Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Igen, járnak iskolába - muszáj, koncentrálni nem annyira tudnak. Nekem is muszáj dolgoznom (amíg van munkahelyem).
Anyagi gondok nyilván lesznek. Kevesebb, mint a fele összegből kell kijönni. De ez nem igazán zavar. Ha szegények leszünk, akkor szegények leszünk.
Sokkal jobban fáj az apa, a társ hiánya, a megszűnt jövőnk.
Bárkit fáj elveszteni, de az ember életének a párját, talán ez e legnehezebb (nekem mindenképpen)
Az is vigasztalás, ah az embert meghallgatják. Csak sokan ezt nem tudják vagyí nem merik. Pedig nagyon nagy szükség van az emberi szór ilyenkor!
Persze, a férjem is ezt szeretné - de ha fordítva történik (bár így lett volna), akkor Ő is összeroppant volna. Viszont: az a nagy különvség kettőnk közt, hogy Ő felállt volna egy idő után. Magamban (a múltamból kiindulva) ennek a lehetőségét sem látom!!
Szegénykéim
Tudnak azért koncentralni egy picit az iskolaban?
Te el tudsz jarni dolgozni?
Abban reménykedem,hogy anyagi gondok nem szakadnak a nyakadba.
Az a baj,hogy teljesen tanacsralan vagyok vigasztalas terén.De azért sok kedvességgel,turelemmel probalom enyhiteni a parom gyaszat ,és par kedves szoval a tiedet is.
Kulonben parom 10 éves volt,amikor elvesztette az apukajat.S mivel O volt a legnagyobb fiu a csaladban,neki kellett elmennie dolgozni is (afriakai szarmazasu).Soha nem beszélt nekem rola,hogy sikerult ezt az idoszakot atvészelnie.Csak azt latom,hogy nagyon szeretik egymast a testvéreivel,és édesanyjaval is naponta beszélt skypon.Az anyosom jo kedvu asszony volt,amiota ismertem.Azért remélem,hogy a te fajdalmad is enyhulni fog,és ti is rendkivul ossszetarto,szereto csalad maradtok.
A férjed is biztosan ezt szeretné.Hogy szeresd a gyerekeket helyette is 
Ó,Drága Bagoly!
Nem ismersz engem...
A tavasz, a napsütés? Az még csak a nyomorúság! Hogy mehetnénk kirándulni.. Apa kertészkedhetne... , minden kivirágzik, és Ő már nem látja, és ezért nekem sem szép!!!
Nem direkt nem szép, hanem nélküle nem szép!
Úgy szeretnék önző lenni, hogy nekem akkor is jó legyen, de nekem minden csak vele volt jó!!
Ezért vagyok így kétségbeesve... mert Ő nincs, így már öröm sincs. Boldogságról ne is beszéljünk...
A bogyók? Nem is igazán érzem a hatásukat, nem tudom, orvos írta őket, hogy tudjak egy kicsit aludni... (nem nagyon hatnak, azt hiszem). A fájdalmat nem veszik el, ezt tudom.
Tényleg nem tudom elképzelni, hogy nélküle fogok-e még valaha mosolyogni. Amputálták a fél testemet és a lekemet!!! Ez nem fog visszanőni!!!
Nálunk a városban egy édesanya halt meg a múlt héten. 36 éves volt. Tüdőembólia. Amunkahelyén összeesett, és kész, ennyi volt.
Szörnyű, itt hagyott 3 gyereket.
Mivel en nem szedtem semmifele "bogyot", nem ismerem oket, elrettenek mindenfele patkanymeregtol, te is ovakodj toluk, amennyire csak lehet. Persze, ha gondolod, hogy segit..! (segit)???
Minden nap benezek, mi ujsag. Nem mintha varnek valtozasokat, meg kell nehany honap, de eljon az ido, mikor eszreveszed, hogy mosolyogsz valamin. Talan majd ha jon a tavasz. Nekem a napsugar mindig meghozza az eletkedvemet.
Kedves Magdi!
Ez nagyon-nagyon szomorú, nagyon sajnálom.... hidd el én szívből mondom.
A gyerekek nincsenek jól, én sem vagyok jól, azt hiszem ez feldolgozhattalan, felfoghattalan törése az életünknek
Szia!
Most nalunk is gyasz van alig tobb,mint két hete.A parom veszitette el az édesanyjat.
Nagyon kozel allt az édesanyjahoz,mivel az apjat mar 10 éves koraban elveszitette.Szegény alig eszik,alig alszik.Ha velem beszél mosolyog,de az a mosoly nem olyan,mint régen.
Nyugton hagyom egy picit,mert egyedul szeret sirni.De O nem szed semmilyen gyogyszert,probal beletorodni.
A gyerekek hogy vannak?
Milyen jó, milyen jó,úgy örülök neked! Nagyon egyedül vagyok,és régóta nem írtok nekem...
Nem jobb -ez eltaláltad. Sőt egyre rosszabb. Újabb dilibogyókat kell szednem. Mostmár apukám is elment tőlünk, teljesen egyedül vagyok egy idegen faluban!!! És mindenhol csak APA!!! Még mindig várom,hogy hátha,de tudom,hogy úgy sejön soha többé,úgysemszeret már úgy minket mint azelőtt!!! A lakás, a gyerekek romokban,és én is...
Ezekre - amit írtál- egyáltalán nem vagyok képes,se fénykép, se zene,se semmi-menekülök előle....
Sokan a társa elvesztésébe is belerokkanak. Jó úton vagyok... ez nem akaratfüggő...
Már imádkozni sem tudok.
Ezta szeretetet, törőést,amit tőle kaptunk - soha semmi nem fogja pótolni
Az én anyósom - úgy tűnik- nem rokkan bele a fia elvesztésébe. Irigylem őt nagyon!!!
Szia Moni!
Az, hogy most egész hétvégén csak úgy, lazán tudsz a gyerekekkel lenni , nagyon jó. Nem kell dolgozni, teljesíteni, bár otthon is temérdek tennivalód van.
Az természetes, hogy a hiány éget egyfolytában, nem kell menekülnöd az emlékektől. Természetes a fájdalom, de lassan ez átfordul az elfogadásba. Jó, ha érzed, hogy veled van, elképzeled, mit mondana, hogy örülne a versnek, megdícsérné a palacsintát. Az élő, egészséges embert idézd fel, bármennyire is másképp tódul az agyadba.
Nyugodtan beszélj vele gondolatban, ne menekülj tőle.
Legalább is én így próbáltam túlélni.
Ha írsz, akár priviben is, és megnyugtat, ha itt vagy, válaszolok később is.
Töltsd szeretetben a hétvégét! ölellek Zsumi
Drága Zsumi!
Annyira igyekszem, próbálaom... ezt hidd el. A szép múltunk és a szép jövő helyett itt van ez az iszonyatos üresség. Nem tudok niz kezdeni.... próbálok csak egy-regy napot túlélni, de nincs hely, ahol lehetnék - otthon mindig Ő van mindenben, menekülök el a munkahelemre, próbálok teljesíteni, de nem nagyon meg (teljesen szétestem, elfelejtek dolgokat, rosszul emlékszem dolgokra...)
Mivel tehetném szebbé a napot? Gondolkoztam. De nem tudom. Az, hog süt a nap, jön a tavasz - az pont hogy nem vigasz, hanem még nagobb fájdalom!!!
A gyerekek sem találják otthon a helyüket. Készítettem velük pudingos palacsintát - de nem volt benne öröm. Mindig az cseng a fülembe, hogy mit mondott volna a férjem, ízlett-e volna neki, meg ilyenek, folyton csak ilyenek..
annyira egetértek veled, abban, amit írtál. igen, igazad van - ésszel. De a szívem / lelkem belehal... biztosan érted.
Beszélgetek a gyerekekkel - de nem öröm (nem mutatom nekik), mert apa már nincs ott,, már neki nem mesélhetik el. Tanulok velük - de nincs kinek már elmondani, hogy: "Apa, milen szépen tudja a verset a kislány, gyere hallgasd meg!"
Semmi szépséget nem látok a világban - csak a hiányát.
Moni!
Ne bonyolódj bele, a földöntúli titkokat senki sem fejtette még meg!
Ne ezeken morfondírozz, próbáld magadat áthangolni a mai napra! Arra, hogy mivel tehetnéd a mai napot szebbé magadnak, gyermekeidnek,vagy csak úgy!
Keress valami szépet, készíts valami finomságot, ! Tudom, hogy nagyon nehéz, de kicsi lépésekben sikerül!
Tudom, most nem köt le semmi, de minden napra tervezz el valamit, s azt az egyet valósítsd meg! Javíts meg valamit, tégy rendet a kamrában,stb. akármi!!
A múltra sosem találjuk meg a magyarázatot, csak a mai nap van a kezünkben! Ami megtörtént azt el kell fogadni, a szépet megőrizni.
Annyira szeretném, ha megpróbálnád! Nagyon megértelek, de nem szabad belebetegedned!
Írj nyugodtan magatokról, arról, mi szépet láttál meg ma a világból?
A gyerekek biztos hoznak haza valami új élményt, azt beszéld meg velük!
Próbálj a földön járva , de a hitbe kapaszkodva élni!
Kedves Magdicica!
És ha Isten büntetése volt valamiért???
(lelkifurdalása minden gyászolónak van - ezt nem én mondom).
Szerinted ez így lett elrendelve - mondjuk már életünk kezdetén? Vag ycsak később? Annyira tanácstalan vagyok, nem tudom, mit gondoljak erről.
TE NEM VAGY HIBAS !!!!!!!
Ezt azonnal verd ki a fejedbol!
Szoval innen fuj a szél :( .Azért sem tudod értékelni a gyerekeid tarsasagat,mert sajna lelkifurdalasod van.
Sajnos ez mar elore igy lett elrendelve dragam.Probalj megbékélni stennel és fogadd el.Talan a Mennyben ujra egyutt lesztek,és szivbol kivanom.
En nem szoktam ezt mondani,de neked tényleg azt javaslom,fordulj szakemberhez.
Olellek,sok szeretettel.
Szia Monique!
Zsuminak ez a hsz-e nagyon jó, szerintem! És éva49 is jót írt.
Nyilván nem egyik napról a másikra megy ez a dolog, de szerintem is úgy kéne felfognod - most elég, ha elgondolkozol ezen kicsit -, hogy lehet, hogy nem csak simán szerencsés voltál, hogy a férjeddel találkoztál és ilyen szép éveket éltetek meg egymás mellett, hanem ennek az egésznek, a szerelmeteknek volt más értelme is!
Túl a közös gyermekeiteken, az együtt felépített életeteken megismertél egy EMBERt, méghozzá nem akármilyet, ahogy írod is!
Egy nagyon klassz embert ismertél meg, méghozzá egészen közelről!
És bár lehet, hogy nem vetted észre közben, de ezáltal alkalmad nyílt megtanulni tőle egy csomó klassz dolgot! És most apránként, hosszabb idő alatt tudatosítanod kellene mindazt, amit tőle tanultál - hiszen így adsz értelmet az ő életének és egyben a halálának is! Most benned él ő tovább, és nem csak az emléke, hanem neked magadnak kell őt "életre hívnod" újra, magadból! Emlékezz, hogy milyen volt, emlékezz, hogy mit miért csinált, hogy miben hitt, hogy hogyan állt hozzá a dolgokhoz, és próbáld, próbáld lemásolni azt, amilyen ő volt! Próbáld a gyerekeknek is átadni, mert ők már csak rajtad keresztül kaphatják meg ezt a tudást!
Most lehet, hogy úgy érzed, hogy nincs meg ez a tudás benned, de ott van, csak tudattalanul, hiszen eddig nem volt szükség rá, hogy tudatosítsd, hogy magadévá tedd, mert ott volt melletted a férjed, aki képviselte! De most már nem melletted van, hanem benned! Csak elő kell hoznod!
És amikről írtak/írtunk itt neked, hogy keress segítséget, pszichológust, gyászfeldolgozó csoportot stb., illetve lelki kapaszkodókat - ezek mind abban segíthetnek, hogy előhozd magadból! Lehet, hogy valamelyik többet segít, lehet, hogy valamelyik egészen keveset, lehet, hogy csak annyit, hogy rájössz, nem, ez nekem nem segít, inkább megyek másfelé... de el kell indulnod ezen az úton előbb-utóbb! Ki lépésekkel, persze, senki nem vár tőled csodát egyik napról a másikra!
Ha hajlandó vagy elindulni, és megkeresni azokat a dolgokat, amik segíthetnek, hogy saját magadat alakíthasd át olyanra, hogy abban a férjed is benne legyen, akkor a legtöbbet teszed, amit csak tehetsz - egyszerre teszed ezt a férjedért, a gyerekeitekért és önmagadért! Így lesz a férjed életének is plusz értelme, a gyerekeidnek biztos jövője, és neked győzelmed a halál fölött!
Tudom, hogy nagyon fájdalmas, és hogy nagyon nehéz. Azért kezdd el kis lépésekkel, de lehetőleg már most!
Például menj ki a kertbe, és nézegesd meg a növényeket, mintha a férjed szemével is néznéd őket, hogy mire lenne most szükségük - és ha nem is egymagad, de próbáld megadni nekik, amire szükségük van! Hogy a férjed büszke lehessen Rád! Hiszen életében is Rád volt büszke!
(De ha kezdetnek csak elmész sétálni a gyerekekkel, az is jó! A kert csak egy példa volt.)
Pedig tudnék...