Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsony 2012.
El vagyunk késve, tavaly ilyenkor már két napos volt az aktuális topik.
Mához 3 hónapra szenteste. Várjuk idén is közösen!
A minden évben megjelenő fanyalgóknak: nem, nem költünk százezreket, sőt. Ebben a topikban soha nem az anyagiakról szólt az ünnep.
Viszont időben kezdünk készülni, mert azt szeretnénk, ha nem abból állna a karácsony, hogy 23-án munka után plázába beesve megvegyük a rutinajándékokat, úgymint parfüm a nőknek, könyv a gyerekeknek, egy üveg ital minden férfi családtagnak... nálunk a karácsony valóban ünnep.
Szóval szeretettel köszöntjük a beszólogatókat is, de csakazértse fogják elrontani a kedvünket!
http://karacsony2012.blogspot.hu
Jajj Te szegény, gyógyulj meg gyorsan, nagyon rossz mikor valamelyik "alkatrészünk" ennyire fáj. Volt részem hasonlóban, amikor inszalagszakadás volt a vállamban.
Vigyázz magadra, mi meg majd gondolunk rátok. Remélem azért nem mondja vissza mindenki, akkor bulizhatok itt egymagam!
Én már készülgetek a húsvétra, de most nem mutathatok meg semmit egyenlőre.
A hópelyheket is időszerű lesz már leszednem az ablakokról, no és nem beszélve róla, hogy a foltvarrós karácsonyfám még mindig áll.
Meg akartam vele várni a lányokat, de most már egy kicsit engem is kezd zavarni, főleg így hogy százágra süt a nap.
Sziasztok!
Borcsamama: egyenlőre készülök menni, de elég sok minden inog éppen, legfőképp az, hogy a páromnak nagy valószínűséggel hivatalos útja lesz és nem ér haza csak szombat délután . Még várja a repjegy foglalását, abból látjuk pontosan, hogy mi a helyzet.
Tele van a hócipőm az államérdekkel
Köszönöm a kedvességedet, de ne keress több szalvétás dolgot. Megoldottam!
Szombaton begyulladt a jobb vállam, gyakorlatilag nem tudtam a karom mozgatni. Szünet nélküli lüktető fájdalmam volt. Nem volt olyan állapot, ami elviselhető volt. Vasárnap estig még csak-csak elvoltam, de este már ügyeletre kellett menni, mert ha belegondoltam, hogy a reggeli rendelésig hány borzalmas másodperc van még hátra, akkor már sírni tudtam volna. Kaptam egy fájdalomcsökkentő injekciót, azzal kereken 2 óra hosszat bírtam!! Reggelig szenvedés volt. Irány a háziorvos, aki beutalt a helyi reumakórházba, oda a jövő hétre adtak időpontot!!! Hosszas alkudozás után előre vettek holnapra. Most egy kicsit jobb, mert kaptam gyulladáscsökkentőt. De azt nem értem, hogy azt mondták, reumán nincs sürgős ellátás!!! Megátkoztam őket, mindenkinek legyen holnapra ilyen vállfájdalma!
Tehát..... ezért a héten táppénzen vagyok, a pénteki nőnapi nyaláson nem leszek ott, oldják meg!!!
A bulizóknal jó beszélgetést, mulatást. Azért 1 perces néma felállással emlékzzetek meg azokról, akik nem lehetnek ott!
Tudom, hogy karácsonyos topic, de húsvétra nem készülünk még?
Szép napot mindenkinek!
Betegeskedőknek jobbulást, remélem a napsütés is hozzájárul.
Méteres torta ötlet:
Kerek tortaformában sütnék ki 2-2db lapot (simát, kakaósat) közéjük menne a krém, majd csokimázzal leönteni és torta módjára szeletelni. Egyszerűbben nem tudom leírni. Mit szóltsz?
Én is elkezdtem kertészkedni, bár csak gereblyézni, mert még ma reggel is csupa dér volt minden.
Kellemes tavaszvárást mindenkinek!
Az előbbi hsz.-ból kimaradt: Még valaki, aki esetleg meggondolta?
Az jutott még eszembe, hogy a korábban beharangozott menű jó lesz, vagy esetleg tervezzem újra, és legyen valami diétázós, fogyókúrás? Hi-hi :-))))
Most még változtathatok!
Neked is örülök és várlak , hozni nem kell semmit, legfeljebb ha nagyon akarsz valamit. Lesz minden úgy gondolom, amit hoztok esetleg, az csak plusz lesz.
A címet majd írom priviben mindenkinek, ha már tudom hogy kik jönnek.
Egyenlőre még várok válaszokat! Sziga? Pogikata?
Én is megyek, priviben kérem a pontos címet
Hosszabb ideig nem voltam, majd a bulin mesélem az okokat, de majd csak nagyon röviden.
Mit vigyek a jókedvemen kívül? 1 üveg borlikőr van a kamrában kizárólag erre a célra tartogatva.
Rendben, a részleteket majd később megbeszéljük.
Banyoc@ Mindenkit üdvözöl, pörög ezerrel, készül a nagy napra. Ő is jön 23.-án.
Várom a többiek visszajelzését is.
Sziasztok!
A fogamra még most is szedem az anitibiotikumot és a fájdalomcsillapítót.Ha beveszem, akkor már tűrhető, de érezni, ha a fájdalomcsillapítónak megy el a hatása. Tulajdonképp ő a harmadik doki, akinél mostanában jártam.Ez az illető emberileg nagyon maximális volt, épp csak a kabátomat nem vetette le helyettem.A doktornővel se volt gondom, de őt nem értem el, és nem tudtam már arra várni, hogy adjon időpontot. Az elmúlt időben több tömést megcsinált ő is.A kettővel ezelőtti dokit szidom, mert ha jól emlékszek ő nyúlt ehhez a fogamhoz először(meg még másikhoz is, mindegyik ugyanúgy szilánkosan levállt). Ő viszont elég bosszúálló típusnak tűnt.Nem igazán akartam én ezeket azonnal huzatni, én is úgy voltam vele, hogy az enyémek, hát ő fúrta, hogy tömjön.Láttam rajta, hogy nem tetszik neki. Nem tolakszok azért, hogy mégegyszer hozzámenjek. Persze, ezt így kívülállóként nehéz megmondani, mekkora lyuk kell egy fog töméséhez, de betegként becsapva éreztem magamat, miután letörött két fogam darabja is. A bulira egyenlőre tervezek menni, remélem nem jön közbe semmi.Ha valami lesz, akkor jelzek.
Angéla! Nagyon sajnálom hogy nem tudsz jönni!
Remélem nem járok így a többiekkel is, mert én nagyon készülök.
A fogfájás keserves dolog, sajnos vannak rossz tapasztalataim. Soha nem is voltak túl jók a fogaim, aztán a három terhesség alatt végképp tönkrementek, most sajnos ott tartok, hogy az enyémek már nem fájnak. :-)))
Eszterlili! Remélem a tied is rendbe jött már!
Lányok! Várom a visszajelzéseket!
Szerintem simán kinyírnád magad, ha egy ekkora kalácsot egyedül megennél. Hatalmas nagy, én sem kettőnknem sütöttem. A két kalácsot három család kapta, és úgy is bőven elég volt. Nálunk pl. az utolsó szelet harmadik nap fogyott el.
Csúcs az a kép, az én orromhoz most éppen passzolna. Praktikus is, mert simán tudnék tőle bármit csinálni.:-))))
Én is régen jelentkeztem, csak olvasgatni szoktam, ha ír valamelyikőtök. borcsamama: Még egyszer köszönöm a meghívást, de nem tudok elmenni. Nektek viszont nagyon-nagyon jó szórakozást kívánok!
eszterlili: Te aztán jól megjártad a fogaddal! Nekem is ki kellett húzni egy fogamat kb. 1 hónapja, mert függölegesen eltört és olyan mélyen, hogy a letört darabot nem lehetett kiszedni. De nekem nem is volt begyulladva, mint neked. Már másnap nem is fájt a húzás helye. Engem inkább lelkileg viselt meg a dolog. Kérdezte a szájsebész, hogy nagyon félek-e, gondolom látta rajtam a pánikot. Mondtam neki, hogy nem félek, hanem nagyon sajnálom a fogamat, mert az az enyém.Rendes volt nagyon, próbált meggyőzni, hogy nem akkora tragédia. Most a csontgyógyulásra várunk, aztán ha minden jól megy, beépít egy implantátumot.
Most hogy van a fogad? Javul továbbra is?
lacane: Sajnos nem találtam szalvétás könyvet, valahol máshol láthattam, nem anyukámnál. Nem jól emlékeztem. De vannak már ötleteid hajtogatásra, sikerült találni vmit?
Én hétvégén varrogattam egy kicsit, 2 nyuszinak kezdtem neki, de nem lettem készen egyikkel sem. Most már ha jó idő lesz, kellene kertészkednem is, mert kicsit kaotikusak az állapotok a virágoskertben.
Szép napot nektek!
böjt, fogyókúra és egyéb kínzások után ez a kép maga a kegyelemdöfés a szenvedéseimre ... mivel a konyhám édességmentes-övezetté lett nyilvánítva csorgó nyállal feltúrtam valami nassiért ... mogyorókrémes háztartási keksz ... esküszöm isteniiiiiiiii ... de azt a diós kalácsot most simán be tudnám burkolni
Szép estét Mindenkinek!
Minden nap benézek, de régen írtam, nincs semmi gond, jól vagyok, bár megint utólért valami köhögős, orrfolyós nyavalya, de túlélem.
Közérdekű közlemény! Ugye nem felejtettétek el , hogy 23.-án ismerkedős buli. Én nagyon várom és készülök, de tudjátok, idő kell ehhez is, mint a karácsonyi készülődéshez. :-)))))
Remélem senki nem gondolta meg magát, ill. senkinek nem jött közbe semmi leküzdhetetlen akadály.
Az eddigi jelentkezők : Eira, Banyoc@, Eszterlili, Sziga, Sáfrány, Pogikata, Angéla. Szeretném ha visszajeleznétek!
Mostanában nem nagyon varrtam semmit, ill. amit igen, az nem publikus. :-)
Hogy mégis mutassak valamit:
fórumozók: jó ez a kép, mindig jókat röhögök azokon amiket hozol. Nálunk Nórinak kéne most ilyen. Megőrülök, mert több, mint egy hete folyik az orra úgyhogy itthon panziózik.
A nagyobbik meg versenyre készül. A sportorvosiját intéztem egy hétig, hogy pikk-pakk összeszedjünk minden leletet ami kell. A tele van a bakancsom vele. Most meg dupla edzései vannak, szét unom magam 3 óra alatt hetente 2-3-szor a lovardában. Már kínomban istállót takarítok, addig sem fázom
1citka: őőőőőőőőőőőőőőőőőő én asszem már az elején elvesztettem a fonalat. Ha sima őzgerinc formában sütöd akkor nem lehet a szeleteket sugár irányban körbe rakni? Csak azt nem tudom, hogy hogyan szeleteled. Szerintem egy hosszú sütin is jól mutat a sok gyertya.
hol vagytok?
mindenkit ledöntött a nátha?
Sziasztok!
A fájdalomcsillapítók nem segítettek.Hétfő óta egyfolytában fáj.Ma visszamentem. Állítólag vérrög is lett. Kétszer is leecsetelt valami mentolos meg csípős meg kórházaszagúzű valamivel.Felírt egy antibiotikumot, és ajánlott egy erre való fájdalomcsillapítót az algópirin helyett, állítólag hatásosabb lett. Még most is tart a szenvedj szamár.Talán már jobb lesz.De normális volt, szó nélkül megnézte, és ég aznap.
ezt láttátok már?
http://www.tchibo.hu/Minden-ami-kell-a-kezmveskedeshez-festeshez-es-rajzolashoz-t400013945.html?wbdcd=N2fS4CdjvZ&linkid=P0P29CW-OPUQ0C5-OV1VS0P-D213V4
esküvői meghívó üdvözlőlap és boríték egész jó áron
Ma fogorvosnál voltam este.Hát, külön nem kell rosszat akarni mára...
Foghúzás...Most voltam nála először,, de le a kalappal előtte. Nem volt gondom az előzővel, de nem értem utol, és napok óta nagyon fájt...Ő első szóra fogadott, igaz, estig még bírni kellett...Most múlik az érzéstelenítő hatása...
Sziasztok!
Igen lesz templomi is, és polgári is.
Köszönöm a véleményeket, és a gratulációt
Sziasztok!
Nekem az egy a sokból. Tegnap írtó büszke voltam magamra, az előszobai szőnyegen kb. 2 hónapja 2 cm hosszan foszlott a szegély. A környezetemben mindenkit kérdeztem, tudna e adni kb. 1 m bordó vastag pamutot a varráshoz, nem volt senkinek, végül erőt vettem magamon és megvarrtam sima cérnával, hát a "fellegekben jártam ", hogy képes voltam megcsinálni / kemény 10 perc volt cuzammen /, hát ennyire vagyok varrásban " kreatív ".
csillus én is gratulálok az esküvőhöz
vőfély? ha klasszikus elemek lesznek, mint lánykikérés, menyasszonytánc, vevők vagytok a "tréfás" játékokra, ételek verses felvezetésére stb. akkor megfontolandó, de ha nem lesznek ilyenek akkor felesleges, pláne, ha a társaság nagy része nem bulizos, esetleg meg lehetne kérni a zenészeket, hogy egy két szóval konferálják fel az esetleges gyertyafénykeringőt, vagy egy jó barát elláthatná egy két feladatát a vőfélynek, neten biztos lehetne jó ötleteket találni.
Szerintem nem a létszámon múlik, hanem az esküvő jellegén, de biztos, ha úgy gondoljátok ne legyen, akkor is nagyon szép lehet, kívánom is, hogy az legyen.
Nem tudom, de sok lagziban van fővély, a miénkben nem volt, de nem is hiányzott.Mondjuk én mennyasszony táncot sem akartam, úgy gondoltam, ha valaki akar pénzt adni úgy is ad.Nálunk még a ruhából is baj volt, nekem 25 éve volt az eskűvőm és egyszerű ruhát szerettem volna, fátyol nélkül.Mondjuk abban az időben nem is igazán volt szép menyasszonyi ruha én meg függőnyben nem akartam férjhez menni. Na volt anyósom jó balhét levágott, de nem engedtem, csak picit ,így egy selyem ruhám volt, ami szép volt,/ varrattuk/, de fátylat nem vettem fel.Még a menyasszonyi csokorból is balhé volt.Még azzal is fenyegettek, hogy nem jönnek el az eskűvőre.
Ezektől függetlenül, nagyon jó hangulat volt.
manócskáim, lila.tulipán több hónapja nem jelentkezett be, nem tudjuk mi az oka, de én is remélem , hogy jól van.
Csillus. Köszönöm a linket!!!!
Angéla. Köszönöm, hogy utánanézel!
A fővély nézőpont kérdése, de később ne bándd meg, ha kihagyod.Ha jól emlékszek, nálunk nem volt.Mivel Édesapám nagybeteg volt, rá való tekintettel zenészek sem volt.Magnóról ment a zene, aki akart, mulathatott. Menyasszonytánc sem volt.Tényleg mindent leegyszerűsítettünk, de minden megvolt az ebéd ellenére is úgy, mintha vacsora, meg estig tartó lagzi lenne. Estére már mindenki otthon volt, mi meg nászutra mentünk.Ja, a menyasszonytortáról még a tálalás előtt készíts képet, mert az én pörköltcukros tortám szépen összetörve ért ki...
Menyecskeruhám se volt.És most így visszagondolva, nem is hiányolom azokat a dolgokat, amik nem voltak.Hidd el, szerényebben is lehet normélis lagzit rendezni....Így is vlt szerveznivaló bőven.
Sziazstok!
Nekünk is kb 60-70 fős lesz, most számoltam össze 63 felnőtt, 4 gyerek, és a szolgáltatók.
Szerintetek tényleg felesleges vőfély ekkora létszámhoz? A mi családunk nem bulizós, a párom családjának fele bulizós.
Szerintetek?
Gratulálok!!!
Idén most már mindenképpen kipróbálom a sárga túrót. Mivel rajtam kívül nem tudom fog-e enni belőle vki, elsőre csak 1 liter tejből fogom megcsinálni. Majd utána beszámolok a hatásról.
Sziasztok!
Borcsamama, nagyon jó kis sütiket sütöttél!Nagyon rendes vagy, hogy így segítessz a fiataloknak.
Csillus88, gratulálok a nagy eseményhez!
Sziasztok!
Csillucs88: Gratulálok! Remélem, minden a kedvetek szerint alakul.Álljatok a sarkatokra, és ne hagyjátok, hogy a fontos dolgokat mások döntsék el helyettetek. Nekünk egy 70 fős esküvős ebéd volt, 23 éve, szeptemberben szintén, mégpedig elsején.Ha mégegyszer kezdeném, ekkora se lenne.
Nem tudom pontosan hogy mondják, de: valami kéket, valami kölcsönt, valami újat, nem tudom a folytatást... Várjuk a fejleményeket!
Köszönöm szépen! Megsütném Húsvétra, még soha nem sütöttem fonottkalácsot.
Olyat én is gyakran csinálok, hogy módosítgatom a hozzávalókat, aztán, ha nagyon jó lesz, annyira örömködöm, hogy elfelejtem leírni, hogy mit csináltam másként és kezdhetem újra a kisérletezgetést.
Nagyon szívesen. Van egy jó régi /85-ös kiadás/ könyvecském, Szakál László: Régi ünnepek a konyhában, ebből van a recept, évek óta így sütöm, és még soha nem sikerült elrontanom.
Húsvéti kalács
1 kg liszt, 2 tojás, 7 dl tej, 3 dkg élesztő, 1 evőkanál tejföl, ízlés szerint só /kb 1 púpos teáskanállal/, 2 evőkanál porcukor, 11 dkg vaj.
Ha esetleg nagyon kemény akkor még tejfölt teszek hozzá.
Az élesztőt felfuttatom, a hozzávalókat jól összegyúrom, három evőkanál vajat a végén teszem hozzá, és azzal is jól kidolgozom, majd letakarva meleg helyen kelesztem.
Ha megkelt három vagy öt cipóra osztom /én háromba szoktam/, ezekből rudat sodrok és összefonom őket.
Jól kizsírozott tepsibe teszem, ha duplájára nőtt felvert tojással kenem és lassú tűznél jól átsütöm.
Az az igazság, hogy a varrományaim mellett néha tettem fel képet a sütött-főzött dolgaimról is, receptet csak akkor, ha valaki konkrétan kérte valaminek az elkészítési módját. A legtöbb nem saját kitalálású recept, legfeljebb módosítottam az itt-ott talált és kipróbált dolgokon a magunk szájíze szerint, de azért készítek olyanokat is, amikre én csak azt mondom, hogy hasraütős recept szerint készültek. Kigondolok valamit, aztán szétnézek mi van itthon, és végül egészen más lesz belőle, mint amit elterveztem.
Sziasztok!
Látom, szép dolgokat készítetek, ezért nagyon írigy vagyok én nem vagyok képes varrni, még egy gomb felvarrás is nagy kinlódás nekem.
Borcsamama: nagyon gusztákat sütöttél. Megnéztem az oldaladat, mert szeretnék sütni egy olyan kalácsot, amit feltettél, de nem volt recept mellette. Én a sós változatot preferálnám, légy szíves írd ide az összetevőket!
Köszönöm, pontosabban köszönjük.
A meghívót még nem tudjuk milyen lesz, jövő hónapba megyünk az éttermet lefixálni, bejelentkezni a polgárira és a templomira.
Most ruhakeresésben vagyok
Tááááádáááááááááááám!
Gratulálik Csillus!
Majd muti a meghívókat! Milyen lesz?
Sziasztok!
Nálunk hagyomány a sárgatúró .
Nálunk a faluban (pontosabban anyuéknál) minden háznál készítenek húsvétkor sárgatúrót.
És nagyon finom a sonka-sárgatúró-főtt tojás-kalács együtt. Legalábbis nekem ízlik, pedig aztán én sem szeretem vegytíeni a sósat az édessel.
Én a sima verziót szeretem, a párom a mazsolásat, így nálunk mindig van mindkét fajta.
Mi 1 liter tejhez teszünk 10 tojást. A cukrot pedig ízlés szerint, ki mennyire szereti édesen.
És van egy bejelenteni valóm:
Szeptemberben férjhez megyek
Így elég sok munkám lesz az esküvő megszervezésével, közben áprilisban lesz az egyik baráti pár esküvője, így nekik is segítenünk kell a szervezésben, és még ezek mellett dolgozni is kell, úgyhogy nem unatkozom, de amikor tudok jövök
Sziasztok, szép napot Mindenkinek!
A Zsuzsannáknak nagyon boldog névnapot! - ezzel a tál kiflivel, mivel ezt úgyis meg akartam mutatni.
Nagyon finom volt a friss, langyos kifli reggelire.
Szia!
Fent van a recept a képtáramban, sőt az elkészítése is lépésről-lépésre.
http://xfree.hu/album_show.tvn?aid=91067&sort=&album_nev=Sütés-főzés , kép-recept&from=210
Valamiért nem tudom beszúrni rendesen, próbáld bemásolni, ha így nem működik, akkor másképp fogom betenni ide.
Borcsamama: én inkább varrok mostanában, mint sütök-főzök:) GYarapodik a maci kollekció.
Guszta ez a pizzás csiga. Leírnád a receptet?
Sziasztok!
Mostanában inkább sütök-főzök mint varrok. Ma van a menyem szülinapja, neki készültek ezek a muffinok.
A fehér marcipános, a krém rajta fehércsoki-tejszín-vaj keveréke, megszórva pirított mandulával.
A másik tésztája mákos-áfonyás, a tetején porcukor-ribizlivelő keveréke és tejszínhab van.
Nagy meglepetés volt, mert a hétvégén nem voltak itthon, ma este jöttek haza. A lakásukban szépen teritett asztal, a sütik, és virág várta. Sikerült nagy örömet szereznünk neki.
A pizzás tekercset szombaton sütöttem.
Holnap reggel friss kifli kerül az asztalra a reggelihez. Még soha nem csináltam ilyet. Ma este bedagasztottam a tésztát, megformáztam a kifliket, most hűvös helyen vannak letakarva, reggel csak sütni kell. Nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz.
az alsó középső pasinak hogy lóg a nyelve
hoztam valamit ... remélem nem vágtok ki vele
ami egy kicsit karácsonyi (mézes), egy kicsit valentin-napos (buja) és egy kicsit érezni rajta a tavaszt (nagyon huncut mézesek)
ügyes vagy, biztos sokan örülnek neki majd, az újak, akik jó pár hónap múlva jönnek ötletet keresni, így nem kell 10.000 hozzászólást elolvasniuk, sok ötletet megtalálnak egy helyen.
A kislányom épp mikulásos rajzfilmeket néz a you...-on
néha felpattan, hogy ő a télapó, összeszed néhány játékot és szétosztja a nagyszülőknek, nekem,még a macsekok is kapnak, hogy mi jók voltunk hozott nekünk ajándékot.
Pedig úgy kell szabásmintát csinálni.
Vagy kimásolni egy B.rd@ újságból...
A jó házi sonkát én is szeretem, de panelban lakunk, és nincs olyan házikónk, kertünk, meg a családban olyan lehetőség, hogy mi magunk pácoljuk, fütöljük/füstöltessük... így marad a bolti...
Azért van néhány olyan kis boltocska ahol néha megvesze a minőségi házi készítményt....
Párom nagybácsija szokott minden évben sonkát pácolni, füstölni, és abból ha kapunk egy picikét, azt nagyon imádom!:)))
2-3 óra alatt?!?!?! Atya Isten!!!!
Nekem 2-3 hét sem lenne rá elég!!!!
totál bé na vagyok ehhez.
Pedig mindkét nagymamám zseniális varrónő volt..
Egyszer én is nekiálltam a kislányomnak egy kis felsőt varrni....
hát már a szabásmintánál végem volt!:)
Szegény Nagyikám amikor meglátta, hogy körzővel, vonalzóval és szögmérővel kezdem el rajzoni akkor majdnem sikítófrászt kapott!:)))
Szóval szabni varrni nem tudok... de műszaki rajozlni igen!:)))
Naná, hogy érdekelnek a részletek!!!!
Tessék beszémolni!:))))
Levelek áááááá még nincsennek készen... Tegnap alig volt időm rájuk, főnökömre rájott, hogy meg akarja menteni a világot..... vagyis ellátott minden más sürgősebb melóval...
sziga, hogy milyen rendes vagy, már készíted a karácsonyi ajándékainkat
szalvétából:
http://www.origami-resource-center.com/images/guestK atz2.jpg
Banyócka, készen vannak már a levelek?
terveztem, hogy mindenkinek válaszolok, de hát mégsem
még megvagyok, csak sok a munkám, nem jutok a géphez
tegnap volt a szomszédolós vacsora, jól sikerült, majd délután remélem lesz időm a részletekre - már ha érdekel egyáltalán valakit
a privikre is válaszolok
nekem két nagy gömb meg két hosszúkás hurka ... a hurkákban ti is benne vagytok a jobbnál jobb kajaképeitekkel (nyelvkidugós incselkedős smile)... a gömböket nem adom, azt más is szereti
Locsolásról nekem is ez a véleményem, de sajnos nem sikerült megvalósitanom.Hiába kértem, hogy ne adjanak a fiamnak pénzt, mindig kapott, nagyon mérges voltam, de nem tudtam megakadályozni.
Miért kell mindent pénzben mérni, nagyon rossz ez, de sajnos, ilyen a világ.Most már nagy a fiam, lehet idén nem is megy locsolni.
Angéla: nem hoztam össze semmi mintát, így esett. Nem vacakolok vele, mert ennél a mackónál szerintem nem számít:)
Most csináltam flanelből, nagyon cukik, kicsit bucibb lett a fejük, mert nyúlik egy kicsit az anyag. És pihipuhi:)
Borcsamama: persze, egy varróprofesszornak tőlem egy mackó:) aztán bujkálhatnék az asztal alá:)
banyóca: óóóóóóó én sem tudtam elképzelni, míg az elsőt ki nem kínlódtam magamból. Most már 2-3 óra alatt megvan egy:)
Sziasztok!
De jó, újra van itt egy kis nyüzsi.
Nekem úgy rémlik, anyukámnak van szalvétahajtogatós könyve. Majd megnézem nála hétvégén, hátha van és hátha van benne olyan, ami neked is újdonság lehet.
sziga: Gyönyörűek a macijaid és milyen sokan vannak! Nagyon szépen összehoztad a csíkosat és a kockásakat is. Én eddig még nem vágtam neki ilyeneknek, félek, hogy nem szépen jön össze a minta. Na de majd ha már én is gyáros leszek, mint te, akkor én is bátrabb leszek. Én is lassan újra belehúzok, mert húsvétra az összes gyerkőcnek és az unokahúgaimnak áprilisi szülinapokra is nyuszikat és macikat szeretnék varrni, az összesen 6 db állat lesz. Az óvonéni is kért a júliusi szülinapjára egy pici macit. Így elterveztem, hogy nem picit, hanem sziga-macit fog kapni és az évzáróra, Mert úgyis mindig visszük a virágot, csokit, így legalább személyre szóló lesz az ajándéka.
banyoc@: Mi nagyon szeretjük a sonkát. Töbször főzök belőle egy évben, nem csak húsvétkor, de minden évben el is fogy nálunk a 10 kilós sonka.
Sajnos ez minden év tavaszán így vna, hogy ilyen mennyiségű levelet kell kiküldenem:((
Fizikailag szinte nem munka, elvileg szellemileg sem, de mégis lezsibbad az ember feje tőle....
Annyit írtok a fincsi húsvéti kajákról, hogy már legyszivesebben most vennék sonkát és megfőzném:)))
Hát nem tudom mennyi szalvétagyűrűt kell elkészítened, de háztartási szinten (családi ünnepi asztalra) én alufóla tekercs gurigából terveztem....
Azt hiszem, hogy egyszer a jútúbon (csak hogy ne legyen reklám) találtam egy csomó videót szalvétahajtogatással kapcsolatban.... de még agyalok a dolgon..
Sőt:) lehet,hogy a leveleket nem négybe hanem valami absztrakt mintába hajtogatom:))))))))))
Köszi az együttérzést:)
Köszi az együttérzést:)
Hát ha teljesítménybérbe csinálnám akkor biztos nem az nlc-n nézelődnék közben:)))
Hát ez is egy munka amit meg kell csinálni, csak lezsibbadok tőle....
Mivel a levelek fénymásolása még nem kész, most csak a borítékok lepecsételésénél tartok, majd a címkézésénél -sajnos a névilistán még változtatni kell, és addig a címkéket sem tudom feltenni- igy van agyi kapacitásom másra is figyelni...
Tegnap egy aranyos ki filmet néztem a neten pecsételés közben:))
Mára is keresek valami könnyed témát:) Mondjuk valami karácsonyost:)))
Hövő héten már itt van az ütős munka is!:)))))) ami kb június végéig július elejéig fog tartni, úgyhogy nem lesz benne hiány:)
Régen egy gyárban dolgoztam és ott nagy nőnapi bulik voltak, és ami nagyon jó volt, hogy a férfiak szolgálták fel a kaját,italt, és kimondottan jól esett mindenkinek, hogy végre a főnöke szolgálta ki őt és nem fordítva:)))
Amit írtál, hogy asztal alatt eldugjuk elvisszük a cuccot, az a mai napig tipikus szerintem ... sajnos:(((
Szia!
Sajnálom, hogy nem tudsz jönni:(((
Locsolás: teljes mértékben egyet értek Veled, és amikor a fiam járt locsolkodni én is ezt modntam: semmi pénzt!!!!!
kapjon, piros tojást, csokit, sütit, jó szót, kedvességet, DE alkoholt és pénzt NE!!!!
A húsvéti locsolkodás hagyomány és kész!
Azt még el tudom fogadni, ha a nagymamam esetleg a pirostojás, süti, szörp mellé külön ad az unokának egy kis fagyipénzt későbbre, de komolyabb összeget ne adjon!
Az legyen a lényeg egy fiónak, hogy minnél több kislányt locsoljon meg, egy lánykának meg az, hogy minnél több fiú locsolja meg!
Lehet, hogy maradi vagyok?
De szép ez a hajtogatott szalvéta!!!! jó sok melő lehet vele.
Köszönöm a tippet!!!
A képen lévő rózsa megmozdított bennem valamit.
A locsolkodási pénzről egyezik a véleményünk.
(Lehet, hogy csak az irigység beszél belőlem? Hárman vagyunk lánytestvérek, szültünk 2-2 lányt. Fiú egy sem volt, így pénz sem. )
Igaz, lett egy tündéri fiú unokám, de időközben úgy leépítettük a húsvéti locsolkodást, hogy most ezért nincs pénz. Akkor én már szegényen halok meg????!!!
Szép napot mindenkinek!
Látom senki sem unatkozik.
Borcsamama köszönöm még1x a meghívást, de sajnos nem tudok részt venni a találkozón. Kívánom érezzétek nagyon jól magatokat.
Miből lesz a cserebogár ill. macigyár...ez már tömeges gyártás kategória, nehezen tudnék választani.
Sárga túró nekem sem jön be, ellenben édes kalácsot szoktam én is sütni húsvétra a sonkához.
Erről jut eszembe tavaly volt először locsolni a pici fiam (akkor 1,5 éves) az apjával, az öccse lányait és sógornőmet öntözték meg, nem volt semmi gond. A kersztanyjának (akivel 1 hónap különbséggel szültünk) már mondtam átmennek a fiúk őt és a kislányát is meglocsolni, de pénzt ne adjanak. Itt is okés minden. Az unokanővérem meg már a hétvégén kezdte, hogy ha majd megy locsolni kap pénzt....ki vagyok.
A nagylányom és a fia közt egy év van én megmondtam neki mikor kicsik voltak és elkezdtek locsolni, hogy egyszem rokonai ezen az ágon egymásnak én nem vagyok hajlandó pénzesíteni azt, hogy meglocsolja a lányom, akivel együtt nőttek fel. Más dolog, hogy én halgattam azt is mikor átjöttek és dicsekedtek, hogy melyik évben mennyivel több pénzt sikerült összelocsolnia a fiának. Ezt is értem olyan szintig, hogy nagyi ad az unokának, de tovább nem.
Szóval erre a mondatára, meggondolatlanul (lehet megbántottam) reagáltam azt.
"Pénzt ugyan nem, nem arról szól a rokonok locsolása, kitől mennyi pénzt szed össze a gyerekem.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele, lehet túl fafejűnek tűnök, de az a pár lány a családban, aki maradt (nálunk már nincsenek nagymamák) a hagyomány miatt legyen locsolva és a kapcsolattartás a lényeg a családi találkozó, nem a pénz. Ráadásul 2 éves gyerekről beszélünk. Lehet rosszul gondolom?
Banyóca kitartás, ennek is hamar vége lesz!!!
A szalvétahajtogatásra pedig ezt ajánlom: www.szalvetahajtogatas.hu
Sziasztok!
Borcsamama, nagyon jól néz ki a kalácsod!
banyoc@,nem irigyellek a sok levélért.De, azért időnként jó lenne valami ülős munka.
lacane, sajnos nem tudok ötletet adni szalvéta ügyben, de neten biztos találsz valami jót.Nőnaphoz nekem is van egy régi sztorim.Első munkahelyemen több cég dolgozott és irodánként is volt, hogy mindenkinek más volt a munkáltatója.Nőnapra jött az egyik tröszt vezére és adta át a kis mimóza csokrokat, véletlenül nekem is adtak, de hamar kiderült, hogy én nem hozzájuk tartozom , akkor visszavették.
Nálunk is volt kölön a központban nőnap, tejiparnál dolgoztam és volt terülj asztalkám.Sok kolléganő meg az asztal alatt dugdosta a cuccokat, tök ciki volt.Régen lehetett kapni cukrozott tejszínt, ami fel volt verve, volt, aki egy szatyorral vitt el, de mit csinált vele nem tudom, mert ez a termék már másnap nem volt fogyasztható.Akkor még nem nyomtak mindent tele tartósitóval.
Csak gyorsan megmutatom a macikollekciót:) aztán rohanok faliújságot csinálni a suliba.
Sajna a kép nem lett túl jó:( mondhatnám vacak, de majd fotózok jobbat.
Sziasztok!
Banyoc@: Együttérzésem. Bár, nagy kár, hogy nem teljesítmény bérben csinálod, egész szép pénzt kaphatnál érte.Akkor viszont biztos lenne rá más jelentkező is, és tuti nem jutna annyi, mint amennyit szeretnél. Azért próbáld a jó oldalát is nézni, bár nem tudom, mi lehetne az.... Rádiós telefon fülhallgatóval, és kizárni a külvilágot? Nem lehetne?
Jaj, ha te ilyen kis origami művész vagy, akkor segíts nekem! A munkád nem kíván teljes elmeállapotlekötést, tudsz gondolkodni. (Nem nézem le a munkádat, de ba....uskulcs! Ennyi levél!!!!)
Minden évben itt tartják a munkahelyemen a városi nőknek a nőnapi ünneplést. Helyesbítek. Csak az intézményvezető nőknek, mi nem vagyunk nők!!!
Valami kaja szokott lenni, előtte gyönyörűen meg kell teríteni. A főnököm kizsigerel minden évben valami újfajta szalvétahajtogatási módért. Olyanért, hogy essen le az álluk! Már több féle volt, a netet bújom mindig. Különleges, egyedi legyen! Kifogytam az ötletekből!!!!
Valaki tudna segíteni? Még időben vagyok.
Az jutott eszembe, hogy idén valami ütős, ötletes szalvétagyűrűt kellene csinálni, amit el is vihetnek utána városunk nagyasszonyai. (A szalvétát is mindig lenyúlják!)
Ötlettelen vagyok, pedig van némi gyakorlatom. Ha lesz időm, teszek fel képet, miket csináltam 1-2 lagziba.
Szóval.....borítéknyalás közben kitalálhatnál nekem valamit.
Cserébe én lelki támaszt nyújtok neked ehhez a munkához. Majd visszasegíted!
(Kollégámmal szoktuk egymást így "segíteni"!)
Sziasztok!
Lehet, hogy azért én megpróbálom a sárga túrót. Ha húsvét után nem jövök többet, akkor mégis hallgatnom kellett volna rátok! Elképzelhető, hogy én is itt az nlc-n láttam először. Férjem szerint is fura bogár vagyok, de én pl. édes kaláccsal is szeretem a sonkát. Simán megfér a zöldhagyma, tojás, torma vagy akár a retek társaságában is. Pfúúú, de éhes lettem! De azért nem édesen sütöm a húsvéti kalácsot!
borcsamama: de ínycsiklandó kalácsod van! Férjem semmit nem bízott a véletlenre, két ünnep között megvette a 10 kilós sonkát és most anyósomnál pihen a sóban, lassan szerintem lehet vinni füstölni. Anyósom és barátnőm tyúkjai sokat tojnak, így tojással sem lesz baj. Ezért is fura, hogy a piacon is méregdrága a tojás, pedig annyit árulnak, hogy Tiszát lehet vele rekeszteni.
banyoc@: te aztán jól belehúztál! A monoton munkával engem is ki lehet kergetni a világból. 4300 !!! Még olvasni is horror! Mély együttérzésem.
köszönöm:) igyekszem megbírkózni a feladattal, bár, tudom, hogy ha itt laknál Pécsen, már itt lennél az irodámban, és segítenél!!:))) Mert Te egy ilyen aranyszívű emberke vagy!:)