Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Eperfáról eper feldolgozás

bubóca
Létrehozva: 2013. június 10. 16:04

Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni. Van 5 nagy eperfánk, ebből 3 fehér, 2 fekete. Rengeteg termése van. Hogyan lehetne ezt feldolgozni befőttnek, szörpnek, lekvárnak, dzsemnek? Sajnos, nem vagyok egy gasztrofenomén, de sajnálnám, ha pocsékba menne. Aki bármilyen megoldást tud, kérem, írja meg, nagyon köszönöm előre is. (Pálinka kivétel minden megoldás jöhet.)

  1. 2013. június 12. 13:2045.
    Bocsi, de az áfonyát nem adom el, rendkívül szeretem mártásnak, süteménybe és csak úgy magában is. Kevés gyümölcsünk van, legalább ezért ne kelljen pénzt kiadnunk. A zöldségeket nagyon nehezen, de megtermesztem, legyen télen is ennivalónk. Ráadásul eléggé zöldségesek is vagyunk, imádjuk mindenféleképpen elkészítve. Az eü. állapotom nagyon befolyásolja, mikor mit birok csinálni (71 %-os rokkant vagyok). A borsószedés nagyon feladja pl a leckét, mert nem birok hajolni 1-2 percnél tovább, guggolni, térdelni pedig egyáltalán. Akkor csak a férjem, vagy a daru bír felemelni. :((
    előzmény:
    viharos (44)
    2013-06-11  17:32
  2. 2013. június 11. 17:3244.
    Az áfonyát add el, mert horror ára van
    előzmény:
    bubóca (17)
    2013-06-10  17:32
  3. 2013. június 11. 15:2243.

    apám egy kuktából és nagyanyám régi rézdobozából és egy rézcsővel gyártott pálinkafőzdét..... igaz 50-60 liter eltartana 2 hétig is, de 2-3 liter minden évben "befolyik" a leesett barackból.

     

    előzmény:
    bubóca (40)
    2013-06-11  14:27
  4. 2013. június 11. 15:1242.

    Mással, ismerőssel, rokonnal kellene esetleg összefognod, Te összeszednéd, ő fizetné a szállítást-főzetést, és valamilyen arányban osztoznátok.

     

    De akár a tanyaszomszéddal is egyezkedhetnél a fenti módon, ha nem fele-fele arányban, bármennyivel is jobban járnál, mint a semmivel! Nomeg ő is.

    előzmény:
    bubóca (40)
    2013-06-11  14:27
  5. 2013. június 11. 15:0441.

    Aha, hát van ezzel baj bőven, úgy látom!

    Milyen jó, hogy nincs fia eperfám se!

    előzmény:
    Zajec (37)
    2013-06-11  10:57
  6. 2013. június 11. 14:2740.

    Sziasztok!

     

    Köszönöm mindenkinek a jobbnál jobb ötleteket, főleg CSutaknak.

    Igen tanyán lakunk, ami nem a mienk, de megkérdeztem a T.gazdát, akar-e valamit csinálni az eperrel, és ő nemet mondott. Ezért gondoltam arra, hogy magunknak, mivel elég szerényen élünk (mindketten rokkantnyugdíjasok vagyunk), készítenék belőle valami ennivalót.

     

    A fák totál egészségesek, hernyó nincs rajtuk egy db sem! Nincs is permetezve. A sok madárka ami itt a tanyán lakozik, elvégzi helyettünk a hernyóírtást. :))

     

    Bocsi, hogy csak most tudtam benézni, de délelőtt hivatalos ügyben a városban voltam.

    Ma még főznöm is kellene, hogy valamit együnk, találtam hideg szederleves receptet az ajánlott linkek között, lehet, megcsinálom levesnek. Csak azt nem tudom, hogy a többi eperrel mit kezdjünk.... Fóliákat terítettünk a fák alá, hogy arra hulljon le amit a szél lever.

     

    Pálinkát nem tudunk belőle főzetni, ahhoz pénz kellene, ami sajnos, nagyon kevés. Házi pálinkafőzőgép a kettőnk 1 havi nyugdíja...., ezért annak megvételéről szó nem lehet.

     

    A mellettünk lévő tanyaszomszéd elvinné az epret (ingyé) kifőzetni , de még nem szóltunk neki. Utána drágán adna belőle pálinkát. Neki van pénze, meg tudja fizetni a bérfőzést. Legfeljebb a T. Gazda kapna belőle egy kevés kóstolót ingyen.

  7. 2013. június 11. 12:1239.

    Rémlik, Bubóca beleírta a régebbi topikjába, hol a tanya, de nem biztos. (keress rá a nevére, úgy megtalálod a topikot).

    De kérdezd meg tőle itt, vagy priviben írj neki!

     

    (Mobilról netezik, nem lép be sokszor, itt is írja a topik elején a mobilt. De biztosan válaszol, ha írsz neki!)

    előzmény:
    Zajec (37)
    2013-06-11  10:57
  8. 2013. június 11. 10:5938.

    á, ne hidd.

    A szemét kis hernyók lezabálják a leveleket, akkor meg elpusztul a fa és oda a sok jövőbeni pálinka....

    marad a fa pálinkáshordó-alapanyagnak, de az is egyszeri jövedelem.

     

    csak oda mutat minden, hogy pálesz lesz ebből..... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_829086 (32)
    2013-06-11  09:43
  9. 2013. június 11. 10:5737.

    igen ám, de a törvény úgy szól, hogy csak saját felhasználásra főzhetsz 50 l-t, szóval marad a cserekereskedelem.

    Bár szvsz 5 fányi eperből bőven több lesz, mint 50 liter, ha a haveroknak odaadod a cefrét és kölcsönadod a főzőt, akkor 150-200 l is kijöhet legálisan.

    Utána már csak meg kell találni azokat a kapillárisokat, ahol bármi másért cserélheted a pálinkát.

     

     pl lekvárért vagy vetőmagért. Pl.

     

    Messze van Fehérvártól az a tanya? Engem érdekelne.... 

    előzmény:
    csutak51 (30)
    2013-06-11  09:29
  10. 2013. június 11. 10:0936.

    Máris találtam érdekes olvasnivalót a linkek között, bár az épület, és nem a selyemtermelés érdemel benne figyelmet!

    Érdemes elolvasni, ajánlom!

    előzmény:
    csutak51 (35)
    2013-06-11  10:04
  11. 2013. június 11. 10:0435.

    Rákerestem, selyemhernyótenyésztés Magyarországon

     

    (Később, ha lesz időm, beleolvasok én is kíváncsiságból .)

  12. 2013. június 11. 10:0134.

    Úgy tudom, -egy másik topikjából- ez a tanya nem Bubócáé, csak béreli? vagy szívességből? lakik ott.

     

    Saját főzés ekkora mennyiségnél nem tudom, célszerű-e? Befektetés a főző, kiadás az energia. Egy tanyán, ha fa nincs, csak áram van, és mind a fa, mindaz áram drága.

     

    De átgondolhatja épp a saját főzést is, gondolom, nem tiltja semmi, ha magának/rokonainak főzi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_829086 (31)
    2013-06-11  09:40
  13. 2013. június 11. 09:5333.

    Már, ha az eperfáról selyemhernyók potyognának, a "gazdaság" ingyen hullana az "égből"!???

    Félek, azok a hernyók nem selyemtermelők, hanem másfélék lehettek!

     

    Ezt én is számításba vettem, mint üzletet, de elvetettem, nem hinném, hogy piac lenne rá ma.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_829086 (32)
    2013-06-11  09:43
  14. Torolt_felhasznalo_829086
    Torolt_felhasznalo_829086
    2013. június 11. 09:4332.

    Akkor akár selyemtermelésbe is foghatna!

     

    Bár az kétségkívül macerás, és nem olyan kifizetődő... 

    előzmény:
    Zajec (29)
    2013-06-11  08:56
  15. Torolt_felhasznalo_829086
    Torolt_felhasznalo_829086
    2013. június 11. 09:4031.
    Viszonylag elérhető áron árultak az elmúlt hetekben pálinkafőzőt valamelyik hipermarketben, ha jól emlékszem... ha onnan már nem is, lehet, máshonnan tudna jó áron szerezni - elvégre minden évben szüksége lenne rá, egyszeri befektetés...
    előzmény:
    csutak51 (30)
    2013-06-11  09:29
  16. 2013. június 11. 09:2930.

    Látom, Zajec is a pálinka mellett szavaz!

    Szerintem is az a nyerő, tippem szerint azzal lenne a legkisebb gondod!

    Közben megnéztem a neten, a faeper-pálinka ára brutálisan magas.

     

    Bubóca, próbálj keresni olyan pálinkafőzdét, ahol a kifőzésért faeperrel fizethetsz! 

    A fa alá erős fóliát terítenék, az eper leesik magától, csak pár műanyaghordó kell, és hogy összeszedd!

    Nomeg némi szállítási ktsg, hogy a pálinkafőzdébe vidd.

     

    5 nagy eperfa terméséből biztosan nagyon sok pálinka lesz! Nem kell azt meginnod, csinálj belőle üzletet!

     

    (Láttam egy régebbi topikodat, kívánom, hogy az eperpálinka-projekt sikeres legyen!

    előzmény:
    bubóca (1)
    2013-06-10  16:04
  17. 2013. június 11. 08:5629.

    Az 5 db, több tíz éves eperfa brutál mennyiséget terem.

     

    Szerintem főzzetek belőle pálinkát - az nagyon nagyon finom. Egyetértve az előttem szólóval: csereként bevethető gyakprlatilag bármi másra.

     

    Szerintetek 5 óriás fányi faeper hány üveg levárra elegendő? Szerintem felfoghatatlan mennyiség, és akkor még ott a többi: meggy, barack - nincs az a család, aki ennyi lekvárt meg tudna enni.

     

    Gyerekkoromban a nagyszüleimnél volt egy nagy eperfa: állandóan a nyakunkba ugrottak róla a selyemhernyók - fúúj de gusztustalanok voltak. És záprorozott az eer a leterített ponyvára - onnan a főzőbe.

    Aztán lett belőle pár szép hordó - kádárok voltak a felmenők... 

     

    Nálunk csak egy fa van, az a lógóágú féle, de sajnos nem zamatos a gyümölcse, csak arra jó, hogy a gyerekek összemaszatolják magukat.

     

    Z. 

    előzmény:
    bubóca (1)
    2013-06-10  16:04
  18. 2013. június 10. 22:0228.

    http://szeder.lap.hu/#b25522341

     

    (szeder-, és faeper-receptekkel)

    idézet:
    csutak51 (27)
    2013-06-10 21:59:44
    A link, remélem, már jól!
    előzmény:
    csutak51 (27)
    2013-06-10  21:59
  19. 2013. június 10. 21:5927.

    http://szeder.lap.hu/#b25522341

     

    (szeder-, és faeper-receptekkel)

Címlap

top