Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Idős ápolás munka mellett?

erika48
Létrehozva: 2013. március 28. 10:39

Apósom egyedül él, heti egyszer meglátogatjuk.

Hétfön nem volt jól, kihivtuk a háziorvost, aki kórházba utalta, kiderült a cukra 50 fölött, egyéb bajai mellett.  

Inzulint kell(ene) majd kapnia, de mivel tőlünk majd 20 km-re él, ki fogja ezt neki beadni? Magának tuti nem, régebben vérvételektől is elájult.

 

Milyen segíteséget kérhetek/kaphatok az Önkormányzattól? Ha valaki ilyen cipőben jár, kérem segítsen elmondani. 

  1. 2013. március 28. 19:5451.
    A 15. hozzászólásomban pontosan ennek a részletes tudnivalóit linkeltem be.
    előzmény:
    ÁgicaT (48)
    2013-03-28  19:39
  2. 2013. március 28. 19:5050.

    Korábbi hozzászólásomra utalnék:

     

    1. Az orvosi-gyógyászati segítség a cukorbetegsége alapján jár: ezért kell a háziorvoshoz vinni a kórházi zárójelentést. Rövid távon a körzeti nővért tudja küldeni az inzulin betanítására.  A diéta kötelező lesz! Erre is megkapjátok az eligazítást.Ez TB. támogatott!

     

     

    2. Kora és szellemi-fizikai állapota miatt az önkormányzati házi gondozás vehető igénybe, szerződés szerint, térítés ellenében.

     

    Általában a kórházból lehet rendelni kihordásra diabetikus étrendet, amit a gondozó házhoz visz- de ezt kell a szerződésben -többek között- igényelni.

     

     

     

     

    előzmény:
    erika48 (46)
    2013-03-28  18:46
  3. 2013. március 28. 19:4249.

    Igen, a hétvégékre, de különösen az ünnepnapokra a kórházak igyekeznek megszabadulni a már nem túl beteg emberektől, mert kell a hely azoknak, akik az ünnepek alatt sürgősségi ellátásra szorulnak.

    Szerintem most már fogd be az okos szádat, mert olyanban osztod az észt, amit NEM TUDSZ. Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de NEM VAGY MINDENTUDÓ! 

    előzmény:
    semiramis (34)
    2013-03-28  14:27
  4. 2013. március 28. 19:3948.

    De igen, feladata.

    És légyszíves ne vitatkozz velem, mert az idősotthonunkhoz tartozó házisegítségnyújtó szolgálat, valamint mivel országos módszertani intézmény vagyunk, PONTOSAN TUDOM, mi kötelessége a gondozóknak.

     

    "Házi segítségnyújtás biztosítása:

    A házi segítségnyújtás keretében a gondozási tevékenységek közül az intézmény az alábbi szolgáltatásokat nyújtja:

    az ellátást igénybevevővel segítő kapcsolat kialakítása és fenntartása,az orvos előírása szerinti alapvető gondozási, ápolási feladatok ellátása,segítségnyújtás a személyi és lakókörnyezeti higiéné megtartásában,közreműködés az ellátást igénybe vevő háztartásának vitelében (bevásárlás, takarítás, mosás, meleg étel biztosítása),segítségnyújtás az ellátást igénybevevőnek a környezettel való kapcsolattartásában,segítségnyújtás az ellátást igénybevevőt érintő veszélyhelyzet kialakulásának megelőzésében, a kialakult veszélyhelyzet elhárításában,részvétel az egyéni és csoportos szabadidős, foglalkoztató és rehabilitációs programok szervezésében,az ellátást igénybe vevők segítése a számukra szükséges szociális ellátásokhoz való hozzájutásban,szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözés segítése,egyéb:
    Az intézmény a felsoroltak közül az egyéni szükségleteknek megfelelően a gondozási terv-ben szabályozott módon biztosítja a házi segítségnyújtást.A szolgáltatás biztosítása az egyéni szükségletek és igények figyelembevételével határozat-lan vagy határozott időtartamra történhet.A házi segítségnyújtást az intézmény az ellátást igénybe vevővel vagy annak törvényes képviselőjével megkötött megállapodás alapján biztosítja."

     

    előzmény:
    semiramis (25)
    2013-03-28  13:56
  5. 2013. március 28. 19:3647.

    Ne haragudj, de halvány lila fingod gőzöd nincs a magyar eü. rendszerről. 

     

    Receptekről: amíg vki kórházban van, a háziorvos nem írhat fel receptet, mert olyankor a kórház köteles ellátni. Azonban a kórház itt spórol a költségeken, ezért megkéri a beteg, hogy vigyen be saját gyógyszert, hiszen az úgyis ki van váltva. Aztán elvileg a zárójelentéshez mellékelnie kellene a kórházban az esetlegesen elrendelt ÚJ gyógyszert. A többit nem kötelessége. Na most ezt 10 betegből 8-nál elfelejtik! Idősotthonban dolgozom, nagyjából ilyen arányban vagyunk a recept nélkül hazaengedett öregekkel. Pedig elvileg jóban vagyunk a körzetes kórházzal! 

    előzmény:
    semiramis (23)
    2013-03-28  13:52
  6. 2013. március 28. 18:4646.

    arról szó nem lehet, van saját lakása. 

    Nem mondtam, hogy fekvő beteg. 

    Elvileg semmi baja, csak a 84 éve, és hogy egyedül él, ember nincs akihez szólhatna.  De nem diétázik, ugy eszik, mintha tökéletes lenne. 

    előzmény:
    Alma-Alma (45)
    2013-03-28  15:47
  7. 2013. március 28. 15:4745.

    Erika, erős határozott asszonynak tűnsz.

    Oda költöztetitek a papát hozzátok,vagy  a férjed oda költözik hozzá  egy időre.

     

    Minden megoldható  és mindkettő ragyogyó megoldás!!!

    De miért fekvő beteg az apósod???  Mi a baja alapban a cukron kívül ?

  8. 2013. március 28. 15:1544.

    undorító a stílusod "Apuci", egy 84 éves öreg ember, aki azt sem tudja milyen hol van, nemhogy szerződések. Orvosi lelteit sem találtam meg, hogy bevigyem a kórházba utána. Fogalmad sincs milyen egy öregember, akinek nem 100 már semmi.

     

    Megyek a kórházba,pá 

    előzmény:
    semiramis (37)
    2013-03-28  14:37
  9. 2013. március 28. 15:1343.
    köszönöm, a jövő héten megpróbálok vele beszélni. Amíg anyosom élt sokkal olcsóbb volt, de most após nyugdijával lett ennyi. 
    előzmény:
    tapsifüles (38)
    2013-03-28  15:01
  10. 2013. március 28. 15:1042.

    mozgás megkönnyítését több módon segítjük (ágyban, segédeszközök használatával - járókeret, mankó- , kiültetés, sétáltatás, levegőzés, tornáztatás, gyógytorna).

    Részt veszünk a lakókörnyezet tisztántartásában (takarítás – felmosás, porszívózás -, ágyazás, mosás, vasalás), a háztartási teendők ellátásában (bevásárlás, csekkfeladás, gyógyszerkiváltás, hivatalos papírok beszerzése, segélyek intézése,szociális szolgáltatásokhoz való elérés), a külső környezettel való kapcsolattartásban (közintézményekkel, orvossal, családtagokkal, barátokkal, egyházi intézményekkel).

    előzmény:
    semiramis (37)
    2013-03-28  14:37
  11. 2013. március 28. 15:1041.

    CSAK A TISZTÁNLÁTÁSOD MIATT, MÉGIS VAN TAKARITÁS, PATIKA???????

     (és ezt a cikket nem én találtam)

    Milyen szolgáltatásokat biztosítunk?

    Segítséget nyújtunk az étkezésben (reggeli, ebéd, vacsora előkészítése, szükség esetén megetetjük gondozottunkat) és a mosogatásban.        A testi higiénében (mosdatás, borotválás, körömvágás, bőr- és hajápolás, öltöztetés; inkontinencia esetén betét használata, ágytál, szoba WC használata).

    előzmény:
    semiramis (37)
    2013-03-28  14:37
  12. 2013. március 28. 15:0440.

    azt sem tudom már hol a szerződés. Anyósommal lett kötve vagy 4 éve, de ö már meghalt. Aztán após maradt a fürdéssel. 

    De most nem az 5 ezer ft a gond, hanem a többi dolog, az inzulinozás pl.  

    előzmény:
    asztanaviszta (35)
    2013-03-28  14:34
  13. 2013. március 28. 15:0239.

    És ki beszél itt 2-3 állásról? Te irogatsz itt ilyeneket, szó nem volt erről. 

     

    Aha, feliratom, hát komolyan, te a holdon élsz. Ma délelőtt rendelt az orvos, holnap pedig nem rendel, azt hiszed ez úgy működik???????,,

    Tévedsz, ez a balkán és nem fogom tudni feliratni. Ráadásul 4-ig dolgozom, utána megyek a kórházba, majd veszek kaját vacsorára, bocs. 

     

    Az önkormányzati családsegítőnek a szerződésében benne van, a főnöke mondta, nem én találtam ki, és nem is érdekel ez, nem is volt ez téma. Kisebb dolgom is nagyobb ennél.

     

    Akkor intézd ügyesen a dolgaidat és foglalkozz is azzal.   

    előzmény:
    semiramis (34)
    2013-03-28  14:27
  14. 2013. március 28. 15:0138.

    Szia!

     

    Megnéztem a XV. kerületi területi gondozás honlapját, csatolom is:

    http://teruletigondozas.eszixv.hu/fooldal

    Itt meg lehet nézni, elvileg mit tartalmazhat, mit jelenthet a házi segítségnyújtás.

    Ezek után nézd meg a szerződésed, hogy mire kötöttétek anno... Miután úgy néz ki, jelentősen változott a helyzet azóta (főleg a cukorértékek miatt), érdemes lenne változtatni a szerződésen, átbeszélni a vezetővel (és nem azzal, aki kijár), hogy mit lehetne még segítségképpen igénybe venni.

    Az viszont baromi furcsa számomra, hogy ennyire drága a szolgáltatási díj. Azt nézem, hogy 128.251 netto esetén 1000 ft fölött van 1 óra segítségnyújtás. Most ezt vagy elírták, vagy nem tudom, de az biztos, hogy egy nem állami segítségnyújtó szolgálat kér 1500 ft-ot egy órára, tehát egy államilag finanszírozottnál nagyon soknak tűnik nekem. Édesapám révén igénybe vesszük a XX. kerületben a házi segítségnyújtást és a jelzőrendszert is, most pontosan nem tudom megmondani, mennyi az óradíj, de kb. 300 ft körül van asszem... Szóval ennek utána kellene járni.

    Egy cukorbetegnél a fürdetés mellett (mivel írtad, hogy alig mozog, a lakásból 1 éve nem ment ki) igényelhetnél speciális diétás étrend kiszállítást (figyelembe véve a kórházi zárójelentés alapján megadottakat), gyógyszerkiváltást, TAKARÍTÁST, kisebb ügyintézéseket.

    Szóval azt javaslom, szánj rá egy kis időt, hogy személyesen bemész a vezetőhöz a szerződéssel együtt és átbeszélitek a megváltozott helyzetet, és ahhoz igazítjátok a szolgáltatást.

    előzmény:
    erika48 (1)
    2013-03-28  10:39
  15. 2013. március 28. 14:3737.

    szerintem - mint mindenütt a vilagon - egyszerüen MEGKEZDETT orat szamol. akar 5 percet van benn, akar 55-öt.

     

    de ez a vilag legegyszerübb dolga: a szerzödesben benne van, mit hogyan szamlaznak es mi az apolonö dolga. a szerzödesböl Apucinak is van egy peldanya (es meg is lehet kerdezni az önkormanyzatot), csak a TI jatssza a tanult tehetetlent... 

    előzmény:
    asztanaviszta (35)
    2013-03-28  14:34
  16. 2013. március 28. 14:3536.
    Nem hát....persze,hogy nem engedik ki addig , amíg nincsen rendben a cukra!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_949731 (8)
    2013-03-28  11:21
  17. 2013. március 28. 14:3435.

    Valószínűleg van egy minimális idő, aminél kevesebb nem lehet.

     

    A szerződésben nincs leírva, hogy egy alkalommal mennyi a minimum és mennyi a maximum óra?

    előzmény:
    erika48 (31)
    2013-03-28  14:23
  18. 2013. március 28. 14:2734.

    sajnaltatod es sajnalod magadat, mimeled a tehetetlenseget. a föld lakossaganak 90%-a ellat valakit hazon kivül is. bocs, a 15 perc SEMMI, a masik kerület IS SEMMI. vannak, akik 2-3 allasban dolgoznak mas-mas kerületben. mi a gond vele?!

     

    kirakjak a korhazbol, mert husvet van? egy turot rakjak ki. ha korhazi ellatasra szorul, marad, ha nem, husvet nelkül sem tartjak benn. a gondoskodas nem a korhaz, hanem a hozzatartozok feladata.

     

    eltüntek a gyogyszerek? meglehet. feliratod öket, kiveszed, kesz.

     

    az önkormanyzati apolo NEM takaritonö, azt neked kell megcsinalnod - vagy fizess takaritonöt. 

     

     

     

    irtam: nem attol függ, hoyg hol elsz, hanem attol, hogy mennyire vagy talpraesett vagy bena. az zajlik, amit TE MAGAD TEREMTESZ MAGADNAK.

    előzmény:
    erika48 (29)
    2013-03-28  14:18
  19. 2013. március 28. 14:2533.
    a "számla" egy egy soros papír(ka) amin rajta van, hogy x ft. Ez a számla:-)
    előzmény:
    gerbera24 (28)
    2013-03-28  14:15
  20. 2013. március 28. 14:2532.

    nincs utazás, ez egy lakótelep, 5 perc gyalog. 

     

    Nem akarom én ezt agyon bonyolitani, csak tudni szerettem volna, mit lehet kérni segítségként.

     

    Köszi, kellemes lesz:-( 

    előzmény:
    gerbera24 (28)
    2013-03-28  14:15
  21. 2013. március 28. 14:2331.
    Nme tudom mennyi idő, csak gondolom fél óra. Napközben jár, mi pedig dolgozunk. Igy egy órát számláz. 
    előzmény:
    asztanaviszta (27)
    2013-03-28  14:05
  22. 2013. március 28. 14:2230.

    Fürdetni jön egy nő, semmi más.

    Azt irtam állítólag kellene porszívóznia is, mivel a fönöke ezt mondta a telefonban, ez jár a házi gondozáshoz+patikába elmegy , és bevásárol.

    De mi nem kértünk ilyet, kivéve a porszivózással próbálkozott após.

     

    Nem kell bejárónő, ki tudunk porszivózni, vasalás meg nincs.  

    előzmény:
    asztanaviszta (26)
    2013-03-28  14:04
  23. 2013. március 28. 14:1829.

    mekkora egy bunkó paraszt vagy te, iszonyatos, nem csodálom, hogy ennyien utálnak. 

     

    Fogalmad sincs semmiről, de te ugye már tudod a tutit. Akkor rendezd vele a nyomorult életed. 

     

    Minden nap dolgozom és 20 km nem 3 buszmegálló és nem 10 perc kocsival. 80 km-es sebességnél 15 perc, de ez egy VÁROS (ha tudnád mi az).

    A kórházi orvos nem írja fel a gyógyszereit, és kapaszkodj meg, amiket bevittünk vele , azok is eltüntek az utolsó tablettáig.

     

    Nem kell osztani az igét, ha nem itt élsz fogalmad sincs mi zajlik itt.  

     

    Rendezkedj a saját undormány alakod körül. 

    előzmény:
    semiramis (24)
    2013-03-28  13:54
  24. 2013. március 28. 14:1528.

    Számlát állít ki a gondozási központ az elvégzettekről?

    Úgy kell kalkulálni, hogy az ápolthoz és visszautazást is beszámítják.

     

    Szerintem kell 1 munkaköri leírást kérni, v. szerződést készíteni az önkormányzattal, hogy tudjátok kinek mi a kötelessége.

     

    Ha a papát kiengedik, azt jelezzétek előre a háziorvosnak és az orvos mellett dolgozó nővér az első időben kijár az injekciót beadni.A többi meg a ti leleményességeteken múlik.

     

    Majd jelezz vissza, hogy mit intéztél.

    Kellemes húsvétot.

     

     

     

    előzmény:
    erika48 (22)
    2013-03-28  13:22
  25. 2013. március 28. 14:0527.

    Akkor egy alkalomra ezer forintot fizetsz?

    Ez mennyi idő?

    előzmény:
    erika48 (18)
    2013-03-28  12:20

Címlap

top