Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Most mit tegyek?
2013-04-15 17:361.
Létrehozva: 2013. Április 15. 17:36
A cégnél ahol dolgozom dolgozott egy csaj. Nagyon jó nő volt. Emlékszem többen is bepróbálkoztak nála, fogadásokat is kötöttek, de nem nyert senki. Nekem éppen padlón volt a házasságom. A második. (Az első feleségem meghalt). A második nejemmel nincs közös gyerekünk. A házasságunk jó. Persze nem olyan mint az elején, de jó. Amikor összevesztünk én elhívtam a munkatársamat - Rékát egy vacsorára. Nagyon élveztem. Aztán mégegyszer meghívtam. Éreztem, ha akarnám megfektethetném, de tartottam a komplikációktól, így nem tettem. Amikor a feleségem az anyjánál volt, időnként elvittem Rékát ide-oda, imponált nekem ahogy rajong értem anélkül, holgy kimondaná. 1 évvel később elmondta, hogy imád. Én megmondtam neki, hogy sajnálom, részemről csak barátság lehet, semmi más. Szeretem a feleségem, nem akarok komplikációkat. Jólesik a társasága, de ennyi. Láttam, hogy összetört, de ecsületére legyen mondva, nem hisztizett. Felmondott és elment. Fél éve összefutottunk egy plázában. Réka szebb mint valaha. Igazából én kértem el a telefonszámát. Egy ideig leveleztünk mindenféle hülyeségről. Pénteken írtam neki valami olyat hogy gyönyörű, erre elkezdett nyomulni. Nem válaszoltam neki. Lekoptatnám, mert nem akarok ennél többet, de imponál nekem a szépségeés a csendes rajongása. Nem tudom mit tegyek.
Megnézném az arcát, mikor összekötve keze-lába elkezdenék öltözni :D :D
Emellett szerintem szépen hívnám az asszonyt, hogy kedves urát hol találja :D segítsen már neki kiszabadulni :D
hülye vagy! a szó szoros értelmében! és ezt te is tudod!
minek huztad az agyát,és még most is azt teszed, ha nem akarsz vagyis nem tehetsz semmit?? mert akarnád! és miért akarod őt? mert otthon a feleségedtől nem kapod meg azt amit a kapcsolatotok legelején. de ezért huzni valakit ocsmány dolog!
Beszéld meg a feleségeddel hogy neked mi hiányzik, hogy mire vágysz! ha nem változtat mert nem akar akkor válás,és mehet a Réka. de ha szeretitek egymást egy ilyen kis semmiséget meg lehet beszélni. néha néha le kell ülni kommunikálni kinek mi hiányzik ki mit szeretne....
ha szeretet van minden van, illetve mindenki képes megujulni. amit mellesleg megjegyzek, nem mondani kell hanem csinálni,ha magunktol jön az a legjobb! ha ellaposodik a kapcsolat az okot kell megkeresni és korrigálni. de nem is szabad hogy ellaposodjon!
te meg lófaszjancsi vagy kedves ,hogy mást hülyitesz mert a férfi egódnak ez kell (ami normális jelenség) ,de te is tudod hogy szemét dolog!
no és vajon a feleséged nem szenved hiányt semmiben? nem hanyagolod kedves vagy és férfias? jól odaversz neki hébe hoba esténként, illetve kényezteted dicséred?otthon kéne ezt gyakorolni!
"Nem értem a nőket. Ha megdugom Rékát akkor minden szmétnek elmondanátok. ha megcsalnám a feleségem meg pláne. De mert tisztességes vagyok, kinevettek. "
Tisztességes vagy???????? Mitől?
Rékát ámítod, a feleségedet átvered.
Rékának van igaza, amikor azt mondja, hogy csalod a feleséged (ha nem is testileg), ill. ugye mindkettőjüket átvered/hitegeted.
A 3-as hsz-ben azt írod, hogy megvagy a feleségeddel. Ez sem igaz, mert akkor nem keresnél pótlékot Rékánál. Ha meglennél vele, akkor nem keresnéd Réka társaságát. Te magad írod máshol, hogy a feleségedben nincs meg minden.
Az sem igaz, hogy fontos lenne neked a feleséged. Ha így lenne, nem járnál Réka után...
Én csak azt nem értem, hogy bárkit megkísérthet egy másik ember párkapcsolat, házasság alatt. Ezt az illetőnek magának kell eldönteni, meglépi-e , van-e akkor a másik iránti vágy, hogy nem törődve semmivel, KELL neki egy éjszaka a kedvessel... vagy több...
Döntsön és ha úgy alakul, vállalja a felelősséget.
De ez az ember egy senki... azért nem tenni valamit (ez bármi lehet), mert mit szól a közvélemény? Mit szólnak a barátok? Úristen, itt maradok egyszál gatyában, és az asszony elperel mindent...
hát egy ilyen embertől pereljen is.
Hitegeti a lányt, elhívja vacsorázni, aztán még ő tetszeleg a tisztesség szerepében, mert egy idő után közli vele, hogy bocs, csak barátnak kellesz?
Hányok ettől a férfitől.. Férfi? ez nem férfi...
a férfi vállalja a tetteiért a felelősséget. Ez nem... csak egy hímnemű egyed, akibe sajnos belehabarodott egy lány....
Jézusom, akkora kamu ez a faszi.
Nehogy már komolyan vegyétek, és komolyan válaszolgassatok neki, hisz ezért csinálja!
Szia Selymi!
Épp arra gondoltam,ez az ember mit ad Rékának?És mit ad a feleségének?
Gerinctelen.
Ha ilyesmik járnak az agyadban akkor már régen borult a házasságod.
A látszatot fenntartani pedig valóban gyávaság.
A feleséged nem jó az ágyban?Másra vágysz?Akkor miért kell ez a házasság?A feleséged persze hogy botrányt csapna,ha érzi hogy valami nincs rendben közöttetek,és te más nőkkel randevúzgatsz.Jogos a részéről,nem?
Kívánom neki,hogy találjon olyan férfit magának melletted,akinek van annyira jó nő,hogy az illető nem koslat pina után.
Le merném fogadni hogy a feleségedet nem szereted.Sőt,Rékát sem.
Csak a közös barátok,és rokonok megbotránkozása tart vissza?
Ekkora egoista lúzert ritkán látni.Találkoztam már ilyennel,de számomra nem férfi az illető,csak egy amőba,amelyiknek a pélója mutatja az irányt.
Réka helyében simán a feleséged elé állnék,és elmesélném neki hogy milyen is a kedves férje.Nagyot koppannál,elég vad b@sztatás lenne?
Nem a feltételeken buktam ki, mert egy szeretői viszonyban lenni kell feltételeknek.
Azon, ahogy viszonyulsz a nőhöz.. mi ő neked?! játékszer? olyan, mint egy jól kitalált műpunci, akit megdugsz, ha épp ahhoz van kedved? Aki csak azért él és létezik, hogy neked minden vágyad kielégítse és a te örömöd a fontos?
Tudod, hogy szeret téged, akkor el van intézve, hogy megkap egy-egy órára?
Te mit fogsz neki ezen kívül?
Örüljön, hogy végre a farkad belekerül? vagy mi?!
Úristen! Ilyen férfival ne hozzon össze a sors!
Meddig menne el, hogy téged kielégítsen?!
A szex arról szól,. hogy neked jó legyen?!
na ember, én elmennék a végsőkig... felhúználak, izgatnálak, míg szét nem feszít a vágy, aztán rávennélek játszunk kötözős szexet, és "véletlen" ott hagynálak az ágyhoz kötve.... esetleg a csuklód lenne összekötve a bokáddal, én meg felöltöznék és szépen hazalibegnék..
eszem megáll, mit gondolsz te erről a nőről, és hogy viszonyulsz hozzá....
Mint mondtam, nem vagok fából. Szívesen kipróbálnám milyen lehet a szex Rékával. Hogy mondjuk annyira vd-emint ahogy én gondolom az ágyban, hogy meddig menne el, hogy engem kielégítsen. Viszont visszatart, hogy Réka megbízatatlan.
Most is azt fontolgatta hogy hétvégén felhív. Ne hívjon, mert ha a közelben van a feleségem is, akko nem tudo magm kimagyarázni, és abból botrány lenne. Én meg azt nem akarom. Akkor inkább Réka se kell. Jól megvagyunk a második feleségemmel. Sok a közös barát,szeretem a rokonait a családi összejöveteleket,ha botrány lenne, el mind le kellene mondanom. em is beszélve arról, hogy leperelné rólam a gatyát is és mndent amiért eddig dolgoztam.
Réka mondjuk nem keresett azóta sem, de ha keresne akkor elmondom neki, h annyira akarja én megfektetem. De soha nem hívhat otthon, nem küldhet reggl 8 előtt és ete 8 után sms-st. Hétvégén meg egyáltalán nem kereshet. Utcán nem szólíthat meg, ha ott a feleségem is.
Egyáltalán, semmit olyat nem tehet, amivel lebukhatnánk. Ha így is jó neki, én benne vagyok, ha nem akkor ennyi volt. Szerintem ezek tisztességes és nyílt feltételek, ha már annyira kellek neki...
milyen romantikus:) Fél egy és háromnegyed egy között felhívhat, ha akar:))
Micsoda egy kocka pasi vagy...
Legyezgeti a hiúságodat szegény Réka, meghagysz itt-ott egy kiskaput neki, de te nagyon fair módon akarsz viselkedni.
Tudod dugni és szűzen maradni egyszerre nem lehet... Döntsd el melyiket akarod.
Már a topiknyitáskor olvastam az indítódat, de gondoltam, tutira troll vagy, mert ilyen pasi a világon nincs.
Vagy ha van, a Jóisten mentsen meg tőle minden nőt.
Ha igaz amit leírsz, és nem csak hülyíted a népet, akkor nálad nagyobb álszentet még nem láttam. Szerinted, úgy mégis, mi a bánatra gondolna egy nő (aki még szerinted is jó nő), ha elhívod kettesben vacsorázni? Igen, arra, hogy akarsz tőle valamit. Totál egyértelmű. Az a pasi, aki csak barátkozni akar, az előre közli, hogy csak barátkozni akar, és csak azután hív el vacsorázni. Tiszta helyzet. De te olyan helyzetet teremtettél, amiről süt, hogy bármi lehet belőle, aztán szépen visszatáncoltál, mert jajj a tisztességed. Hadd világosítsalak fel, ha már magadtól nem tudod: a tisztesség ott kezdődik, hogy nem játszunk más emberek érzelmeivel és vágyaival. Az a nő, akit elhívsz, nem tárgy, hogy legeltesd a szemedet aztán eldobd, mert te mindenekfelett tisztességes vagy. De azért a telefonszámát elkérted, hogy utána a tisztességedre hivatkozva meghagyj neki egy adott napon negyed órát a beszélgetésre, és azt hangsúlyozd, hogy te nem ígértél semmit. Te tisztességes vagy.
Hát barátom, nem vagy az. Gyáva vagy, mert legszívesebben megcsalnád a feleségedet, csak magadnak sem vallod be, és álszent vagy, mert ehhez felhasználsz valaki mást, aki teljes joggal hihette, hogy akarsz is tőle valamit. Örülök, hogy személyesen nem ismerlek!
Szerinted?
Olyan vagy mint egy kamaszkölök.Lövésedsincs hogyan kell egy nővel viselkedni.Csoda hogy eltűnnek?
Találtál magadnak egy serdülőfélben lévő partnert az unalmas életedhez?
Megtettem. Igazándiból én soha nem atam volna fel a házasságomat egy másik nőért. Réka 1 hete írt hétfő reggel egy e-mailt, hogy hétvégén annyira de anyira fel akart hívni, de végülis nem akart nekem problémákat otthon, így nem hívott.
Én azt válaszoltam, hogy jó tette, hogy nem hívott, és ha még mindig ragaszkodik hozzá, hogy felhívjon, akkor aznap 1/2 1 és 3/4 1 között megteheti. Szerintem fair voltam.
De nem hívott...
Lehet, hogy itt a gond látod. Nem érted a nőket. De megnyugtatlak: nincs két egyforma nő, nem hinném hogy általánosítani lehetne.
Igen, mindenki szereti -legalábbis a legtöbben-, ha udvarolnak, szépeket mondanak neki.
Van, akinek ez elég, szebb lesz tőle a napja, növeli az önbizalmát vagy egy jót mosolyog rajta, stb...
De van olyan -és nyilván Réka is ilyen-,aki egy-két szép szóba, kedves gesztusba belelát olyasmit is, amit nem kéne. Magyarán: azt hiszi, Te akarsz tőle vmit, azért dícsérgeted, udvarlod körbe. Ezzel -akaratlanul- félrevezeted őt.
Férfi-női barátság meg legkevésbé születik ilyen helyzetből. Ez felejtős.
Ha Neked tetszik a nő, ő meg egyenesen odavan érted..., nos ez nem a legjobb alap egy barátságra.
Szerintem.
Inkább rázd fel a házasságod, Rékát meg engedd útjára.
Nem értem én a nőket. Nem ez a nők óhaja? Kedves pasi aki egy jó barát, szépeket mond de semmi több? indegy. A feleségem fontos nekem, meg a házasságom is. Akkor Rékával mindn kapcsolatot megszüntetek.
Mert olyasmiből csinálsz problémát meglett férfi létedre, amit normális hozzáállással pikk-pakk meg lehet oldani seperc alatt.
Igazából nincs is probléma, Te teszed azzá.
Szereted a nejedet. Perfetto. Maradj vele, légy hűséges hozzá. Ennyi.
Rékától nem akarsz semmit, de ő igen. Duplán indok, hogy hagyd őt békén. Ne vidd el vacsorázni, sétálgatni, mittomén hova, ne udvarolj neki, ne keltsd azt a látszatot, hogy érdekel, mint nő.
Ahogy lentebb írta valaki: "maradj a gatyódban Jánoska". Ez a legjobb tanács.
Probléma kiiktatva.