Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Házasság mentése, minek?
Létrehozva: 2013. február 3. 16:17
Férfi vagyok, ez itt szokatlan.
Csak megosztok egy sztorit, nem várok semmilyen tanácsot, egyszerűen csak kiírom magamból.
Összeházasodtunk, szerelemből tettük, együtt képzeltük el az életünket. Az első gyerek hamarosan érkezett, egy csodálatos kislány. Kapcsolatunk kezdetétől sokat veszekedtünk, de mindig gyorsan jött a békülés.
A gyerek néhány hónapos volt, mikor már úgy éreztem, hogy távolodunk egymástól, de nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget.
Mentek a hétköznapok, rengeteget dolgoztam, nem éltünk rosszul. Mire a gyerek egy éves lett kezdtem magam nem jól érezni ebben a kapcsolatban, de ezt magamnak sem ismertem be, éltük a "rendes" családi életet.
A feleségem mindenáron szeretett volna egy másik gyereket. Én nem, mert akkor már erőteljesen éreztem, hogy ebbe a kapcsolatba nem kéne, de persze nem mertem nemet mondani.
Amikor a gyermek megfogant, kapcsolatunk minden volt, csak nem éppen harmonikus. Persze hallgattam, hogy a gyerek majd újra összehoz minket, megmenti a kapcsolatunkat. Ezt a dumát, soha senki ne higgye el, összehoz fizikálisan a kötelesség miatt, azonban érzelmileg soha.
Az általam nagyon nem várt gyerek megszületett egy kisfiú, és persze szeretem. Imádom a gyerekeimet.
A második gyerek születése után nem sokkal szerelmes lettem egy csodálatos nőbe. Régóta ismertük egymást a munkánk kapcsán találkoztunk, mindig is jó viszonyban voltunk.
A munka miatt sokszor találkoztunk és egyre többet és többet beszélgettünk. Hihetetlenül egy hullámhosszon voltunk, és folyamatosan vágytam a társaságára, a közelségére.
Elhívtam vacsorázni, ő nemet mondott, mert házas vagyok, Ő többször elküldött engem, hogy próbáljam rendbe tenni a házasságom. Miután összejöttünk akkor is többször szakított velem a házasságom miatt, azonban én mindig visszahódítottam, mert nagyon szerettem. Ha létezik olyan, hogy Igazi, akkor Ő volt az.
Nagyon sokat gondolkoztam, hogy mit tegyek, és gondolataim legfőképp a gyerekeken jártak, hogy hogyan lehet ezt megoldani, hogy ők a legkevésbé se sérüljenek.
Kb 8 hónapja voltunk együtt mikor lebuktunk, smsekkel, emailekkel, híváslista ellenőrzéssel. Egyértelmű volt minden.
Egyszer csak eléd lép a feleséged és mindezt a fejedhez vágja. Nem vagy felkészülve, derült égből a villámcsapás és
ott állsz a feleséged előtt, aki kérdőre von, áll előtted idegesen, kiborulva, megalázva és te szeretnél bocsánatot kérni, mérsékelni a fájdalmát, magyarázkodni, és nem mered azt mondani, hogy a másikat szereted és szeretnél ebből a házasságból kilépni, hanem a lehetőségekhez képest kíméletes verziót adod elő, letagadsz mindent amit csak lehet és bizonygatod, hogy őt szereted, ez csak egy félreértés volt, ő a legfontosabb és persze a család.
És füllentesz és ferdítesz és hazudsz folyamatosan, és oscar díjas színészeket megszégyenítő módon szerepet játszol, kitűnő
kommunikációval és megjátszással próbálod tompítani a történteket. És működik, annak ellenére, elhiszi amit mondasz, hogy az ellenkezőjét olvasta az emailekben, sms-ekben, és hogy ő is tisztában van vele, hogy házasságotok több éve nem működik normálisan.
A feleségem előtt felhívtam a szerelmemet és szakítottam vele.
Odafigyelsz a hibáidra, korábban jársz haza, a gyerekekkel is többet foglalkozol, próbálsz gyengéd lenni, közeledni.
Hogy mindezt miért így teszed? Nem tudom. Mert szégyelled magad, hogy megbántottad, mert valójában zavar, hogy ez a kapcsolat nem úgy
alakult, ahogy szeretted volna, mert a környezetedben mindenki azt mondogatja, hogy mentsd meg a házasságod, felejtsd el a szeretőd, a gyerekek miatt együtt kell maradnotok...stb És azért mert félsz, hogy miután elküldted a szerelmedet, egyedül maradsz, ha a feleséged kidob.
És egy darabig el is hiszed amit mondasz, amit teszel.
A szerelmemet megbántottam, ellöktem magamtól. Soha nem szerettem még így nőt, és mégis így viselkedtem vele.
Már tudom, hogy hiába sok könyv, a sok jó tanács, a pszichológus, a tönkrement kapcsolatba nem lehet visszahozni a meghittséget, a bizalmat, a szerelmet.
És elkezdtél egy játszmát, egy házasság mentő játszmát és ilyenkor már hogyan fordítsd vissza?! Hogy te valójában nem ezt szeretnéd.
Mára lecsillapodtak a kedélyek, megmentettem a házasságom, elveszítettem a szerelmem, és nem érzem jól magam a bőrömben.
A feleségem érzéseivel nem vagyok tisztában, de úgy gondolom számára sem ez az ideális kapcsolat, őt is inkább az vezérelte a házasság fenntartásában, hogy nehéz kilépni, nehéz változtatni és nagyon nehéz feldolgozni, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt korábban elképzeltük.
Jobb lett volna, ha az első gondolata szerint cselekszik, azaz kidob otthonról.
Nem beszéltem a szerelmemmel hónapok óta, valószínűleg ő hallani sem akar rólam, de nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá, és ne őrjítene meg a gondolat, hogy ezt nagyon elszúrtam.
Mennyire vagy te biztos abban, hogy a topikindító felesége valóban direkt csináltatott egy gyereket a topikindítóval. Azért mert a topikindító ezt mondta? Nem lehet, hogy köztük erről már rég szó volt, és nem lehet, hogy topikindító eljátszotta, hogy mennyire boldog, hogy gyereke lesz.
Ne hárítsd a topikindító feleségére, és a többi feleségre a felelősséget. Az eszedbe sem jutott, hogy esetleg a feleség szereti a férjét?
Ne dicsőítsük már azt a feleséget, kapcsolatban élő nőt aki ahelyett, hogy a saját házasságát rendbe kapná félrekufircolgat. És még büszke is magára, hogy hűűű nekem még erre is van energiám. Naneeeee.
Majd akkor legyen büszke, ha rendbe kapta a saját különbejáratú házasságát, férjét.
Ez egy örök körforgás? Apus otthon eljátsza a nagy szerepét, közben alig várja, hogy Xnével holnap titokban az irattárban kamatyoljon egyet! Xnét meg nem érdekli, hogy már hónapok óta nem szexelt a férjével, mert tudja, hogy holnap Y-nal szexelni fog az irattárban!
Röhejes.
Egy kérdés, akkor mi a francért élnek egy olyan családban, ahol nem boldogok? Miért élnek együtt olyan emberrel, akit nem is szeretnek???
Ja, hogy ha Xné és Y összeköltözne, akkor ugyanúgy szürke hétköznapok lennének? Én gyerekem te gyereked, legyen e közös gyerekünk, mert azt lehet hogy Y erőszakkal rákényszerített gyereknek érezné???
És különben is, Y munkahelyére egy nagyon csinos kolléganő jött, aki mindig akkor megy ebédelni amikor ő???
Szóval mikor lesz ennek már vége??
Mikor lesznek az emberek tisztességesek és becsületesek egymással?
Mi a francért játszanak szerepeket egy házasságban, együttélésben? Ha nem szeretik egymást, akkor miért nem mennek külön? Ez kinek jó, és miért?
Felelősségteljes ember az, aki szerepjátékot játszik és átveri a családot? Mennyire fontos a számára a gyereke, ha közben becsapja a gyereke anyját, és hazudik mindenkinek? Milyen apai, és férfi példát mutat a gyerekének?
Teljesen igazad van mindenben.
Merem állítani, hogy ezek majdhogynem felsleges körök, amiket persze érthető módon minden megcsalt feleség lefut, de csekély eredménnyel, a lényeget tekintve
De akkor mi a megoldás?
Egyetértek, a nőknek remek radarjai vannak. Éppen ezért terheli a felelősség azt a nőt, aki mindenáron gyereket csináltat egy problémás kapcsolatba.
Az is egyértelmű, hogy a pasinak sem nyivákolni kell, hogy milyen kár, hogy vége a másik nővel. Dönteni kell(ene), hogy merre tovább. Csakhogy az esetek 90 %-ában nem döntenek, hanem hárítanak, színjátékot játszanak otthon és anyu éppen olyan partner a hárításban, éppen olyan jól tapsikol az előadásra, mint amilyen jó színész a férj.
Esküszöm annyira tipikus a példájuk, mint valami konstruált reality, simán rá lehet húzni sablonra.
Ja, amúgy az is tipikus, hogy a szeretőt szinglizik, holott millió családos nőnek van ideje, energiája arra, hogy szép és vonzó legyen a szeretőjének egy éppen olyan háztartás ellátása mellett, mint akár a megcsalt feleség esetében. Erről mindig nagyvonalúen elfeledkeznek megemlékezni, mert szerető az csak szingli lehet, pedig dehogy. Nem ezen múlik, ahogy azon sem, hogy a feleség utóbb milyen kéjnő bőrébe bújik. Ez csak a felszín, akik azt hiszik a fehérnemű és az új frizura bármilyen hatással vannak, azok megint csak a legfelső réteget kapirgálják és erősen tévúton járnak. Merem állítani, hogy ezek majdhogynem felsleges körök, amiket persze érthető módon minden megcsalt feleség lefut, de csekély eredménnyel, a lényeget tekintve.
Igen, esélyes, hogy színjátékot nyomott akkor is, de mint az előbbi válaszban is leírtam, a harmónia hiánya, mint írta világos volt anyu előtt is.
Bocsánat, de azt nem tudjuk miért is nem volt a harmónikus a kapcsolat. Nem írta le, hogy mi játszódott le közöttük, milyen vitáik voltak, tehát nem derült ki, hogy ki és mennyit tett a harmóniáért. Tudhatjuk, hogy mivel próbálkozott a maga módján és azzal mennyi ellenállásba ütközött esetleg ? Ahhoz édes kevés az info, hogy azt írjuk kutyakötelessége lett volna dolgozni a harmónia kilalakításán, mert lehet, hogy megpróbálkozott vele. Ez itt nem derült ki.
Az viszont annál inkább, hogy ebbe a harmóniát nélkülöző kapcsolatba lett beleerőszakolva a vágy egy másik gyerekre, na meg a megvalósítás is.
Ez mi, ha nem önmegvalósítás tűzön-vízen át ? Azt ne mondja senki, hogy anyu élt nagy boldogságban és nem vette észre a válság jeleit, amikor emberünk maga írta le, hogy " Persze hallgattam, hogy a gyerek majd újra összehoz minket, megmenti a kapcsolatunkat. "
Kitől hallgatta ? Biztos nem a belső hangtól...
Az másik lapra tartozik, hogy gyerek csináláshoz két ember kell, tehát éppen olyan hunyó a kedves apuka is, hogy anyuka önmegvalósító ábrándjait kielégítette, holott pontosan tudta, érezte, hogy nem kéne ( általam nagyon nem várt gyerek).
Sajnos amit az előbb írtam, és nagyon jól összefogtam a dolgot, az elszállt. Most újra megpróbálom leírni amit akartam.
Tudjátok elég érdekesnek tartom, hogy általában amikor megcsalás, félrelépés történik, akkor legtöbbször azt okolják, akit megcsalnak. Azt az embert degradálják le, akit esetleg folyamatosan átvertek és becsaptak, ahelyett, hogy elmondták volna neki, hogy mit szeretnének. Mert ugye szóbol ért az ember.
Egyetlen pasinak nem tartottak pisztolyt a fejéhez, hogy nősüljön meg, vagy csináljon gyereket. Két felnőtt párkapcsolatban élő embernek meg kéne tudnia beszélni a problémáit.
Ha valaki a kapcsolatban azt érzi, hogy nem akar még egy gyereket, és problémái vannak a házasságában, annak tenni kéne azért, hogy legyen változás. Viszont, ha a másik nem akar változtatni, akkor el kell tudni dönteni, hogy mit akar. Marad egy pocsék kapcsolatban, vagy veszi a kalapját és elmegy. Ha marad, akkor meg kell probálnia kihozni belőle a legjobbat. És nem az első adandó alkalmat kihasználva megcsalni a párját.
Majd mindezek után nyálcsorgatni, és nyivákolni az új nőért, és hogy mennyire rossz sanyarú a sorsa a felesége mellett.
Ne felejtsük már el, hogy mekkora különbség van egy szingli szerető és egy gyerekes, dolgozó, háztartást vezető nő között. Arról már nem beszélve, hogy a szeretővel nem léteznek szürke hétköznapok, mindennapi gondok, a hiteltől a gyerek lázáig.
Könnyű az után nyirvákolni, aki csak hetente x napon x órát (ráadásul titokban, ami megint csak feldobja a dolgot) csak a szépet látja bennünk, és mi is csak a szép és jó oldalát látjuk a másiknak. Könnyű az után a nő után epekedni, akinek még eljátszhatjuk a félistent, akinek mondjunk nem fingunk az orra alá, nem böfögünk a fülébe, és mondjuk még sosem látott lázasan, betegen, a szerelővel üvöltve, vagy a legrosszabb formánkban minket.
A feleség pedig uncsi, problémás, fáradt, és anya is, igaz a mi gyerekünk anyja.
A kezdetektől itt vagyok az nlc-n, azóta olvasgatom a fórumokat, látom az ismerősöknél, barátoknál, hogy igazából a nők irtó fogékonyak arra, ha egy kapcsolat hanyatlóban van. A csápjaikkal rögtön megérzik, ha valami gond van, és megpróbálnak lépni, hatni.
Ők azok akik mindent megtesznek, bedobnak a kapcsolat megmentéséért. Az új frizurától, a szexi fehérneműn keresztül akár a szerepjátékos kéjnőig mindent képesek bedobni a kapcsolat megmentéséért.
Szia,
azt az apróságot elfelejted, hogy apuka saját bevallása szerint egy tehetséges színészpalánta, szóval nem tudhatjuk, milyen műsort adott le az általa halódónak titulált házasságában, simán lehet, hogy az asszonynak egy csodás mesés álomvilágot vetített, amiben ő mert 2. babát vállalni, puhapöcs színészférjecske meg sikongatva tapsikolt hozzá, miközben belül meg "jáj, mégsem kéne". Szóval ez esetben nagyon nem frankó még az asszonyt hibáztatni, komolyan kívánom az ilyen őszintétlen, kapcsolatot nem a probléma felmerülésekor megoldó, hanem színjátszó sunnyogó típusnak, hogy essen két szék közül a pad alá, a neje találjon egy rendes embert, aki képes felelősséget vállalni az emberi kapcsolataiért, és a gyerekeket is sajátjaként fogadja, ez a szerencsétlen meg vasárnapi apukaként a sokadik "megtaláltam a nagy ő-t, de aztán megcsaltam mert problémáink lettek, ahelyett hogy a problémákat átbeszéltük volna" után talán elgondolkodik, hol rontja el az életét. De szerintem még most is csak azon morfondírozik: "ej, jobb lett volna hatékonyabban színészkednem", ahelyett, hogy rájönne, hogy minden kapcsolatért tenni kell, különben ugyanoda jut, mint a házassága.
Mert mi történt volna az amúgy is szar házasságával, ha apu nyíltan és viágosan anyu tudtára hozza, hogy nem akar még egy gyereket ?
Talán mert ő is önmegvalósított, csak milyen ciki ezt kijelenteni egy anyára, aki gyereket vállal
Ez nagy igazság!
Apukának nem a szeretősdi után kellett volna a házasság megmentésén dolgozni, henem akkor mikor kezdte nem jól érezni magát a kapcsolatban.
Akkor nem az volt az önmegvalósítás, hogy az apuka szerint egy kicsit sem harmonikus házasságba mindenáron másik gyereket akart az asszony. ------- akkor meg kellett volna beszélni, hogy kicsit sem harmónikus, nekem ez így nem jó, nem pedig szűkölve még egy gyereket csinálni , mert az asszony akarja. Tehát ezt nem lehet kizárólag a nő nyakába nyomni. A kedves apukának igenis ugyanakkora felelőssége van a harmónia kialakításában, mint az anyának.
Tudod arra gondoltam még, hogy nagyon is egy szemszögből láttatják velünk a beírók a történeteiket. Meghallgatnám a feleséget is.
Amig nincsenek gyerekek végülis lehet ugrálni kapcsolatból kapcsolatba, de 1-2-3-x gyerekkel szerintem óriási hiba.
Dolgozni kellene a kapcsolaton (kivéve persze az exrtemitásokat)
Klasszikus sztori es kicsit minden szereplojet sajnalom. Ugyanakkor - es engem most az anyak kovel fognak dobalni- ha egy hazassag rossz es probaltad megjavitani, de megsem sikerult, plusz megtalaltad eleted szerelmet (ez nem tudom nalad mit jelent de nalam azt, h a vilag vegere is elmennek erte, es meghalnek erte) akkor ez az a helyzet amikor teljesen oszintenek kell lenni a felesegeddel.
Ennyit megerdemel a kapcsolatotok, es persze gyerekek, de ha belegondolsz ha tovabbra is hazas maradsz a gyerekeid egy szomoru ember mellett fognak felnoni es nem fogod oket boldogga tenni, leven magad sem vagy boldog.
Kesobb amikor felnonek megertik, hogy miert hagytad el a feleseged es ha maradsz akkor is megertenek- de sajnalni fognak.
Egy eletunk van, es ez ugyan kozhely de ilyen esetekben hihetetlen sulya van.
A dontesednel nem azt kell merlegelni, h visszafogad e a szerelmed ez indifferes leven ez nem gyakorlati dolgokrol szol, hanem ezek moralis kerdesek.
Arrol szol, hogy amikor tini voltal akkor mi akartal lenni? egy boldogtalan ferj, aki hazudik maganak, a felesegenek, a gyerekeinek, vagy egy olyan ember aki vallalja a tetteiert a kockazatot es a felelosseget.
A barataim zome haldoklo kapcsolatban el, mert ugye a gyerek. Zomuk csalja egymast, masik reszuk mar lebukott es hazament (csakugy mint te) es kettesben, plusz gyerek boldogtalanul bamuljak a tevet egy jobb eletrol almodva.
Brillians.
En elvaltam es mot ismet hazas vagyok, eletem legjobb dontese volt:-)
Mondjuk nem vagyok etalon, mert en kb.egy felorult kecske vagyok tele idealizmussal es egyfajta gyermeki hittel es mindig ez vitt/visz elore.
Az evek soran rajottem, h mi ezt az elet nevu dolgot iszonyuan tulbonyolitjuk. Ha valahol nem jo- onnan el kell jonni.
Ha valakibe szerelmes vagy- akkor legyetek boldogok.
Ha utazni akarj-utazz
Ha nem akarsz gyereket-akkor ne csinalj es folytathatam a sort.
Persze mindjart jon h en lelketlen es onzo vagyok, de a valosag az h boldog vagyok. Fajdalmas de szamomra jo donteseket hoztam:-)))
"Ha a pasik azt az energiát, amit egy új kapcsolatba adnak, azt a meglévő kapcsolat megjavítására, megszépítésére fordítanák, el sem hinnék, hogy mennyire boldoggá tennék a feleségüket, párjukat."
Na ez a kedvencem. Boldoggá tegyék a feleségüket. Aha. Ez valami kötelesség, aminek nincs ellensúlya ? Mert itt úgy tűnik...
Amúgy leírta, hogy mit csinált, hogy megmentse a házasságát:
"Odafigyelsz a hibáidra, korábban jársz haza, a gyerekekkel is többet foglalkozol, próbálsz gyengéd lenni, közeledni.
Hogy mindezt miért így teszed? Nem tudom.
És egy darabig el is hiszed amit mondasz, amit teszel.
És elkezdtél egy játszmát, egy házasság mentő játszmát és ilyenkor már hogyan fordítsd vissza?! Hogy te valójában nem ezt szeretnéd. "
Aki ebből nem látja be, hogy elkezdett valamit, maga sem érti miért, mert tudta a lelke mélyén, hogy nem ezt akarta, az nem tudom mit olvasott.
Mi értelme van ezek után arra biztatni, hogy gyötörje magát, kergesse hamis reményekbe a feleségét, amikor a Napnál világosabb, hogy belül eldőlt minden, a többi már csak máz, dekoráció, ami még összetartja őket ? Na meg a gyerekek, akiket érthető módon nagyon szeret.
Akkor nem az volt az önmegvalósítás, hogy az apuka szerint egy kicsit sem harmonikus házasságba mindenáron másik gyereket akart az asszony. Kicsit sem hasonlított a helyzet, az életünk értelme a szülés és a babázás bármi áron, mert ősanya tipus vagyok, ha akar másik gyereket a férjem, ha nem szitura.
Áh, hát hogy hasonlított volna.... Egy anyának mindig és minden körülmények között joga van gyereket szülni, ha van neki hites ura. Mindegy az, hogy a másik akarja vagy nem.
Ennek a következő fokozata, amikor egy régen megromlott kapcsolatba, sok napvilágra került félrelépés után érkezik egy újabb gyerek, aztán anyu ott áll értetlenül, hogy miként fordulhatott elő, hogy már a terhesség előtt, alatt és után is folyamatosan megcsalták. Talán mert ő is önmegvalósított, csak milyen ciki ezt kijelenteni egy anyára, aki gyereket vállal.
Szia!
Sajnálom, hogy így jártál, de az életeden te tudsz változtatni. Ha nem jó valami és nem is akarjátok már helyre hozni, akkor változtass. Az életedet csak te tudod irányitani, rajtad áll, hogy az egy életedet boldogtalanul vagy boldogan fogod leélni!
Banán11-el értek egyet teljesen.
Minden kapcsolat akkor jó, hogy ha mindegyik fél ad magából, ha észreveszük, hogy a másiknak problémái vannak, és ott állunk mellette és segítjük. Ahogy egy barátságban, szülő-gyerek kapcsolatban, úgy egy házasságban, párkapcsolatban is oda kell figyelni egymásra, és fogni egymás kezét, nem elengedni.
Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, és jó időszakok. De ez akkor működik, és marad jó, hogy ha a hullámvölgyet észreveszik, és megpróbálnak együtt kimászni belőle.
Egy család alapítása, a gyerek születése nagyon sok buktatóval jár. Idő kell, amig egy párosból szülő lesz, és család. Új életforma, még nehezebb, mint mikor párra találunk, és összekötjük vele az életünket, mert a gyerek születésénél egy komoly felelősséggel is tartozunk egy kis emberkéért.
Minden párkapcsolatban lehetnek problémák,és tartozunk annyival egymásnak, hogy megpróbáljuk közösen megoldani.
Ha egy párkapcsolatban problémák vannak, akkor még több energiát kell fordítanunk arra, hogy megoldást keressünk.
Én azt látom a környezetemben, a családomban, sőt a saját életemben is, hogy a férfiak sokkal könnyebben fordulnak egy ilyen probléma alkalmával egy külső kapcsolathoz, minthogy a régit, és a meglévőt próbálják menteni. A pasik általában a könnyebb utat választják, egy külső kapcsolatot, ahol még eladhatják magukat, eljátszhatják a félistent. A régit, a problémásat sokkal nehezebb megmenteni. Ha a pasik azt az energiát, amit egy új kapcsolatba adnak, azt a meglévő kapcsolat megjavítására, megszépítésére fordítanák, el sem hinnék, hogy mennyire boldoggá tennék a feleségüket, párjukat.
Kedves Topindító! Jó lenne, ha végre eldöntenéd, hogy mit akarsz. Teljesen felesleges azon keseregni, hogy mi volt, van a másik nővel, ha Te már egyszer döntöttél a család mellett. Akkor meg kéne próbálnod a legjobbat, és legtöbbet kihozni a családi életből, és a feleséggel való kapcsolatodból.
Ha pedig állandóan csak nyavalyogsz, és siránkozol, és azon vergődsz, hogy rossz a kapcsolatod, és neked ez kevés, akkor jobb lenne, és a társaddal szemben mindenképp tisztességesebb lenne, hogy ha vennéd a cuccod és elmennél. Nagyon tisztességtelen és ocsmány dolog a jó fiút játszani, miközben az egész helyzetedet utálod, és más után sóvárogsz. Ocsmány dolog a másik emberrel szemben, mert neki is csak egy élete van, és valaki előre megfontolt szándékkal becsapja őt, és nem hagy neki választási lehetőséget.
Ha akkora férfi vagy, akkor légy becsületes a feleségeddel, családoddal szemben!
Az a baj, hogy senki sem gondol a szerencsétlen gyerekekre.
NEM szabad hagyni , hogy eddig süllyedjen egy házasság, ha gyerekeket vállaltatok.
Meg kellett volna, talán még most sem késő ,kiszínezni, szebbé tenni a meglévőt. Nem a kukába dobni és ujat , szebbet keresni és önigazolásokat gyártani.
Igenis felelősséggel tartoztok a gyerekeitekért. Nem jó mozaikcsalában felnőni, ide-oda dobálni őket, mert a kedves apuka önmegvalósít és saját életet akar élni.
Persze , most ez a tredni, önmegvalósítás, mert megérdemlen stb. ......Az a baj, hogy az uton maradt hullákat senki sem veszi észre.....
Nagyon jól látod, s megérdemled a sorsodat, mint a sok megcsalt feleség, meg a férjeik, akik nem mernek lépni, inkább üldögélnek a langyos szarba nyakig, mint esetleg újra kezdenék valakivel boldogan...
Ha egy másikkal is csak évekig leszek boldog, akkor is megérte, ez az én elvem....
Inkább legyek boldog bármeddig, mint örökké boldogtalan...
Volt rá 8 hónapod, hogy kitaláld mit teszel ha lebuktok. Amatőr !
A nőt nem kellett volna egyből kidobni, ha már úgyis azt az utat választottad, hogy nem teríted ki a lapjaidat otthon. Ugyanezt a színjátékot, amit most eljátszol a feleségeddel játszhattad volna úgy is, hogy megtartod a szeretőd, aztán majd kiderül, hogy tényleg ő volt-e életed szerelme. Még az is lehet, hogy te nem felelnél meg neki hosszútávon.
Az ilyen "megmentett" házasságokban gyakorlatilag olyan mindegy, hogy a nap 24 órájában azon nyavalyogsz milyen jó lenne a másik nővel lenni, vagy konkrétan dugod is a másikat. A lényegen, hogy fizikailag és lélekben félig kivül és félig belül vagy a házasságodban nem változtatott az, hogy nincs meg a szeretőd. Ettől nem kerültél közelebb csak játszma szinten a feleségedhez. Ahogy most élsz, amilyen megoldást választottál, abba kényelmesen belefért volna a másik nő is. Tökmindegy lenne...
Amúgy már bocsi, de jót mosolyogtam az egészen. Ha néhány érzelmi túlcsordulást, a szeretőt kidobós végkifejletet és pár konkrét számadatot kivettünk volna a történetedből, akkor akár azt is hihettem volna, hogy ismerem aki tollba mondta ezt az írást. :) Sok gondolat van benne, ami halálpontos lenyomata annak, hogy milyen egy kényszeredett házasságmentés, milyen kérdések fogalmazodnak meg az emberben, amikor nem őszintén és hittel próbálja helyreállítani a megromlott viszonyt, hanem csak gyávaságból, kényelemből vagy még rosszabb, esetleg hosszútávú taktikai megfontolásból.
Ami a legjobban megragadta a lényeget, az két szó volt ott az írás közepén: " És működik... " És valóban működik amiket leírtál, pontosan erre a sablonra, és éppen a másik oldal ilyen mérvű bárgyú naivitása az, ami miatt talán nem is érdemes pálcát törni kizárólag feletted. Az így megmentett házasságokban megérdemlik egymást a felek...
Hmmm.Vajon ugyanilyen szuperlatívuszokban beszélnél arról a másik nőről több év együtt élés és 2,de akár csak 1 közös gyerek után is???
Ha a szíved mélyén egyértelmű, hangos igen a válasz, akkor bizony elbaltáztad...De ha bizonytalankodsz, akkor annyira nem kár érte.
Mindenesetre a feleségedet is,a szeretődet is, akaratod ellenére porig aláztad...Az biztos, hogy nem jó az asszonynak naponta ezzel szembesülni, hogy kötelességből vagy vele;a szeretőd rendesen be lett tájolva ezzel a telefonon keresztül asszony füle hallatára szakítással; a gyerekeknél érzékenyebb műszer a világon nincs,azaz tisztán veszik mi van; és persze Te is csak kínlódsz!Senkinek sem jó így!!!Így akarod leélni az életed?Szerintem ennél minden jobb!Még az is, ha elhagyod a családodat és új életet kezdesz.Asszonynak elmondod mindazt amit itt leírtál, eleinte persze nehéz, de később talán ő is belátja, hogy jobb lesz neki is így;gyerekekre nem csak 2 hetente hétvégén lehet vigyázni,anyagilag is lehet támogatni őket,szóval a kötelesség is kipipálva; és ha igen-igen nagy mákod van,visszafogad szíved hölgye.Én pl. nem tenném, de szerencsére nem is én vagyok az
!!!Sok sikert, de tényleg!Amúgy meg egy férfi-meg persze egy nő is- merje kimondani amit gondol/érez!!!
az a titok amiért nem hagyta el egyszerű, mert gyáva volt. szerintem titkon még azt is szerette volna, hogy anyu kitegye a szűrét. egyszerűen döntésképtelen, azért van még a feleségével, mert az nem küldte el a fenébe, ellenben már nyilván a másik nőnél lenne. na meg ne felejtsük el, hogy a férfiak nagyon kényelmesek, nyilván nem szívesen kezdenek bele abba, hogy újra megszokják mások ételeit....
egyébként a topik indító a döntéssel kapcsolatban tartotta magát ahhoz az igazsághoz, hogy az is döntés, ha úgy döntesz hogy nem döntesz. és amúgy is eddig is megtette helyette más.