Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kukuríkúúúúúú
Sziasztok!
Erre a hangar ébredünk minden hajnalban 4h-kor. Egy hónapja, a melletünk lévő szomszéd, hátsó szomszédja tyúkólat épített, közvetlenül a kerítés mellé. A tyúkól felénk és a szomszéd felé néz.
Városban lakunk, olyan építési övezetben, ahol eredetileg nem lehett haszonállatot tartani. Ezért is költöztünk oda. A törvény ugye tavaly megváltozott és attól függetlenül, hogy iker és társasházak vannak ott pici kerttel, gond nélkül tartható mindenféle állat.
Kértük a tyúkászkodásba kezdő embert, hogy legalább ő nézegesse a tyúkjait és vigye távolabb az ólat. Sajnos nem érti a problémánkat. Bementünk az Önkormányzathoz, nem tudnak segíteni, nincs helyi, módosított rendelet, így rendben van ez a helyzet. Mi szagoljuk a tyúksz@r szagot és kelünk hajnalban, ha kell, ha nem.
Nektek van valami ötletetek?
Már arra gondoltam, hogy veszek egy hajókürtöt és azt fogom használni, háth amegijed tőle a kakas, vagyis kettő, mert annyi van és abba hagyják a rikácsolást.
Már miért lenne "pofátlan", ha az önkormányzati rendeletben megengedett pár KISállatot, jelen esetben csirkét, tartja?
Ha valóban nagyon kicsik a telkek, az önkormányzat tehetne ez ellen, tilthatná meg az állattartást például.
"De egy utólag odaköltöző szomszád állata egészen más kategória,"
A "más kategóriá"-ban egyetértek, hisz kisebb zajt csap egy kakas, mint egy vonat, vagy egy repülőgép.
Az "utólag odaköltöző"-t nem tudom értelmezni, hiszen tökmindegy a szomszédi jogokban ki költözött "előbb", és ki "később".
a szomszéd kutyája!
Olyan rendesek vagyok, ráébresztettetek, hogy milyen jó, hogy csak 2 szomszédom van. Egyikben kutya a másikban.......
Bocsánat a topikindítótól, hogy szétkutyáztam a topikját!!!
A topikban a megoldás!
Vegyél ultrahangos riasztót, emberek ellen!
Részvét.
Ide is lenne ötletem,de az erősen törvényellenes lenne.
ajjaj.....
És azokat még bealtatózni se lehet...
Kakaskukorékolás,kutyaugatás engem sem zavart még.De aztért nyilván attól is függ,hogy milyen messze van.Igen,a mások iránti tiszteletlenség sokkal bosszantóbb.
Nekem az egyik albérletben volt olyan szomszéd akikre minden reggel keltem.Anyuka + 2 kislány (Kb. 4 és 7 évesek).Minden áldott reggel 6-kor üvöltésre ébredtem (kb. hétvégén is)Kb így: Anya: "Te kis patkány!Takarodj le a galériárol" Gyerek: "Te meg egy hülye picsa vagy!"
Párszor átdörömböltem.Majd átmentem,hogy ugyan már.....De semmi,minden maradt a régiben.
De vigyázni kell, hogy a meghatározott db alatt legyen a zajártalom, különben csendháborítás.:)
A kakas alatta van, az tuti.
Igen - vegyél hajókürtöt vagy dobot ...ha a kakasok kukorékolnak...Ti fújjátok , üssétek...ha már nem tudtok aludni! Mondjátok meg a szomszédnak - mi lesz a kakaskukorékolás után....bejelentheted az önkormányzatnál is....Lehet várni, ki bírja tovább ...lesz e megoldás!
A kakas kukorékol. Tőmondat. :)
Szóval ez van.
Engem konkrétan nem zavarna soha az életben a kakaskukorékolás, de meg tudom érteni azt, akit zavar.
És nem tudom megérteni azt, aki nem érti meg, hogy másokat zavarhat és nem hajlandó semmit tenni az ügy érdekében.
a szomszédomnak is van kutyája, unatkozik szegény. Hajnali 3-kor unalmában ugat, hangosan, sokat, folyamatosan. Én sírok rajta. A szomszéd becsukja az ablakát, és bekapcsolja a légkondit....
De még mindig jobb, mint a másik szomszédom, ahová beköltoztek nemzetiségi barátaink... ott "csak" verekedés és gyilok emlegetésének hangjára ébredünk
nem, egyáltalán nem várható el, hogy a pofátlan szomszéd zavaró viselkedéséhez bárki hozzászokjon!
A vasút meg a reptér teljesen más, ott az ember annak tudatában vesz házat, hogy zaj lehet. De egy utólag odaköltöző szomszád állata egészen más kategória, az az emberi pofátlanság és mások leszarása.