Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Házasság mentése, minek?
Létrehozva: 2013. február 3. 16:17
Férfi vagyok, ez itt szokatlan.
Csak megosztok egy sztorit, nem várok semmilyen tanácsot, egyszerűen csak kiírom magamból.
Összeházasodtunk, szerelemből tettük, együtt képzeltük el az életünket. Az első gyerek hamarosan érkezett, egy csodálatos kislány. Kapcsolatunk kezdetétől sokat veszekedtünk, de mindig gyorsan jött a békülés.
A gyerek néhány hónapos volt, mikor már úgy éreztem, hogy távolodunk egymástól, de nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget.
Mentek a hétköznapok, rengeteget dolgoztam, nem éltünk rosszul. Mire a gyerek egy éves lett kezdtem magam nem jól érezni ebben a kapcsolatban, de ezt magamnak sem ismertem be, éltük a "rendes" családi életet.
A feleségem mindenáron szeretett volna egy másik gyereket. Én nem, mert akkor már erőteljesen éreztem, hogy ebbe a kapcsolatba nem kéne, de persze nem mertem nemet mondani.
Amikor a gyermek megfogant, kapcsolatunk minden volt, csak nem éppen harmonikus. Persze hallgattam, hogy a gyerek majd újra összehoz minket, megmenti a kapcsolatunkat. Ezt a dumát, soha senki ne higgye el, összehoz fizikálisan a kötelesség miatt, azonban érzelmileg soha.
Az általam nagyon nem várt gyerek megszületett egy kisfiú, és persze szeretem. Imádom a gyerekeimet.
A második gyerek születése után nem sokkal szerelmes lettem egy csodálatos nőbe. Régóta ismertük egymást a munkánk kapcsán találkoztunk, mindig is jó viszonyban voltunk.
A munka miatt sokszor találkoztunk és egyre többet és többet beszélgettünk. Hihetetlenül egy hullámhosszon voltunk, és folyamatosan vágytam a társaságára, a közelségére.
Elhívtam vacsorázni, ő nemet mondott, mert házas vagyok, Ő többször elküldött engem, hogy próbáljam rendbe tenni a házasságom. Miután összejöttünk akkor is többször szakított velem a házasságom miatt, azonban én mindig visszahódítottam, mert nagyon szerettem. Ha létezik olyan, hogy Igazi, akkor Ő volt az.
Nagyon sokat gondolkoztam, hogy mit tegyek, és gondolataim legfőképp a gyerekeken jártak, hogy hogyan lehet ezt megoldani, hogy ők a legkevésbé se sérüljenek.
Kb 8 hónapja voltunk együtt mikor lebuktunk, smsekkel, emailekkel, híváslista ellenőrzéssel. Egyértelmű volt minden.
Egyszer csak eléd lép a feleséged és mindezt a fejedhez vágja. Nem vagy felkészülve, derült égből a villámcsapás és
ott állsz a feleséged előtt, aki kérdőre von, áll előtted idegesen, kiborulva, megalázva és te szeretnél bocsánatot kérni, mérsékelni a fájdalmát, magyarázkodni, és nem mered azt mondani, hogy a másikat szereted és szeretnél ebből a házasságból kilépni, hanem a lehetőségekhez képest kíméletes verziót adod elő, letagadsz mindent amit csak lehet és bizonygatod, hogy őt szereted, ez csak egy félreértés volt, ő a legfontosabb és persze a család.
És füllentesz és ferdítesz és hazudsz folyamatosan, és oscar díjas színészeket megszégyenítő módon szerepet játszol, kitűnő
kommunikációval és megjátszással próbálod tompítani a történteket. És működik, annak ellenére, elhiszi amit mondasz, hogy az ellenkezőjét olvasta az emailekben, sms-ekben, és hogy ő is tisztában van vele, hogy házasságotok több éve nem működik normálisan.
A feleségem előtt felhívtam a szerelmemet és szakítottam vele.
Odafigyelsz a hibáidra, korábban jársz haza, a gyerekekkel is többet foglalkozol, próbálsz gyengéd lenni, közeledni.
Hogy mindezt miért így teszed? Nem tudom. Mert szégyelled magad, hogy megbántottad, mert valójában zavar, hogy ez a kapcsolat nem úgy
alakult, ahogy szeretted volna, mert a környezetedben mindenki azt mondogatja, hogy mentsd meg a házasságod, felejtsd el a szeretőd, a gyerekek miatt együtt kell maradnotok...stb És azért mert félsz, hogy miután elküldted a szerelmedet, egyedül maradsz, ha a feleséged kidob.
És egy darabig el is hiszed amit mondasz, amit teszel.
A szerelmemet megbántottam, ellöktem magamtól. Soha nem szerettem még így nőt, és mégis így viselkedtem vele.
Már tudom, hogy hiába sok könyv, a sok jó tanács, a pszichológus, a tönkrement kapcsolatba nem lehet visszahozni a meghittséget, a bizalmat, a szerelmet.
És elkezdtél egy játszmát, egy házasság mentő játszmát és ilyenkor már hogyan fordítsd vissza?! Hogy te valójában nem ezt szeretnéd.
Mára lecsillapodtak a kedélyek, megmentettem a házasságom, elveszítettem a szerelmem, és nem érzem jól magam a bőrömben.
A feleségem érzéseivel nem vagyok tisztában, de úgy gondolom számára sem ez az ideális kapcsolat, őt is inkább az vezérelte a házasság fenntartásában, hogy nehéz kilépni, nehéz változtatni és nagyon nehéz feldolgozni, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt korábban elképzeltük.
Jobb lett volna, ha az első gondolata szerint cselekszik, azaz kidob otthonról.
Nem beszéltem a szerelmemmel hónapok óta, valószínűleg ő hallani sem akar rólam, de nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá, és ne őrjítene meg a gondolat, hogy ezt nagyon elszúrtam.
Már nem igazán van hozzá kedvem. Már annyiszor, annyi féleképpen próbálkoztam és ha jól is sikerült, rövid időn belül újra padlón volt a kapcsolatunk. Minden kis hülyeségbe beleköt, minden mögött rosszat sejt, állandóan azt hajtja, hogy nem érzi a szeretetemet, soha nem is érezte,
ezt alá is támasztja sokszor valótlan dolgokkal , vagy a történtek elferdítésével, kizárólag a saját szemszögéből nézve.
Habár Te is írtad valahol, hogy mindenki csak onnan tudja nézni a dolgokat, ahol van.
Biztosan nagyon sok hiba van bennem is , valamit, valamiket nagyon rosszul csináltam, de mostanra jöttem rá, hogy mi nagyon nem illünk, nem is illetünk soha össze.
Igen, más a felfogásunk, mert én nem tudom egyoldalúan megközelíteni ezt a kérdést és kevéssé hajlok az érzelmi húrok pengetésére.
Én azt mondom, hogy szomorú szembesülni azzal, hogy én még szeretem a másikat és mégis ő már lélekben félig vagy teljesen elengedte a kezem, de tudomásul kell venni, hogy megfakult érzelmeket számonkérni értelmetlen a másikon. Pont ezért nem volt érv, amikor kérdezted, hogy eszembe se jut-e, hogy azért akart esetleg gyereket az asszony, mert még szereti a férjét . Hiába szereti, ha a másik egy másik nőről álmodik.
Ha csak ennyi van, hogy én szeretlek, gyereket akarok és PONT..., de nem veszek tudomást arról, hogy megváltoztak a dolgok körülöttünk, a másikban, akkor ez keményen önmegvalósítás.
Nagyon egyetértek azzal a mondással, hogy minden házasságban két házasság van, az egyik a feleségé, a másik a férjé. Mindketten máshogy élik meg, olyan sosincs, hogy azonos elégedettségi szinten vannak, de amikor nagy a gáz, arról illik tudomást venni mindenkinek a saját jól felfogott érdekében. Persze, teljesen jogos, hogy a másikat akkor sem lehet alázni, ha már lényegesen kevesebbet jelent nekem, mint boldog házassághoz kellene, de tudod ezzel az a baj, hogy amíg az egyik vetít, sokszor a másik tapsol, vagy nagy lendülettel söpri a szőnyeg alá a problémákat, mintha lenne erre valami egységes forgatókönyv, hogy ezt így kell csinálni.
"Csak nem értem, hogy ha valaki el tudja varázsolni az élete párját, és jól is érzi magát vele, akkor mi a faxnak van szüksége még szeretőre is???? Önigazolás? Önbizalomhiány?"
Egyik sem. Van amit a párja ad meg és van a mit a szeretője. Két helyről tudja összeszedni azt, amitől kerek egész az élete.
"Az, hogy a hülye feleség (esetleg férj) miért él még a rossz kapcsolatban?
Hát talán azért, mert ő még mindig valamilyen szinten szereti az élete párját. Talán monogám, és fel sem merül benne a hűtlenség. Talán a párja elég gyáva ahhoz, hogy hülyítse, és ne mondja el az igazat. (most általánosságban írom). Talán úgy gondolja, hogy egy hullámvölgy, amit majd közösen valamikor túlvészelnek. Talán a párja sosem ült le vele, és nem mondta el, hogy mik a problémái, hanem vetít, és úgy tesz, mintha semmi gond nem lenne. Vagy csak egyszerűen kényelmes, és nem akar ő sem a nulláról indulni. Nem akar elmenni egy-két gyerekkel albérletbe, amit nem tudna fentartani. És még szereti annyira a párját, hogy kibírja inkább mellette, mint egyedül nyomorogjon. "
Ezzel visszautalnék arra amit az elején írtál, hogy a kihűlt kapcsolatot le kell zárni. Itt a végén magad is összefoglaltad, hogy nem olyan egyszerű lezárni és sokszor a pszichologus által idézett "fékek"miatt nem is teszik ezt meg, de ez éppúgy érvényes a férjekre is, a felmentés nem kizárólag a feleségnek jár, hogy nem ültek le vele beszélni és nem akar nyomorogni albérletben. Mindkét félnek lehetnek ésszerű és nem érzelmi alapon nyugvó érvei, amik maradásra késztetik. Egy ilyen helyzetben viszont nem szempont többé, hogy a másik mélyen érez még irántam és ezért nem "illik" megcsalni. Ha leültünk és nyílt lapokkal játszottunk, ezek után én maradtam, a másik pedig megértette, hogy mi van és elfogadja a maradásom , ő pedig a saját "fékjei" miatt szintén marad, akkor viszont ne kérje később számon rajtam, hogy másról álmodom. Beszélni, beszélgetni kell őszintén a másikkal, ez az alapja a megoldásnak !
Azt hiszem igazad van, ideje felnőnöm már végre. Nem hagyni magam irányítani, kicsit önállósodni, kiállni magamért. Senki sem fog küzdeni a boldogságomért helyettem az már tisztán látszik.
SCARLET esetében én is csak a szeretőt tudom javasolni.
SCARLET megmondta egymilliószor a párjának, hogy mi a problémája, és kérte, hogy oldják meg. A párja viszont nem reagált a dolgokra.
Ő is egy másik eset.
Azt hiszem tökéletesen más a felfogásunk. És mást értünk a dolgokon.
Én a magam részéről azt mondom, hogy egy kapcsolat, ha meghalt, ha már nem szeretünk valakit, és nem szeretünk vele élni, és inkább más után vágyunk, akkor azt a kapcsolatot nem szabad fentartani. Legfőképp azért, mert a másik felet megbántjuk, megalázzuk, és becsapjuk.
És legtöbbször gyáván, és mocskos módon elvárjuk, hogy a másik fél lépjen, ha ő már nagyon pocsékul érzi magát a kapcsolatban. Nem beszéljük meg vele,a problémákat, és nem vállaljuk fel magunkat, és a felelősséget, hanem áthárítjuk az ugymond vétlenebb félre. Ha már annyira szar helyzetet teremtettem, és te annyira szarul is érzed magad, hát lépj! Akkor nem én leszek a rossz mások szemében.
"azt gyanítsuk ezen sem múlnak a dolgok, hogy házastársként több teher nehezedik egy nőre, mint szingliként és ezért nehezebb elvarázsolni egy férfit, mert van akinek egyszerre kettőt is sikerül feleségként is. :) Na jó, nem mosolygok, nehogy bosszantsalak vele. "
Nem bosszantasz fel. Csak nem értem, hogy ha valaki el tudja varázsolni az élete párját, és jól is érzi magát vele, akkor mi a faxnak van szüksége még szeretőre is???? Önigazolás? Önbizalomhiány?
És hát akkor ez annyira nem is boldogságosan mosolyogtató, hanem sajnálkozóan mosolygós.
Az, hogy a hülye feleség (esetleg férj) miért él még a rossz kapcsolatban?
Hát talán azért, mert ő még mindig valamilyen szinten szereti az élete párját. Talán monogám, és fel sem merül benne a hűtlenség. Talán a párja elég gyáva ahhoz, hogy hülyítse, és ne mondja el az igazat. (most általánosságban írom). Talán úgy gondolja, hogy egy hullámvölgy, amit majd közösen valamikor túlvészelnek. Talán a párja sosem ült le vele, és nem mondta el, hogy mik a problémái, hanem vetít, és úgy tesz, mintha semmi gond nem lenne. Vagy csak egyszerűen kényelmes, és nem akar ő sem a nulláról indulni. Nem akar elmenni egy-két gyerekkel albérletbe, amit nem tudna fentartani. És még szereti annyira a párját, hogy kibírja inkább mellette, mint egyedül nyomorogjon.
Én csak egyet tudok, hogy az emberek mocskosan játszanak, még azokkal is, akiket szerettek, és akikért felelősséget kéne vállalniuk.
Köszönöm hozzászólásodat. Az a baj, hogy nem vagyok elég ügyes a titkolózásban, hazudozásban. Főleg a fennálló körülmények között, mikor
is bizalmát vesztette bennem a család, a gyerekek átvették az apjuk gyanakvó, ellenőrizgető stílusát.
Olvastam a másik topicban, hogy elköltöztél, de aztán visszamentél a férjedhez.
Tudom, hogy nem ez az ideális megoldás és lehet adni a jó tanácsokat, beszéljük meg, dobjuk fel a házasságunkat, de én a te helyedben szeretőt tartanék. Ha a férjed nem egyezik bele a nyitott házasságba, akkor titokban. Szükséged van rá, h nőnek érezd magad, ne hagyd magad elsorvadni.
Lehet engem is megkövezni.
Nyilván sokszor jobb a válás, nem lehet általánosítani, én csak arra gondoltam, hogy bizonyos kapcsolatokban lehet hogy jobb az együttmaradó szülő.
En pont azt keresem, hogy mitol lehet egy rosszul mukodo kapcsolatot stabilnak nevezni... a topicindito nem ir arrol, hogy tulajdonkeppen milyen is a kapcsolata a felesegevel, o csak az uj szerelemrol ir. Eleg a ragaszkodas a stabilitashoz?
Es mikor gyava es mikor ragaszkodo valaki? A topicindito nem gyava? Hiszen ha ragaszkodna, akkor talan nem jönne nevtelenül gyaszolni egy ki nem elheto szerelmet es talan több pozitiv dolgot irna a csaladjarol es talan nem ezt a cimet adta volna a topicjanak...
Es tenyleg van olyan, hogy a kivülallok teljesen rosszul saccolnak meg egy kapcsolatot? Tudod, amikor mindenki mondja, hogy x. csalad rosszul el es közben a csalad maga ugy latja, hogy minden rendben.
Topicinditoek milyenek lehetnek kivülrol? Lehet, hogy mindenki azt gondolja "szep kis csalad". Aztan elolvasod a ferj irasat es mit gondolsz? Hogy elrontjak az eletüket vagy, hogy a csaladot tartjak szem elott.
Es, hogy a gyereknek jobb az együttmarado szülo, mint az elvalt? Szerintem nem. Sokszor aldas a valas a gyereknek is! En ilyen csaladban nottem fel. Örültem, hogy vegre elvaltak a szüleim!
Aki nem lép ki a rosszul működő, de stabil házasságból sokan ugye gyávának nevezik, de hívhatjuk egyszerűen ragaszkodónak is, ami már pozitív tulajdonság.
Lehetnek a gyerekek boldogok, ettől még bizonyos szempontból működik a házasság és családként jól funkcionálhatnak. Valószínüleg ez jobb a gyereknek, mint egy válás. Hány olyan kihült házasság van, ahol ugyan szeretőt nem tartanak, de már rég nem szexelnek egymással?
"Szerethetnéd a feleségedet is, ha azt akarnád. "
Ooo, en nagyon nem igy gondolom! Ertem mit szeretnel irni, de nem jo, ahogy irod... a szeretet nem akaras kerdese. Sonata*val ertek egyet: tisztelni, becsülni lehet esztol vezerelve, de szeretni nem!
Felig OFF
Tök jo, hogy beraktad azt az idezetet, mert en pont ilyesmin morfondirozok mostansag! A stabil, de rosszaul mukodo kapcsolatokrol.
Van egy hozzam közelallo szemely, aki 8 eve el egy szerintem instabil kapcsolatban. Van egy gyerek es most dolgoznak a kisteson. A ferfi sodrodik az esemenyekkel, körülbelül mint a topicindito. Szerintem nem jok parnak es nem jok szüloknek, de megis... talan valami van. Talan stabilak, csak en nem latom. De mi van ha nem? Mi van ha megis borul majd az egyensuly, akkor mar majd 2 gyerekkel.
Es a rosszul mukodo de stabil kapcsolatban azert a felnottek boldogok? Vagy a gyerek azert boldog lehet? Vagy van valami, ami felülirja a boldogsag akarasat? Lehet, hogy van annal fontosabb az együttelesben?
Vagy az az allapot, amiben a topicindito van, csak kivülrol olyan remiszto?
Szerethetnéd a feleségedet is, ha azt akarnád.
Hm, hát ez tetszik. És mégis milyen módszerek vannak arra, hogy az ember ilyen irányítottan szeressen ?
Elfogadni, tisztelni és becsülni lehet vkit akarattal, de szívből szeretni nem.
Nézd, átírhatjuk a történetet feltételezések alapján, és akkor mindenki beleszőheti a saját szája íze szerint azt, amit bele szeretne látni, amit ki szeretne hozni belőle, de akkor ezzel az erővel általánosságban is beszélgethetünk a témáról.
Én azt mondom maradjunk az eredeti verziónál, mert kb. annyi okunk van azt feltételezni, hogy így volt ahogy leírta, mint amennyi arra, hogy nem. Annál is inkább, mert nem mentegette magát, leírta, hogy a felesége mindenáron gyereket akart, ő nem, de nem mert nemet mondani, hát megcsinálta. Kvázi hülye volt, csak éppen nem mondta ki.
A másik, hogy volt-e szó erről köztük korábban, hát nyilván volt. De ez mit erősít meg ? Vannak nők, akik kislány korukban elhatározzák, hogy nagy családot, x db gyereket akarnak, minimum az esküvő előtt ez napirenden van, és az is rendben van, hogy a férj is így látja jónak, x db gyerek neki is megfelel, megvan a közös nevező. A gond akkor van, amikor anyu imád terhesnek lenni, imád babázni, nem tud lemondani a számosított gyerekáldásról akkor sem, amikor a kapcsolat éppen krízisben van és a vágykép éppen elszakadni látszik a realitástól. Egyrészt miért kellene ragaszkodni egy korábbi állásponthoz, hogy x db gyereket akartunk egykor, amikor simán felülírhatják az egyik fél részéről új élethelyzetek az egészet ? Nincs kőbe vésve, hogy az ember az identitását időnként nem vonhatja revizió alá. Másrészt ha nem is változik a vágy a gyerekáldás iránt, a minimum az, hogy normális emberek megvizsgálják, hogy éppen hol tart a kapcsolatuk és időszerű-e újabb gyereket vállalni, vagy inkább nyitva hagyni a kérdést, amíg újra bizonyosság lesz, hogy stabil érzelmi lábakon áll a kapcsolatuk. Úgyhogy nem értem a kérdésed, hogy mi jelentősége volt egy éppen krízisben levő házasságban annak, hogy korábban mennyi bébi volt betervezve...
Na akkor a feleség-szerető megdicsőüléséről is ejtsünk pár szót.
Ki a nyavalya dicsőítette ? Pusztán az egyoldalúságodat egészítettem ki a tényszerűség kedvéért. Mert ha tetszik, ha nem, számtalan feleség is szerető statusban van, húzzák az igát munkahelyen, van gyerekük, akivel le kell ülni tanulni és család akire főzni, takarítani, vasalni kell, tehát messze állnak attól a sztereotíp megközelítéstől, hogy a szerető az szingli és mennyivel egyszerűbb neki szépnek, vonzónak mutatkozni, amikor egész nap annyi dolga van, hogy készüljön a kufircra. Hát sajnos vagy sem, de a valóság az, hogy ők , a családos nőnemű szeretők is léteznek szép számmal és valahogy csak sikerül ugyanazt hozniuk, mint a szingliknek. Tehát ez megint egy ok arra, hogy azt gyanítsuk ezen sem múlnak a dolgok, hogy házastársként több teher nehezedik egy nőre, mint szingliként és ezért nehezebb elvarázsolni egy férfit, mert van akinek egyszerre kettőt is sikerül feleségként is. :) Na jó, nem mosolygok, nehogy bosszantsalak vele. Csak a tények makacs dolgok és a nagyvonalú skatulyázást nem szeretem.
Hogy mikor lesz vége ? Szerintem sosem. Ilyen mindig volt és lesz is.
És miért élnek együtt ? akkor most nem azt írom amit gondolok, hanem amit nem régen egy pszichológustól olvastam: "Minden kapcsolatban vannak „jutalmak”. Ilyen jutalom pl. az egymás iránt érzett szerelem, szeretet, bizalom, tisztelet, pozitív kommunikáció, érzelmi biztonság, jó szexuális kapcsolat, egymás iránti elkötelezettség. Ezek a jutalmak komoly összetartó erőként szolgálnak a kapcsolatban, garantálva annak stabilitását. Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy egy rosszul működő kapcsolat ne lehetne stabil: vannak olyan párok, akik bizonyos „gátak”, „fékek” miatt maradnak együtt, és nem azért, mert igazán elégedettek a kapcsolatukkal (ilyen akadályozó tényező pl. a közös gyerek, anyagi érdekek, a jobb alternatíva hiánya)."
A megoldás nagyban függ attól, hogy mit akar a másik.
Amiről itt beszélgettünk, az a hárítós és nem nyílt lapokkal játszó partnerek esetén megfutott felesleges körökre érvényes.
Ha valaki akarja a valós megoldást, ha partner a félrelépő fél is a kapcsolat helyrehozatalában, akkor beszélgetések során a megcsalt fél is gyorsan rájön magától is, hogy a gyertyafényes félhomályban csipkebugyis riszálásnak csekély a gyakorlati értéke, ettől minden esetben több kell.
Ez a ma divatos, ha van valaki akit jobban szeretsz lépj, mert csak egy életed van nagyon nem jön be nálam. Illetve addig, amíg gyerek nincs a családban addig mindenki azt csinál, amit akar, de gyerek mellett extrém eseteket kivéve (amilyet még nem láttam, de azért elhiszem, hogy van ilyen) az adott kapcsolatot kell helyrehozni.
Teljes mértékben egyetértek Veled.
Tudod az a legszomorúbb az egészben, hogy az utolsó mondatodban minden benne van!
"Szerethetnéd a feleségedet is, ha azt akarnád."
Csak azért szólok hozzá, mert a legtöbb fórumozó még téged pátyolgat.
Próbálom finomat írni, de a hibás legnagyobb részt te vagy, tönkreteszed mások, elsősorban a gyerekeid és a feleséged életét, és még te sajnáltatod magad. A szerető tudta mit tesz, az ő életéért meg ő felelős. Te a családodért vagy az. Minden kapcsolatban van eltávolodás, főleg kicsi gyerekek mellett. Azt írod férfi vagyok ez itt szokatlan...
Finoman csak annyit nem vagy férfi...
Az, hogy ki iránt mit érzel, ha egyébként a vonzalom megvan, vagy megvolt akkor csak rajtad múlik. Szerethetnéd a feleségedet is, ha azt akarnád.