Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kukuríkúúúúúú

Hoborc
Létrehozva: 2013. június 11. 14:27

Sziasztok!

 

Erre a hangar ébredünk minden hajnalban 4h-kor. Egy hónapja, a melletünk lévő szomszéd, hátsó szomszédja tyúkólat épített, közvetlenül a kerítés mellé. A tyúkól felénk és a szomszéd felé néz. 

Városban lakunk, olyan építési övezetben, ahol eredetileg nem lehett haszonállatot tartani. Ezért is költöztünk oda. A törvény ugye tavaly megváltozott és attól függetlenül, hogy iker és társasházak vannak ott pici kerttel, gond nélkül tartható mindenféle állat.

Kértük a tyúkászkodásba kezdő embert, hogy legalább ő nézegesse a tyúkjait és vigye távolabb az ólat. Sajnos nem érti a problémánkat. Bementünk az Önkormányzathoz, nem tudnak segíteni, nincs helyi, módosított rendelet, így rendben van ez a helyzet. Mi szagoljuk a tyúksz@r szagot és kelünk hajnalban, ha kell, ha nem.

Nektek van valami ötletetek?

Már arra gondoltam, hogy veszek egy hajókürtöt és azt fogom használni, háth amegijed tőle a kakas, vagyis kettő, mert annyi van és abba hagyják a rikácsolást. 

 

 

  1. 2013. június 13. 15:01301.

    Azért majd ne lepődj meg, ha bevisznek, mert a jogaid gyakorlása közben lövöldözöl...

     

    De azért a szomszéd vad kutyájának a marcangolása nem egyenlő azzal, hogy a szomszéd macska átjár szarni.... Mert az előbbi életet veszélyeztet, a macskaszar nem. (Ó persze, tudom, hogy akár meg is vakulhat a gyerek a macskaszartól, de azért nem ez az általános...)

     

    Amúgy ha ellopják a kocsidat pl, és nem volt lezárva, te leszel a hibás a rendőrök szempontjából, hisz nem tettél meg mindent az értékeid védelme érdekében.

    előzmény:
    nonamona (298)
    2013-06-13  14:49
  2. 2013. június 13. 14:59300.

    Azért ez az autó letakarás baromira nem életszerű.

     

    Nem tudom van-e autód, de ahhoz, hogy az egészet meg tud védeni, nem elég, ha ráteszel valamit, hanem komplett védőtakaró kell.

     

    Plusz, nehogy már a saját telkén kelljen valakinek megvédenie az autóját a kóbor macskák miatt.

    előzmény:
    cabron (296)
    2013-06-13  14:10
  3. 2013. június 13. 14:51299.

    Nem biztos, hogy úgy élsz, hogy nem zavarod a szomszédaidat - csak esetleg nem tudsz róla, nem veszed észre. Csak a szomszédaid elviselik a dolgaitokat és nem akadnak ki minden miatt.

     

    (Hozzáteszem, hogy a macska rendszeres, ilyen mértékű károkozása valóban megoldást kíván, bár nem feltétlen az állat megölése a legjobb, kétségkívül hatékony persze.)

     

     A legtöbb ilyen szomszéd-vita szerintem azért sem rendeződik normálisan, mert a probléma jelzése nem megfelelően történik. (Hanem agresszíven, fenyegetőzéssel, "alternatív" módszerekkel stb.)

     

     

     

     

     

    előzmény:
    nonamona (294)
    2013-06-13  13:57
  4. 2013. június 13. 14:49298.

    Nem értem, miért vagytok ennyire értetlenek. Én telkemen én akarom eldönteni, hogy van-e macska, vagy nincs. A szomszéd, ha macskát tart, egyrészt tartsa tiszteletben, hogy én nem akarok a saját kertemben. Ha erre alkalmatlan - és nem kell a rizsa, hogy a macska kóborol, mert rohadtul nem érdekel - a) ne tartson macskát, b) ne lepődjön meg, ha likvidálva van - természetesen nem általam!!! (még)

    És mit szólnál, ha pl. a szomszéd kutyája kóborlna át hozzátok, de egy kicsit vad kutya lenne, és megmarcangolná a gyerekedet??? Akkor is ezen az állásponton lennél???? 

    És milyen "nagyon okos" hozzászólás, hogy ha biztonságban akarom tudni az autómat, takarjam le??? Ej-ej, rosszul látjátok a világot!!!!

     

    Tudod-e azt, hogy megváltozott a BTK, és ha jogos önvédelemből lelősz valakit a saját tulajdonodban/on nem büntetik??? Ez a macskára, kutyára, kakasra is igaz!!!  

    előzmény:
    cabron (297)
    2013-06-13  14:19
  5. 2013. június 13. 14:19297.

    "Én miért tudok úgy élni a környezetemben, hogy ne zavarjam a szomszédaimat."

     

    Likvidálni akarod a macskáját. Szerintem ez a szomszédot kifejezetten zavarná.

     

    A kakasos példát meg légyszi ne dörgöld az orrom alá, hisz jómagam is elmarasztalónak tartottam a szomszéd viselkedését, de ezt nem kívánom újra leírni.

    előzmény:
    nonamona (294)
    2013-06-13  13:57
  6. 2013. június 13. 14:10296.

    Mert meg lehet védeni a saját jogaidat úgyis, hogy nem pusztítasz el semmit.

     

    Pl. letakarod az autódat, ha nem akarod, hogy baja essen.

     

     

    előzmény:
    nonamona (294)
    2013-06-13  13:57
  7. 2013. június 13. 13:58295.
    ... gondolom még a macskáddal is egy ágyban alszol.....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_517177 (287)
    2013-06-13  12:50
  8. 2013. június 13. 13:57294.

    miért tartod rombolásnak, hogy megvéded a saját jogaidat? Szerettem volna, ha ott lennétek ma reggel pl., amikor az a rühes macska az autómat karmolta össze!!!! A sarat ne is említsük, mert azt 20 perc alatt lemostam!!! Ellenben nem csináltam semmit a macskával... még!

    És ugyanígy megértem a kakasos felháborodást. Mennyivel ér többet egy kakas, mint hogy ő élje nyugodtan az életét.

     

    Én miért tudok úgy élni a környezetemben, hogy ne zavarjam a szomszédaimat. A szomszédoknak ezt miért nem kell betartani??? Akár a kakas csőrének reggelente történő befogásával??? Vigye be a szobájába hajnali 3-kor, kukorékoljanak együtt és 7-kor tegye vissza az óljába. 

    előzmény:
    cabron (282)
    2013-06-13  12:05
  9. 2013. június 13. 13:39293.

    Mégis mi a francot csináljak, ha egyszer kint teregetek és vannak madarak? Hm?

    Ja, teregessek bent és nyissak topikot, hogy büdösek a ruháim...

     

    És nem a ruháimra specializálódnak, hanem néha előfordul, hogy oda sikerül. Nem az összes ruhára, hanem egy darabra.

     

    Valamelyik nap egy nadrágom övtartó bujtatókája volt leszarva. Ahhoz még ki sem mosom az egyész gatyát, hanem azt a rész szépen átdörzsölöm mosószerrel és kész.

     

     

    előzmény:
    abak (289)
    2013-06-13  12:59
  10. 2013. június 13. 13:34292.

    Igen, ezen én is mindig kiakadok. És jókat mosolygok rajtuk. :)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_517177 (287)
    2013-06-13  12:50
  11. 2013. június 13. 13:01291.

    Na, hogy beletaláltam!

    Kérek majd sikerdíjat Hoborctól, ha összejön neki!

    előzmény:
    cabron (286)
    2013-06-13  12:35
  12. 2013. június 13. 12:59290.

    Okos tanács!

    Még a galamb sértve érezné magát, ha egyes emberehez hasonlítanák!

    előzmény:
    nonamona (280)
    2013-06-13  11:56
  13. 2013. június 13. 12:59289.
    Nagyon jól állhatsz úgy pénzzel, mint idővel, ha van rá kapacitásod, hogy a frissen mosott ruhákat újra kimosd, mert leszarták a galambok.
    előzmény:
    cabron (281)
    2013-06-13  12:01
  14. 2013. június 13. 12:57288.

    Ebben igazad van, a szabad cicák nem élnek olyan hosszú ideig, mint egy benti cica.

    (A kinti-benti a köztes megoldás, mindenki másképp csinálja.)

    Valamit, valamiért, mindennek ára van.

     

    Ha kiscicaként került hozzád ez az idős cila, biztosan ő is jókat hancúrozott annó a szabadban.

    Ablakban ülni csak nem ugyanaz, mint a kinti világot élvezni?

     

    (Igaz, ott meg gondolni kellhet olyanra, ami itt nincs, pl. kígyók, s amiket még írsz.)

     

    Az enyém is szeret ablakban nézelődni, de van, amikor meglát valamit, és már rohan is az ajtóhoz, hogy engedjem ki, hogy élőben nézhesse! Akkor kiengedem!

    Az lehet, hogy ha sosem mehetett volna ki, megszokta volna. (Én nem!)

     

    8 éve van nálam, -ivartalaníttattam, van állatorvosa is- és mikor jött, is lehetett már vagy 1 éves, tehát ő sem kismacska, de még mindig imád felrohanni a fákra, hancúrozni a hóban, és vadászik is, hoz nekem "ajándékba" egeret (néha sajnos, madarat is, de hát az ösztönök...).

    Megszokta, hogy elkobzom tőle rendre, -nehogy beteg legyen-, tehát tuti, hogy ajándéknak szánja!

    Halat még nem hozott!Remélem, nem is fog!


     

     

     

     


     

     

     

    előzmény:
    Amarynda (265)
    2013-06-13  10:26
  15. Torolt_felhasznalo_517177
    Torolt_felhasznalo_517177
    2013. június 13. 12:50287.

    Mi 3 éve költöztünk ki Pesttől 25km-re. Tavasszal, meg ősszel elég sok bodobács jelenik meg a  házak falán.

     

    Tavaly csönget valaki, hogy aláírást gyűjt, hogy az önkormányzet csináljon valamit a bodobácsokkal. Nem akartam kiröhögni, hogy mégis mit? Permetezze le őket? Vagy szólítsa fel őket, hogy hagyják el a házainkat?

     

    Megdöbbentő és elkeserítő, hogy a sok szerencsétlen ember kiköltözik kertes házba és elvárja, hogy akkor onnan levonuljanak az állatok, mert ő az ember megérkezett és nehogy már zavarják a köreit. :((( 

    előzmény:
    cabron (282)
    2013-06-13  12:05
  16. 2013. június 13. 12:35286.

    Ez tök jó ötlet!

     

    Hátha valakinek pont kakasra van szüksége. Én is cseréltem már kakast tyúkra, mert volt valaki, akinek egy darab kakasa sem lett a vásárolt előnevelt csibéi közül. :) És kellett neki.

     

     

    előzmény:
    csutak51 (284)
    2013-06-13  12:28
  17. Torolt_felhasznalo_517177
    Torolt_felhasznalo_517177
    2013. június 13. 12:31285.

    Sajnos az emberek elég nagy hányada gondolja úgy, hogy több, mint egy állat.

    Mégis mitől lenne több, értékesebb?

     

    Ugyanolyan joga van az élethez egy galambnak, mint neked, sőt ő már sokkal  régebb óta él a földön, mint az emberek!

     

    Így is elég sok állatot kiírtottunk, nemsokára már tényleg csak emberek lesznek a földön, na az lesz aztán a csodás világ! :((( 

    előzmény:
    nonamona (280)
    2013-06-13  11:56
  18. 2013. június 13. 12:28284.

    Igen, így van, leellenőriztem neten , mivel rég volt már, amikor tanultam bioszt.

    De ki tudja, minek ennek a szomszédnak a kakas is, pláne kettő?

    Hoborc azt írta, a szomszéd kapta valakitől. Talán nincs szíve levágni.

     

    Az is eszembejutott, hogy valahogyan egyezkedhetne Topikindító a kakasossal.

    Mert bár igaz, hogy nem érti/nem akarja érteni? a gondot, de "cserélni", -pl. kakast tyúkra, pénzre, vagy ami megfelelne- hátha hajlandó lenne?

    (A kakast is otthagynám neki, hogy ha állatbarát, vihesse oda, ahol nem zavar mást.)

     

    Egy próbát megérne!

    előzmény:
    cabron (264)
    2013-06-13  10:25
  19. 2013. június 13. 12:09283.
    Hát ezt én sem értem.
    előzmény:
    cabron (282)
    2013-06-13  12:05
  20. 2013. június 13. 12:05282.

    Fel nem tudom fogni miért a likvidálás, a rombolás az egyetlen üdvözítő megoldás egy probléma kezelésére?

     

     

    előzmény:
    nonamona (280)
    2013-06-13  11:56
  21. 2013. június 13. 12:01281.

    Vannak. Fecskék is, rozsdafarkúak, különböző madarak. Már miért zavarna?

     

    Szartak már a fejemre, szartak már a mosott ruhára. Há' nem tudom, de nálunk van víz...

     

    Eteteni nem kell őket, esznek azok maguktól is a baromfiknál. :)

    előzmény:
    Csupaszbuksza (278)
    2013-06-13  11:50
  22. 2013. június 13. 11:56280.
    Tisztelettel: csak magadat vedd egy kalap alá egy galambbal....
    előzmény:
    cabron (277)
    2013-06-13  11:46
  23. 2013. június 13. 11:51279.
    + Szivesen megnézném, ahogy egy galambcsapat a fejdre szarik.
    előzmény:
    cabron (277)
    2013-06-13  11:46
  24. 2013. június 13. 11:50278.

    Te talán örülnél neki, ha rengeteg büdös galamb nálad tanyázna? Vagy még magokat is szórnál ki neki??

     

    előzmény:
    cabron (277)
    2013-06-13  11:46
  25. 2013. június 13. 11:46277.
    Azért szívesen látnám, amikor megdobnak valami nagy kemény tárggyal, csak mert valakinek zavarod a köreit...
    előzmény:
    Csupaszbuksza (276)
    2013-06-13  11:42

Címlap

top