Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mellnövelés 2013

bambo_o
Létrehozva: 2013. május 20. 20:43

Kedves fórumozó!

Kettő topic is volt erről a témáról, most azonban megnyitom a harmadikat. Tudom, hogy sokan vagyunk nők, akik nem elégedettek mellük méretével, formájával és/ vagy feszességével.

Én most kezdem a mellnövelő kúrámat, szeretném megosztani Veletek a tapasztlataimat és szuper lenne, ha Ti is megosztanátok gondolataitokat, ötleteiteket és tapasztalaitokat.

Tuom, hogy nem vagyok egyedül az elégedettlenségemmel, ezért bízom benne, hogy tudunk majd egymásnak segíteni és sokan csatlakoztok, hogy egy igazi csapattá váljunk és mélyebbre ássunk a témában - együtt.

 

  1. 2013. augusztus 10. 22:1976.

    Sziasztok!

    Először is sok sikert és hitet:)! Én használtam jó pár éve a Bioclinica mellfeszesítőjét (Medosan) és B kosárról D-re nőtt a mellem, bő 1 évig maradt ilyen, valószínűleg utána kellett volna egy ismétlés, de nem foglalkoztam vele. Most viszont majdnem 40 évesen nem volt ilyen eredménye, bár megmozdult, de szerintem még 1-2 tégelyre szükség lesz. Felteszem ezek hatása azért függ a kortól is valamilyen mértékben. De ha fiatalabbak vagytok, lehet, hogy megér egy próbát. (Ó, most belegondoltam abba a D-kosárba, de jó volt:))))! )

    Olvastam, hogy a görögszéna jár bizonyos illateffektekkel, mindenki tapasztalt ilyet? Épp most találtam ki, hogy veszek, de ez elbizonytalanított...

    előzmény:
    bambo_o (1)
    2013-05-20  20:43
  2. 2013. augusztus 7. 09:0175.
    Sajnos én sem érzek semmit..bár még az elején tartok.
    előzmény:
    bambo_o (74)
    2013-08-03  11:34
  3. 2013. augusztus 3. 11:3474.

    Sziasztok! Most kezdem a 3. doboz BB-t szedni, a krémből még nagyon sok van, nem kentem minden este, viszont most, hogy a 3. doboz BB-nél tartok, kenegetni fogom rendszeresen.

    Változást annyira nem vettem észre, a piros betűs napokon picit dúzzattabbat, de amúgy szerintem csak bemesélem magamnak, hogy kerekedik, a cm nem mutat semmit.

    Kérdésem a következő: Szerintetek rendeljek még 3 havi adagot egy krémmel vagy próbáljam ki a Laxopect nevűt?

  4. 2013. július 30. 17:4073.
    Denisa, remélem hatásos lesz! :) Majd írd meg légyszi az eredményt!! Amúgy ha megkérdezhetem, honnan rendelted és mennyiért? Priviben is leírhatod. :)
    előzmény:
    Denisa_89 (72)
    2013-07-22  11:35
  5. 2013. július 22. 11:3572.
    Sziasztok!!

    Ma érkezett meg a 3 havi adag BB kapszula + egy BB krém. El is kezdtem. Kíváncsi leszek. Nálatok? eredmények??

    Holdkő, szerintem az edzés jót tenne a formáknak, főként a tárogatás. Szépen gömbölyít

    Pussz Mindenkinek
  6. 2013. július 9. 13:2971.

    Szia Holdkő!

    Ahogy olvastam, a csőmell sajnos nem fog megváltozni.. :S Vagyis a formája.  Esetleg egy kis hízással... Annyit megtehetsz, hogy interneten írsz egy orvosnak, aki ért hozzá. 

    előzmény:
    holdkő (70)
    2013-07-08  19:08
  7. 2013. július 8. 19:0870.

    Sziasztok,

    igazán nagy problémával küzdök idestova 28 éve. Suszter mellkasom van és cső mellem: hogy ne is legyen olyan egyszerű,mérete inkább elhanyagolható minthogy kifejezzem. Ha elkezdeném bármelyiket is amit kipróbáltatok esetleg a formáján tudna változtatni?nem baj ha nem feszes és 85ös:( csak ne ilyen már!!!plasztikai sebészre nem futja és sajnos soha nem is fogja. Pszichológus eddig még nem kellett,mert minidg ugy gonodltam az emberek így tökéletesek a hibáikkal,és ettől szépek. Tévedtem. Tévedni emberi dolog....Én és ők.

  8. 2013. július 7. 22:1669.
    Szerintem ez is nagyon jó eredmény, mindennek örülni kell. Az is fontos, hogy akard és lásd a szemeid előtt az eredményt!!! :) Sokat segít, hidd el.. agykontroll :)
    előzmény:
    bambo_o (68)
    2013-07-07  19:11
  9. 2013. július 7. 19:1168.
    Örülök, hogy újak is csatlakoztak a fórumhoz! :) Nos, én ugye a BB-t szedem 1 hónapja, én úgy látom, mintha picit teltebbek lennének a melleim, de lehet, hogy csak nagyon szeretném azt látni, mindenesetre nem adom fel és ma kezdem a BB krémet is használni, ha lesz valami változás, biztos jelentkezem! :)
  10. 2013. július 5. 13:3667.
    Üdv a klubban Ermi! :)
    Mivel szeded a szójalecitint, megfigyelnéd kérlek, hogy hízol-e tőle?? Köszi. :) A mellpumpa elvileg hatásos, csak "macerás". :) Mert úgy tudom egy nap 40 percig is kell akár használni, de lehet, hogy tévedek. De az eredményért megéri! :) Remélem sikerülni fog Neked. :)
    Én nem használok olyan sok mindent... lenmagolajjal és testápolóval kenem reggel és este, plusz lenmagpelyhet eszek. Be akartam szerezni görögszénamag és komló teát is. De kiderült, hogy candida fertőzésem van és talán attól nem tudok hízni, amit nagyon szeretnék!! Tehát most más teát kell innom, plusz diéta.. :S Tehát szerintem nekem a súlyom miatt nem nőttek meg teljesen a melleim. Az előtte-utána képnek én is örülnék! :)
    előzmény:
    Ermi35 (65)
    2013-07-04  01:16
  11. 2013. július 4. 01:2666.

    Egy kérdésem is volna még.

    Arra gondoltam, hogy ha elfogyott az egy doboz szójalecitin akkor azt átváltom görögszénára.

    Látom, hogy többen többféle formában fogyasztjátok: tea, mag, csíra, esetleg pehely. Van, aki esetleg több félét is kipróbált? Melyik formában érdemes használni, melyik a legfogyaszthatóbb?

    Denisa írtad, hogy nálad kellemetlen testszagot okozott. Az a mag volt, vagy a tea? 

  12. 2013. július 4. 01:1665.

    Sziasztok!

    Szeretnék csatlakozni hozzátok. 

    Magamról röviden: 35 éves vagyok, két ovis korú gyerkőccel, akiket (annó) együtt összesen 2,5 évig szoptattam. Érdekes módon, amikor fiatalabb voltam kevésbé zavart a kis mellméretem. De mióta először terhes lettem, és a kebleim gyönyörű teltekké, formássakká váltak,  a szoptatás időszakáról már nem is beszélve (gyakorlatilag háromszorosára nőttek), majd ezen időszakok elmúltával újra egy pici, és most már ráadásul petyhüdtebb testrészemmel kellett szembenéznem a tükörben, meg kell mondjam, sokkal jobban zavar, kevésbé tudom elfogadni magam, mint régen.

    A korábbi - témába vágó - topikok átolvasása után, 1 hete a "varázsnégyes" kúrát kezdtem el. Ami egyelőre csak hármaska, mert a Sunfleur balzsamot még nem sikerült beszereznem.

    Szóval reggel megeszem a szokásos műzlimet, amibe 2 kanál lenmagpelyhet keverek, közben bekapok 1 szem 1200 mg-os szójalecitint, és reggelente használom az Aromax mellápoló olajat.

    Ezeken kívül megrendeltem egy mellpumpát, úgyhogy július második felétől, elvileg azt is használni fogom. 

    Remélem néhány hónap múlva már tudok látható eredményekről beszámolni. Ha igen, akkor megígérem, hogy előtte-utána képet is teszek majd fel.

    Addig is mindenkinek sikeres mellformálást, szépítést 

     

     

  13. 2013. június 30. 18:4564.
    Sziasztok! Bocsi, hogy inaktív voltam, de vizsgaidőszak, fesztivál stb.. :) Most már remélhetőleg újra be tudok kapcsolódni és valamit már magammal is tudok kezdeni!!
    Bambo! Már lassan egy hónapja használod a BB-t. Tapasztaltál valami változást?? Amúgy az "Előtte-Utána" kép amit mutattál, nagyon jóóó!! Tök szép lett és tényleg látszik! Csak a BB-t használta? Közben masszírozta is gondolom, igaz?
  14. 2013. június 28. 22:3163.
    Ez a topic is meghalt?
  15. 2013. június 9. 12:5062.
    Ez.
  16. 2013. június 9. 12:4961.
    Nem küldte el a képet, most remélem mutatja majd.
  17. 2013. június 9. 12:4760.
     Sziasztok, olvasgttam a neten és ezt találtam: Előtte                                                          Utána








    BEAUTY BREAST
    Az első kép 2011. január 1-i, 81 cm-es mellbőséggel.
    Aa második kép 2011. április 19-i, kb. 85 cm-es mellbőséggel.
    A BB kapszulát és krémet marcius 21-en kezdte el, akkor 83 cm volt a mellbősége. 
    Januártól márciusig testápolózta a melleit, úgy latszik, ez is sokat segit, nem tudom, hogyan... :D 
    A BB-t tehat kb. 1 honapja használja, ezalatt kb. 2 cm növekedés volt. Fontos a krem, mert akkor sokkal feszesebb es szebb formájú lesz. 

     

    Szerintem ez tökre inspiráló, nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem reményt adott. :) 

  18. 2013. június 8. 14:4259.
    Húha, nem emlékszem pontosan mióta csinálom, szerintem másfél hónapja körülbelül. :) Reménykedtem, hogy növelni is fog, de egyenlőre feszesít. :D
    előzmény:
    Mayaamehecske (58)
    2013-06-07  13:06
  19. 2013. június 7. 13:0658.
    Mióta csinálod? :) "Csak" feszesít? 
    előzmény:
    bambo_o (57)
    2013-06-07  12:14
  20. 2013. június 7. 12:1457.
    Ez engem is érdekelne, mert én nem ezt nem csinálom. Én csak sima körkörös masszázst csinálok aromax-szal és szerintem feszesített.
    előzmény:
    Mayaamehecske (56)
    2013-06-07  10:40
  21. 2013. június 7. 10:4056.
    Sziasztok!

    Egy nap hányszor csináljátok a 6mp-es melltornát? Tapsztatltatok már valami változást? 
  22. 2013. június 5. 22:1655.
    Na lányok, hogy vagytok? Van valakinél valami fejlemény? :)
  23. 2013. június 2. 08:5854.
    az első egy hónapban feszülés,de mint mensi előtt, semmi több. Aztán vissza is ment az eredeti állapotára a dolog. Ezért akarok másikra váltani.
    előzmény:
    lilive (51)
    2013-05-31  19:50
  24. 2013. május 31. 21:2753.
    Köszönöm lányok, igyekszem!! :)
  25. 2013. május 31. 20:5352.
    Nagyon remélem, hogy látható eredményt fogsz elérni vele!!!! :))
    előzmény:
    bambo_o (49)
    2013-05-30  17:02

Címlap

top