Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Diéta 2013 nem himihumi
Hello,
szeretnék okosan táplálkozni és persze fogyni. De semmiféle megvonásos, 1-1 dologra épülő divatdiéta nem érdekel, vagyis 90 naposak, fagyi-, dinnye-stb. diéták nem jönnek szóba se. Inkább a testépítő vonal áll közel... akinek van kedve jöjjön és csináljuk együtt.
Kezdeni a bevásárlással kellene, meg az otthon fellelhető vacakok kivágásával...
ne hagyjatok egyedül, mert elkallódok:)
baszki, ne érezd magad egyedül én is így érzem magam!
Ma megkérdezték a közértben, hogy akkor még sem kezdtem el a diétát???
de igen, csak nem látszik
szájbevarrást csinálnak valahol?
C
"...sajnos nem?"
én is stagnálok, de mintha nehezebb is lenne keveset enni... sosem érzem jóllakva magam...
próbáltam tolni a vizet, de nagyon nehéz, és nem érzem jól magam tőle, úgyh egyenlőre csak hétvégén fogom erőltetni ...
szerhez nincs nagy ötletem, L-carnitint iszok edzéskor, de nem érzek különbséget.
elfeledkeztem a multivitaminról is pedig elfogyott, fizu után feltöltök ilyesmivel + xilit stb.
rám se jó egy kosztüm sem, plusz van egy csomó motivációs ruhaneműm (főleg nacik) amiket ezért őrzök, mert idén nyárra tuti belefogyok...
kicsit Sziszifusznak érzem magam
szia!
Sajnos nem...
de áll a mérleg
három kg és ez több hét alatt...
valahogy meg kell sürgetnem a dolgot
nem jó rám gyakorlatilag egy kosztümöm se...
Ötlet?
Tegnap csináltam fasírtot sütőben, muffin formában sült meg és tökfőzi.
Lehet ,hogy jó lenne valami segítség?
Króm tabletta?
Vagy valami ilyen?
Mai terv
kv keksz (norbis)
10 tkv
ebéd tök fasírt
uzsi narancs
vacsi halsali
utóvacsi, mert éjjel tanulok mandula
Nagyon nehezen viselem, hogy 6 hét alatt ment le 3 kg
a terv az lett volna, hogy február végére még 3 - legyen
tornázom is...és mégse
veled- veletek mizujs?
kilók?
menü?
ötlet a szerhez?
megyek, pussz
Csö Neked is!
Azért ezt az ördögöt pöckölhetted volna messzebbre, pont itt landolt a vállamon:) Kinek tudnám tovább pöckölniazon meditálok?
Viszaküldjem a feladónak?:)))
A krémest már egész jól bírom a távolból nézni, minden héten egy lépéssel közelebb keülök a pulthoz ha igy folytatom szülinapomon akár állhtok elöttük percekig is.
A többi étel engem hidegen hagy.
Ma hideg tál lesz, betettem hülni egyet a frigóba.) mellék sok mozgást tervezek.
kösz a káposztás ötleteket, nagyon hamar megunom a salikat, pont vettem egy lila káposztát...
az a rozskenyér mesésen néz ki (mint minden kenyér az éhes disznónak...)
de ott is a
"mazsolás kacsamájpástétom" on akadt meg a szemem
Cső csajok,
itt KözepesAnyu:) mert a karcsútól még Makónyi távolságra vagyok
de új erőre kaptam! a szénhidrátzabáló ördögöt
lepöcköltem a bal vállamról és
a 3 hét utáni lelkesedés-visszaesést is kikukáztam.
Magaménak tudom a reggelizz, mint egy király...sorrendet, csak az a gond, hogy a reggelizz, mint egy király program nem kompatibilis az időben érj oda a kölykökkel az isibe/oviba programmal.
Ha nagyon odafigyelek, akkor este kikészítek mindent, de van, hogy ez előtt bealszom,
és a kollegák is panaszkodnak némi indokolatlan agresszióra
Szia KArcsúAnyu!Sziasztok!
Ma mértem a súlyom:67,7 kg.Hááááát, nem túl sok.Mármint a fogyás.2,2 kg csak 3 hét alatt ls eből az első héten lement 1,9 kg.Szóval így nem sok.De azért nem panaszkodom, mert remélem, hogy február végére ez megduplázódik.Márciusban pedig már lehet menni futni. :)
Többiek?Mi van veletek?Úgy eltüntetek.
Medrol? Az durva!
Kell még szedned?
Ha gondolod, privátban folytathatjuk...
Távol áll tőlem, hogy rád tukmáljam magam... Csak ha van kedved "dumálni" róla..
Szia!
Tudod az én fogyokúrámba nincs királyság erre már régen rájöttem.
Piszok nehéz fogyni ha azt szeretném, hogy ne jöjjön vissza.
Nem volt semmi gondom amig nem kezdem el Medrolt szedni ez az nyagcserére hat.
Legyél sikeres kívánom Neked.
Nekem is van programon csak rá kell hangolódnom, egyenlőre a gyomrom méretét szűkítem.
Kopp-kopp-kopp... Szabad pár szó erejéig csatlakozni?
Sziasztok!
"Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár és vacsorázz úgy, mint egy koldus!" Ezt az irányt kell csak szem előtt tartani és minden jön magától. A főétkezések között legyen meg a tízórai és az uzsonna is. Ezek pedig legyenek gyümölcsök, joghurtok, salik, gyümölcs-sajt, magok (dió, mandula, kesudió, ilyesmi) - esetleg kevés aszalt gyümölccsel (mazsola is jó), ha ez így elsőre túl íztelen lenne.
Így 2-3 óránként fogtok enni, ami azért jó, mert egy idő a tested tudni fogja, hogy mikor fogsz enni és nem fog raktározni "ínségesebb időkre".
A vízivászat az egyik vesszőparipám. Mindenkit buzdítok a sok szénsavmentes vízre. A vízzel olajozzuk be a szerveinket, a testünk működését. (Gondoljátok csak el, hogy csak a szemünk 90%-a víz!) Ha nem tudnak olajozottan működni a szerveink, akkor nem lesz teljes a méregtelenítés sem, és testünkre rakódik minden, ami nem tudott távozni.
Lehet fogyni csak étkezés változtatással is. A sportot amúgy is fontosnak tartom, de fogyásnál szinte elengedhetetlen. Már csak azért is, hogy szépen fogyjunk. Hogy legyen alakunk, izmunk. Itt sok szó esett az ízületek kíméléséről is. Addig nem megy, amíg nincsenek izmaink. Amikor izomra dolgozunk, akkor azt érezzük, hogy fáj, hogy ég. Ezért könnyítésképpen áthelyezzük a terhelést az ízületeinkre. Ezt a napi rutinban magas fokon űzzük, de a sportnál ezzel szembesülünk is. Szóval nem baj, ha fáj meg ég, erősödjenek az izmok, hogy azok végezzék a munkát, hogy bírják a terhelést, és ezzel kíméljék az ízületeket. Fontos a fokozatosság! Meg persze a rendszeresség. (Heti 3-4 alkalom.) Egyébként meg szerintem bármilyen mozgás jobb a semmilyen mozgásnál. És osztom azt a véleményt is, hogy szerezzen örömet, érezzük jól magunkat sport közben.
A másik javaslatom még a szauna. A fogyáshoz azért is jó, mert megőrzi a bőr rugalmasságát.
A vitaminok kiválóan segítik a fogyást. Már a napi 1000 mg C-vitamin is csodákra képes. (Patikában kapható sima aszkorbinsav is kiváló.) Én pár hónapja kezdtem el kicsit utánajárni a vitaminoknak. Valami komolyabbat kerestem, mint amiket a gyógyszertárakban lehet kapni. Kettőt találtam, ami elnyerte a bizalmamat. Ezek közt lesz a befutó.
A saláták nekem is a kedvenceim! Fogyókúrák elengedhetetlen étkei. Vitamindúsak, változatosak és ha ügyesen csinálja az ember, nem is hízlalnak.
A legfontosabb, hogy: vigyázzatok magatokra!
Köszönöm, ha elolvastátok.
KarcsúAnyu voltam, a Karcsú Anyu program elindítója
Sziasztok!
Azt hiszem, hogy ma ebéd előtt kipróbálom az almaecetes vizet.Ti próbáltátok már?Van nektek esetleg valami "titkos" praktikátok?Ma már ittam a reggeli előtt, de az csak víz volt.
A másik, hogy lehet, hogy bevezetem a salátázást.A sima zöldségevés már kezd unalmas lenni.
Ötletek salátához:
tzatziki
görög saláta
csípős káposztasaláta:
www.nosalty.hu/recept/csipos-kaposztasalat a
lila saláta:
www.nosalty.hu/recept/lila-almasalata
www.nosalt y.hu/recept/lilakaposztas-salata
Ezt pedig ki kell próbálnom:
http://www.nosalty.hu/recept/fetas-kaposztasal ata
Esetleg mén innen is egyet:
http://www.lidl.hu/cps/rde/xchg/SID-C402D69D-1FC7E 7F0/lidl_hu/hs.xsl/25824.htm
Nektek van valami, ami finom és már próbáltátok? :)
Valamint ma elkezdtem kovászt "gyártani".Összekevertem 5 deka lisztet és 50 ml vizet.Holnap után adok hozzá még ennyi vizet és még ennyi lisztet.Várok még két napot aztán 10 deka lisztet és 100 ml vizet.Aztán még egy napot kell várni és ha minden igaz lesz házikovászom.Ja, azt majd' elfelejtettem írni, hogy langyosvíz kell hozzá.Ha kész, majd megírom, hogy milyen lett. :)
Amit el szeretnék készíteni, az ez:
http://limarapeksege.blogspot.hu/2008/12/ukrn-rozsken yr.html
Sziasztok!
A kávészünetre ezt találtam:
http://fuszermesek.blog.hu/2012/08/19/udvozlunk _a_blog_hu-n_4894
Akinek tetszik, még lehet ilyeneket szemezgetni a blogon:
http://fuszermesek.blog.hu/
Jó szórakozást hozzá!
Még a vízivásra visszatérnék egy pillanatra. A Facebook-on Karcsú Anyu oldalán van egy rajz-szerűség. Az kiindulópontnak jó lehet, ha valaki feltornázná a napi adagját. Talán segít.
Legyen mindannyiunknak gyönyörűséges hete!
http://www.youtube.com/watch?NR=1&feature=endscreen&v=nsKk7vgnRU0
Érdekes érdemes meghallgatni a dr. nőt.
Éppen egy éve múlt, azóta van itt nálunk. Előtte más órákra jártam, de ez az igaziCsak két hetet hagytam ki, a karácsonyi ünnepek miatt, és egyet nyáron, nyaralás miatt, de heti 2-3-szor mindig megyek. Amikor felcsatolom a cipőt, az is már jó érzés.
Írok privit, ne offoljuk itt a lányoknak a topikot.
Sziasztok!
Te mióta úzöd ezt a sportot?
Alig várom a holnapot végre mehetek,5 éve a bolondja vagyok.,
Vettem egy csomó zöldésget holnaptól muszáj lesz időt szakítanom magamra.
Jó pihenést vagy mozságt kinek ami tetszik.
Köszi!
Csak egy dominónyit lehet enni a sajtból?Óóóó, jajj.Én bizony többet ettem belőle.
Egyébként egy Édesköményes salátával szemezek.Van is hozzávaló, de még nem próbáltam.Sőt azt hoszem, hogy ma sem fogom, mert annyi mosogatnivaló van, hogy én ma már több edényt el nem mosok, az tuti.Egy bögre tej, oszt' spuri aludni.Álmomban nem szoktam éhes lenni szerencsére.
Tessék:
www.nosalty.hu/alapanyag/nutella
De utána:
Én Nutellát kérek intravénásan!
Köszönöm.
a sajt nagyon zsíros, de a jobban biztos!
Egy dominonyi mennyiség a napi adag. elvileg
milyen sali recepted van?
A mélyhűtő tele van zöldség mixekkel, kínai, ázsiai stb. ezeken mivel fűszerezzem?
Holnapi terv
reggel kőrözött kenyér, 7ch
10 kv
ebéd sültkaraj és sali (répa, alma, cékla rá kevés olvasztott xillit)
uzsi narancs
vacsi töltött sonka tekercs tormával, 1/2 kenyér 3,5 ch
de most lehetetlen fogyni, piros napkon még víz is van rajtam, a gyűrümön érzem
Sportról annyit, minden jó, csak mozogjon az ember, közben pedig érzi, hogy jól esik-e vagy sem!
női napok neked is??? szintén zenész.
megértelek, teljesen
a srácok Mikulás dolgait naponta átrendezem és megállapítom, hogy még mindig finom lehet a kindercucc, bármelyik
de nem, most agyon teáztam magam, kicsit telítette az édesség vágyam
de egy igazi tiramisu.. jujj
nadon jó lenne
de ilyen pókhassal marad a szárzeller vacsira, fetával
a körmöm törik, lemezesen
van ötlet rá?
C
Sajnos ez nálam is így van.Szénhidrátéhség
Ilyenkor többet mozgok, ezzel szoktam ellensúlyozni.
Lyányok becsődölök menten, a női napoktól olyan szénhidrátigányem lett, ill. kimondottan édesség, hogy majd megveszek!
ölni tudnék egy szelet Daubneres Eszterházyért, de ha így megy tovább, lassan egy kockacukorért is.
nem igazság!!!!!
Figyelmesen olvastam a hozzászólásokat. Egyetértek veled, fokozatosan kell kezdeni mindent, nyilván nem egy haladó kangoo-órára gondoltunk, hanem egy kezdőre, ahol mindenki ismerkedik ezzel a mozgással.
A pulzussal kapcsolatban, egy kezdő kevés kondival gyorsan elfárad, és leáll, nálunk még senki nem volt rosszul. Az órákat azért általában felkészült edzők tartják, akik figyelnek erre. Nekem egy otthoni ellipszis-trénerezés jobban felviszi.
Pontosan így van, a kezdők a karmozdulatokat hanyagolják, és ha fáradnak, csak lazán ugrálnak, de meg is lehet állni.
Nálunk vannak 40+-osok többen, talán nem véletlen, hogy kedvelik ezt az idősebbek is.
Azt gondolom, többfajta sportot ki kell próbálni, amíg eljutunk az igazihoz, amit szívesen csinálunk, az életünk részévé válik. Sosem késő bármit is kipróbálni, legfeljebb nem válik be, akkor lépünk tovább.
Nekem is az igazi a kangoo, de szívesen túrázok és biciklizek, ha az idő engedi. Ilyenkor télen azért jó egy-egy aerobik, alakformáló is csoportosan, bulihangulatban.