Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsonytól karácsonyig
Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével.
Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).
Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!
Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!
Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)
Blog:
Nagyon guszta a sütid, meg tudnék enni belőle néhányat, pedig nemrég ebédeltem.
A nap nálunk is süt, de itt bizony reggel mínusz hét fok volt, ami még kint maradt a kertben, annak annyi.
Kislányodnak boldog névnapot!
Egy kis sütike így ebéd időben!
diós patkó őszi dekorral
Halihó
Csak sikerült ideérnem, az a fránya sok munka!
Aiméejane: köszönöm a "lekvár" receptjét Nagyon tetszik!
Csingi67: nagyon jó ötlet a beöltözés, én már itt a munkahelyemen tegnap bejelentettem,hogy én bizony feldíszítek mindent advent első napjaiban, nemcsak kari előtt egy fát, girland meg minden, behurcolok otthonról olyanokat, amik dobozban lennének És mondták csináljam nyugodtan, nem szólnak bele, de nekik ne kelljen semmit csinálniuk
Luer4: üdv közöttünk, gyere gyakran, ossz meg sk dolgokat is
Tegnap délután nagy melóban voltam, kerestem egy eredeti Mince pie receptet angolul, és aztán lefordítottam, ok hogy előny az 5 évem Írországban, de azért voltak benne szavak amik bizony megfogtak, de mostmár szépen le van dokumentálva, hasábos elrendezésben, és idén elkészül, rengeteg aszalt dolog kell hozzá, ma megpróbálom beszerezni hozzá, és akkor este megcsinálom a tölteléket, mert annak legalább 1 napot állnia kell, de 1 hónapig eltartható! Hétvégén jó lenne egy adagot megcsinálni, akkor kiderül milyen a recept és akár még ajándékba is remek lenne, egy szép dobozban!
Szép napocskát!
Náunk most süt a napocska és már melegedett az idő.
Reggel 0 fok volt.
Két napja befűtöttünk,de csak éjszakára.
Borcsamama:
a birsalmasajtos falatkák úúú nagyon guszták voltak,pedig nem is szeretem.
koszmatyi:
Ügyes vagy nagyon jók lettek a képek,és a kosár is.Már én is nézegetem őket egy ideje,de még nem szántam rá magam.Eléggé melós elkészíteni,de az biztos hogy nagyon egyedi!
Csingi:de aranyos a cicád a polcon,nekünk kutyánk van egy palotapincsi,de lánykám agyon szelidítette. Állandóan ölben lenne,és követ egész nap a lakásba is.
Narocsi: ÁÁÁÁ semmi gond!
Most sütöttem egy kis(másfél adag) diós patkót,tetejére olvasztott csokit locsolgattam és még egy kis darát dióval diszítettem.
Lánykám névnapja lesz vasárnap és jönnek a szüleimék.
Ebben én is érintett leszek :-)
mármint nekem is kell szalagavatóra öltözködnöm ...
már most parázok tőle...
Fóton állítólag van valami turkáló .. de én gondoltam már arra is, hogy esetleg kölcsönző .. dehát akkor még van egy fodrász ( legalább egy festés erejéig) ..
mennyivel jobban szeretek Karácsonyfát díszíteni, mint magam....
Megtaláltam a fehér filcet, amit annyira kerestem. A neten leltem rá a pici üzletre és kiderült, hogy itt van, gyalog tőlem 5 percre. Véletlenül láttam meg, h van filc méterre. Ha valakit érdekel, mondom, hol van. Az ár nem tudom,jó-e: 3800 Ft, 140 cm széles. Nekem elég volt ilyen szélesből pár cm, így olcsóbban jöttem ki, mint a darabolttal.
Megyek alkotok valamit, már annyira lelkes voltam.
Köszönöm a bókot, örömmel csinálom, és élvezem is, mert tényleg nagyon guszták és finomak is.
Igazából egy kudarc miatt találtam ki ezt a kiszaggatott formát.
Sehogy nem akart megkötni az őzgerincbe öntött birsalmasajtom, egy idő után bepörögtem, szétkentem egy tepsiben vékonyra, és ott szépen megszikkadt. Először csak késsel feldaraboltam, aztán eszembe jutottak a pici sütikiszúrók, aztán a cukrozás és csokizás már jött magától.
Nagyon rég fent vannak ezek a képek a képtáramban is. Azóta már sokszor láttam ilyeneket szanaszét a neten, más is kedvet kapott hozzá.
Ami azt illeti, jó babra munka, általában rámegy egí napom, de megéri.
Köszönöm ezt a csodálatos érzést, amit a gondolataid, karácsnyi gondolatkirándulásod által ébresztettél!
nagyon jó volt olvasni ... szinte beköltötött az íróasztalomra a Karácsony ...
Csingi!
Igazi, karácsonymanós ötlet! Biztos lehetsz a sikerben, felejthetetlen kellemes emlék lesz nekik örökre. Szép tőled ez a gondolat.
Koszmatyi!
Nagyon tetszenek az alkotásaid. Rajzolni, festeni is szoktál?
Szép reggelt Mindenkinek!
Borcsamama! Minden tiszteletem a sok ötletért, a kitartásért, amivel megvalósítod és úgy általában!
Ezek a csokis birsalmás kis desszertek, hááát én még ilyet nem láttam. Nagyon tetszik.
Visszagott kell, hogy legyek ... sajnos nem csinálok meg egy csomó dolgot, amit szeretnék, de mentem a jó ötleteket, hátha 1 x mégis...
Sziasztok!
Üdvözlök Mindenkit! Én is szeretnék csatlakozni hozzátok! Már tavaly is olvastam a fórumot, és sok ötletet el is mentettem, de nem jutottam el odáig, hogy hozzá is szóljak. Én is nagyon szeretem a Karácsonyt- az ehhez kapcsolódó meghitt dolgokat. Nagyon szeretek sütni. Szeretek dekorálni...mindent ami ezzel kapcsolatos. Az idővel néha bajban vagyok, ez a Karácsonyra is igaz, de igykszem minél többet itt lenni. Szép napot mindenkinek!
Köszönöm a bókot a nevében, tényleg nagyon szép a bundája mint egy kispipi tolla, olyan pelyhes és úgy tud tipegni, mint egy plázacica. Tegnap este keresem a cd amin a karis képek vannak, ahogy napozik a karácsony fa alatt, de nem akadok rá, de megtaláltam a tavalyi videó felvételt az ajándékozásról, azt megnéztem és jól feltöltött energiával.
Csak egy szófordulat, mert mint írtam én nem csinálok. Egészségügyi okokból évek óta szinte absztinens módon él az egész család.
ezért végig gondoltam a receptet és az én gondolataimat írtam hozzá.
Bocsi, ha féreérthető voltam.
Jó reggelt!
Találtam néhány bojt angyalkát és egy nagyon jó ötletet apró ajándék csomagolására.
Szeretném megkérdezni, hogy az ilyen forrócsokis-kapucsinós ajándékba mit tesztek?
Azt gondoltam ki, hogy mostanság eléggé vacak a hangulat a cégünknél, pedig jó a csapat, ezért beöltözöm télapónak és mindenkit megajándékozok valami aprósággal. Kb 40 db kellAmolyan zsákba macskára gondoltam, csináltam már néhány decus hűtőmágnest meg lógót, mellé csomagolnék szaloncukrot egy-egy szép idézetet. Volna néhány vidám óra amikor nem a piac gyengülése volna a téma. Én már most két hónappal előtte boldog vagyok tőle!
Milyen gyönyörű cica:-)
Majd feltétlenül fényképezd le az ajándékok meg a díszek között, és oszd meg velünk :-)))
Majkati!
Köszi, akkor rendben, ha látjátok a like-omat, mert bőszen használom.
Szép álmokat!
Sziasztok!
Éejjel 1 óra van, most értem haza, máris itt vagyok nálatok.
Nagyon álmos vagyok, mennem kell aludni, csak nem tudtam megállni, hogy be ne nézzek.
Fruzsy nem tudom, hogy lehet megnézni, ki like-olta a haozzászólást. Azt sem tudom, hogy akit like-oltam, látja-e egyáltalán.
Remélem, mindenki szépeket álmodik most, jó éjt Manócskák!
Shephard, Csingi67:
Bemásolom a tavalyi blogból... (nekem bejött az oldal)
A birsalma lekvárt nem sütőben csináltam.
A megfőzött megtisztított két kilónyi birsalmát botmixerrel összeturmixoltam, beletettem kb. 6 db kockára vágott körtét, annyi volt itthon, az is két féle.
Mivel nagyon sűrű volt, tettem hozzá vizet, kb. fél litert, és cukrot meg citromlevet. A cukor fincsi vaniliás volt, én készítettem vaniliarúddal, és a mennyiséget nem tudom, csak úgy találomra . Jó savanykás lett a lekvár.
Feltettem főni, addig, amig a körte puha nem lett, akkor belekevertem fél csomag dzsemfixet, egyet forraltam rajta és már raktam is az üvegekbe.
Ebből a mennyiségből két 7 dl-es és három kisebb üveggel lett.
Kérlek küld el nekem is az idézeteket, nagyon köszönöm!
Szép estét!
koszmatyi nagyon jók ezek a képek! a kosárka miből készült?
aiméejane Kérlek áruld el mi az a gondolat lekvár?
Az én drága cicusom már négy éves és nagyon komoly hölgyike, bár mások szerint csak szimplán lusta, de rajong a karácsonyfáért, a díszekért a fényekért.Amint feldíszítjük a fát ő behemperedik az ajándékok közé és vízkeresztig ki sem költözik onnan. Ha nem figyelünk rá sunyin leszedegeti a díszeket.
Most éppen Lafontainen szundikál.
Mindenkinek nyugodt és szép álmokat!
Szia!
A tavalyelőtti és a tavalyi adventi vásárokon arattam velük, írtó nagy sikere volt, még Pestre is küldtem fel autóbuszon csomagban.
Kénytelen voltam anyut is belevonni a végén már a készítésébe, hogy teljesíteni tudjuk a rendelést. Ha jól emlékszem tavaly vagy 60 db készült....(a végén már mindenkitől kicsi befőttes üvegeket kunyeráltam, idén már év eleje óta gyűjtik nekem az ismerősök )
Itt megtalálod a leírását:
http://karacsony2012.blogspot.hu/2012/10/ajandekotlet ek-kepekben-vegyes.html#more
Remélem megjelenik a link...
AZ idézetgyűjteményt, ha kéred, akkor neked is szívesen elküldöm, mint ahogy tavaly sok Karácsonymanónak.
Az idei idézetgyűjtemény szerkesztését is be kellene már fejeznem, a nyári kánikulában elakadtam rendesen vele, jó, hogy eszembe juttattad, legalább nem kell rohamtempóban szerkeszteni karácsony előtt.
Borcsamama: a birsalmalekvárt körtével készítetted? Milyen fajtával? Lehet azt is sütőben készíteni? Receptet kérhetnék?
A birsalmasajtok nagyon guszták, ha hétvégén belefér, akkor én is készítek.
még pár kép
a 4-ik a tavalyi benti hómikulásom a munkahelyemen
Sziasztok.
Még indulásnál Jelentkeztem állandó olvasótoknak mert imádom ezt a fórumot.
Mindenki olyan szép vagy kreatív dolgot készít, hogy múszáj nekem is mutogatnom párat.
Remélem tetszik majd nektek.
Tavalyi ajándékaim fő arányát ilyen képek alkották, aztán persze mindenki másnak is csinálnom kellett
Idén kosár szetteket szeretnék csinálni, amiből már egy prototípus el is készült.
Szép estét nektek
Borcsamama: nagyon gusztán néznek ki a birsalmasajtok, ha szeretném, tuti megkóstolnám
Szisszka: az én cicám is max úgy egy estére viseli el a cuccokat, meg nem is akarom őt kínozni
Fonicia: köszi, igyekeztem inycsiklandó ételeket találni
Aiméejane: mi az a gondolatlekvár?
Igen, emlékszem! Ez is nagyon jó ötlet! :) köszi!
Majd megnézem, hogy maradt e még piros kartonom vagy papirom :)
Ma voltam a budaörsi tescoban, vettem gyömbért éééés megcsináltam a gyömbérszörpöt!!!
Nagyon finom lett!!! :) rögtön dupla adagot csináltam, de nem bántam meg! :)
Nem tudom, ki kereste az átlátszó tányért, de a budaörsi tescoban van!
Én egy fehéret vettem :)
Szisszka: Emlékszel a tavalyi gondolatlekváromra?
Igaz Noa említette a kuponfüzetet, az is jó.
De a gondolatlekvár cetlijei helyett piros szíveket vágnék ki, s arra is lehetne írni különböző kívánságlistát (masszázs,közös mozizás, kedvenc ételét megfőzöd stb.)
Az üveget pedig az alkalomnak megfelelően dekorálod...
Nagyon szepen koszonjuk!
Gyonyoru ez az idezet, amit feltettél :)
Boldog házassági évfordulót kívánok!
Hú, a New York cheese cake-et mi is nagyon szeretjük! :)
LondonEye
Naná hogy kap a kis kedvenc is ajándékot! ;)
Shephard
Cuki lehet a cicád! :) jó lehet az a sál :D
Én nem tudom hogy tudnék ráadni a kutyára ilyesmit, tuti lecibálná magáról :D
Uh ezek a sütik, kaják :O még jó hogy mindjárt vacsizunk!!!
Gabriella
A képen a ti kutyusotok van? Nagyon cuki! A finom falatoknak mindig örülnek :)
Noa
Köszi! :)
A te ötletedből is meritettem, csinálok kupon füzetet :)))
Semmi különleges, mivel nagyon sok volt, és nehéz pucolni, azzal is újítottam.
Megmostam, jól megkeféltem, hogy ne legyen szőrös. Utána több lépcsőben,
-azt hiszem ötszörre fért bele a kuktába-, megfőztem, úgy egészben, héjastól, mindenestől. Utána megpucoltam, azaz kiszedtem a magházát, és az esetlegesen rossz részeket. A tiszta birsalmát megmértem, nekem hét kg. lett. Két kilót félretettem, abból lekvár lett körtével keverve.
A többihez hozzákevertem kilónként nyolcvan dkg cukrot, beletettem az ecettel átöblített pulykasütőbe, be a sütőbe, és addig főztem amig úgy láttam hogy na most már jó lesz. Néha azért kivettem és megkevertem, kb. félúton pedig pürésítettem a botmixerrel, hogy véletlen se maradjanak benne darabok. Fedőt nem tettem rá amíg sült.
Hideg vízzel kiöblített őzgerincbe öntöttem, ill. két nagy gáztepsibe sütőpapírra, de azok kb. jó fél cm vastagok, azokat fogom a pici két centis kiszúróimmal kiszaggatni.
Ezek korábbi képek, az idei még most szárad.
Narocsi: "a józan paraszti ész" hát ez nekem szólt? Vagy csak egy gondolat volt?De azért köszi.
Shephard: nagyon guszta kajákat találtál
Boldog évfordulót számotokra!!!!!
Készíts a párodnak valamilyen meglepi -ajándék kártyát,amit csak nálad válthat be!!!
Hát izééé...
az az epres is...
Jézusmária, én legközelebb 5-kor fogok enni otthon!
Abból a csillagos sütiből biztos megennék most egy tányérral:-)
Én is finomságokat szoktam venni a cicának, de mivel ő kinti, hát nem kell neki játék.
Viszont a lányomnak van egy újkeletű kiscicája, annak majd mindenképp vennék valamit, csak még nem tudom, mit. Annak is rengeteg a játéka, és mi a kedvence? Egy cipőfűző :-)))
Jön az ebédidő, ideje ételeket nézegetni
Az utsó képen Mince pie van, imádom, csak az angolszász országokban lehet kapni hozzá készen tölteléket, meg lehetne csinálni otthon is, de baromi sok hozzávaló kell hozzá, meg idő kérdése, de lehet idén rászánom magam, mert Anyum még nálam is jobban imádja ezt a sütit, mikor télen jött ki hozzám látogatóba, mindig venni kellet, jó sokat, meg hozott is haza magával
én is épp azon gondolkodtam, hogy a doboz helyett tálat csinálok, nagyobb valószínűséggel lesz sikerélményem :)))
LondonEye: nálunk az idei lesz az első karácsony a kutyával, de biztos kap valami ajándékot. persze könnyű dolgunk nem lesz, mert egyébként is el van látva mindennel :)