Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Házasság mentése, minek?
Létrehozva: 2013. február 3. 16:17
Férfi vagyok, ez itt szokatlan.
Csak megosztok egy sztorit, nem várok semmilyen tanácsot, egyszerűen csak kiírom magamból.
Összeházasodtunk, szerelemből tettük, együtt képzeltük el az életünket. Az első gyerek hamarosan érkezett, egy csodálatos kislány. Kapcsolatunk kezdetétől sokat veszekedtünk, de mindig gyorsan jött a békülés.
A gyerek néhány hónapos volt, mikor már úgy éreztem, hogy távolodunk egymástól, de nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget.
Mentek a hétköznapok, rengeteget dolgoztam, nem éltünk rosszul. Mire a gyerek egy éves lett kezdtem magam nem jól érezni ebben a kapcsolatban, de ezt magamnak sem ismertem be, éltük a "rendes" családi életet.
A feleségem mindenáron szeretett volna egy másik gyereket. Én nem, mert akkor már erőteljesen éreztem, hogy ebbe a kapcsolatba nem kéne, de persze nem mertem nemet mondani.
Amikor a gyermek megfogant, kapcsolatunk minden volt, csak nem éppen harmonikus. Persze hallgattam, hogy a gyerek majd újra összehoz minket, megmenti a kapcsolatunkat. Ezt a dumát, soha senki ne higgye el, összehoz fizikálisan a kötelesség miatt, azonban érzelmileg soha.
Az általam nagyon nem várt gyerek megszületett egy kisfiú, és persze szeretem. Imádom a gyerekeimet.
A második gyerek születése után nem sokkal szerelmes lettem egy csodálatos nőbe. Régóta ismertük egymást a munkánk kapcsán találkoztunk, mindig is jó viszonyban voltunk.
A munka miatt sokszor találkoztunk és egyre többet és többet beszélgettünk. Hihetetlenül egy hullámhosszon voltunk, és folyamatosan vágytam a társaságára, a közelségére.
Elhívtam vacsorázni, ő nemet mondott, mert házas vagyok, Ő többször elküldött engem, hogy próbáljam rendbe tenni a házasságom. Miután összejöttünk akkor is többször szakított velem a házasságom miatt, azonban én mindig visszahódítottam, mert nagyon szerettem. Ha létezik olyan, hogy Igazi, akkor Ő volt az.
Nagyon sokat gondolkoztam, hogy mit tegyek, és gondolataim legfőképp a gyerekeken jártak, hogy hogyan lehet ezt megoldani, hogy ők a legkevésbé se sérüljenek.
Kb 8 hónapja voltunk együtt mikor lebuktunk, smsekkel, emailekkel, híváslista ellenőrzéssel. Egyértelmű volt minden.
Egyszer csak eléd lép a feleséged és mindezt a fejedhez vágja. Nem vagy felkészülve, derült égből a villámcsapás és
ott állsz a feleséged előtt, aki kérdőre von, áll előtted idegesen, kiborulva, megalázva és te szeretnél bocsánatot kérni, mérsékelni a fájdalmát, magyarázkodni, és nem mered azt mondani, hogy a másikat szereted és szeretnél ebből a házasságból kilépni, hanem a lehetőségekhez képest kíméletes verziót adod elő, letagadsz mindent amit csak lehet és bizonygatod, hogy őt szereted, ez csak egy félreértés volt, ő a legfontosabb és persze a család.
És füllentesz és ferdítesz és hazudsz folyamatosan, és oscar díjas színészeket megszégyenítő módon szerepet játszol, kitűnő
kommunikációval és megjátszással próbálod tompítani a történteket. És működik, annak ellenére, elhiszi amit mondasz, hogy az ellenkezőjét olvasta az emailekben, sms-ekben, és hogy ő is tisztában van vele, hogy házasságotok több éve nem működik normálisan.
A feleségem előtt felhívtam a szerelmemet és szakítottam vele.
Odafigyelsz a hibáidra, korábban jársz haza, a gyerekekkel is többet foglalkozol, próbálsz gyengéd lenni, közeledni.
Hogy mindezt miért így teszed? Nem tudom. Mert szégyelled magad, hogy megbántottad, mert valójában zavar, hogy ez a kapcsolat nem úgy
alakult, ahogy szeretted volna, mert a környezetedben mindenki azt mondogatja, hogy mentsd meg a házasságod, felejtsd el a szeretőd, a gyerekek miatt együtt kell maradnotok...stb És azért mert félsz, hogy miután elküldted a szerelmedet, egyedül maradsz, ha a feleséged kidob.
És egy darabig el is hiszed amit mondasz, amit teszel.
A szerelmemet megbántottam, ellöktem magamtól. Soha nem szerettem még így nőt, és mégis így viselkedtem vele.
Már tudom, hogy hiába sok könyv, a sok jó tanács, a pszichológus, a tönkrement kapcsolatba nem lehet visszahozni a meghittséget, a bizalmat, a szerelmet.
És elkezdtél egy játszmát, egy házasság mentő játszmát és ilyenkor már hogyan fordítsd vissza?! Hogy te valójában nem ezt szeretnéd.
Mára lecsillapodtak a kedélyek, megmentettem a házasságom, elveszítettem a szerelmem, és nem érzem jól magam a bőrömben.
A feleségem érzéseivel nem vagyok tisztában, de úgy gondolom számára sem ez az ideális kapcsolat, őt is inkább az vezérelte a házasság fenntartásában, hogy nehéz kilépni, nehéz változtatni és nagyon nehéz feldolgozni, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt korábban elképzeltük.
Jobb lett volna, ha az első gondolata szerint cselekszik, azaz kidob otthonról.
Nem beszéltem a szerelmemmel hónapok óta, valószínűleg ő hallani sem akar rólam, de nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá, és ne őrjítene meg a gondolat, hogy ezt nagyon elszúrtam.
Te vagy a lapátra tett szerető, aki nős hapsi nevében ír!!!
Ez egy lassan 2 éves történet, jó lenne tudni mi lett a vége, de nem fogjuk megtudni sosem, mert nem jött vissza TI, nem beszélgetni akart, csak kiírni magából...
Szia.
Hát azt kell mondjam, tényleg baromi sürgősen kell neked egy pszihomókus. Ugyanis nem megy a döntéshozás, de nagyon. Így tökmindegy kivel élsz éppen együtt, mindig el fogod cseszni.
Nem az a kérdés, hogy meg tudod-e menteni a házasságodat. Az a kérdés, hogy meg tudsz-e tanulni felnőtt módra, felelősségteljes, megfelelő döntéseket hozni és vállalni azok szükségszerű következményeit.
Nőjél fel. A családod érdekében.
Ne haragudj, de ez egy nagy f*szság.
A másik nő is csak az első 3-4 évben lenne érdekes, mert ti pasik, mindig az elérhetetlenért ácsingóztok. Ezt gyűlölöm. Nem azért tudom, mert kipróbáltam az összes hapit - még mielőtt ezt az orbitális baromságot vágná hozzám valaki. Van családom, vannak barátnőim, volt (nem sok, de tartós) kapcsolatom.
Elfelejtitek azt értékelni, aki nap, mint nap ott van veletek. Aki teát főzött, ha beteg voltál, aki bevetette az ágyad, aki meghallgatta a kirohanásaid, mikor hazaértél a melóból.
Aztám mit kapsz érte? Elfelejtést. Szépen lassan kiszorítanak a hétköznapok, a munka, a szürkeség lep el. Aztán jön egy pillangó, aki szálldos színesen, csicsergő kismadárként is leírhatnám, tökmindegy. A lényeg, hogy nem én, nem ő, nem az, akit megszoktál. Nem vigyázunk egymásra. Hagyjuk hogy elsodorjon egymástól az élet, hogy pillangók, meg madarak repkedjenek olykor a képben. Eb*sszuk.
Soha sem jó semmi úgy ahogy van. Barátaim, akik 7-8-9-10-25 éve voltak együtt, elválnak, szétmennek, különköltöznek. Jómagam is épp különköltözéshez szedem össze az erőt. Hogy feldolgozzam, hogy egyedül maradok, mint a kisujjam. A családom, a barátaim messze tőlem. évente párszor látom őket.
És erre ezt történik. Itt. Velünk. Most. Nem hiszem el.
tudod, sokszor vagyok úgy vele, mégis, ki találta ki és milyen ostoba tréfából, hogy férfi és nő együtt éljen, mikor ennyire, de ennyire mást akarunk egymástól...
Ti meg csak kergessétek a csattogó madárkákat, gúvadjon a szemetek a modellek fotóira, ácsingózzatok a nemlehet' tiltott' és nemszabad' után.
Persze, biztosan tudom, hogy nem vagyok én se tökéletes. De az egyik legnagyobb problémát abban látom: a férfi csak addig nem rest, míg el nem érte, meg nem kapta azt a bizonyos hölgyet, azt a bizonyos hőfokot, csókszámot - ha így tetszik, hogy tetőzzön a cinizmusom,
szóval hülyeség. Ne gondolj rá, idővel őt is eldobtad volna. Még hogy igazi?! Hol létezik az? Hollywoodban kreálják, a filmvászonokra festik, el ne hidd hogy létezik. Ennyi.
- lehet engem támadni, hogy megkeseredett volnék, lehet. Vagy az is lehet, hogy látom milyenekké válnak az emberek és kapcsolataik....
Röhögőgölcs kerülget mikor ilyeneket olvasok. Nem azért van felháborodva valaki, mert 8 hónapig átverték a házastársat, hanem mert a házastárs nem akart a hülyék tudatlanságával éldegélni és merészelte lebuktatni a párját! Ahelyett, hogy vállon veregette volna és asszisztált volna hozzá még vagy 8 évig!
Tehát nem az a baj, amikor nap mint nap a pofádba hazudnak, átvernek, hülyére vesznek, hanem hogy belenéztél egy telefonba!
Kész vagyok az ilyenektől!