Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kukuríkúúúúúú

Hoborc
Létrehozva: 2013. június 11. 14:27

Sziasztok!

 

Erre a hangar ébredünk minden hajnalban 4h-kor. Egy hónapja, a melletünk lévő szomszéd, hátsó szomszédja tyúkólat épített, közvetlenül a kerítés mellé. A tyúkól felénk és a szomszéd felé néz. 

Városban lakunk, olyan építési övezetben, ahol eredetileg nem lehett haszonállatot tartani. Ezért is költöztünk oda. A törvény ugye tavaly megváltozott és attól függetlenül, hogy iker és társasházak vannak ott pici kerttel, gond nélkül tartható mindenféle állat.

Kértük a tyúkászkodásba kezdő embert, hogy legalább ő nézegesse a tyúkjait és vigye távolabb az ólat. Sajnos nem érti a problémánkat. Bementünk az Önkormányzathoz, nem tudnak segíteni, nincs helyi, módosított rendelet, így rendben van ez a helyzet. Mi szagoljuk a tyúksz@r szagot és kelünk hajnalban, ha kell, ha nem.

Nektek van valami ötletetek?

Már arra gondoltam, hogy veszek egy hajókürtöt és azt fogom használni, háth amegijed tőle a kakas, vagyis kettő, mert annyi van és abba hagyják a rikácsolást. 

 

 

  1. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. június 11. 18:05101.
    Pár embernek nem világos, mi a kulturált egymás melletti élet. Azoknak lehet bármit mondani.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_881535 (96)
    2013-06-11  18:00
  2. 2013. június 11. 18:04100.

    Való igaz, nem jártam árom műszakban.

     

    Bocsának a röhögős szmájlikért, csak viccesnek érzem a témát. Bocsánat, hogy nem tudom ártérezni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_881535 (98)
    2013-06-11  18:03
  3. 2013. június 11. 18:0399.
    Szerintem egy kakas nem idomítható. Biztos kevésbé, mint egy kutya. Bár a nagyszüleim kakasai csak falusi kakasok voltak, nem voltak iskolázottak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_881535 (96)
    2013-06-11  18:00
  4. Torolt_felhasznalo_881535
    Torolt_felhasznalo_881535
    2013. június 11. 18:0398.

    Bizonyára nem jártál mondjuk 3 műszakban dolgozni gyermekkorodban.

     

    (miért ez a sok röhögős szmájli nálad?) 

    előzmény:
    Kalliopé (95)
    2013-06-11  18:00
  5. 2013. június 11. 18:0197.
    Végülis egy gyerek többet ordít, mint egy kakas amennyit kukorékol..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_464050 (94)
    2013-06-11  17:58
  6. Torolt_felhasznalo_881535
    Torolt_felhasznalo_881535
    2013. június 11. 18:0096.

    Mi egyébként nagy kutyások vagyunk, jelenleg 2 labradorunk van, de volt már átmenetileg 5 kutya is nálunk. Pontosan tudom,m mit beszélek. Az egyik kutyusunkat a fiam sokáig vitte kutyaiskolába, mert nehezen fegyelmezhető volt, sokat ugatott, rengeteg türelem kellett hozzá. Állatot tartani csakis ésszel szabad, és csakis úgy, hogy másokat ne zavarjon. Ennyi. 

     

    Ha a kaaks kapna egy kis cuccot, a szomszéd hátha észbe kapna. ha nem így járt. Első az ember, mondom ezt nagy kutyabarátként. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (93)
    2013-06-11  17:51
  7. 2013. június 11. 18:0095.

    Azért egy kakas nem keseríti meg az ember egész életét, tekintve, hogy általában enm túl hosszú életet élnek.Elég hamar a levesben kötnek ki.

    Na de komolyan. Én a gyerekkoromban a nyarakat a nagyszüleimnél töltöttem falun, de sosem éreztem a kakaskukorékolást zavarónak. Egy állat hangja sem zavart sosem.

    Na, a macskááink azért időnként igen, mert állandóan dugnak, és csinálhatnák csöndesebben is..én megértem őket, a szükségleteiket, de lehetnének tekintettel rám is.

    De még tőlük is tudok aludni....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_881535 (90)
    2013-06-11  17:23
  8. Torolt_felhasznalo_464050
    Torolt_felhasznalo_464050
    2013. június 11. 17:5894.

    azért ne tegyünk már úgy, mintha az a szerencsétlen kakas végig kukorékolná az egész éjszakát......   

     

    és ha mondjuk a szomszéd gyereke ordítana folyamatosan éjjelente és okozna álmatlan éjszakákat a szomszédnak, akkor mit csinálnál vele? Mérget a tápszerébe? (ha már állatoknál beválna úgy is....) vagy csak szimplán tömjük be a száját?mert hát kialvatlanságot okoz az a fránya gyerek és a szomszéd férj egy fán fogja végezni....

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (93)
    2013-06-11  17:51
  9. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. június 11. 17:5193.
    Bármelyiknek a férje feltekeredne egy fára a kialvatlanságtól, akkor is állatvédők lennének.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_881535 (90)
    2013-06-11  17:23
  10. 2013. június 11. 17:3492.
    Hajnali négykor? Ez tökéletes! Ha mellénk költözik a kakas, nekem nem kell ébresztőóra, mert én pont négykor kelel minden nap. Aztán ha szabira megyünk, és nem kell ébresztés, amjd elkapjuk, és megfőzzük!
    előzmény:
    Hoborc (1)
    2013-06-11  14:27
  11. Torolt_felhasznalo_881535
    Torolt_felhasznalo_881535
    2013. június 11. 17:2691.
    Sajnálom, ha nem tudod értelmezni, amit írok, ennél értelmesebbnek tűntél idáig.
    előzmény:
    csutak51 (76)
    2013-06-11  16:15
  12. Torolt_felhasznalo_881535
    Torolt_felhasznalo_881535
    2013. június 11. 17:2390.
    Lehet választani: vagy önbíráskodsz vagy az egész életedet megkeseríti egy kakas. Nem alszol, nem tudsz dolgozni, lehet folytatni a sort. Véresszájú állatvédők nem érdekelnek, bocs, de első a család és a munka meg a megélhetés, ha tetszik, ha nem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_517177 (77)
    2013-06-11  16:15
  13. 2013. június 11. 17:0789.

    Ne mondd már, hogy a Te cicád csak a Te kertedbe megy ki!?

    Az enyém, bizony elmászkál más kertekbe is, látom!

    Pedig többnyire benn van, és ragaszkodik hozzám, csakhát cica.

    előzmény:
    Hoborc (51)
    2013-06-11  15:34
  14. 2013. június 11. 16:5688.

    Családiházas/sorházas utcában lakom, van cica, kutya, gyerek, fű, fűnyíróval, vagyis majdnem minden.

    Kakasról, igaz, nem tudok, de majd szétkukkantok, hátva van az is.

     

    De vannak mégis, akiket ez, vagy az zavar, a fentiek közül, némelyeket minden.

     

    Ahogy Te "nyilván azért" vettél házat, a szomszédaid meg "nyilván" másért, mindenkinek vannak, lehetnek szempontjai!

     

    A kakasosnak például a kakasai, ő meg "nyilván" kakast akart tartani ott, ahol a helyi rendelet is megengedi.

     

    előzmény:
    Hoborc (51)
    2013-06-11  15:34
  15. 2013. június 11. 16:5587.

    Ha a zaj ( kakas) nem az ablakomban van, hanem sokkal messzebb, akkor a hang sem olyan erős.

     

    Pl. nálunk igencsak nagy a különbség, amikor a motoros permetezővel a szomszéd a hálószoba ablakomtól 5 méterre permetez, vagy a saját kertjének a túl felén. 

    előzmény:
    csutak51 (83)
    2013-06-11  16:46
  16. Torolt_felhasznalo_139320
    Torolt_felhasznalo_139320
    2013. június 11. 16:5386.
    Ugye, milyen idegesítő? Szegény Jimmyt meg kiröhögték.
    előzmény:
    Hoborc (1)
    2013-06-11  14:27
  17. 2013. június 11. 16:5285.

    Aki zajforrásban lakik, állandóan az egyrészt tud róla, és kénytelen alkalmazkodni.

     

    Viszont, ha valaki beköltözik egy VÁROSI, csendes, forgalomtól mentes lakóövezetbe, az azért teszi, mert csendre vágyik. 

     

    Teljesen más a forgalom monoton zaja, mint hajnalban, a teljes csöndben egy kakas hangos, éles kukorékolása. 


    Ha én soha nem okozok SEMMILYEN zajt, akkor más se okozzon.Tehát másnak nincs mit tolerálni.

     

    Ha akar kakast, akkor költözzön vidékre.

    előzmény:
    csutak51 (83)
    2013-06-11  16:46
  18. 2013. június 11. 16:4884.

    Kicsit macerás és sok mászkálást igányel, de az övezeti besorolás polgári kezdeményezésre átmódosítható. Szerencsétekre már egyszer volt ilyen besorolása, úgyhogy talán egyszerűbb lenne.

    Más most nem jut eszembe, de majd megkérdem egy építész barátomat, hogy mik a lehetőségek az övezeteknél...
     
    előzmény:
    Hoborc (1)
    2013-06-11  14:27
  19. 2013. június 11. 16:4683.

    Szerintem akit zavar a kakaskukorékolás, azt nem csak tíz, hanem többtíz méterről is zavarja!

    Merthogy nem csak 10 m-re hallatszik el a kukorékolás.

     

    De egyikőnket ez, másikónkat más zavar, így talán meg kellene próbálni mások zaját tolerálni!

     

    Az autók zaját -meg a többit, ami nagy zajforrás pl. Bpesten is- meg lehet szokni, a kakaskukorékolást meg nem? Ugyanmár!

    előzmény:
    bababetű (50)
    2013-06-11  15:32
  20. Torolt_felhasznalo_149140
    Torolt_felhasznalo_149140
    2013. június 11. 16:4582.
    Én kecskét is tartanék a szomszédod helyében,napközben pedig kimennék gombászni ilyen esős időben.
    előzmény:
    Hoborc (1)
    2013-06-11  14:27
  21. 2013. június 11. 16:3681.
    Nocsak! Ez jobb, mint az uh-os emberriasztó!
    előzmény:
    KN18 (30)
    2013-06-11  15:17
  22. 2013. június 11. 16:2480.
    Neharagudj, de ez hülyeség! Láttál már tojást tojó kakast????
    előzmény:
    csutak51 (79)
    2013-06-11  16:21
  23. 2013. június 11. 16:2179.

    Szerintem nyújts be igényt napi pár tojásra, kártérítésként!

     

    A tyúkól előrébb-költöztetése nem lenne megoldás, -csak NEKED-, hiszen úgy MÁS szomszédokhoz, -a kakasos közvetlen melletti szomszédaihoz- lenne a ketrec közelebb.

     

    előzmény:
    Hoborc (1)
    2013-06-11  14:27
  24. 2013. június 11. 16:1678.
    Multkor láttam valamelyik csatornán,hogy van szlovákiában egy város/falu rész ahol az egész környék kénytelen Pavarottit hallgatni,mert az egyik "kedves" szomszéd hajnaltól-estig azt bömbölteti,de kb.2 féle zenéjét,recsegve-ropogva szól.Ez megy x-nemtudom hány éve!Szóval vannak még idióták bőven.
  25. Torolt_felhasznalo_517177
    Torolt_felhasznalo_517177
    2013. június 11. 16:1577.

    "Igen, méreg a kakas ivóvizéve, például."

     

    Inkább azokéba, akik ilyet képesek leírni!!! :((( 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_881535 (31)
    2013-06-11  15:17

Címlap

top