Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Prágai vakáció

sztimó
Létrehozva: 2004. június 15. 14:08
Sziasztok!
A barátnőmmel arra gondoltunk, h egy lemondott evezés helyett kiruccannánk Prágába,vagy Ausztriába valahova egy hosszú hétvégére.Ha van ötletetek, hogy mit érdemes megnézni(egyik v. másik helyen), szállásnál mire érdemes figyelni,meg kb. mibe kerül ez(vonattal, két diáklánynak),stb., akkor légyszi írjatok.Előre is köszi:)
  1. 2004. augusztus 25. 08:3226.
    Lehet, hogy akkor nekünk szerencsénk volt? Én utazás előtt 3 héttel foglaltam és rögtön az első helyen találtam.
    Ha jól emlékszem, van valami praga. lap. hu nevü oldal és én azon keresztül jutottam el prágai szállásokhoz, nagyon sok volt. Próbálj keresni ezen az úton. Sok sikert !
    előzmény:
    kiwi79 (25)
     
  2. Torolt_felhasznalo_361010
    Torolt_felhasznalo_361010
    2004. augusztus 25. 07:5225.
    Hello,

    Megjött a panzióból a visszaigazolás, sajna tele vannak arra az időpontra:(((
    Szóval akkor keresgetek tovább. . . Ennyire el lennék késve ha szept. végére, okt. elejére akarok szállást?
    előzmény:
    Fünfi (24)
     
  3. 2004. augusztus 24. 20:1624.
    Örülök, ha tudtam segíteni :-)
    Jó pihenést !
    előzmény:
    kiwi79 (23)
     
  4. Torolt_felhasznalo_361010
    Torolt_felhasznalo_361010
    2004. augusztus 24. 15:4123.
    Szia Fünfi!
    Megnéztem a panzió honlapját, nagyon kis tündéri:)) Mindjárt írtam is nekik foglalást, remélem hamar visszaigazolják.
    Köszönöm a segítséget!!!!
    előzmény:
    Fünfi (16)
     
  5. 2004. augusztus 24. 13:1522.
    Azt akartam írni, hogy ha már bent vagytok a belvárosban, akkor minden turista látványosság gyalog elérhető. Érdemes megnézni a Várat. Szt. Vitus katedrális és társai. Az a jegy amivel mindenhova bemehetsz 350 CZK/fő. Jó drága, de egyszer élünk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2004. augusztus 24. 13:1321.
    Mi is 50 eFt-ot váltottunk egy hétre. Elég volt. Többször is ettünk étteremben, ajándékot is vettünk a rokonságnak és egy rakás kovácsoltvas dísszel jöttünk haza. Az biztos, hogy ott nem érdemes koronát váltani. Én mindent a kártyámmal fizettem, amit csak lehetett (tankolás, meg a napi bevásárlást is). Szerintem még jobb árfolyammal is számolta a bank. Ha tankoltok, akkor még Prága előtt tankoljatok. Brno körül volt a legolcsóbb. Azt hiszem 26, 70-ért tankoltunk 95-öst. A városközpontba ne menjetek be autóval. Rengeteg az egyirányú utca. Nagyon nehezen lehet rajtuk tájékozódni. Főleg, ha a térképed még nem is jelöli őket. Az örzött parkolót én is meg tudom erősíteni. Nagyon lopnak. Az utazási irodában is azt mondták, hogy a táskát és a fényképezőgépet is keresztbe kell magunkon vetni, mert egyébként könnyen elszaladnak vele.
    Visszatérve a parkoláshoz. Én úgy vettem észre, hogy rettentő rosszul vezetnek ezek a csehek. Minden második autónak össze van törve legalább a lökhárítója. Többször is láttunk olyat, hogy úgy parkoltak, hogy nekimentek az előttük állónak és a mögöttük állónak is.
    Mi a szállást a www. marys. cz honlapon foglaltuk. Mindenféle árszinvonalon van szobájuk. Magyarul is beszélnek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_914897
    Torolt_felhasznalo_914897
    2004. augusztus 24. 13:0120.
    Sziasztok! Prága csodálatos! Csak jó élményeim vannak, egy kis ékszerdoboz az a város. Csupa-csupa kellemes csalódás. A hotelem nevére nem emlékszem, de biztos nem volt olcsó mert munkaügyben voltam, így nem én fizettem, és négycsillagos volt. Májusban voltam. Az árak miatt ne aggódjon senki, minden kb annyi mint itthon, illetve a kaja még olcsóbb is! Napjában többször beültünk valahová enni / inni / kávézni, és nem kellett fillérezni. A látnivalók tekintetében is egyszerű feladat Prága, hiszen emberléptékű, kicsike, pár nap alatt be lehet járni. Én többnyire sétáltam, de a tömegközlekedés is kulturált.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2004. augusztus 23. 21:2619.
    Sziasztok!
    Mi júliusban voltunk 5 napot Prágában, a Hontours utazási irodával. Jó szervezett, kulturált, viszonylag olcsó út volt. Az idegenvezetés nagyon profi és turistabarát. A város pedig lenyűgöző. Mi egy középkategóriás szállodában laktunk, saját fürdőszobával, erkéllyes, félpanzióval. Picit kiesett a központtól, de a közlekedés nagyon jó, egész későig járnak a villamosok. Az árak tűrhetőek, üditőt nem érdemes venni, mert az nagyon drága. A Vencel-téren és az Aranyművesek utcájában a zsebtolvajokra nagyon kell ügyelni!!!
    Karlovy Vary tényleg kihagyhatatlan, mint egy meseváros, olyan az egész és Telc-et is csak ajánlani tudom! Mi fantasztikusan éreztük magunkat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_949608
    Torolt_felhasznalo_949608
    2004. augusztus 23. 21:0818.
    SZiasztok, mi szeptemberben tervezünk egy mini kiruccanást, sajna csak 2 napunk lesz, de vmi olcsó szállás engem is érdekelne, ha tudtok esetleg vmit ajánlani. És hogy mit érdemes belesűríteni ebbe a hétvégébe, mert gondolom, sajnos, sokmindenre nem lesz idő. Előre is köszi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2004. augusztus 23. 20:3217.
    Amit elfelejtettem, innen tömegközlekedve kb. 20 perc alatt bent voltunk a Vencel téren, egy busszal és egy metróval. A motorokat végig a szálláson tudtunk biztonságosan tárolni, és a csehek közlekedési eszközei sokkal kulturáltabbak, mint az itthoniak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2004. augusztus 23. 20:3016.
    Kiwi, mi aug. elején voltunk hosszú hétvégére, és Prága 8. ker-ben laktunk egy panzióban, tiszta, kulturált családi házas környék, reggelivel (ami nagyon bőséges, du. 2-3 óráig simán kibirtuk vele, még a nagydarab pasik is ! :-) ) szóval a fürdőszobás szoba ára 1200 korona volt kettőnknek. Frydl panziónak hivják, ha érdekel, megkeresem a honlap címüket.
    előzmény:
    kiwi79 (11)
     
  12. 2004. augusztus 23. 16:2015.
    Sziasztok!

    Én őket tudnám melegen ajánlani:
    http://prague-travel. cz/pt-welcome/

    Minket idén májusban nagyon nagy bajból rántottak ki, korrektek, a szállásaik tiszták és igényesek.

    Amit viszont mindenkinek a figyelmébe ajánlok, aki autóval utazik Prágába, csak őrzött parkolóban hagyja az autóját, mert sajnos sok autót feltörnek és lopnak el.
    A barátaink autóját nemrég törték fel - pedig a ház előtt állt, ahol laktak.

    Kártyával szerintem érdemes fizetni, nem vonnak kezelési költséget -az Erste Bank tuti nem-, és deviza középárfolyamon számol.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_898823
    Torolt_felhasznalo_898823
    2004. augusztus 23. 16:0214.
    Kiwi,

    Mi másodszorra megyünk az Excel Hotelbe. Egyszerű, tiszta és olcsó szállás. Nem a központban van, de kb. 20-30 perc alatt be lehet érni BKV-val a városba. Egy gond van vele, 2 szobához tartozik egy fűrdőszoba (legalábbis 3 éve még így volt), de ilyenkor már nincsenek sokan, nekünk is olyan jutott, ahol nem volt senki más. Az Elenite utazási irodán keresztül foglaltunk szobát, (Rákóczi út 8/A), ha gondolod írok telszámot is. 4 éjszakára 50000 Ft kettőnknek reggelivel.
    A neten is meg tudod nézni: www. excelcity. cz (a szóközt vedd ki).
    előzmény:
    kiwi79 (11)
     
  14. Torolt_felhasznalo_898823
    Torolt_felhasznalo_898823
    2004. augusztus 23. 15:4413.
    Sziasztok,

    Mi éppen szombaton indulunk Prágába 5 napra. Már másodszorra megyünk, 3 éve is voltunk, és nagyon szeretjük. Közel van, gyönyörű a város, és nem túl drága.
    Az árak: a kolléganőm tegnap jött haza és azt mondta, hogy vettek 3 napos BKV bérletet, ami 72 óráig érvényes az első használattól kezdve, ez kb 200 CZK volt, szerintem nagyon baráti.
    Nagyon olcsók a sörök, végig itták a sörlapot:))
    Mi 50000 Ft-ot váltottunk CZK-ra, remélem elég lesz, mert mi kocsival megyünk, tankolni is kell egyszer legalább. Reggelink van.
    Szerintetek elég lesz? Kártyával mennyire éri meg fizetni? Milyen kezelési költséget vonnak le?

    Ja, és aki teheti Karlovy Vary-t ne hagyja ki, csodálatos:))) Nincs túl közel Prgához, kb. 80 kmn, de nagyon megéri:))
    előzmény:
    szmisz (9)
     
  15. 2004. augusztus 23. 15:4112.
    Ld. előző hozzászólás. . .
    előzmény:
    kiwi79 (11)
     
  16. Torolt_felhasznalo_361010
    Torolt_felhasznalo_361010
    2004. augusztus 23. 15:4111.
    Sziasztok!
    Mi párommal szept-októberre tervezünk egy négy-öt napos ruccanást Prágába és erre keresgélek kultúrált, de nem drága szállást (ha van egyáltalán ilyen. . . ):(
    Tudnátok valamit ajánlani?
    Az sem baj ha Prága mellett van egy kicsivel, mert autóval megyünk, így könnyen mozgunk. . .
    Előre is köszönöm:)))
    További szép napot!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2004. augusztus 23. 15:3810.
    Mi kb. 3 hete voltunk hosszúhétvégézni Prágában. A vonat nekünk ingyen volt (férjem MÁV alkalmazott), a szállás 1 éjszakára fejenként 9 Euro volt. Utazási irodában foglaltunk, ami kifejezetten szlovák és cseh szállásokat ajánl: Satur Utazási Iroda, Nyár utca eleje (Blaha Lujza térnél). Van weboldal: www. satur. hu, ha jól emlékszem. Mindenféle árkategóriában van szállás, mi a legolcsóbbat választottuk, mert úgysem sok időt akartunk ott tölteni, csak legyen hol aludni, tisztálkodni. . .
    előzmény:
    sztimó (1)
     
  18. 2004. augusztus 23. 15:249.
    Én tegnapelőtt jöttem haza Prágából. Hát valami fantasztikus város. Ugyanazok az adottságai, mint Pestnek, de kicsit jobban használták ki, mint mi. Minden házat újítanak fel. Gyönyörűek az épületek! Mi az egy hét alatt 500!! fotót csináltunk. Az árak tényleg hasonlóak. A belvárosban van egy tesco, mi ott vásároltunk kártyával. Előre csomagolt felvágottat lehet venni 12 CZK-tól, (kb. 8-cal kell szorozni) 5 CZK-ért vettünk Danone joghurtot, igaz ez akciós volt. Szóval hasonlók. 22-26 CZK egy fél literes sör. 99 CZK-ért menüt ettünk. Igaz, hogy ennél drágábban is lehetett. Azt mondta az utazási irodában a csaj, hogy 150 koronáért már egészen elégedettek lehetünk. Mi véletlenül találtuk ezt a helyet. Kutna Horába mindenképpen érdemes elmenni. A csontkápolna érdekes, a Szt. Borbála templom viszont fantasztikus. Magyar nyelvű ismertetőt is adnak! Mindenkinek jó nyaralást!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2004. augusztus 23. 15:248.
    Én tegnapelőtt jöttem haza Prágából. Hát valami fantasztikus város. Ugyanazok az adottságai, mint Pestnek, de kicsit jobban használták ki, mint mi. Minden házat újítanak fel. Gyönyörűek az épületek! Mi az egy hét alatt 500!! fotót csináltunk. Az árak tényleg hasonlóak. A belvárosban van egy tesco, mi ott vásároltunk kártyával. Előre csomagolt felvágottat lehet venni 12 CZK-tól, (kb. 8-cal kell szorozni) 5 CZK-ért vettünk Danone joghurtot, igaz ez akciós volt. Szóval hasonlók. 22-26 CZK egy fél literes sör. 99 CZK-ért menüt ettünk. Igaz, hogy ennél drágábban is lehetett. Azt mondta az utazási irodában a csaj, hogy 150 koronáért már egészen elégedettek lehetünk. Mi véletlenül találtuk ezt a helyet. Kutna Horába mindenképpen érdemes elmenni. A csontkápolna érdekes, a Szt. Borbála templom viszont fantasztikus. Magyar nyelvű ismertetőt is adnak! Mindenkinek jó nyaralást!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_132851
    Torolt_felhasznalo_132851
    2004. augusztus 1. 12:417.
    Szia! Prága hány óra vonattal? Milyen a vonat, úgy értem tiszta?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168680 (2)
     
  21. 2004. augusztus 1. 12:166.
    Mostmár a szállásunk meg van, tulképp. minden rendben:)
    Ha netán vki még benéz erre a topicra, írja meg nekem légyszi, h milyen árakra lehet számítani(élelmiszerbolt, éttterem, múzeumok, szórakozóhelyek, stb. )!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2004. június 15. 17:265.
    Nagyon szépen köszi mindkettőtöknek!:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2004. június 15. 15:064.
    mikor mi utaztunk kaptam egy Prága utikönyvet ajándékba és az alapján mentünk, nagyon jól sikerült! A könyv nem dárga Polyglott sorozatból való.
    a szállás neten foglaltuk le és hihetetlen jól jártunk, mert kifogtunk valami akciót egy 4x-os hiper szállodában, csúcs volt! igaz a város szélén volt, de metro mellett. majd rákérdezek a férjemnél, mi volt az oldal címe, ott mindenféle árfekvésben találtok szálást, csak szólj rám priviben, mert hajlamos vagyok elfelejteni.
    előzmény:
    sztimó (1)
     
  24. Torolt_felhasznalo_168680
    Torolt_felhasznalo_168680
    2004. június 15. 14:443.
    Hogy egyértelmű legyen: az árakat egy főre írtam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168680 (2)
     
  25. Torolt_felhasznalo_168680
    Torolt_felhasznalo_168680
    2004. június 15. 14:432.
    Bp-Prága oda-vissza vonattal kb 15000 26 év alatt, és kb 18000 26 év felett. Bp-Bécs tavaly 4 napra 8000, többre 12000 volt oda-vissza, és a négy naposban benne volt az ingyenes bécsi tömegközlekedés. (Ezt Kirándulójegynek hívták)
    Prága árai kb ugyanaz, mint Pesten, talán egy kicsit olcsóbb. Szállás ára nagyon szór, mi a párommal előszezonban két főre egy éjszakára kb 12500-at fizettünk, ez egy szimpla, de normális szoba volt, reggelivel. Ahova érdemes elmenni: állatkert gyönyörű, belépőjegy kb 700 Ft, de egy teljes napos program. A várat és a belvárost nem szabad kihagyni. A várban belépőjegyet lehet venni a különböző helyekre, ára 800-3000 Ft között, attól függően, mennyi helyre akarsz bemenni. A Black Light Színház előadása felejthetetlen élmény.
    Bécs kicsit drágább, mint Bp. Belvárosi körséta az 1 és 2 villamos vonalán (ha jól emlékszem) nagyon szép. Én a természettörténeti múzeumban voltam, hatalmas és gyönyörű. A kastély és a parkja kicsit kint van, de azt mondják, megéri rászánni az időt.
    Kellemes utazást!
    előzmény:
    sztimó (1)
     

Címlap

top