Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsonytól karácsonyig
Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével.
Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).
Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!
Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!
Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)
Blog:
Nekem a harmadik tetszik legjobban, egyszerűen elegáns. Az utolsó kép a másik kedvencem a csíkos tányérokkal. Miért ne lehetne ünnepi, ha megfelelő környezetbe kerül?
Nálunk tavaly ilyen szalvéta angyalok voltak mindenkinek a tányérján. A fejük ferrero rosé csoki, de szerintem becsomagolt dióval is meg lehet csinálni.
Ugyanolyan angyalok, csak textilből.
Ez meg egy kis mákos palacsinta vanilia öntettel, citromfűvel.
Még egy kis uzsonna, vanilia krémes palacsinta eperszósszal, tejszínnel.
Hat óra előtt még uzsizhattok belőlük!
Hát én erről miért nem tudtam, ez mennyire jó már?! :) Nekem volna rá szükségem: teljesen jagyugya vagyok az évfordulókat tekintve. Ami elég kínos, mert a család többi tagja egész ügyesen figyel.
Hoztam néhány hangulatos Mikulást, csak úgy a lelkesedéshez :)
Ezen az oldalon is nagyon jó ajándékötletek vannak:
http://www.goodshomedesign.com/diy-memories- jar/
Az első képen biztos hogy valami öntapadós papírral oldották meg a dekorálást. Lehet kapni pl. öntapadós tapétákat is.
Ha figyelembe vesszük azt is hogy minél olcsóbb legyen, akkor valamilyen csomagolópapírból csinálnám a sálat, szines dekor papíírból az orrát, feketéből a szemeket és gombokat. Lehet venni olyan ragasztót, ami két oldalas, abból kisebb darabokat vágnék, és azzal rögzíteném a hűtőre.
A másokik képen szerintem textilből van a sál, és talán filc a többi, én legalábbis biztosan ezekből csinálnám, ill. fogom csinálni. Van a hobby boltból darabolható, ill. már eleve kör alakra formázott mágnesem, azt ráragasztom az anyagra, és azzal már simán oda rakom a hűtőn ahova csak akarom. Vannak ilyen hűtőmágneseim is, pl. fenyő, harang, stb. , ezeket filcből varrtam.
Üdv közöttünk
Gyere gyakran, nyilváníts véleményt, mesélj tapasztalatot és a saját alkotásokat mutasd meg
Ha a file túl nagy, teendő: Paint programot megnyitni, Képet megnyitni, majd fent a Képeken belül nyújtás/döntésben átméretezni, vagy ha újfajta Painted van akkor van egy felirat, hogy Átméretezés na ott a 100%-ot levenni 45-50%-ra majd másként menteni, és akkor már elküldhető lesz, ha még ezután is nagy, akkor még vegyél le majd belőle 90%-ra a 100-ból és megint mentés Bízok benne hogy érthetően írtam, ha nem megy akkor elkél a férj segítsége
Nálunk mindig gond a szülinap-névnap fejben tartása, rendetlen vagyok e téren, na.
De ez nagyon jó ötlet, még ajándéknak is tökéletes!!!
http://www.goodshomedesign.com/creative- family-birthday-board-idea/
természetesen nem ment el... túl nagy a file
majd szakértői segítséget kérek a férjemtől
Kedves Karácsonymanók!
A tavalyi évben is olvastalak benneteket, de csak 1-2 hozzászólás erejéig voltam aktív.
A szeptemberi nyitáskor végig olvastam a topikot, éééés után elmentünk szabira... na mostanra értem utol a népet! Nagyon pörögtök és terveztek!
Sok-sok ötletetetek van és még több receptetek.
Szeretnék én is olvasó tagból aktív taggá előlépni az idén.
Üdvözlettel:
narocsi
a nyáron "lőttem" ezeket a képeket direkt nektek
Szép jó napot Minden Karácsony Lánynak
Rosemary: ez a pillecukor hópehelyformában nagyon aranyos, ki kéne majd próbálnom
Mágika: nagyon jó ez a hóemberes hűtő, nekem fehér hűtőm van, de tele van hűtőmágnesekkel, azokat le kéne szednem, de nem lehetetlen, még az is lehet hogy rászánom magam, nagyon mutatós
Sáfrány: nekem is a lámpa tetszik
Fonicia: alapvetően én is szeretem a göndör hajam, bár néha jó lenne egyenes, de ha kiegyenesítem az kb 1 óra és már göndörödik is, bezzeg a hugomnak meg egyenes a haja, ő bebodorítja este reggelre semmi sincs benne Én is imádom a teákat, most rátaláltam a Teakanne málnás-vaníliására, igaz ezt Szlovákiában vettem, itthon még nem találtam, de nagggyon finom, mindent imádok amiben vanília van Egyébként a Gárdonyi teaház teafüveit nagyon kedvelem
LondonEye: te szegény, miért nem kapcsolnak fűtést? Igyál sok meleg teát, az segíthet!
Banyoc@: szeretem a göndör hajam, de néha cserélnék egy egyenes hajúval, mondjuk az egyenessel biztos több a gond, mert én felkelek reggel megrázom és már kész a frizurám Ez könnyű benne! Nagyon tetszenek nekem is a szalvétagyűrűk azért tettem fel, lehet valamelyik elkészül majd, ha a napok elkezdenek 48 órából állni
a bársonytortához a mascarpone helyett natúr tömlős sajtot szoktam venni. Tökéletesen megfelel és töredékébe kerül. Én az alábbi link alapján csináltam egyszer, és csodálatos lett. A sok hozzávaló miatt azt gondoltam, hogy bonyolult, de pillanatok alatt össze lehet dobni.
http://www.nosalty.hu/recept/barsony-torta-debm o-konyhajabol
Sziasztok Angyalkák!
Nem hoztam ötleteket, sem fotókat, csak bekukkantottam, hiányoztatok. :)
Fonicia teljesen egyetértek veled, a Karácsonyban azt szeretem a legjobban, hogy együtt vagyok a gyerekeimmel, mostmár az unokámmal is és látom, hogy vidámak, boldogok. Ezért várom mindig az ünnepet, mint egy gyerek.
szép jó reggelt Angyalkák!!!
Eszterlili de jó hogy a férjed ilyen ügyeske! ritka ha egy férfi tud és még szeret is varrni!
Tényleg nagyon nagy szerencséd volt a dokinál! Szanálás: folyamatosan tervben van.......
*Noa* nagyon rendes férjed van!! ritakság a mai világban sajnos!
Schephard jó ilyent olvasni, hogy anyós elfogadja a menyét...... (kicsit irigykedem) Január nálam is a varrás időszaka, mondjuk alap szinten és inkább kézi... a fellépőruhákat varrogatom, javítgatom, díszítgetem. Nagyon jó ötlet a teafilter lógója!:) De irigyellek a göndör hajért! nekem totál egyenes, igaz hosszú,,,, le kellenne vágatni megint..... most már lassan eléri a derekam.... csak vékony szál.
Jújjj de jók ezek a szalvéta gyűrűk! nálam is tervben van... tavaly már nem volt rá idő:(((
tutusatu ez a reggeli gondolatok a metróban, nagyon aranyos:))) nagyon tetszik.. Kicsit más de mégis hasonló: évekkel ezelőtt volt egy mosogatógépes topik, nagyon aktív tagja voltam, elég sokáig élt a topik. 6-7 évvel ezelőtt még sajnos elég ritka volt a mosogatógép a háztartásokban és ugye nem volt tapasztalat a használatára. Ennek szerves része volt az is, az ember csak a reklámban megjelnő szereket ismerte.. szóval jómasszív "háziasszonszakmai" topik volt. Egyszer az egyik boltban nézelődtem amikor egy csaj épp mosogatógépet vásárolt, egy másik hölgy volt vele. Kérdezték az eladót, hogy milyen vegyszerek kellenek hozzá, az meg mondta hogy hát amit calgon ad hozzá..-baromi drága volt!- a két csaj arrébb ment, amikor a másik mondat a vevőcsajszinak: hagyadmár meg ne vedd ezt a drágát, van az NLC-en egy mosogatógépes topik, ott kérdezd meg hogy mit javasolnik:)))
Bági57 :)) egy rugóra jár az agyunk; pontosan ez az a "rács" amit szikrafogóként meg akarok csinálni a kandalló elé:)))
aiméejane ááá az 50%-os kiárusítás a gyengém, úgyhogy meg tudlak érteni, hogy nem tudtad kihagyni!:)
ezek a karácsonyos cuccok meg ilyenek, csak úgy rászólnak az emberre: vigyél haza!:)))
Szisszka én ugyanígy csinálom: állandóan pakolok, takarítok, és mégis mindíg rumlis a lakás! pedig csak ketten vagyunk a Párommal... nem értem!!!! Nekem egy legalább 30 éves Lucznik varrógépem van, normál üzemelés mellett olyan a hangja mint egy traktornak.... de ez még meg van csinálva, össze van rakva.. féltve és óvva hazsnálom az összes régi háztartási gipemet mert azok még nem 4-5 évre készültek... mint a mostaniak.
Nem értem az anyósodat... gondolom Te sem, de tudod mit, legyen az ő baja ha nem tetszik neki valami!
LondonEye köszi a tippet, meg fogom nézni az oldalt újra! (már csak idő kellenne hozzá)
Bogárkám Elhiszem, hogy furcsa, hogy a kisember már nincs Veled egész nap, de ez a beszoktatás nem csak neki szól, hanem Neked is:)))) Nálunk a családbane gyetlen férfi tag sem tud főzni......Viszont Apukám tud varrni és kötni! kötőgéppel anno rengeteg pucsit kötött:)
Fönicia: már úgy fog menni a szőnyegkészítés, mint a karikacsapás!:))annak ellnére, hogy itt nem túl sűrűn reagáltam rá, kapalot emelek előtted is, és bevallom, hogy a jövő évi terveimben benne van az ajándékszőnyeg! Idén már sehogy nem fér bele.
Cicamami:))) kutyakeksz:) lányom nagyon örült a recepteknek, mert ugye az arany igazság: tudod mit teszel bele!!:) Tök jó a margarinos doboz isgipszhez! meg minden ami műanyag:) hát úgy tűnik hogy mostanában fog szerveződni a 35 éves általános iskolai találkozónk. !! Brutálisan elment az idő....
Csitar: megható ahogy a párod szüleiről beszélsz! Annyira szeretném ha egyszer engem is embernek néznének! de nem.... az ilyen írásoktól, véleményektől; mint a tiéd legalább mások szeretetteli kapcsolatának tudok örülni! merthogy örömmel tölt el!
Borcsamama : ááá megint csodákat hoztál! még mindg nem tudom felfogni, hogy lehet így varrni!!!
Rosemary örülök hogy már lent van a gipszed, de azért most még óvatosan ám az ugrálással!!!! Csak egy kis idő kérdése és a bádogemberből balerína lesz:)
Reggel óta íródik ez a hsz... remélem átmegy, ha nem akkor ... falnak megyek.
rosemary
Nagyon aranyos képeket hoztál és azok a hóemberek, nagyon tetszenek!Mielőbbi gyógyulást neked is!
fonicia Nálunk is inkább a gyerekeken van a hangsúly, igaz már nem olyan kicsik, és a többsége már kamasz, de azért még gyerekből vannak és szeretik a meglepit.Testvéreknek és azok nagy 20 év feletti gyerekiknek már nem készülünk ajándékkal, a szülőknek viszont igen, anyukám pl. egyedül él, szép is lenne, ha szenteste nem járna nála a jézuska. Ő mindig nálunk tölti a szentestét, és persze valami apróságot azért mindig hoz neki a jézuska, karácsony másik két napján meg összejön a család egyik nap anyunál, másiknap anyósomnál, jókat eszünk, iszunk és beszélgetünk, no és a gyerekek azért kapnak ajándékot is.
Sziasztok,
a vörös bársony kísérletemhez tegnap vettem Auchanban mascarponét, és a színezékeknél láttam sok folyékonyat, de az nem érdekelt, pasztát nem láttam, viszont dr. Oetker gyártmányúban volt piros...egy életem, egy halálom, azt a hét végén kipróbálom.
Szép reggelt!
Shephard:
De jó neked hogy göndőr a hajadnekem szög egyenes,és hamar zsírosodik,szóval van gond vele bőven!
A hozott szalvéta gyűrű képek tetszettek!
Csitar:
Olyan szeretettel és tisztelettel beszéltél anyosodékról hogy a szívemig elért.
Nekem egy tündéri anyosom van,nagyon szeretem és ő is engem.Őszínte,jószívű,és nagy nagy szeretettel tud átölelni.Mindig számíthatok rá bármiben és tudja hogy ő is számíthat rám bármikor.
Nagyon örülök hogy ő van nekem!!
Pelyheskiskacsa: Köszi a fonal infót,bár nekem már nem fér bele több elkészítése.Na nem mintha nem lenne kedvem.
Mágika: De aranyos hütő díszités,tetszik nagyon!
Rosemary:kedves képeket találtál
Most egy teácskát kortyolgatok,télen-nyáron nagyon szeretem a teákat.Már alig várom hogy megjelenjenek a téli teák.A jézuskától mi felnöttek nem kapunk ajándékot,(sajnos az anyagiak.....már évek óta csak a gyerekek kapnak)de egy egy teát azért mindig kapok.
Igazából nekem a karácsonyba leginkább a hangulat,a fa,a finom falatok a jó beszélgetések és a gyerekek öröme a fontosak és nem az ajándék.
Nagyon jók ezek a képek, az első ötletes, és a szinessége ellenére is aranyos. Az egerek tüneményesek, nekem nincs bajom velük, szegény menyem viszont már magától a szótól is frászt kap, annyira retteg tőlük.
A hóember a gyengém - no meg a rénszarvas- úgy hogy jöhet minden mennyiségben.
Tornáztasd a lábad amennyit lehet, megtapasztaltam a nyáron, hogy hihetetlenül sokat jelent és jót tud tenni a gyógytorna. Én a mai napig csinálom, pedig most már rendesen tudok menni, mankó nélkül, de már úgy megszoktam, hogy hiányzik ha egy nap elmarad.
Jóreggelt Angyalkák! és hozzá egy fincsi gőzölgő forró csoki vagy kávé, ki mit szeretne.
Mágika, tudtad hogy egy tündér vagy? Hetek óta kerestem ezt a képet a hűtőről, mélg tavaly elmentettem - úgy látszik valami nagyon jó helyre- és azóta sem találom. Pedig már akkor elhatároztam, hogy idén én is "felöltöztetem a hűtőnket.
A multiknál is szokott lenni dekor fahéj, én ott vettem pár éve jó nagy csomagot, az biztos hogy nem 20 g volt. A koszorúhoz nagyon sok kell, tavaly megszámoltam, több mint száz db ment rá egy koszorúra. Ez egy nem túl nagy, , kb 25 cm átmérőjű lehetett.
1. Ehhez nincs mit hozzáfűzni, 2, Filc kutyus, 3. Filc cica, 4. A Rudolf rajongókról sem feledkeztem meg
Felsorolás nélkül, nagyon szépeket raktatok fel. A bögrék, főleg a hóemberesek megdobogtatták a szívemet. Talán jobban is mint kellett volna.
Lekvárt még nem készítettem sütőben, de most megpróbálom.Egy nagy halom bírs vár a sorsára.
Nagyon várom a karácsonyi játékunk sorsolását. Kiváncsi vagyok kinek készíthetek meglepetést.
Szép napot mindenkinek!
Marianna
Szép jó reggelt mindenkinek!
Gyorsan bekukkantok visszaolvasni most nincs időm, de majd megpróbálom pótolni.
Köszönöm a privát leveleket és a jókívánságokat, a gipsz lekerült a bádogemberes mozgás maradt. Majd lesz ez jobb is.
Hoztam egy pár képek. 1. Bár szines de nagyon tetszik, 2. WC papír gurigából, szerintem aranyos, 3. Hópehely pillecukorból, ötletes,
4. Hóemberek, mert azok mindig kellenek
folyt.köv.
Nem jelent még meg a hsz-om, újra küldöm, remélem nemfog 2-szer
szerepelni.
Igazad van, nem biztos, hogy olcsóbb,, csak ahogy te is írtad tudod mi van benne, na meg olyan hálásak tudnak lenni a finom falatokért.
Majd ha szabin leszek, akkor lehet hogy kipróbálom én is és sütök egy próba adagot.
Borcsamama
Nagyon szép dolgokat mutattál megint, gratula hozzá.
Gyógyulj meg minél előbb!
Ez egy gyógypuszi!
Kérjél még több gyógypuszit a pici unokádtól, attól biztosan hamarabb meggyógyulsz!
Olyan édesek az ilyen pici gyerekek, a közelükben néha tényleg elfelejti az ember, hogy mi baja van, hol fáj.Emlékszem még a fiamra, olyan jó érzés volt, amikor oda bújt az emberhez. Most már bezzeg nem bújik csak úgy hozzám a kis-nagykamasz.
Borcsamama, hogy te milyen ügyes vagy és mennyit dolgozol, ez hihetetlen!
Igen az unoka! Az leírhatatlan, milyem érzés a picivel lenni. Nagymamának lenni jó!
Megint nagyos sok szép dolgot mutattatok, leginkább a hóemberes tárolók fogtak meg, na meg a rudolfos szalvétagyűrű, ez lehet, hogy még el is készül karácsonyig.
Pár napja inkább csak olvasgatok, mivel ez a hetem dolgos munkával telik, a múlt héten csak otthon szorgoskodtam, készült szőlő befőtt, házi kecthup, házi vegeta és padliszánkrém. Szerettem volna fényképet is mutatni, de lemerült az elem, így nem tudtam feltölteni.
A fahéjas mécses vagy koszorú tudom már többször előkerült, de a hétvégén az auchanban jártam és ott láttam, ahol az ömlesztett és kimérthető temrékek vannak, fahéj is hapható, ha jól emlékszem 1 kg 1.990.- Ft-ért. Most néztem meg a lidl-s fahéjas csomagban 20 g található kb 80-90 Ft-ért. Aki ilyesmi koszorúban gondolkodik és nem tudja virágnagykerben beszerezni annak lehet, hogy megéri az auchanban megvenni. 1 kb-ban szerintem rengeteg lehet.
2-3 kép. Néhány ötlet a hűtő hangulatosabbá tételére, nekem sajnos ezüst színű, azon szerintem nem mutat olyan jól mint a fehéren.
4. kép. filcből vagy papírból készíthető dísz.
Sziasztok!
Milyen varrógép ,ami ennyibe kerül?Megírnád hol ehet kapni a varrógépet?
borcsamama, remélem a gyulladás is hamarosan elmúlik!Szép dobozokat készítettél!Most nézem még egy csomó szépséget is mutattál.
Noa, jó munkát!Ügyesek vagytok, hogy már 50.en kész van.
aiméejane,Klassz dolgokat vásároltál.
Kisbogár, rossz lehetett egyedül ebédelni, de sajnos ez az élet rendje.
Shephard, mennyi szép képet hoztál,legjobban a beföttes üveges lámőa tetszik.
LondonEya, a teás jó ötlet.
csitar, jó olvsani, hogy hogy szereted az anyósodat is.
Ma munka, suli, hulla fáradt vagyok, de muszáj volt benéznem, mert tegnap sem tudtalak titeket olvasni.
Hétvégén én is megsütöttem a kuglófot, hamar elfogyott.
Megint sok szép képet hoztatok Lányok! Nekem valahogy mindig mással megy el az időm, nem igazán jutok a géphez.
Délelőtt én is unokáztam. Ilyenkor minden bajom elmúlik, annyira édes ez a pici lány, és leírhatatlan érzés, amikor hozzám bújik, hízeleg, puszit ad.
Megint kipipáltam egyet a listán szereplő teendőim közül, elkészült ma a birsalma sajt, most már csak száradnia kell. Idén újítottam, gondoltam ha a szilvalekvár jó a sütőben, akkor ezt is megpróbálhatnám, és láss csodát, nagyon finom lett, és még kevergetni sem kellett, nem beszélve róla, hogy nem fröcskölte össze az egész konyhámat.
Készült még öt üveg vaniliás birsalma-körte lekvár is.
Karácsonykor ezek a képek kerülnek nálunk a falra.
Ez nagyon szép, ritka az ilyen jó kapcsolat anyós-meny között, szerencsés voltál
Én sosem laktam volna együtt anyósomékkal, mondjuk Anyummal sem, azt gondolom, hogyha lehet akkor külön kell költözni, és valóban külön életet élni!
Démétér: ne szégyelld magad, van az úgy hogy az élet felülkerekedik az emberen De aztán majd csak sikerül neked győznöd
Lányok!
Gyönyörű fotókat hoztatok. Már megint úgy érzem, hogy a visszaolvasással le vagyok maradva.
Megpróbálom bepótolni.
Pelyheskiskacsa!
Köszi az infót. Nagyon meg kell nézni az árakat sajnos, ha amint csak tehetem, megnézem ezt a boltot.
Ma kért a menyem a kicsinek egy sálat, pont jókor szóltál. :)
Sziasztok Lányok!
Ma az unokámnál voltam, most értem haza. Imádom, ahogy csacsog.
Csitár!
Nagyon szépet és értékeset írtál. Bár mindenki így gondolkozna és értékelné a szeretetet, törődést, amit kap.
sziasztok,
ma pakolás közben találtam egy üveg narancsdzsemet. még tavalyelőtt készült. az a baj, hogy pontosan nem tudom, hogyan is, mert jó lenne reprodukálni, olyan igazi karácsony íze van :) rémlik, hogy forralt bort csináltam és az abból kiszedett gyümölcsöket sajnáltam kidobni, ez volt az alapja és belekerült a zöldséghámozóval levágott és apróra vágott narancshéj is... szokott valaki közületek hasonlót készíteni?
Sziasztok!
Akik fonalat keresnek a pompomokhoz (szőnyeghez,vagy csak úgy), és BP-iek, azok nézzenek el a Margit körút - Bem u. saroknál lévő turiba, vagy a már csak villamossal járható, híd felé tartó Margit krt. szakaszon lévő turiba (ugyanaz a cég, ha jól tudom, rutitex?), itt 1190 ft a fonal kilója, és ma voltam ott, RENGETEG van, mindenféle színben. Egy kis zsák fonalért 500 Ft-ot fizettem, ami kb. egy olcsóbb gombolyag ára máshol. Gyapjú is van, aminek 50g-os ára "újonnan" 1200-1500 Ft...
Sziasztok!
Én csak gyönyörködöm és gyönyörködöm.....
Csudaszép dolgokat hoztatok!
Én azok közé a menyek közé tartoztam, ahol kölcsönös volt a szeretet. rettenetesen megviselt a haláluk. Most voltunk 42 éves házasok, ebből 5 évet éltünk a férjem szüleivel, nagyon jól kijöttünk életük végéig, rengeteget tanultam anyósomtól, nagyon sok segítséget is kaptam tőlük. Sokszor olvastam arról, hogy vajon hová megy az a sok " vénasszony, vénember " a hajnali- reggeli csucsban, miért akdályozzák a munkába rohanókat! úgy odamondogattam volna nekik, mert bizony hozzánk már 6-kor úton voltak, ha beteg volt a lányunk és nem maradhattam vele ápolni, ők nem kímélték magukat és jöttek. Örökké hálás leszek érte. Még ma is sokszor beszélgetek velük magamban.
Nagyon belejöttél a szőnyegekbe Most milyen készül majd? Pompomos vagy fonott? Csak azért válaszoltam, mert pont tudtam a pontos paramétereket, nagyon megjegyeztem anno Én ma este nézem meg hogy össze tudom-e rakni a Hugomnak szántat, vagy még kell hozzá pompom, majd kiderül!
Itt olyan szép idő van, melegen süt a napocska, érezhető is, kiugrottam a fodrászhoz, már 1 éve nem voltam, göndör a hajam eddig hátközépig ért, most vállig, majd megnő jövőre megintNem lehet vele mit kezdeni igazán a göndörsége miatt, így ritkán járok, akkor kap egy fazont és azt növi szépen, de még a fagyok előtt rendbe akartam tetetni, jó is lett, na ennyit a személyes mai élményemről