Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

BECSAPOTT A NAGY Ő

kicsibogár31
Létrehozva: 2013. május 16. 17:28

Sziasztok!

 

Soha nem írtam még fórumra, de most úgy éreztem muszáj valakivel, valakikkel megosztanom, hogy mennyire átvertek.

A történetem: KB öt évvel ezelőtt megismerkedtem egy férfival, akit akkor hagyott el a felesége. Elkezdtünk beszélgetni, majd egy hitre len ötlettől vezérelve elmentünk kávézni, ő már ott meg akart csókolni, és kicsit erőszakos volt, de csak a csókot illetően. Nem csókoltam vissza. Elkezdtünk találkozni, legtöbbet a volt nejéről beszélt eleinte, de én szép lassan beleszerettem, de nem egyszerűen, olyan érzéseket váltott ki belőlem idővel, amikről nem tudtam, hogy léteznek. Imádtam a bőrét, az érintését,a csókját, a szexben is olyat éltem át vele amiről nem is sejtettem hogy létezik. folyton vele akartam lenni. Aztán egy idő után, sok dolga akadt, nem ért rá, elutazott, egyedül akart lenni. Sokat veszekedtünk, mert én folyton azt mondtam érzem, hogy valami nem stimmel. De ő csak szidott, hogy szívom a vérét a hülyeségeimmel. Majd egyszer színt vallott, de hogyan? Sírva, zokogva, hogy én vagyok a szerelme, de valóban van valakije, pont most akarta lezárni, de a lány terhes lett. Megszakad a szíve, és nem tudja, mit tegyen. Szerinte a nőn múlik a döntés. Ha megszüli, vele marad. Bár a sem ő sem a lány nem szerelmes. Szerintetek ennek van értelme? ÉN sajnos borzalmasan szenvedek, és ami a legrosszabb megbocsátanék neki. legalábbis most ezt mondom, de hogy később működne e azt nem tudom. Hol dühös vagyok, azt kívánom, verje meg az Isten, hol úgy sajnálom magam, hogy csak sírok és sírok. Hol szétvet  fájdalom. Élt már át valaki ilyet, mikor múlik el fájdalom,?? és sajnos ráadásul minden nap látom!!!!!!!!!!!!!

 

  1. 2017. október 30. 20:5229.

    Semmi nem tortent,valaki ult az irodaban unatkozva,es megirt egy kapu topikot,annyire nem lehet senki hulye......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_716080 (27)
    2017-10-15  18:56
  2. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. október 15. 19:1028.

    Ezek szerint mégsem  ez a pali volt a nagy ő.

  3. 2017. október 15. 18:5627.

    és most? Mi történt végül?

Címlap

top