Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
...ha valakit érdekel....
Annak idején, amikor üzletbe kerestem alkalmazottakat nekem ez jó szűrőfeltétel volt.
Ez évekkel ezelőtt volt de már akkor is többszáz önéletrajz érkezett. Először megnéztem, hogy van-e motivációs levél, ha nincs töröltem, azután az önéletrajzban lévő fényképet, ha nem igazolványkép volt azt is azonnal töröltem. Ezzel a módszerrel bőven 100 de inkább 50 alá vittem a jelentkezők számát, ebből könnyű volt párat kiválasztani.
olvastalak a legelején. már nem kell válaszolni.
call center ben dolgoztál már? sok van. telemarketing.telefonos operátor.8 orában.megfizetik.
pedig bizony van olyan munkáltató aki megkérdezi miért jelentkeztél.
és nem azt a választ várja, hogy "azért b+ , mert meg volt hirdetve" vagy
" azért mert a számláimat ki kell fizetni"
elvárja, hogy azt mondd, te mindig is a Stukkó kft-nél vágytál munkára,
mert számodra kihívás hogy x munkakört elláss,
és mély affinitást érzel magadban, ahhoz hogy ......
stb . stb.
Lehet, hogy ott, ahol te élsz ennyire fontos a motivációs levél, itthon egyáltalán nem az.
Ráadásul összekevered a gazdasági igazgatói pozíciót, egy recepcióssal.
Előbbi esetében igen kell motivációs levél, utóbbi esetében mégis mi a fenének?
Manapság, amikor egy recepciós, asszisztens állásra beérkezik 1-2 ezer CV, szerinted van ideje a munkáltatónak olvasgatni?
Én voltam olyan interjún, ahol mondták, hogy ezer CV érkezett, abból 600-at meg se nyitottak, nekem szerencsém volt, mert beleestem a másik 400-ba.
Ráadásul milyen motivációs levelet írsz egy olyan hirdetésre, mint "kereskedelemben vezető pozíciót betöltő cég keres..." Miért akarsz ennél a cégnél dolgozni?
Tudod, férjem munkáltató, soha nem szokott motivációs levelet olvasni és nem olyan hülye, hogy azt higgye, hogy Gipsz Jakabné azért jelentkezett hozzá titkárnőnek, mert egy év munkakeresés után is az az egyetlen motivációja, hogy a Stukkó Kft.-nél dolgozzon! :(
Az a munkáltató, aki azt elhiszi, vagy elvárja, hogy a jelentkező elhitesse vele, az szimplán hülye!
Informatikáról szóltál, ami nem egyenlő a felsőfokú programozással, viszont alapfokon (ami egyre magasabb) nagyon is szükséges.
Ugyanúgy a mindennapokhoz tartozik, és egyre inkább, mint ahogy a többi ismeret is.
A terhesség jeleit meg tanultuk már mi is, biológiából.
ja? jo.
viszont kategorikusan azt kell, hogy mondjam: nem, NEM ugyanolyan fontos. nem szükseges felsöfoku programozast tanulni akkor, amikor a magyar lakossag jelentös resze nem tudja, mik a terhesseg jelei, mit tehet, ha veri a ferje es mik a jogai a munkaltatojaval szemben.
He?
Én erre a kijelentésedre írtam:
többek közt EZT IS meg kellene tanitani az iskolaban. alapvetö tarsadalmi, gazdasagi, jogi, allampolgari es eü-ismeretekkel együtt. hasznosabb, mint 3 nyelv, 46 tornaora es 17 informatika-szakkör hetente.)
Tudom, hogy túloztál csak a számokkal, de a felsoroltak mindegyike legalább olyna fontos, mint amit te hiányolsz.
haaat... ezt azert ovatosan mondanam.
egy helyben dolgozo jo ismerös (felteve persze, hogy ott szeretik es elismerik es szol az erdekemben) - szerintem - lenyegesen többet er, mint egy jo motivacios level.
ja, hoyg a 34-es. hat igen... (szerintem egyebkent egyre többen latjak ezt otthon is.)
(amugy - az egyik, epp gyakorolt - imadott hivatasomba vag...)
egyreszt igen, ez is lehet.
masreszt: ha nekem valaki kommentar nelkül küld egy öneletrajzot, azzal megis MIT kezdjek?! mi közöm nekem ahhoz, hoyg ö ki es mi?! milyen jogon faraszt önmagaval?!
ha akar valamit, irjon olyan levelet, ami felkelti a kivancsisagomat. ahol a leirtak olvastan egyaltalan elgondolkodom azon, hoyg jot tenne-e az intezmenynek, a teamnak, a pacienseknek, hoyg ez az ember itt legyen.
ha nincs level, az egesz megy gondolkodas nelkül a kukaba.
ha a levelböl az arad, hoyg nem mi erdekeljük, hanem csak egy munka, akkor szinten kuka. föleg,. ha nincs is meghirdetett allasunk.
ezzel szemben nyitott allas nelkül is meg tud gyözni arrol, hoyg jo ABBAN A TEMABAN, ami a mi profilunk, hogy okos, szakmailag felkeszült, odafigyelö (a stilusbol kiderül), akkor lehet, hogy akkor is leülök vele beszelgetni, ha epp nincs hely. es megjegyzem, ha tetszik. es majd lesz hely.
(többek közt EZT IS meg kellene tanitani az iskolaban. alapvetö tarsadalmi, gazdasagi, jogi, allampolgari es eü-ismeretekkel együtt. hasznosabb, mint 3 nyelv, 46 tornaora es 17 informatika-szakkör hetente.)
ezt most nekem irtad?
Mire gondolsz?
Ön nagyon jól látja odakintről,itt meg kevesen a fától az erdőt...?
rendben, a jo kiserö meg hasznosabb
milennemilenne?! nagy gaz lenne. tudok olyan szemelyt mondani, aki viszont szemrebbenes nelkül megallapitana, hoyg "azert jön mindenki haza, mert ez a kis orszag fönixkent tamadott fel es szebbjobbelhetöbbvarazslatosabb, mint a vilag barmely mas orszaga, söt, maga a menyorszag es a kanaan együttveve".
(tankönyvbe illö peldaja az idevago gondolkodas-semanak.)
Jó kisérő kell !!!(nem kisérő levél?)
Mi lenne, ha külföldön munkát vállalók is haza jönnének,mennyivel emelkedne a munkanélküli statisztika ?
Kellene 5,2 millió foglalkoztatott,hogy könnyedén eltartsa az országot,aztán nincs megteremtve a hozzávezető út..
ha nem változtatják meg a tv.-t, akkor megint kapja,
de itt úgyis mindig változik minden :)
Ertem.
szoval ha valaki mondjuk 5 ev utan munkanelkuli lett, 3 honapig kap segelyt, aztan ha megint dolgozik par evet es elvesziti ujra kap 3 honapig vagy csak egyszer adjak tobbszor nem?