Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hűség - megcsalás
2012-12-07 08:581.
Létrehozva: 2012. december 7. 08:58
Szia!
Szerinted lehet együttélni valakivel egy életen át egyetlen félrelépés nélkül?
Beleférhet egy 15 éves kapcsolatba egy "görbe este"?
Tudjon erről az estéről a másik fél, vagy sem?
Itt van egy érdekes cikk:
Hogyan lehetsz hűséges, miközben mással is ágyba bújsz?
Mi a véleményed erről?
Nem. Utólag már nem is értem persze.
Elég sok időm volt gondolkodni rajta pedig.
Csak valamit kerestem ami nem is volt és azt nem láttam meg ami a szememet kiveri.
Adódtak innen-onnan tetszetős konzerv ideológiák is hozzá amikkel szerintem mindenki találkozik. Erőltetett magyarázatokat szerintem tök felesleges keresni meg gyártani. Főleg utólag.
A legkönnyebb volt a másikat okolni. Nehéz volt elfogadni hogy a másik máshogy gondolkodik. Pedig ez az egyszerű magyarázat.
Nekem nem érte meg az egész. A gyerekeimnek sem.
Vagy mit tudom én mi jött rám:)
Ezt kifejtenéd bővebben? Nem tudod ma sem az okát, hogy miért csaltad meg a férjedet?
Teljesen igazad van szerintem.
Ez az a kérdés amiben se tanácsot se véleményt se itéletet nem érdemes mondani.
Lehet, csak semmi értelme.
Inkább a másik fél aki eldobja....
Biztosan nagyon tudod. Vagy tán mégsem?
Én 40 fölött próbáltam kalandozással visszafiatalodni egy kicsit. Vagy mit tudom én már mi jött rám. A férjem elvált tőlem, új párt talált és úgy él ahogy neki jó.
Semmi durva, semmi hangos szó nem volt. Gondoskodott anyagilag a gyerekekről ameddig kellett.
Ennyi év után már azt sem értem mi jött rám akkor, és könnyebb lenne az exemre kenni a dolgot. Csak hát nem ilyen egyszerű ez.
Egy párkapcsolatban mindkét félre vonatkozik a kölcsönösség.
Ezt mindketten elfogadják egy normális kapcsolatban és nem kényszer meg birtoklás meg a többi marhaság. Addig működik a kapcsolat ameddig kölcsönösen jó.
Az egyik csinál valamit és ezt a másik vagy el tudja fogadni vagy nem.
Tök értelmetlen és sehová se vezet egymást hibáztatni csinált elméletekre hivatkozva.
Nekem is eszembe jutott annak idején dühömben persze hasonló mint amit itt írsz, csak már régóta tudom, hogy nem volt igazam.
Nagyon sok marhaszép elméletet gyártottam meg szedtem össze magamnak ahhoz is, hogy miért nem probléma ha megcsalom. Elmúlt a szerelem, egyszer élünk, a sors úgyis ezt akarja meg hasonlók.
Azt is könnyebb mondani, hogy azért titkolóztam előtte, hogy ne okozzak fájdalmat.
De hát erre meg a másik teljes joggal mondta, hogy ha tudtam hogy fáj akkor minek csináltam.
Mindig irigyeltem egy kicsit azokat akik fekete-fehérben tudják látni a dolgokat.
Nagy része igen:) Szerintem.
Nekem viszont több mint egy évtizede tart az egy éjszakásom...
Miért vagy féltékeny? Kicsit úgy veszem ki a szavaidból, hogy birtokolni akarod a párodat, cSAK rád gondolhat, cSAK rád vágyhat, cSAk téged akarhat.
Az a tapasztalatom, hogy egy idő után ettől a fojtogató szerettől, ettől a kisajátítástól a férfiak menekülőre fogják a dolgot. Szabadulni szeretnének.Fullasztónak érzik.
A gondolatait, vágyait nem birtokolhatod. Ugye tudod?
Az egyéjszakás meg szokott maradni egyéjszakásnak?
Csak úgy kérdezem....
Ha DIREKRT fájdalmat okozol valakinek, akkor már szerintem annyira nem is szeretheted. Nem?
A megoldás az, hogy megpróbáltok utánajárni, hogy miért történt meg a dolog. És levonjátok a következtetéseket.
De szerintem te boldog párkapcsolatban élsz, ne agyalj ELŐRE azon, hogy mi lesz ha megtörténik. Mert soha nem úgy történik, mint ahogyan te az elképzeled.
Mindenki azt gondolja erős lesz, és könnyűszerrel kipenderíti a párját egy ilyen után, aztán mikor valójában megtörténik kiderült, hogy az összes addigi elve összeomlik.
Ugye-ugye!!!! Mindig megmondom a tutit!!
Amúgy én is már észrevettem!(mármint hogy sok dologba egyezik a véleményünk)
"ha szeret, nem botlik"
Ott, attól a perctől kezdve elmúlik a szeretete?
Kinek mi a botlás, vagy megcsalás? Van egy kedvenc kollégám akinek szintén feltették a kérdést. Te honnan számítod a megcsalást? Ha gondolatban bűnözöl? esetleg a csóktól? Netán még a szex is belefér?
Azt mondta: Ha válok tőle, az már megcsalás. A többi még belefér...
Ha szeret, nem botlik. Aki kurvázni vagy kurválkodni akar, ne házasodjon.
Ha megcsalna a férjem, az a kapcsolat végét jelentené. Mert azzal a bizalmam lenne oda. És akiben nem bízom meg többé, azzal együttélni sem tudnék.
Lehet ezt ragozni a végtelenségig, és ilyenkor mindig jönnek a károgók, a megkeseredettek, hogy úgyis mindig mindenkit megcsalnak, szóval ehhez nincs több hozzáfűznivalóm.
"Ha tud róla a másik akkor már NEM megcsalás."
Akkor mi?
Nem értem a legtöbbőteket,vagy nem meritek bevallani hogy már történt Veletek ilyen,vagy elnyomjátok az érzéseiteket,vagy nem éltettek több évtizede valakivel,mikor már meg tud érinteni más is érzelmileg valaki úgy is hogy férjetek,párotok nem akarjátok elhagyni.
Csak az érzés miatt.
Soha ne mondjátok ,hogy soha.
Egy évvel ezelött még én is ezt mondtam volna, hogy szó se lehet róla, meg hogy nálam nem fér bele, lehetetlenség.
11 éve vagyok a férjemmel és kb.1 éve megismerkedtem valakivel.
Persze eleinte csak barátok voltunk, én nem akartam hütlen lenni ,ö meg nem vágyott kapcsolatra. Egyszerüen élveztük egymás társaságát és azt hogy mennyire közös az érdeklödési körünk.
Egy idö után (kb.6hónap) elkezdtünk túl jó barátok lenni. Ezt úgy értem,hogy feljártunk egymáshoz és szinte minden titkunkat,vágyunkat megosztottuk. Ůgy éreztem ilyen közel még nem kerültem senkihez. Még olyan dolgokat is elmontam neki,amiket a férjemnek sohasem mondanék. Čs egyszercsak túl léptük a határt és megtötént.
Rossz élményekröl nem tudok beszámolni, mert amikor elöször hozzámért, úgy éreztem hogy valami beteljesedett. Egy nagyon csodálatod estét töltöttünk el együtt, amit szavakkal leírni nem lehet.
A hazafele uton abban reménykedtem,hogy a férjem alszik már és nem kell a szemébe néznem ma.Reméltem ,ha még is ébren van,gyorsan be tudok osonni a fürdöszobába,mert csak úgy büzlöttem a férfi parfümjétöl.
Hála istennek aludt már. Mellé feküdtem,és fél éjszakán át a történteken gondolkodtam. Čs azt mondogattam magamban,hogy többé nem találkozom vele. De nem így lett. Mostmár 6 hónapja a szeretöm. Čs képtelen vagyok véget vetni a dolognak. ůgy érzem így teljes z életem. A szeretö és a férjem két teljesen különbözö tipus. Mint külsöleg, mint belsöleg. Čs úgy érzem a szeretömtöl kapom meg a férjem hiányosságait.
Nem tudom meddig lessz ez így, vagy talán lebukok egyszer és vége.
De nehéz így élni. Kettös életet. Megvan a jó és a rossz oldala is.
De hát csak egyszer élünk. Čs ha a sors akar valamit, úgyis bekövetkezik.