Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elég már a csalókból!!!!

Torolt_felhasznalo_813945
Torolt_felhasznalo_813945
Létrehozva: 2013. május 29. 13:10

Hívott az EGYIK CÉGREFERNS kiadványt forgalmazó cég, hogy megjelent a kiadványuk, amit tavaly faxon megrendeltem; adatokat szeretne egyeztetni és küldené futárral a kiadványt.

Kb. 5 éve biztosan nincs faxom, no de mondtam, hogy a megrendelést küldje át e-mail-ban, azóta  is küldi. Tavaly ezt  már megpróbálták.

Persze évente 4-5 cég hasonlóan próbálkozik.

"Küldenénk, amit tavaly megrendelt..."

 

Menjenek a p...a és kapják be a f....t!

 

Elég már a csalókból!

 

 

Szép napot!

 

  1. 2013. május 29. 14:5326.

    Vagy a klasszikus Provea és hasonló csomagküldők....

     

    Hangzatos reklámok után rendel a delikvens egy szuperakciós fehérneműszettet (az első rendelés tényleg olcsó!), és a kisbetűsek között ott volt elrejtve, hogy a megrendeléssel kötelezi magát arra, hogy utána havonta (vagy nemtom milyen időszakonként) újabb és újabb küldeményeket kap és fizet.    Én persze nem dőlök be ilyesmiknek (nem is szeretek így vásárolni, muszáj megfogdosnom. :) ), de nagyon sokan áldozatul estek. 

     

    Persze amilyen barom amatőrök, simán bedobták a postaládába a csomagot.... Tehát az áldozatoknak még vissza se kellett volna küldeni, hiszen nem volt átvételi elismervény...

    Ettől függetlenül volt olyan, akit hónapokig fenyegettek inkasszóval, meg hasonlók...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_813945 (23)
    2013-05-29  14:25
  2. Torolt_felhasznalo_813945
    Torolt_felhasznalo_813945
    2013. május 29. 14:5125.

    Csaló cégek? Nagyban! Pl. Retz Bútor

     

    "A Figyelő szerint a vállalat vezetőinek tavaly tavasszal már tudniuk kellett, hogy nincs visszaút, ennek ellenére még akkor is vettek fel rendeléseket. (2011 novemberében még olyan közleményt adtak ki, amely azt állította, hogy a cég helyzete stabil.) A felszámolóbiztos összesítése alapján a bútor nélkül maradt vevők és egyéb hitelezők kifizetése esélytelen a cég megmaradt vagyonából. "

     

     

    Forrás:Figyelő: összeomlott a Retz bútorcég

     

    Számomra ez a történet abból is érdekes, hogy itt az NLC-n volt több Retz-es topik is, de mind törölve lett. (Vagy nem mind?)

     

     

    előzmény:
    antironia (8)
    2013-05-29  13:34
  3. Torolt_felhasznalo_813945
    Torolt_felhasznalo_813945
    2013. május 29. 14:3524.

    Ez egy régi ügy, de mekkora sz.....t!

     

    "Mintegy 2065 rendbeli csalás, illetve csalási kísérlet miatt emeltek vádat egy Győr-Moson-Sopron megyei férfi ellen, aki külföldi munkalehetőség ígéretével csalt ki pénzt emberektől - közölte a Nagykanizsai Városi Ügyészség szerdán. A babóti férfi a vád szerint 15 000-25 000 forint közötti összeget csalt ki áldozataitól."

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_813945 (1)
    2013-05-29  13:10
  4. Torolt_felhasznalo_813945
    Torolt_felhasznalo_813945
    2013. május 29. 14:2523.

    Velem egyszer már azt is eljátszották, hogy a futár elhozta az utánvételes csomagot, én meg elküldtem azzal a futárt, hogy nem rendeltem attól a cégtől semmit. Azóta nem jött tőlük küldemény.

     

    GYALÁZATOSAN PRÓBÁLKOZNAK!

    előzmény:
    bigacsiga2 (20)
    2013-05-29  14:15
  5. 2013. május 29. 14:2022.

    Az a baj, hogy még ha kevesen is dőlnek be, az ilyen csaló cégeknek pont elég, hogy a SEMMIÉRT bekaszírozot pénzekből jól megéljenek. :-(((((((((

     

     

    előzmény:
    bigacsiga2 (20)
    2013-05-29  14:15
  6. 2013. május 29. 14:1821.

    Emlékszem! Az egyik szomszédnéninket is átvágták, én segítettem neki kimászni a slamasztikából. Az invitelt is jól elmeszelték, de még évekkel később is folytatták ezt a gyakorlatot.   Aztán jól elhatárolódtak az ügynököktől, hogy azok nem az alkalmazottaik, hanem alvállalkozók.

     

    Undorító kihátrálás! Persze, biztosan a saját ujjukból szopták a mindenhol egyforma csalási módszert...

    előzmény:
    bigacsiga2 (20)
    2013-05-29  14:15
  7. 2013. május 29. 14:1520.

    A cikkből az is kiderült, hogy nem is kell fizetni, mert csak akkor emelkedne hatályra a dolog, ha aláír valamit papíron, illetve tényleg fizet, mert azzal elismeri a szolgáltatást. Vagyis a rögzített telefonbeszélgetés önmagában elég kevés, tehát nem is ez a fő gondom. Remélem is azért, hogy egy állítólagos jogállamban ekkora szemétséget talán nem lehet megtenni, hogy csak úgy rád akaszkodik egy pióca cég, akitől semmit nem rendeltél, de azért fizess neki...

     

    ----------

    Nem kevés, annak idején az Invitel ezt használta ki, hogy szóban telefonon rábeszélt embereket szolgáltató váltásra és a jogossághoz elég volt, hogy telefonon igent mondtál, nem kellett aláírni semmit.

     

    előzmény:
    antironia (16)
    2013-05-29  13:50
  8. Torolt_felhasznalo_813945
    Torolt_felhasznalo_813945
    2013. május 29. 14:0419.
    Kösz az infót!
    előzmény:
    antironia (17)
    2013-05-29  13:51
  9. Torolt_felhasznalo_813945
    Torolt_felhasznalo_813945
    2013. május 29. 14:0018.

    Alapjában "ismeretlen" telefonszámról jővő hívást nem veszek fel.

     

    Volt egy brókercég, amelytől 12 elmentett mobilszámom volt, hogy ne vegyem fel egyiket sem. 12-szer elmondtam, hogy nem érdekelnek a befektetéseik.... aztán megunták.

    előzmény:
    antironia (16)
    2013-05-29  13:50
  10. 2013. május 29. 13:5117.
  11. Torolt_felhasznalo_813945
    Torolt_felhasznalo_813945
    2013. május 29. 13:4815.
    Sajnos ezért nem tudom viccesen felfogni: rutinosan próbálkoznak.
    előzmény:
    czege (14)
    2013-05-29  13:41
  12. 2013. május 29. 13:4114.

    Próbálkoztak :) Jó határozottak, úgy hivatkoznak napra pontosan beszélgetésre, hogy simán hihető... Próbálkoztak olyannal is, hogy egy ténylegesen megrendelt és kifizetett szolgáltatás lemondása estén "zárószámlát" v. mi a hóhért akartak velem kifizettetni... Végrehajtással fenyegettek, amikor jeleztem, hogy eszembe sincs ilyesmit, de az arról való  tájékoztatás telefonbeszélgetésének hanganyagát is várom, már vagy másfél éve :D

    Meg megrendelt szolgáltatás kifizetett díja hirtelen nem éves díj lett, hanem féléves.... aztán annak sincs hanganyaga, a szerződést  pedig, hogy hogy nem, a cégem részéről nem írta alá senki, pecsét sincs rajta....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_813945 (9)
    2013-05-29  13:36
  13. Torolt_felhasznalo_813945
    Torolt_felhasznalo_813945
    2013. május 29. 13:4013.
    Tényleg! Ilyen számlát is szoktam kapni.
    előzmény:
    antironia (10)
    2013-05-29  13:37
  14. Torolt_felhasznalo_813945
    Torolt_felhasznalo_813945
    2013. május 29. 13:3812.
    Már sokkal jobb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533532 (5)
    2013-05-29  13:31
  15. 2013. május 29. 13:3711.

    biztosan van, máskülönben nem csinálnák... azért sokan megijednek tőlük szerintem. Kaptam Magyar Telefonkönyves levelet-számlát is - rózsaszín, tiszta T-Home-os kamu -, baromira megtévesztő volt, főleg, hogy volt is a T-Home-mal szerződésünk...

    A cégnevek is mind létező, ismert cégnevekre hajaznak, kis figyelmetlenség és máris kicsengettél néhány tízezer forintot a semmire.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533532 (7)
    2013-05-29  13:32
  16. 2013. május 29. 13:3710.

    http://www.infocentrum.info/bunugyi-hirek/hamis-szamlak-cs alasok-az-aranyoldalak-neveben.html

     

    Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a fenti módszereket alkalmazó cégek kiadónkkal semmiféle kapcsolatban nem állnak!

    A Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság ( MTT Kft.) eddig sem és a jövőben sem küldi szerződéseit utánvétellel és futárral.

    Ha kéretlen ajánlatot, illetve számlát kap, kérjük, alaposan vizsgálja azt felül, mielőtt megszokásból, rutinból elutalná, ill. kifizetné a számlán feltüntetett összeget.

     

  17. Torolt_felhasznalo_813945
    Torolt_felhasznalo_813945
    2013. május 29. 13:369.

    Vagyis nem becsapni akarnak, csak viccelődnek?!

     

    Kíváncsi lennék, hányan dőlnek be a próbálkozásoknak.

    előzmény:
    czege (4)
    2013-05-29  13:31
  18. 2013. május 29. 13:348.
    Pedig már vagy féltucat ilyen csaló céget elmeszeltek..... De úgy látszik, osztódással szaporodnak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533532 (7)
    2013-05-29  13:32
  19. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2013. május 29. 13:327.
    Tényleg a pofátlanság csúcsa... De van aki ennek bedől, és tényleg fizet?
    előzmény:
    czege (4)
    2013-05-29  13:31
  20. 2013. május 29. 13:316.
    ráadásul nálam telefonos megrendelésre hivatkoznak, mindig kikértem a beszélgetést, de egyszer se érkezett még meg - mily meglepő :)
    előzmény:
    czege (4)
    2013-05-29  13:31
  21. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2013. május 29. 13:315.

    Akkor meg ne ajánlgasd ilyen vehemensen :)

     

    Megnyugodtál egy kicsit? nagyon felhúztad magad, vigyázz a vérnyomásodra! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_813945 (3)
    2013-05-29  13:29
  22. 2013. május 29. 13:314.

    Ne mérgelődj rajta, engem is hetente hívogatnak - cégem van és hirdettünk korábban egyik-másikban, de az összestől hívnak, hogy a tavaly megrendelt hirdetésünk számláját küldené.... Viccesek :)

    Előbb-utóbb abbahagyják, belefáradnak, kitartás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_813945 (1)
    2013-05-29  13:10
  23. Torolt_felhasznalo_813945
    Torolt_felhasznalo_813945
    2013. május 29. 13:293.
    Akárkinek nem adom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533532 (2)
    2013-05-29  13:26
  24. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2013. május 29. 13:262.
    Na most aztán hosszú tömött sorban ott állnak az ajtód előt, hogy bekaphassák :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_813945 (1)
    2013-05-29  13:10

Címlap

top