Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsony 2012.

lila.tulipán
Létrehozva: 2012. szeptember 24. 12:22

El vagyunk késve, tavaly ilyenkor már két napos volt az aktuális topik.

Mához 3 hónapra szenteste. Várjuk idén is közösen!

 

A minden évben megjelenő fanyalgóknak: nem, nem költünk százezreket, sőt. Ebben a topikban soha nem az anyagiakról szólt az ünnep.

 

Viszont időben kezdünk készülni, mert azt szeretnénk, ha nem abból állna a karácsony, hogy 23-án munka után plázába beesve megvegyük a rutinajándékokat, úgymint parfüm a nőknek, könyv a gyerekeknek, egy üveg ital minden férfi családtagnak... nálunk a karácsony valóban ünnep.

 

Szóval szeretettel köszöntjük a beszólogatókat is, de csakazértse fogják elrontani a kedvünket! 

http://karacsony2012.blogspot.hu

  1. 2013. Április 2. 16:207301.

    Sziasztok!

     

    Borcsamama, felém is tévedhet az a nyuszi

    Szépséges dolgokat hoztatok! 

    előzmény:
    borcsamama (7285)
    2013-03-29  13:21
  2. 2013. március 31. 14:427300.

    Sziasztok!

     

    Angela30: Akkor mi még kedvezőbb helyzetben vagyunk. Ma már úgy nézem, hatott az antibiotikum. Gyógyuljatok Ti is!Ha beteg, legtöbbször szünetben, ünnepek alatt vagy hétvégén.A nagy családijövés-menés idén korlátozva. Energia  így is van.Nekik. Így legalább egy kicsit itthon is vagyunk.

  3. 2013. március 31. 12:177299.

    Kellemes Húsvétot Kívánok mindnyájunknak és hozzátartozóinknak!

     

    2. próbálkozásra már jobban ment, ezekkel az sk. tojásokkal és tyúkokkal várjuk a locsolókat.

  4. 2013. március 31. 12:097298.

    Sziasztok! Ne is mond! Nálunk a kicsi skarlátos lett, nem régen jöttünk az ügyeletről. Alig szokott beteg lenni, azt is csak azóta, mióta óvodás, ovi előtti időszakban 1× volt pár órán át hőemelkedése és ennyi. Kérdezte az ügyeletes orvos, hogy van-e gyógyszerérzékenysége, mondtam, hogy nem tudom, mert életében 1× szedett antibiotikumot az ősszel fülfájásra, azzal nem volt gond. Most meg skarlát!!! Így vasárnapi nagyszülős, unokatesós ebéd lemondva, a nagy sírt, így őt végül elengedem, jön érte apukám, úgyis együtt volt az elmúlt napokban az összes gyerek. 

     

    borcsamama: Köszi a tojás-kopogtató leírását, majd egyszer biztosan megvarrom, mert nagyon tetszik.

     

    Elkészítettem a sárga túrót, nem rossz, még barátkozom vele.

     

    Na most muszáj rohannom!

     

    Az elkészült nyuszikáimmal együtt kellemes húsvéti ünnepeket kívánok nektek és akik várják a locsolókat, nekik sok-sok locsolót is. 

    előzmény:
    eszterlili (7297)
    2013-03-30  22:20
  5. 2013. március 30. 22:207297.
    Jön az ünnep, jön az ügyelet.Ma este ott is voltak.Már kapott a kicsi antibiotikumot és szemcseppet.Nagyon kedves doktor néni volt.
  6. 2013. március 30. 22:027296.
    Kellemes Húsvéti Ünnepet Kívánok minden topiktársamnak a" zugolvasó" aki néha aktív.
  7. 2013. március 30. 17:347295.

    Sziasztok!

     

    A takarítással én is úgy vagyok, hogy ami elmarad, az legközelebb, csak azért egy elfogadható rend legyen. Úgyis az elmenésből áll minden ünnepünk, alig marad otthonra egy-két óra.  Ha meg rendet rakok, pillanatokon belül valamit előszednek....Tegnap sikerült papír tojásokat festeni.Ma meg lettek a tojások is, de a viaszkrétával nem lettem elégedett. Nem sokat festettünk, a többi simán lett. Szerencsére a főzésben Azur kiveszi a részét, mivel szeret és tud is főzni-sütni. A családban meg úgyis mindenhol lesz süti, azt csak egy félét csináltunk. A kicsikémet elérte valami, nem nagyon fogunk az idén mászkálni. Meg én se nagyon kecmergek ki a náthákból...

  8. 2013. március 30. 15:157294.

    Remélem lesz rá alkalom valamikor hogy megmutathassam, szívesen teszem majd. 

     

    Nagyon szép a terítőd, bár pici a kép mérete, nem látszik rendesen.  Nagyon lekicsinyítetted?  Szívesen megnézném nagyobb méretben. 

     

    Én most könnyen vagyok, a párom kitakarította az egész lakást, így én attól megmenekültem.  A nagytakarítást most elhalasztottuk, majd ha kicsit jobb idő lesz.  A húsvét nem marad el akkor sem, ha nincsenek megpucolva az ablakaim 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (7293)
    2013-03-30  14:09
  9. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. március 30. 14:097293.

                            Sziasztok!

     

    Mindenkinek Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok és hozzá minden jót, amit csak kíván!

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    borcsa mama, jaj, mennyi gyönyörűséget varrtál.A láthatatlan öltés nekem minden csak nem láthatatlan, de egyszer megmutatod, remélem. 

    Én most takarítok,sajnos csak most van időm. 

    hogy mutassak valamit, ezt pár éve hímeztem Húsvétra. 

  10. 2013. március 30. 13:297292.

    A

    Amerre csak járok - itt többnyire foltvarrós rendezvényekre gondolok- mindenhol anyagokra vadászok.  Mivel ezeknek az árusoknak a többsége pesti, így neked sokkal hozzáférhetőbbek, mint nekem.

    Itt van néhány cím:  Luxus Méteráru Turkáló, XIII. Tátra u 12.

    www.foltvarras.eu  , www.textilsarok.hu

     

    A láthatatlan öltést sajnos nem tudom megmutatni, mivel láthatatlan. 

    Sajnos így nem igazán tudom értelmesen és érthetően leírni, inkább mutatni kéne, így kénytelen leszel egyszer meglátogatni!

     

    A hungarocelltyúknak nincs szabásmintája, felülről lefelé haladva szikével /sniccerrel/ bevágod a tojást, úgy mintha félbe vágnál egy almát. Ugyanígy bevágod a szembelévő oldalon is. Beburkolod az egész felületét anyagdarabkákkal, amiknek a szélét a szike segítségével bedugdosod a vágásba, úgy hogy ráfeszüljön a tojásra.  A szárnya gombotűvel van rögzítve, a csőre, taréja, farka filcből van, és az is be van dugva a bevágásba. A fészek filc kör, cicc-cakk ollóval bevagdosva a széle, rajta egy darab összetekert raffia, amit ragasztópisztollyal rögzítettem, majd a csirkét is azzal ragasztottam rá.  Ja és a lába zsinór. fagolyóés filc, szintén gombostűvel van rögzítve. A szeme szines fejű gombostű.

     

    Ezen a linken pedig megtalálod a sárgarépát

     

    http://clarescraftroom.blogspot.hu/2010/03 /something-quick-for-easter-bunny.html


     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    sziga (7288)
    2013-03-29  21:25
  11. 2013. március 30. 13:077291.
    Mindkettő!  -  vagy mégse??
    előzmény:
    lacane (7289)
    2013-03-30  06:36
  12. 2013. március 30. 10:027290.

    Sziasztok!

     

    Csak szaporulat ne legyen a nyulakból.Most kismacskával riogatott.Azt nem meri idehozni Azur...Még.... És: Úgy kb. 4,5 éve könyörögtem, hogy a régi lemezjátszónkat tegye hallhatóvá, dugja össze a a végeket a hangszóróhoz.Ma megtette. Még szól, alig használt hanglemezek.Egy baj van csupán, valami miatt a 45-ös ön nem pörögnek rendesen a kislemezek.A 33-as rendben van. Még anno úgy 10-20 éve sikerül jó pénzért egy előkelő tűnt venni a lejátszásra.Nem tudom, most lehet-e majd pótolni, de tuti sokáig elég lesz.A gyerekeknek nagy újdonság.A kicsi a hoppágánát akarja mindenáron kérni, nehezen érti meg, hogy csak azt tudjuk hallgatni, ami van.

  13. 2013. március 30. 06:367289.

    Eresszük össze a nyulainkat!!!!!

     

    Ha te is megadod a címed, félúton találkozhatnak!

     

     

    Fű-fű!!!  Van zöld. Az egész udvar (és a fél kert) gondosan ápolt, apa által.

    De most hó borítja!!  Kinéztem, jelentem csak foltokban borítja. Jöhet a fázóss.ggű nyúl!

     

     

    vagy!!!   (vagy nyúl????)

    előzmény:
    borcsamama (7285)
    2013-03-29  13:21
  14. 2013. március 29. 21:257288.

    Borcsamama: az én ajtóm tárva-nyitva a nyuszi előtt, de, ha hólapátot hoz hát esküszöm azzal kergetem Lappföldig

     

    Nekem a sárga répa és a hungarocelltojástyúk a kedvencem:) ezeknek elkérhetem a szabásmintáját?

     

    Hol veszel ilyen szép anyagokat????????

     

    A láthatatlan öltést hogyan kell csinálni?

    előzmény:
    borcsamama (7285)
    2013-03-29  13:21
  15. 2013. március 29. 14:227287.

    nagyon aranyosak, nem is tudom, a libákat vagy a nyuszirépákat szeretném-e jobban

     

    Most szeretnék mindenkinek nagyon boldog ünnepeket kívánni, a családdal töltött vidám órákat, finom ételt-italt  remélhetőleg szép tavaszi időben

    előzmény:
    borcsamama (7281)
    2013-03-28  21:12
  16. 2013. március 29. 13:337286.
    A kopogtatóban nincs karton, viszont elég sok rétegből áll. Az eleje és a hátulja is négy réteg.  Van egy vékony anyag ami az alap, arra vannak rávarrva a csíkok, csipkék.  Ezután van egy flíz /vatelin/, ami  szintén vékony, majd egy zöld hátlap. Összevarrás után kifordítottam, elkészítettem a díszítéseket rá.  A hátulja is így készült, csak ott nincs  dekoráció.  Ezután a két fél tojást kézzel láthatatlan öltéssel egymáshoz varrtam. 
    előzmény:
    Angela30 (7284)
    2013-03-29  12:27
  17. 2013. március 29. 13:217285.

    Az én nyuszkóm hó-fészekbe nem hajlandó tojni, fázik a popsija!  

     

    Szép zöld fű nincs felétek???    Igaz, ahoz meg nem kell hólapát!

     

    Na, majd beszélek a nyuszival, hátha visz neked valamit, 

     

    vagy elküldi postán ha megsugod neki a címedet.  

     

    Valaki még?????   ha már elindul a nyulam, ne legyen üresjárat!

     

     

     

     

    előzmény:
    lacane (7283)
    2013-03-29  07:15
  18. 2013. március 29. 12:277284.

    Nekem nagyon tetszik a kopogtatód nyuszival és anélkül is! Ügyi vagy!

    Én voltam a fakanalas.

     

    borcsamama: Ismét szépeket és nem mellékesen rengeteget alkottál. Nekem a nagy tojás kopogtató és a libasereglet a kedvencem. Karton merevítés van a kopogtatóban?

     

    A nyuszijaim még mindig készülnek, de lassan meg leszek.... Akkor majd hozom a képeket is. Úgyhogy húsvétig még jelentkezek. 

    előzmény:
    Kisbogár (7277)
    2013-03-28  14:26
  19. 2013. március 29. 07:157283.

    Borcsamama!!!!!!

     

    Én is akarok egy ilyen baromfigyülekezetet nyuszikkal, répákkal!!! (Magamatföldhözverőtoporzékoló smile!)  Felháborító, hogy  a smile készlet ilyen hiányos!!!!

     

     

    Kisbogár. Ügyes vagy!!!!

     

     

    Hirdetés: Eladó hólapátot keresek. Még mindig esik a hó jeligére.

  20. 2013. március 28. 21:267282.

    ....no még egy csomó csirke....

     

     

    Hát ezek készültek, és képzeljétek ma sütöttem képviselő fánkot, ami még soha életemben nem sikerült, és ma szuperek lettek.  Gondolom, ha nem töltöm meg, akkor eltartható így egy darabig.

      

    előzmény:
    borcsamama (7281)
    2013-03-28  21:12
  21. 2013. március 28. 21:127281.
    ....van még több is....
    előzmény:
    borcsamama (7280)
    2013-03-28  21:03
  22. 2013. március 28. 21:037280.

    Ma már úgy nézett ki, van rá remény hogy  nem mikulásnak öltözve hozza a nyúl a pirostojást. 

     

    Kívánok Mindannyiótoknak napsütéses, szép ünnepet a húsvétra készült varrományaimmal.   

  23. 2013. március 28. 20:487279.

    Aranyos lett a kopogtatód, és jó ötlet hogy külön varrtad a kopogtatót, külön a nyuszit, így többfunkciós lett. 

    A fotón egyáltalán nem látszik csúnyának, ne becsüld le.  No meg ha nem is tökéletes rajta minden, a következő már az lesz, és a lé nyeg hogy nektek kedves legyen, hiszen sokat dolgoztál vele.  

    előzmény:
    Kisbogár (7277)
    2013-03-28  14:26
  24. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. március 28. 20:257278.

    Köszi a hangulatjavítót!Nagyon szeretem nézegetni a régi képeket!

     

    Kisbogár, aranyosak a varrót díszeid! Neked is minden jót Húsvétra!

     

    Én egy kis keresztszemest hímeztem Húsvétra, holnap megpróbálom mutatni. 

    előzmény:
    csinomjank (7276)
    2013-03-28  07:21
  25. 2013. március 28. 14:267277.

    Sziasztok!

     

    Látom bárminnyire is szeretjük a havas tájat azt senki sem március végére kívánta.

     

    Borcsamama minden tiszteletem és elismerésem a munkáidé. Elkészítettem életem első nyulacskáját és kopogtatóját. Mivel menet közben láttam, hogy egyenlőre nem is oly egyszerű egy ilyet megalkotni, így kicsit kombira készítettem a dolgot (így húsvét után is használható). Mondjuk a kedvem nem szegte, de azért meggondolom hogyan osztom majd be az időm, ha még1x nekilátok bármi ilyen dekor készítésének. Kicsit csunyácska, de az enyém. Majd a következő szebb lesz (fő a pozitív hozzáállás).

     

    Nem emléxem ki tette fel a fakanál nyuszit, ehhez hasonlót a lánykám készített a suliban évekkel ezelőtt, így mivel nagyon vigyázok rá minden évben a tojással díszített barka közé kerül a nyuszi és a kiscsibe is, ezek egyszerű de látványos dekorok.

     

    Szóval a kreálmányommal kívánok mindenkinek kellemes és tartalmas húsvétot izlés szerint kinek-kinek sok vagy kevés locsolóval.

  26. 2013. március 28. 07:217276.

    hangulatjavitonak hoztam nektek  egy szep oldalt ,amit nemreg szerkesztettem - regi idok tavasza -cimmel tele van hangulatos grafikakkal es fenykepekkel es egy szep regi tavaszi dallam is felcsendulhet 

     

    felenk a perzsa-obolban gyonyoru ido van - csicseregnek a madarak - ugy tele zajjal az utca   - de mar nem sokaig mert lassan de biztosan melegszik es bekoszont a nemszeretem forro evszak  

    előzmény:
    lila.tulipán (1)
    2012-09-24  12:22
  27. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. március 27. 18:017275.
    Köszönöm a tanácsokat!Olajozást már kipróbáltam , de nem jött be.Megpróbálom a többi javaslatodat, de szerintem szerelő lesz a vége.
    előzmény:
    borcsamama (7272)
    2013-03-26  20:25
  28. 2013. március 27. 10:017274.

    Sziasztok!

     

    Köszönöm szépen, megnézem majd :)

     

     

    előzmény:
    Eira (7268)
    2013-03-26  15:20
  29. 2013. március 26. 21:057273.

    Na most aztán már elegem van a télből, de komolyan grrrrrrrrrrrrrrrr

     

    Tegnap úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam leigázni a hóesés által és első lépésként vettem az OBI-ban egy csüngős barkafát . Második lépésként bent melengetem a szobában, hogy meg ne fagyjon

     

     

    Egy kis húsvéti jópofaság ----------->

  30. 2013. március 26. 20:257272.

    Sáfrány!   Sajnos nem hiszem hogy tudok segíteni, fogalmam nincs mi baja lehet a gépednek.  Olyankor ha nem varr rendesen, én minden elképzelhetőt meg szoktam próbálni, vagyis sorolom:  kitisztítom, hátha cérnadarab beszorult alul,  tűt cserélek, mert lehet hogy tompa, megnézem az alsó és a felső szálfeszességet, hátha valamelyik nem jó.  Ha alul hurkol, akkor a felső szálfeszességgel lehet a gond. Egy kis olajozás sem árthat.  Az enyém még azt sem szereti, ha az alsó és felső szál nem egyforma vastag.  Olyan is volt már, hogy félretettem két-három napra, és utána úgy varrt, mintha mi sem történt volna.  Arról sejtelmem sincs, hogy miért varr előre-hátra. 

    Ha ezek a praktikák nem használnak, akkor csak azt tudom javasolni, hogy szerelő.  Sajnálom hogy így jártál, és remélem nem lesz komoly baja. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (7271)
    2013-03-26  19:56
  31. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. március 26. 19:567271.

                        Sziasztok!

     

    borcsamama, mi lehet a baja a varrógépemnek?Nem varr rendesen, előre -hátra megy , ahogy varr és az alján egy csomó cérnát gyűjt.A drága nagyfiam egy vastag anyagot varrt vele, lehet tönkretette? 

    Így a nyuszi varrásnak annyi, most filcből varrtam tojásokat és abba veszek apró csokinyuszit, az lesz a locsoloké. 

     

    Eira, örülök, hogy jobban vagy!Köszi a grappát!

     Nagyon szépek a virágaid!Nekem a törpe nárciszom kezdett virágozni, de most biztos elfagy. 

    előzmény:
    borcsamama (7269)
    2013-03-26  16:28
  32. 2013. március 26. 18:467270.

    végtelennek tűnő havazás itt is, mennyire örültem volna ennek karácsonykor

     

    adtam a nyuszinknak egy kis sárgarépát, hátha összakapja magát, elégedetlen vagyok vele, nem tudom, merre rejtegeti a tavaszt

    jó jel, hogy a gerléink költenek 

     

    hoztam néhány képet, az első kettő 2011 március 26.  a másik kettő pedig 2012.03.28-n készült

    előzmény:
    borcsamama (7269)
    2013-03-26  16:28
  33. 2013. március 26. 16:287269.

    Örülök hogy jobban vagy, csak kúráld magad azzal afinom kis itókával. 

     

    Megnyugodtam, akkor a nyulakat megkapjátok karácsonyra, most varrom nekik a nagykabátot és mikulássapkát.  

     N álunk kb negyven centi hó esett, és még most is szakad megállás nélkül. 

     

     

    előzmény:
    Eira (7268)
    2013-03-26  15:20
  34. 2013. március 26. 15:207268.

    sp.rban ma láttam, de a gazdaságosban is szokott lenni

     

    Nos, megmaradok úgy tűnik. Ma már érzem az ízeket, ezért megkóstoltam a húsvétra készült tejszínes-citromos grappát. Mivel haldokoltam, gondoltam a készítést lerövídítem. Jelentem, azonnal átírtam a receptet. mert finomabb lett az új eljárással, igaz talán nem is nevezhetném így grappának

     

    A grappára  ebben a nagy hóban szükség lesz hoztam nektek is

     

     

    Borcsamama, karácsonykor kifejezetten jól jön néhány nyusz, nekem amúgy sincs húsvéti dekorációm

    előzmény:
    lacane (7267)
    2013-03-25  09:37
  35. 2013. március 25. 09:377267.

    Nem emlékszek.Már nem most vettem.  De lehet ilyet kapni most is, láttam. Hol? Talán.... Spar??

    A lányom gyűjti a szalvétát. Így bármerre megyek, ha újat látok, veszek. Neki kell 2-3 db, a többi nálam gyűlik. Most is több, mint 15 féle van otthon!

    előzmény:
    csillus88 (7266)
    2013-03-25  09:29
  36. 2013. március 25. 09:297266.

    Sziasztok!

     

    Lacane nagyon jól néznek ki a sütik is és a tojások is.

    Egy kérdés: a kalocsai mintás szalvétát hol vetted?  

    előzmény:
    lacane (7248)
    2013-03-21  17:53
  37. 2013. március 24. 19:197265.
    minden húsvéti nyuszinak kell egy jó meleg sapka ebben a havazásban
  38. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. március 23. 12:117264.

                      Sziasztok!

     

    borcsamama, sajnálom, hogy nem jött össze a találkozó, de, majd legközelebb. Egészségetekre a sütiket!

    Lacane, nagyon ügyes vagy a sütik jól néznek ki, a tojások meg gyönyörűek! 

     

    eszterlili, nekünk is volt egy Húsvéti nyuszink, tavaly ősszel kellett elaltatni,ma is nagyon hiányzik!A gyerekekre sokszor kellett szólni, hogy gondozzák, de megcsinálták. Nagyon kedves szelid nyuszi volt és majd megszakadt a szívem mikor vittül elaltatni, a fiam eljött velem, legalább nem egyedül kellett menni,remélem soha többet nem kell ,ilyet csinálnom, most is itt bögök, mikor írok.

     

    sziga, szép a kislányod a nyuszik aranyosak!

     

    Angela30, cukik a fakanál nyuszik!

     

    Mindenkinek jó készülődést Húsvétra! 

    előzmény:
    borcsamama (7247)
    2013-03-21  15:44
  39. 2013. március 23. 10:437263.
    Sziga: Így már értem.
  40. 2013. március 22. 21:097262.
    Eszterlili: Hipp és Hopp a nyulak. Vannak a lovardában kutyák nagy számban:)  tyúkok, kakas és Rodi a rohanó disznó:) na és persze macskák.
    előzmény:
    eszterlili (7261)
    2013-03-22  19:38
  41. 2013. március 22. 19:387261.
    Sziga: A lovardát kicsit bővebben, ha kérhetek több infót.Mire vonatkozik a Hipp és a Hopp? Nálunk is nagy paci mánia lenne.Már lenne igazi paci is a szobájában, ha rajta múlana. Bár,ő csak ritkán ül lóra, nem járunk lovagolni sem.
  42. 2013. március 22. 14:317260.

    eszterlili: mi már több nyulat "elfogyasztottunk". Volt Béla, Saláta, Fahéj, Szürke, nem is tudom a többit. Azok nem voltak maradósak, mert abba nem szólt bele Apa. Tavaly meg beleokoskodott, most itt maradt a két nyúl a nyakamon grrrrrrrrrrrrrrrrrr

     

    A lovardában Hipp és Hopp van

    előzmény:
    eszterlili (7259)
    2013-03-22  14:20
  43. 2013. március 22. 14:207259.
    Sziag:Nálunk Tapsihapsi volt emlegetve. Szerintem a nagyobbik majd valamilyen kajáról nevezi el a nyulat is. Most készül a ketrec hétvégén.
  44. 2013. március 22. 11:497258.

    Sziasztok!

    Sajnálom, hogy elmarad a buli, de jogos a döntés. Már alig maradtatok. Nekem is eszembe jutott tegnap, hogy még az időjárás is jó necces lett az utazáshoz, hogy juttok el a buliba. 

    lacane: Te aztán nem vesztegetted a táppénzidőt! Szépeket és biztosan finomakat alkottál! 

    Én sokmindent nem, csak ezeket a fakanál nyuszikat alkottam (háttérben a hó, mondhatom!!!). Van sok húsvéti dekorációm, de ki sem tettem őket még. Amikor időm lenne, eszembe sem jut elővenni őket, csak néha a naptárra nézve hitetlenkedek milyen közel van már húsvét. Nem elég, hogy korán van idén húsvét, de még az idő is extra gatya.

    Ja, de valamit mégis. Varrom az ajándék nyuszikat az unokahúgaimnak és a lányomnak. A lányomé már készen van, ha mind meg lesz, hozok képet. Egyet varrtam magamnak is tesztképpen, erre a fiam elkuncsorogta.

    sziga: Cukik a nyuszik, egy időben nálunk is ment a könyörgés érte a gyerekek részéről, de ellenáltunk.

  45. 2013. március 22. 11:187257.

    Sziasztok!

     

    Látom senki sem tudja, hogy most karácsonyra vagy húsvétra készüljön. Hócsízmában, bundabugyiban már nagyon régen nem volt húsvét.

     

    Mi egyenlőre nem sütünk sütit, majd csak ha elkezdődik a tavaszi szünet a suliban. A picivel meg locsolóverseket tanulgatunk, ha már itthon vagyok vele, apja meg csak néz mikor este hazaér, hogy fiacskája lassan többet tud, mint ő.

     

    Azért mindenkinek kitartás előbb- utóbb csak megjön a tavasz, ha már Sándor, József és Benedek nem hozott meleget.

  46. 2013. március 21. 21:287256.
    Emémsüsi: enyém nyuszi, csak Nóri nem tudta kimondani:)
    előzmény:
    borcsamama (7255)
    2013-03-21  21:20
  47. 2013. március 21. 21:207255.

    Tudom, hogy nem szereted, erről már beszéltünk, így legalább n em ér nagy veszteség, hogy mi esszük meg.  

     

    Egyébként más kaja is lett volna, , nehogy valaki éhenhaljon.  

     

    Nagyon szép a kislányod, és aranyosak a nyuszkák is, és tök jó nevük van.

     

    A nyulas téli kép is  szuper.  

     

    előzmény:
    sziga (7252)
    2013-03-21  20:25
  48. 2013. március 21. 21:107254.
    Nekem nem kell beleharapni, engem az is hízlal, ha csak nézem!
    előzmény:
    lacane (7250)
    2013-03-21  19:27
  49. 2013. március 21. 20:317253.

    lacane: szépek a tojásaid! Jó kis vidámak! Én is csináltam ilyeneket, de akasztóst, kékfesős kék és piros anyaból, meg zöldes árnyalatokat szép romantikus virágmintás anyagból. Nemtalálomafényképezőgépem

     

    A sütire meg inkább nem mondok semmit, mert, ha kinyitom a szám a klaviatúrára csurog a nyálam

    előzmény:
    lacane (7248)
    2013-03-21  17:53
  50. 2013. március 21. 20:257252.

    Borcsamama: csak az vígasztal, hogy nem szeretem a süllőt

     

    Eszterlili: nekünk is vannak nyulaink. Két bentlakó. Csili és Emémsüsi. Tavasztól őszik kint dorbézolnak szabadon a kertben, de eszük ágában sincs lelépni , sőt, ha fázik a seggük berohannak a lakásba. Amúgy nagyon cukik. Emémsüsi igazi birka, Nóri reggel a hóna alá csapja beülnek a kanapéra és ott ébredeznek.

     A 2. kép éppen aktuális

    előzmény:
    borcsamama (7249)
    2013-03-21  19:04
  51. 2013. március 21. 20:027251.

    Sziasztok!

     

    Én készültem, isten biz. Tegnap este véglegesítettük az összes busz indulását, érkezését. Az Anyukám már megcsinálta a mézeskrémest, csak a csokis tető lenne vissza. Egyébként én is sütöttem volna valamit, de most van elfoglaltság épp elég, sajnos erre nem maradna elég idő.Igaz, nem okoz problémát az elfogyasztása, viszont szívesen elvittem volna a bulira. Csak kevesen maradtunk volna, és elég bizonytalan időjárás elé nézünk, szóval jobb nem kockáztatni. Lehet, hogy semmi nem lenne a hóesésből, de a múltkori rosszidőből tanulva, inkább otthon maradunk.Úgy A csuda gondolta volna, hogy április előtt a téli időjárással kelljen számolni. Egy tipp a rossz időre: Karácsonyi mézeskalács sütés tavaszi, húsvéti figurákkal....Tegnap este nyúl nézőbe voltunk.Azur fejébe vette, hogy a gyerekeknek élő nyúl kell.Minden boldogságom adva vagyon.Mondtam, jó, akkor gondozzák is, na és házon kívül.Arról szó sem lehet, hogy vissza vigyük, itt lesz nekik a vég, egyszer majd.Egyáltalán nem örülök, hogy lesznek.Szeretem én a nyulakat is, amíg a képeslapon látom őkat....Még kell nekik ketrecet csinálni. 

  52. 2013. március 21. 19:277250.

    Hát azért nem hizlal, mert nem tudsz beleharapniiii!!!!!

     

    (Engem hizlalt, mert én tényleg ettem belőle.)

    előzmény:
    borcsamama (7249)
    2013-03-21  19:04
  53. 2013. március 21. 19:047249.

    Na, én is valami hasonlót csináltam . Elővettem a bedobozolt islert, ráfogtam hogy nem bírja ki húsvétig, mert túl puha lesz,- persze ez nincs így-  és jól belekmároztunk belőle a párommal.  Nem baj, remélem majd ősszel összejön.  Ha már így alakult, bánatunkban húsvétkor megesszük a szombatra szánt süllőt is.  Sajnálom Lányok!

    Nagyon guszták a sütik, most már csak azt áruld el, hogy miért nem hízlal.

    Csodaszépek a tojások is, jó ötlet a kis cserepekbe szúrva.  Ügyes vagy!

    Majd holnap én is csinálok fotókat.  

     

    előzmény:
    lacane (7248)
    2013-03-21  17:53
  54. 2013. március 21. 17:537248.

    Szomorúan olvasom, hogy a találkozó most nem jött össze. A bánatban vigasztalódni kell. Azt meg a magunkfajta nőnemű hogy csinálja? Nassol. Ehhez küldök nektek nassolni valót. Garantáltan nem hozlal, 0 kalóriás!

     

    Hogy idecsalogassam a tavaszt és szó essen a húsvétról is, megmutatom miket csináltam. 

    Még egy hét, elmúlik húsvét, akkor megint nekiállok a karácsonyi dolgoknak.  Lehet ötletelni, mit kellene készíteni. Lesz rá idő bőven!

     

    A betegeknek javulást kívánok!!!!!

     

    Nekem végetért a táppénz, holnap megyek dolgozni. Egy nap a hét, de már úúúúgy kívánnak a munkahelyen!

  55. 2013. március 21. 15:447247.

    Hát ilyen a mi szerencsénk, ahogy telik az idő, egyre fogyunk, és mivel most még Te is lebetegedtél, no meg az időjósok sem valami tavaszias időt igérgetnek, úgy döntöttem, akkor halasztunk, marad a karácsonyváró buli, majd valamikor ősszel.  Addig még egyeztetünk. 

     

    Eira,  neked mielőbbi gyógyulást, pihend ki gyorsan ezt a ronda nyavalyát. 

     

    Sajnálom hogy így alakult!

     

    Ami a meglepi ajándékot illeti, én is készültem, ráadásul az aktualitása miatt húsvétival, de nem baj, így majd kaptok karácsonyra nyulat, csirkét, és egyebeket.  

     

     Sáfrány, Sziga!   Igy most már nem kell szomorkodnotok, ebből a buliból mindenki kimarad.  

    Majd csinálok magamról fotókat!    

    előzmény:
    Eira (7245)
    2013-03-21  14:50
  56. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. március 21. 15:027246.

                    Sziasztok!

     

    borcsamama, nagyon kedves vagy és remélem az őszi találka összejön!Hétvégén megpróbálok, olyan nyuszikat gyártani, amelyiket mutattál.

     

    sziga, Eira, jobbulást! 

    előzmény:
    borcsamama (7242)
    2013-03-20  16:47
  57. 2013. március 21. 14:507245.

    Jaj, nagyon sajnálom lányok. Sikerült elkapnom az influenza vírust utolsóként a megyében kis megfázásnak indult, azt hittem a hétvégére kiheverem, de tegnap csak remegtem a láztól, a kezemet sem tudtam mozdítani.. Muszáj volt itthon maradnom a munkából is, keddig szó sem lehet semmi házon kívüli de házon belüli buliról sem.

    Pedig épp elkészültem a meglepi ajándékokkal

    előzmény:
    borcsamama (7244)
    2013-03-20  21:32
  58. 2013. március 20. 21:327244.

    A köhögés az nagyon nem jó, sajnos párszor volt benne részem a tél folyamán.  Gyógyulj meg gyorsan, és akkor már tényleg inkább a csuklás. 

     

    Reméljük, nem lesz olyan rossz idő hogy megint elmaradjon a verseny.  Legalább ennyi jó legyen már benne, ha  eljönni nem tudsz. Jó versenyzést, és jó helyezést a kislányodnak!  

    Igérem, fogok fotózni szombaton, és mint Sáfránynak is írtam, Te is spekulálj egy őszi időponton, szeretném ha Veletek együtt meg tudnánk ismételni ezt a karácsonyi-farsangi-tavaszváró-husvéti ismerkedős bulit.  :-)))

     

     

    előzmény:
    sziga (7243)
    2013-03-20  21:05
  59. 2013. március 20. 21:057243.

    Egész napos köhögésemet egész napos csuklásra cserélném!

     

    Szombattól jeligére a kiadóban:)

     

     

    Borcsamama: kössetek csomót, hogy ne felejtsetek el fotózni! Annyira-annyira szeretnék menni ! De leginkább akkor leszek sík ideg, ha szombaton reggel megint elhalasztják a versenyt, mert szar idő lesz a hétvégén. Na akkor kilövöm magam a holdra

    előzmény:
    borcsamama (7242)
    2013-03-20  16:47
  60. 2013. március 20. 16:477242.

    Hát még én mennyire sajnálom! 

    Mindenesetre spekulálj már most, hogy valamikor ősszel neked jó lenne -e valamilyen időpont, amikor meg tudnánk ismételni, remélhetőleg kicsit nagyobb létszámmal.  Jó lenne ha legalább azok el tudnának jönni, akik most is szerettek volna, de nem sikerült.  

    Majd csinálunk képeket, remélem nem felejtem el. Szerintem szomaton néhányan egész nap csuklani fogtok.    

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (7241)
    2013-03-20  14:59
  61. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. március 20. 14:597241.

                      Sziasztok!

     

    Borcsamama, nagyon sajnálom, hogy nem sikerül eljutnom hozzátok és nem ismerlek meg Titeket személyesen.Jó szórakozást és gondoljatok ránk is!

    előzmény:
    borcsamama (7235)
    2013-03-17  10:54
  62. 2013. március 18. 21:327240.
    elsősorban az időjárásra gondoltam
    előzmény:
    eszterlili (7237)
    2013-03-17  22:05
  63. 2013. március 18. 13:357239.
    Eira: Volt is nekünk szép virágos kertünk, amíg nem lett kutyánk....A kert már a múlté....Na ezért marad a benti díszítés...
  64. 2013. március 18. 06:057238.

    szeretem a húsvétot is, de ott már a nyiladozó kerté a dekorációs szerep

     

     erről jut eszembe, valakinek ígértem kakukkfüvet, ha magára ismer az illető írjon privit :-D 

     

    előzmény:
    eszterlili (7237)
    2013-03-17  22:05
  65. 2013. március 17. 22:057237.

    fórumozok: Dehogynem.Részemről százszor inkább karácsony, mint húsvét.A húsvétot kifejezetten nem szeretem, a szilvesztert meg egyenesen útálom. De a karácsony is azért szép, mert nincs mindennap.

    Tudom a vallásos jellegét is a húsvétnak, de akkor is....Arra különösképp annyit, mint a karácsonyra tuti nem szoktam készülni. 

  66. 2013. március 17. 21:517236.
    látom, ti sem tudjátok eldönteni, hogy húsvét vagy karácsony legyen
  67. 2013. március 17. 10:547235.

    Sziasztok Lányok!

     

    Mivel rohamosan közeledik a buli időpontja, és a változtatási elképzelésre senki nem reagált, úgy döntöttem, maradunk az eredeti időpontnál, leszünk ahányan leszünk.  Nagyon sajnálom hogy nem mindenkinek jön össze különböző problémák miatt, de  megigérem, hogy ősszel megismételjük, bízva abban, hogy találunk mindenkinek megfelelő időpontot.

     

    Tehát buli 23-án reggeltől , hogy meddig az rajtunk múlik.  

     

    Pogikata,  még mindig várom a jelentkezésedet!!!!!!!

     

    A címet priviben küldöm mindenkinek. 

  68. 2013. március 16. 21:307234.
    Nálam pedig a 23.-i bulira a vendégváró marcipános-narancsos keksz és az isler bedobozolva a karácsonyi sütisdobozokba.  
    előzmény:
    lacane (7233)
    2013-03-16  20:28
  69. 2013. március 16. 20:287233.

    Ma ebéd után édességgel leptem meg mindenédesetfelzabáló családomat!

    A karácsonykor eldugott szaloncukrot vettem elő! Éppen időszerű, csodálatos téli táj fogadott reggel.

  70. 2013. március 15. 14:397232.
    Akartam írni, hogy dombokban....
  71. 2013. március 15. 14:387231.

    Sziasztok!

     

    Én igyekszek alkalmazkodni a többiekhez, miattam tényleg ne legyen különösebb változtatás.Szóljatok, hogy hogyan döntöttetek, aztán jelzek, hogy jó lesz-e.Én valószínű, busszal mennék, ezt vegyétek figyelembe, ha kérhetem. Ja, és ugye úgy gondoltuk, hogy addigra csak lesz jobb idő is...

    Korai volt elkpakolni a téli cuccokat.....Ami felénk van, az se semmi.Szerencsések vagyunk, hogy bent lehetünk egy meleg otthonban.

    Fog ügyileg rendben vagyok, egy természetgyógyi tette helyre szerencsére, pedig még vissza is mentem, meg gyógyszeeket is kaptam. De azóta sikerült egy náthát összeszedni, most abból kecmergek ki, már talán a végénél tartok.Az udvarunkon van ahol már a fű látszik, máshol meg bombokban van a hó a hófúvástól.Hogy húsvét ügyileg őszinte legyek, a húsvétot nem különösképp szeretem. Másapján meg kifejezetten egy külföldi útra mennék pihenni. Most már megértem azokat, akik ilyenkor a hosszú hétvégés pihenést választják, mindentől távolabb.Azért a karácsony mégiscsak más... 

  72. 2013. március 15. 09:337230.

    március 15. ... hatalmas hóvihar már lassan 24 órája ... lebénult közlekedés, megállt élet, elmaradt ünnepi műsorok

     

    a tévében a következő film megy épp a tv2-n: Bajkeverő majom - Boldog karácsonyt módra!

     

    mintha tudták volna a műsorszerkesztők, hogy mára behavazódunk

  73. 2013. március 14. 22:107229.
    HA-HÓ!
  74. 2013. március 14. 19:357228.

    Borcsamama: nekem a 6-ai hétvége biztosan nem jó, mert akkor ünnepeljük a párom 40. szülinapját.

    A 20-ait még nem tudom, mert apukám meg 70 lesz és nem tudom mikor szerveződik neki a buli.

    előzmény:
    borcsamama (7227)
    2013-03-14  18:45
  75. 2013. március 14. 18:457227.

    Lányok!

     

    Jelenleg úgy áll a buli, hogy velem együtt négyen lennénk, Eira, Banyoc@, Eszterlili, ill. Pogikatáról nem tudok semmit egyenlőre.

     

    Sáfránynak sem lett jó ez a dátum sajnos. 

     Nekem végülis mindegy hogy mikor jövünk össze, áprilisban is jó, de csak 6.-án vagy 20.-án. Utána egészen június közepéig nem jó, mert ápr. 22-től a férjem megy kórházba, hétvégeken lesz csak itthon, gondolom érthető, hogy azokon a hétvégeken nem akarok bulit szervezni, nem tudom hogy viseli majd a kezelést.  

     

    Jó lenne ha elmondanátok az esetleges időpont módosításról a véleményeteket, ill. elsősorban azt, hogy ezek a napok nektek megfelelnének-e.

    Jó lenne ha senki nem maradna ki, de ha az eredeti tervnél maradunk, - már készült ma bedobozolt sütim :-) - akkor valamikor ősszel én bevállalok még egy bulit, ha találunk olyan időpontot, ami mindenkinek jó.

     

    Szóval sürgősen várom mindenkitől hogy mi legyen, folytassam a készülődést vagy ne?  Én már nagyon ráhangolódtam.

    előzmény:
    Eira (7226)
    2013-03-14  17:22
  76. 2013. március 14. 17:227226.
    Nagyon sajnálom, hogy nem tudsz jönni. Nekem árilis utolsó hétvégéjétől eltekintve nincs hétvégi programom, ha gondoljátok, hogy egy másik időpont alkalmasabb lenne..........................
    előzmény:
    sziga (7225)
    2013-03-14  17:01
  77. 2013. március 14. 17:017225.

    Borzasztóan sokat készült Hanna a versenyre, nem tehetem meg vele, hogy nem indulhat a jövő héten .

     

    Nagyon-nagyon sajnálom, hogy nem mehetek , de legalább nem fázunk szana-szét most hétvégén.  Azért egész napos program a verseny.

    előzmény:
    borcsamama (7224)
    2013-03-14  16:57
  78. 2013. március 14. 16:577224.

    Nagyon sajnálom, egyrészt azt hogy a gyerekek programját tönkretette az idő  , másrészt hogy nem tudsz jönni, pedig nagyon drukkoltam hogy minden összejöjjön. 

    Itt most tiszta karácsony körüli idő van, reggel óta szakad a hó, rettenetően fújja, hordja a szél, de a következő hét végén már szép idő lesz.    

    előzmény:
    sziga (7223)
    2013-03-14  16:47
  79. 2013. március 14. 16:477223.
    Borcsamama: most már biztos, hogy nem tudok elmenni. A mai frankó időjárás   szétáztatta a gyerekek melegítő- és cross pályáját a holnapi vasárnapi versenyre. Eltolták egy héttel
    előzmény:
    borcsamama (7222)
    2013-03-14  09:57
  80. 2013. március 14. 09:577222.

    Nálunk esik a hó, sehol semmi húsvéti hangulat, ill. csak amit a varrogatott vackaim csinálnak.

     

    Most éppen időm sincs, csak beszaladtam körülnézni két keverés között. :-)

     

    Húsvéti bevásárlási lista nálam is megvan, ill. egy része már itthon.

    Nem szoktunk nagy felhajtást csinálni, csak a gyerekek jönnek-mennek.

     

    Pogikata!  merre vagy, írtam privit is, sehol semmi válasz.  Már csak egy bő hét a buliig, kérlek  jelentkezz!!!!

     

    A többieknek privátban írom hamarosan a címet.  

     

     

    előzmény:
    Eira (7221)
    2013-03-14  08:08
  81. 2013. március 14. 08:087221.

    sehol senki?

    bővült a család: 

    van egy szürke nyuszink és 2 kacagó gerlénk

     

    Húsvéti készülődés egyelőre csak annyi, hogy megírtam a bevásárló listát, apránként mindent megveszek, ami szükséges. Díszítésként egy kosárban 4 csodás illatú jácintvirít a nappaliban. Ha elált az eső, hozok be virágzó aranyeső ágakat és japánbirset.

    előzmény:
    Eira (7220)
    2013-03-12  19:53
  82. 2013. március 12. 19:537220.

    egy kis húsvétit én is  hozok

     

     

    tojás kreatívan

    a sonkával töltött változat biztos siker

     

     

    már csak  10 nap a karácsonyoshúsvétvárónak

    van valami őj hír?

     

     

     

    előzmény:
    sziga (7218)
    2013-03-11  18:57
  83. 2013. március 12. 09:307219.

    http://www.kreativcafe.hu/konyhatunder/italok/1346-nepi-l ik.html

     

    Biztos volt már, de most itt van egyben egy csomó likőr. Akár karácsonyra is jó

  84. 2013. március 11. 18:577218.
  85. 2013. március 7. 12:537217.

    Most látom, hogy mire én elküldtem a hozzászólást, te már írtál. Itt hagytam félben, el kellett mennem és mikor visszajöttem, folytattam tovább. Bocsi! 

     

    előzmény:
    csillus88 (7212)
    2013-03-07  09:55
  86. 2013. március 7. 11:557216.
    *férfinek
    előzmény:
    csillus88 (7215)
    2013-03-07  11:55
  87. 2013. március 7. 11:557215.
    Ahol mi tartjuk az esküvőt ott minden férfine (18 év felett) szokás adni.
    előzmény:
    csitar (7214)
    2013-03-07  11:32
  88. 2013. március 7. 11:327214.

    Szia!

     

     

    40 db????? 40 násznagy lesz???? 2-2 szokott lenni- legalább is az én időmben?

    előzmény:
    csillus88 (7212)
    2013-03-07  09:55
  89. 2013. március 7. 10:277213.

    Sziasztok!

     

    csillus: A meskán nem próbáltad? Ott rengeteg kalocsai holmi van és vannak olyanok akik bármi vitt holmira is hímeznek és nem olyan horror áron, amit te láttál. Amit géppel hímeznek, azok meg főleg egész jó áron vannak.

    lacane: Sajnálom, hogy ezért nem kell szalvétáznod. Mielőbbi jobbulást kívánok neked!

    Én is készülgetek a húsvétra, de inkább csak terv szinten, a kivitelezés nagyon döcögősen halad. Éppen ma reggel mondtam anyukámnak, hogy nagyon bele kellene húznom, mert 3 hét múlva húsvét és én még sehogyan sem állok. 

    előzmény:
    csillus88 (7203)
    2013-03-05  16:08
  90. 2013. március 7. 09:557212.

    Sziasztok!

     

    Köszönöm a segítségeket!

     

    Találtam egy hölgyet, aki 1000Ft/db áron megcsinálná a kendőket, csak az anyagot kell nekem vinni. Szerintetek mekkora méretű kellene? Én arra gondoltam, ha nem duplán hajtom, hanem csak eg kb 35 cm széles "csík" lesz beszegve, rajta a mintával  az hogy mutatna?!

    Elég sok kellene, kb 40 db. 

  91. 2013. március 6. 20:507211.

    Csillus: próbáld meg kalocsai minta ügyben velük felvenni a kapcsolatot

     

    http://www.folkart-kalocsa.com/index_elem ei/01/magyar/elerhetoseg/elerhetoseg.htm

     

    A Camponában lévő boltujukban tuti, hogy láttam több féle kalocsai mintát, kész terítőt is meg egy-egy db mintát, de már nem emlékszem, hogy mik voltak.

     

     

    előzmény:
    csillus88 (7203)
    2013-03-05  16:08
  92. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. március 6. 17:547210.

    Csillus, csitar, köszi a választ!

     Szerinet nem ,olyan nagy dolog, ilyet hímezni.Jó kis vászon kell és a mintát rárajzolni ,/szerinetm a neten is vannak miták/ gyöngy hímzőfonallal ráhímezni. Ez a fonal nem, olyan vészesen drága, bár én mostanában nem vettem, régről van.

    előzmény:
    csillus88 (7207)
    2013-03-06  15:56
  93. 2013. március 6. 17:477209.

    Bocsánat, elírtam, nem matyó, hanem kalocsai.  Viszont eszembe jutott, hogy a lányomnak himzett valaki egy fehér vászoncípőre nem régen. Felhívhatom, és megkérdeztetem vele, hogy vállalna -e ilyet, ha akarod. Az illető fővárosi.  

     

    Én ugyan laikus vagyok, de itt a lányok tudják a fonalak árait, szerintem a jó minőségű selyemfonal nem épp olcsó, és időigényes ilyen mintát kihimezni, lehet, hogy többet kell rá fordítanod. 

    előzmény:
    csillus88 (7203)
    2013-03-05  16:08
  94. 2013. március 6. 17:297208.

    A násznagykendő egy kézzel szőtt szegett vászonkendő, amelynek az aljára mintát szőttek, régen inkább csíkokat. Ez már 60 éves lehet, besárgult, mert nem használtam.

     

     Gyakorlatilag az én gyerekkoromban ilyen kendőket használtak a szép gyékénykosarakba is, amibe vitték a kenyeret sütni, vagy a kemencéből kivett mézes sütiket tárolták.  Nálunk 3-4 ilyen kosár mézes süti volt  havonta, mi gyerekek rájárhattunk, nem kapcsolódott szorosan a karácsony ünnepéhez. Elállt sokáig és puha volt.

     

    Menyasszonyos üzletben kérdezd meg, vagy inkább nézz ki piacokra, talán ott még kapható, vagy amennyiben Matyós hímzéshez ragaszkodnál, célszerű lenne a helyi közösséget megkeresned, biztos olcsóbban jönnél ki, még az is lehet, hogy a múzeum kölcsönözne .

    előzmény:
    csillus88 (7203)
    2013-03-05  16:08
  95. 2013. március 6. 15:567207.

    Sziasztok!

     

    A násznagykendő az amit esküvőkön a férfiak az oldalukon hordanak, így néz ki--> 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (7204)
    2013-03-05  16:44
  96. 2013. március 5. 21:157206.
    Rendben, akkor szólsz, amikor biztosat tudsz, én meg várok és izgulok!
    előzmény:
    sziga (7205)
    2013-03-05  20:46
  97. 2013. március 5. 20:467205.

    Borcsamama: szerintem is, csak az állam nem gondolja így

    Persze írok, de ahogy mennek a dolgok lehet, hogy csak 20-a környékén derül ki. Ahhh nem tudom, most nagyon-nagyon unom, hogy minden lóg a levegőben.

    előzmény:
    borcsamama (7202)
    2013-03-05  14:46
  98. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. március 5. 16:447204.
    Sajnos nem tudok segíteni!Áruld már el, hogy mi a násznagykendő?
    előzmény:
    csillus88 (7203)
    2013-03-05  16:08
  99. 2013. március 5. 16:087203.

    Sziasztok!

     

    Egy kérdésem lenne valamelyikőtök nem tud olcsón (max 2000Ft/db) násznagykendőt? Tipp, hogy hol lehetne kapni? Esetleg valaki aki varrna ennyiért?

     

    Köszönöm előre is. 

     

    A másik kérdés: fejpántot szeretnék kalocsai mintával, viszont nem a széles hajpántra gondolok, hanem olyanra, ami akár maga a minta is elég, hogy ki lehet vágni (ezt úgy tudom tüllre hímezik) és ezt r tudom varrni egy szalagra. eddig egy helyen láttam, de a legkisebb minta (ami 3-4 cm volt) 8500Ft/db. Ez nagyon sok(k) 

  100. 2013. március 5. 14:467202.

    Szerintem a Te programod fontosabb holmi államérdeknél!  :-))))

     

    Drukkolok, hogy minden összejöjjön.  Azért légyszíves írjál ha már biztosat tudsz, és várunk nagyon! 

    előzmény:
    sziga (7199)
    2013-03-05  13:02

Címlap

top