-09-17  10:01
  40. 2013. október 7. 23:183212.
    . A csokigyurma ötletet a neten találtam, a recepteszter.blogspot.hu-n. Tök egyszerű, lehet fehércsokiból is. Az alapreceptje nálam: 10 dkg csokihoz, 2 ek méz. Ebből marad is természetesen. Fóliába jól becsomagolva 2 hónapig simán eláll hűtőben. Gyurmázás előtt mikrózni kell. A rózsát ugyanolyan technikával készítettem, mint ahogy a fondant rózsát kell, annyit mókáztam vele, hogy amikor gyúrom a kéz melegétől nagyon olvad, tehát külön kilapogattam a szirmokat, pár másodpercre hűtő és aztán gyorsan összeraktam. A levelekhez vadásztam a ház előtti bokorról szép erezetű leveleket. Rálapítottam a csokigyurmát a levélre, körbevágtam, pár másodperc hűtő és utána óvatosan lehúztam róla a levelet. Az a jó, hogy amikor kész a rózsa, meg a levelek, akkor szobahőmérsékleten is keményednek kis idővel.
  41. 2013. október 7. 22:293211.

    Mexikói forrócsoki házilag-

    Hozzávalók:

    • 1 teáskanál cukor nélküli kakaópor
    • 2 teáskanál (barna) cukor
    • 1 rúd fahéj
    • 1 csipet szerecsendió
    • 1 pohár tej
    • fél teáskanál vaníliás cukor
    • 3 csepp mandulaaroma
    • 1-2 evőkanál forró víz

    Elkészítés: 

    Tedd egy nagyobb pohárba a kakaóport, a cukrot, a vaníliás cukrot és a szerecsendiót, keverd össze, majd adagold hozzá a forró vizet. Keverd jól össze a masszát, öntsd fel forró tejjel, add hozzá a mandulaaromát, és kevergesd fahéjrúddal. 

     

    Tavaly késztettem először,itt az nlc-n találtam a receptre!!!!

  42. 2013. október 7. 22:113210.
    Amíg Írországban éltem minden nap beszéltem Anyummal, igaz én egyedül mentem ki,kellett a magyar beszéd, meg hogy meg tudjam valakivel bezsélni a mindennapokat, aztán 2011. december 10-én reggel munkába mentem autóval, kb 3 km volt az út, nem sok, de az időjárás alattomos, éjjel volt páralecsapódás, ami a 0-,-1 fokban megfagyott, nekem meg nyári gumim volt a kocsin, és már későn vettem észre a tükörjeget, először megpördült a kocsi, majd a vezetőoldali oldalára dőlt, aztán kb 3-4 szer bukfencezett, végül a padka mellett lábra érkezett, sokkot kaptam, de azonnal tudtam hogy ki kell szállnom, be voltam kötve, és a pörgés közben automatikusan a fejem elé tettem a kezem, az ablakok betörtek mindenhol üvegszilánkok voltak, a kezemet meg is vágták több helyen, kiszálltam a kocsiból, pont jött egy másik autó, megállt, ír nő ült benne, hazavitt, alig fél km-re voltam a háztól, aztán akikkel laktam egy lengyel család, a férfi ment vissza a kocsihoz, és elvitette a roncstelepre, azon az úton akkor  reggel 4 ilyen baleset volt, bár csak én borultam, de nagyon. Utána bekötöztük a kezem, meg hívtuk a munkahelyem hogy nem tudok bemenni, már csak az volt  a kérdés, hogy mondom meg Anyumnak! Végül Hugomat hívtam fel, neki meséltem el, és el is mondtam hogy teljesen jól vagyok, pár vágást, karcolást kivéve, ő aztán kihívta magához Anyumat és ő mondta el neki, persze azonnal beszélnie kellett velem, de így jobb volt, mert a Hugom máris meg tudta nyugtatni, valahol szerintem egy ilyen eset az Anyák legnagyobb félelme, nincs mellette a gyereke, és nem tudja megóvni, persze nem is lehet megóvni mindentől, hála az égnek tényleg nem lett komoly bajom, kórházba sem kellett mennem, rá 1 hétre jöttem haza karácsonyra,szerintem akkor nyugodott meg igazán mikro látta hogy jól vagyok
  43. 2013. október 7. 21:493209.

    banyoc@: Köszönöm a részletes leírást. Ebben még nagyon kezdő vagyok. 

     

    cicamami: Neked is köszönöm a választ!

     

     

    Nagyon szeretem olvasni ezt a topicot, nagyon jó ez a hangulat.

     

    Gyerekkorom óta szeretem a karácsonyt, hugommal mindig elég sajátosan számítjuk a karácsonyig hátralévő időt. Mégpedig úgy, hogy csak a karácsonyig hátralévő teljes hónapokat számoljuk. Tehát a decembert már nem, azt a hónapot, amiben épp vagyunk, azt sem. Eszerint jelenleg már csak 1 teljes hónap van karácsonyig. Ugye, hogy mindjárt itt van? 

     

    Szép estét mindenkinek! 

    előzmény:
    banyoc@ (3146)
    2013-10-07  10:39
  44. 2013. október 7. 21:013208.

    Te jó ég nekem most esett csak le, hogy Zemberke-Banyóchoz,Banyóc -Zemberkéhez tartozik.

    Timi kívánom, hogy mielőbb meggyógyulj és ebunokával együtt karácsonykor anya  szerető ölelését élvezhesétek. 

    előzmény:
    banyoc@ (3202)
    2013-10-07  19:42
  45. 2013. október 7. 20:253207.

    Még a könnyem is kicsordult. 4 és fél évig éltem távol a gyerekeimtől.

     

    Azt kívánom nektek, hogy együtt tölthessétek a karácsonyt! 

    előzmény:
    banyoc@ (3202)
    2013-10-07  19:42
  46. 2013. október 7. 20:223206.

    Zemerke!  Jó ezt látni!

     

    Gyógyulj meg mielőbb!  

    előzmény:
    zemerke (3196)
    2013-10-07  18:15
  47. 2013. október 7. 20:083205.
    Igen, igen , utána én is néztem,hogy az is van!
    előzmény:
    borcsamama (3201)
    2013-10-07  19:38
  48. 2013. október 7. 19:553204.
    Jujjjjj, de cukik vagytok! :))))
    előzmény:
    banyoc@ (3202)
    2013-10-07  19:42
  49. 2013. október 7. 19:533203.
    Sziasztok!

    Valaki kereste Noa kuglóf receptjét ma, gyorsan felrakram a blogra, és akkor ott megtalálható, elég sokan szoktátok keresni, igy könnyebb lesz megtalálni!
    http://karacsony2013.blogspot.hu/2013/10/noa-d ijnyertes-kuglofja.html?m=0

    Most rohanok, de reggel jövök! :)
    Szép estét mindenkinek!!!
  50. 2013. október 7. 19:423202.
    Én is szeretlek Téged Kicsim! Most gyógyulj!
    előzmény:
    zemerke (3196)
    2013-10-07  18:15

Címlap

top