Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A Megsúgomba: Nincs szex,.

rockcica
Létrehozva: 2012. november 10. 10:19
Elmondom mi a baj a pasikkal:(tisztelet a kivételnek az enyémet is beleértve) 1. Amikor megismernek, elkezdtek járni, akkor minden szuper, a lehető legtöbb szex van, mert kíván mint az állat, nem hogy egy hét, de még egy nap sem telik el hogy ne legyen szex,(akár többször is)Ez a szám egy-két év múlva lecsökken heti kettőre,feltéve ha van rá mód.2: Aztán, amikor már "megszokott"
(max fél év) a napi kezd ritkulni két napira, háromnapira.3: (és ami a bosszantó része, amire kiakartam lyukadni, hogy SEMMIT nem változik a pasi libidója, csak éppen ez a rohadék internet belerondít a dologba.Hogy miért? Mert tele van pornóval! Bármit ütsz be a keresőbe, megtalálható közte legalább egy szexoldal, társkereső, ahol széttett lábú nők csábítgatják a Drága férfiakat,akik inkább azt nézegetik napi szinten, és hát biztos vagyok benne hogy könnyítenek is magukon közbe, ahelyett hogy a párjukkal szexelnének. Még abban az esetben megértem a pasit, ha egy prűd nővel él együtt, akinek mindig fáj a feje, nem szereti az orális szexet, csak sötétben hajlandó szeretkezni,és nem ad magára, ill. nem bevállalós. De kérdem én, akinek olyan nője van, aki mindent megad a párjának, (Még leszbi kalandokat is bevállal, mert tudja h. a pasik buknak rá)akkor MIÉRT????Nem veszik észre hogy evvel sárba döngölik a nő önbizalmát???Mert az egy dolog hogy nem mindeggyik pornós néz ki jól, nem mind szilikonos, és hosszú hajú nagy cicis, de akkor is. Akkor meg azért gáz, hogy szarabb mint a nő és akkor miért rá gerjed?(Közvetlen érint a téma, mert az egyik legjobb barátnőmnek emiatt ment tönkre nemrég a házassága, és nagyon kiborult, szinte senkinek érzi magát)És megértem, mert én sem bírnám elviselni. A hapsija, ahogy kitette a lábát otthonról, egyből a net előt kavart,(de a telefonján is, ott is volt neki9 de ha lebukott, letagadta, ill .ha be is vallotta, még neki ált feljebb, hogy a lány "felfújja" Csak azt nem tudom, hogy ha a nő kezdene a kapcsolatban nagyf...ú, a párjuktól teljesen eltérő alkatú hapsikat nézegetni, és inkább önkielégítenének de amikor a pasi közeledne, akkor leráznák, és nagy kegyesen heti egyet engednének, mit szólnának? (és nekik állna feljebb)
  1. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. november 10. 13:4576.

    Persze ezek szélsőségek, de nem is írtam, hogy ez normális, csak, hogy nem vagyunk egyformák.Van aki többet tolerál van aki kevesebbet.

     

     

     

    Akkor isübergáz, ha egyformán gondolkodnak. Tehát a példádban a pasasnak is már sok, ha a nő szóbaáll egy másik férfivel, illetve a pasas is tolerálja a félrelépéseket. 

     

     

    Itt nem az egyformán gondolkodásról írtam,hanem a toleranciáról.

     

     

    Egy nem szélsősége példa :)

    Van akinek belefér, hogy a párja alkalom adtán nézzen pornót  van akinek ez már nem.

     

    Akinek a tolerancia küszöbe magasabb vagyis teljesen természetes neki, hogy a párja néha pornót néz.Ott nem lesz gond ebből.És ez nem jelenti azt, hogy a másik fél is nézi a pornót.=Hasonló értékrend. 

     

     

     

    Viszont akinek alacsonyabb a tolerancia küszöbe, annak már nem fér bele a pornó nézése, de a párja nézi.=Eltérő értékred. 

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

      

    előzmény:
    Dáridóri (64)
    2012-11-10  12:53
  2. 2012. november 10. 13:3875.

    Szoktunk beszélgetni. És én elhiszem neki, amit mond. :)

     

    A férfi biológiailag más, mint egy nő. Gondolom ezt nem vonod kétségbe. 

    Miért lenne az agy kivétel?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_699493 (61)
    2012-11-10  12:46
  3. 2012. november 10. 13:3574.

    Nos, ez az eset (pláne, hogy még megtudtunk pár infót) teljesen más, mint pusztán másfajta szexuális inger keresése. Nem az, amiről én beszéltem.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (56)
    2012-11-10  12:30
  4. 2012. november 10. 13:3473.

    Azt szokták mondani, a férfiak nem ismerik ki a nőket, de úgy látom fordítva is igaz.

     

    A férfi ha szerelmes, gyakorlatilag egyfolytában szexelne a nővel.

    A szerelem  1-2 év alatt elmúlik. A génjeinkbe a következő viselkedés ivódott be:

    1. dugd meg minél többször a partnered!

    2. dugj meg minél több nőt!

    Egyszerűen azért, mert ez volt a sikeres viselkedés alapja. Aki így viselkedett, több utódot tudott hagyni maga után, ezért ez a viselkedési forma öröklődött tovább.

     

    A szex az agyban dől el, ezért a férfi egy pornóban elképzelt helyzetre is ráránt.

     

    Szóval az a normális, ha egy férfi pár év után már kifelé tekintget.  Felülírhatja ezt az erkölcs, társadalmi elvárások, de ettől még nem fogja jobban kívánni az állandó partnerét.

     

    Persze aki azt hiszi, hogy a szex csak úgy l'art pour l'art élvezetes, annak nehéz ezt megérteni.

  5. 2012. november 10. 13:3272.
    Hát, akinek ülső tényezőktől, társadalmi elvárásoktól megrendül az önbizalma... pff.
    előzmény:
    Amarynda (68)
    2012-11-10  13:00
  6. 2012. november 10. 13:2671.

     

     Madarat tolláról, embert barátjáról. (ismerni meg)

    Biztosan hallotad már ezt. Egyrészt. Másrészt pedig teljesen azonosult a csodaszép, pornóspali kedvéért leszbiző barinő érzelmeivel, haragjával. 

    Így.

     

    (ha 5 év en belül rockcica nyit magáról egy megcsalásos topicot meghívsz egy sütire! OK? )

     

     

    előzmény:
    Amarynda (70)
    2012-11-10  13:05
  7. 2012. november 10. 13:0570.
    mi koze a legjobb baratno eletenek a topicindito eletehez?
    előzmény:
    Dáridóri (58)
    2012-11-10  12:39
  8. 2012. november 10. 13:0469.

     

     Mindenkivel annyit tesznek meg mások amennyit ő maga megenged.Ez az egyszerű mondatocska az emberi kapcsolatok 80%-át leírja, mégis az enberek 80% egyáltalán nem tartja szem előtt.

     

     

    előzmény:
    andreanya (60)
    2012-11-10  12:43
  9. 2012. november 10. 13:0068.

    Nem vagyunk egyformak, es sok nonek eleg keves kell hogy az onbizalma megrenduljon.

    Foleg manapsag amikor mindenhonnet az jon hogy tokeletesnek kell lenni kulonben nem vagy senki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_699493 (59)
    2012-11-10  12:42
  10. 2012. november 10. 13:0067.

    Úgy gondolom, nem duzzogok örökösen. De ez a dolog nagyon bánt.

    Hogyan hódítsam vissza, amikor elméletileg erről a dologról nem is tudok?

    Kezdjek el én is irogatni neki?

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_699493 (63)
    2012-11-10  12:51
  11. 2012. november 10. 12:5566.

    Arra is gondoltam, hogy írok a nőnek: szálljon le a férjemről és próbálkozzon  a sajátjával, hátha  akkor jobb lesz a házasságuk...

    De ezt meg olyan szánalmasnak tartom...

     

    Mellesleg úgy gondolom, elég bevállalós vagyok (nem leszbi stb, de ami mindkettőnknek jó, azt szívesen adom-kapom) és igen, nő létemre pornót nézni is szeretek.  

    előzmény:
    andreanya (60)
    2012-11-10  12:43
  12. 2012. november 10. 12:5565.

    Inkább az a baj, hogy a világ túl szexközpontú lett. Néhányan a leghajmeresztőbb dolgokat is megteszik, mert ezt diktálja a 'divat'.

    Sok kapcsolat nem a másik szeretetén, tiszteletén, megbecsülésén alapszik, sőt, ha ezeket hangsúlyozza az ember úgy néznek rá, mint aki egy másik bolygóról jött.

    A férjem révén alkalomadtán bepillantást kapok a férfiak nőkhöz való viszonyán, úgy ahogy azt egy férfi egy másik férfival megosztja. Néha elképedve mesél egy-egy férfitársaságban eltöltött este után.

    Na persze a nők sem semmik...

    előzmény:
    rockcica (1)
    2012-11-10  10:19
  13. 2012. november 10. 12:5364.

     

     Nem kötekszem!

     

      Nem jó a példád,szélsőségeket írsz, amik cseppet sem jellemzőek egy jó párkapcsolatra ahol kiegyensúlyozott személyek élnek. Akkor isübergáz, ha egyformán gondolkodnak. Tehát a példádban a pasasnak is már sok, ha a nő szóbaáll egy másik férfivel, illetve a pasas is tolerálja a félrelépéseket. 

     A hasonló értékrend meglétének szükségességében teljesen igazad van.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (57)
    2012-11-10  12:37
  14. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2012. november 10. 12:5163.

    Nem akarlak megbántani, de nyilávn "elfáradt" a kapcsolatotok, és az örökös duzzogásoddal csak rontassz a helyzeteden...

     

    vagy válj el, vagy hódítsd vissza.

     

     

    előzmény:
    andreanya (60)
    2012-11-10  12:43
  15. Torolt_felhasznalo_144923
    Torolt_felhasznalo_144923
    2012. november 10. 12:5062.

    (Még leszbi kalandokat is bevállal, mert tudja h. a pasik buknak rá)akkor MIÉRT????

     

    Az ilyen egy hülye. Nem kell bevállalni semmi olyat, ami nem jön szívből, olyan FÉRFI-t kell keresni, aki mellett nem kell játszmázni.

    előzmény:
    rockcica (1)
    2012-11-10  10:19
  16. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2012. november 10. 12:4661.

    Attól még nem biztos, hogy tudod, milyen is, mint ffi...

     

     

     

    Ezt pontosan le is iírtad most...te valamit elképzelsz, és szt hiszed, mert együtt élsz vele, úgy is van...ill., hogy akkor mindenkire érvényes.

     

    Nő vagyok, még sem értek veled egyet, mert egy nőt is hajthat pusztán a jó szex, de hajthat simán csak egy jó szó...

    előzmény:
    cabron (54)
    2012-11-10  12:18
  17. 2012. november 10. 12:4360.

    Közben újra itt vagyok. VISSZAOLVASTAM.

    Próbálok reagálni (mindenkinek, de nem név szerint)

     

    Igen, megalázónak érzem, mert pl.egyik nap a macának megírja, milyen csinos, szép a szeme, igéző a tekintete. Nekem nem mond ilyet, pedig aznap az összes férfi kollégám megjegyezte, milyen csinos vagyok, milyen jól áll nekem az a ruha, ami rajtam van. Fölhívtam telefonon, milyen ruha van rajtam (reggel együtt mentünk el otthonról): fogalma sem volt!

     

    Azt írtátok: ilyenek a férfiak.

    Akkor a nő, aki a levelezőpartner, miért csinálja? Ő is a férjével él, két gyerekük van (megnéztem az iwiw-en.) Neki mi kell ebből a kapcsolatból? Nyilván a saját férje őt sem dícséri otthon...

     

    Igen, félek tőle, hogy találkoznak, és személyesen folytatják. Bár az előző lebukásakor azt mondta, esze ágában sincs személyes kapcsolatra, az nem fér bele a játékba.

    De most ennek a nőnek (közeli településen él) feltette a kérdést: lenne-e kedve meginni vele egy kávét?

    A válasz: nem, mert fél a lebukástól.

     

     

     

     

    előzmény:
    rockcica (1)
    2012-11-10  10:19
  18. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2012. november 10. 12:4259.
    Szerintemmeg, ha valaki azon kiakad, hogy a másik szilikonmellő csajokat nézeget, és ezért még balhézik is, annak igen csak gondja van az önértékelésévak. Az pedig nem a pasi hibája...
    előzmény:
    Amarynda (50)
    2012-11-10  12:00
  19. 2012. november 10. 12:3958.

     

     Akkor cibálhatja a farkát pornóra, ha a partnere nem szeret sz.pni, de akkor nem, ha önbizalomhiányos, nem tisztelhető nőként punust nyal, csak mert a palik a szóbeszéd szerint buknak az ilyen jellegű cselekvésre?

     Az intród, ill., hogy ilyen labilis a legjobb barátnőd, -hát madarat tolláról, szerintem te is készülj fel a saját házad táján valami hasonlóra... 

     

     

    előzmény:
    rockcica (1)
    2012-11-10  10:19
  20. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. november 10. 12:3757.

    Természetesen nem meggyőzni akarlak, csak megértetni veled, hogy részemről ez már miért nem fér bele egy párkapcsolatba.

     

    Mindenkinek más az ingerküszöbe. Van, akinek már az is sok, ha a párja egyáltalán szóba áll más nőnemű lénnyel, valaki meg még azt is tolerálja, ha a párja néha-néha félre lép.

     

     

    A lényeg, hogy a párkapcsolatban a két félnek hasonló legyen az értékrendje ebben a témában (is). Amennyiben nem az, úgy az konfliktus helyzeteket fog eredményezni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (56)
    2012-11-10  12:30
  21. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. november 10. 12:3056.

    Hisz, aki felvetette a dolgot ő is arról ír, hogy rosszul esik neki, hogy a férje megdicséri a nőt, hogy milyen ügyes.

     

     Először arról beszélgetnek, hogy hogyan telt a nap, mit csináltak - érdekes, amikor én mesélem ugyanezt, az nem érdekli, de ha a maca leírja, hogy karfiolt rántott és kapálta az őszirózsáit, akkor megdícséri, hogy milyen kis ügyes.

     

    Vagyis a kommunikáció kiterjed másra is nem csak a szexre. Érdeklődnek egymás felől stb. Ezek alapján megismerik egymást. Legalábbis jóval több képet kanak egymásról, mint pl. a férfi kap a színészről pornó nézés közben. Eleve az egy egyoldalú dolog, mert a pornószínész nem tud a pasi létezéséről. A pasi meg egyáltalán nem ismeri meg a személyiségét.

     

     

     

    előzmény:
    cabron (55)
    2012-11-10  12:22
  22. 2012. november 10. 12:2255.

    Ha másra is kiterjed a komunikáció, mint a szex, az már egy egészen más kérdéskör.

    Ott nem a másfajta szexuális inger elérése a cél, hanem az ismerkedés. Szerintem ezt ne keverjük ide.

     

    Ilyen alapon a pornó is késztetheti a pasit arra, hogy felkeressen egy prostit. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (53)
    2012-11-10  12:16
  23. 2012. november 10. 12:1854.
    Onnan, hogy egy férfivel élek, aki a társam. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_699493 (48)
    2012-11-10  11:58
  24. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. november 10. 12:1653.

    Még ahhoz kapcsolódik, hogy miért akarna, többet a pasi a virtuális dolognál vagy esetleg a nő miért akarna többet.

     

    Talán mert a kommunikáció kiterjed másra is nem csak a szexualitásra. A kommunikáción keresztül megismeri a nő gondolkodását, tulajdonságait. Lehet, hogy tök jókat beszélgetnek, egy hullámhosszon vannak, sok a közös érdeklődés, stb. Ami arra ösztönzi a két félt, hogy a szexualitáson kívül, intellektuálisan is közel kerüljenek egymáshoz, így az érzelmek kialakulásának nagyobb az esélye is.

     

    Míg ugye a pornó nézés esetén erre semmilyen lehetőség, esély nincsen. Ott csak a vizuális élmény van, a személyiséget nem ismeri meg.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (52)
    2012-11-10  12:09
  25. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. november 10. 12:0952.

    De vajon mi kell ahhoz, hogy el is akarja érni?

    Úgy egyáltalán miért is akar egyáltalán bárkit is elérni?

     

    Mert már nem elégíti ki a virtuális kapcsolat.Élőben is meg akarja tapasztalni.Kíváncsi, hogy valóban mindazt megtudja kapni a nőtől mint amit leírt neki.

     

     

     Ha esze ágában sincs bárkit is elérni akkor meg tökmindegy, hogy nézi vagy olvassa a megszokottól eltérő szexuális ingert.

     

    Valamilyen szinten egyetértek, de mégis úgy gondolom nekem az már sok lenne, ha kommunikálnak is.A vizuális inger még belefér a részemről, de ennél több már nem.  

    előzmény:
    cabron (44)
    2012-11-10  11:54

Címlap

top