Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A társkeresés útvesztői
Sziasztok!
Ide várom azokat, akik társat keresnek egy ideje, és az ezzel kapcsolatos kérdéseiket, problémáikat, tapasztalataikat szeretnék megosztani. Azokat is szeretettel fogadjuk, akik már megtalálták a párjukat (mint például én), és szeretnék a többi társkeresőt bátorítani, véleményüket elmondani a témával kapcsolatban.
Azt szeretném, ha ez egy jó hangulatú, kedélyes, veszekedésektől és sértegetésektől mentes topik lenne, kérek mindenkit, hogy eszerint viselkedjen.
Gyertek, beszélgessünk!
A kedvenc tapadós farmerom túl meleg volt ide, ezek a shortok lehet, kicist rövidek, de inkább ez, mint a megsülés. Cipőben ide papucs kell vagy valami hasonló.
tegnap mondjuk egy hosszú felsővel jó volt, nem kellett húzgálnom a rövidgatyám. :)
Nekem nem tűnt fel a kilátszó bugyi, csak nekik. :D Jó hogy már nem bepelenkázni akartak vagy haosnlót...de nagyon "osztották az észt" és az egyik utogatta is, hogyna kéne összevarrnom. . :))
Én a színes melltartópántokat szoktam villantani, de azt kábé direkt, úgy értem, csak ha illik a ruhához.
De amúgy ilyen rövid sortokhoz nem gáz, ha felveszel valami boxeralsót, vagy biciklisnadrágot alá - csak mondjuk nem irodai viselet. Bár mondtad, hogy nem is irodában dolgozol...
Különben mi itt a topikban ezt úgysem vehetjük magunkra, mert csak általánosságokban beszélgetünk, és házinyúlra nem lövünk, meg ilyenek...
Mi is az összegyűjtős mosogatás hívei vagyunk itthon, de igazából ez se jó, az se jó, szerintem. A megoldás a mosogatógép lenne egy ekkora (ötfős) háztartásban. :)
Ki volt az a fasz, aki kitalálta ezt a barom szingliséget, meg ezt, hogy ez jó?
Amúgy jók sztem a manuális készségeim, csak meg kell mutatni nekem, mit és hogyan kell csinálni.
Most próbáltam megvarrni, de nem megy át rajta a tű. :D
MIkor körbenéztem párkereső oldalakon, beleakadt a szemem olyan pasik bemutatkozójába, akik pár szóval megemlítették, hogy végeznek házimunkát(porszívózás, mosogatás, stb) is.
Nekünk nőknek is hiányzik néha egy pais, aki összeszereli helyettünk a polcot és becsavarja a villanykörtét.
Nekem az jutott eszembe, hogy én például már vagy 3 napja halogatom a mosogatást, ott áll minden a mosogatóban... :) És most hétvégén sem leszek otthon.
Úgyhogy tartok tőle, hogy valóban egyszer csak puff, és szembesülök vele, hogy valami élővilág kezd elburjánzani a mosogatómban...
(itt ugye most megjegyezhetném, hogy milyen előnyei is vannak, ha egy nő is lenne a háztartásban, de nem rángatom az oroszlán bajszát, mert valaki úgyis megjegyzi, hogy biztos azért keresek nőt, hogy mosogasson rám... :DDD)
"Merre jártál tegnap este? Mondd, milyen volt nélkülem?"
a kapcsolataidról, hogy lásd, milyen sok oldalról nehezített ez nálad, de
mindenképpen megoldható!"
Hát igen...csak mikor. :))
Más téren(hivatás) többet ígért. :)
De később, amikor jobban lettem, ezekkel tudtam már foglalkozni és próbálkozni megoldani őket. :)
Ezek nekem nem sokat mondanak, szerencsére az elemzést azért értem.
Azt nem sikerült megfejtenem, miért pont akkor és ott lettem rosszul tőlük, miért nem korábban mondjuk. :D
Hmmm... nem tudom, mi omlott a fejedre, de nekem ilyen súlyos fejemre omlás nem igazán volt még, mindig menthetőek voltak a szituk egy kis mea culpával.
Amivel nem tudsz mit kezdeni, annak értelme sem sok van, szerintem. Akkor ugyanúgy csinálnád most is, nem? Nem igazán értem, miről beszélünk. :D
***
Fejdre omlás alatt azt értettem, hogy mondjuk vannak olyasmik, amiket az ember halogat, nem néz szembe vele, tologat maga előtt, aztán egyszer csak puff, egyszerre csak élesen szembesül ezekkel, és nem tud mit kezdeni velük.
Most annyi a különbség, hogy tudom, hogy kábé semmire nincs ráhatásom, ezért nem tervezek semmit. Lehet sodródásnak mondani, de igazából csak arról van szó, hogy hiába akarnám irányítani a dolgokat (ahogy azt tettem eddig), nem működne - ezt jobb felismerni és nem pazarolni tovább az energiát.
Nekünk az a feladatunk, hogy "sodródjunk", ezt kell megtanulnunk. Másnak meg más a feladata. Asztrológia. :)