Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsony 2012.
El vagyunk késve, tavaly ilyenkor már két napos volt az aktuális topik.
Mához 3 hónapra szenteste. Várjuk idén is közösen!
A minden évben megjelenő fanyalgóknak: nem, nem költünk százezreket, sőt. Ebben a topikban soha nem az anyagiakról szólt az ünnep.
Viszont időben kezdünk készülni, mert azt szeretnénk, ha nem abból állna a karácsony, hogy 23-án munka után plázába beesve megvegyük a rutinajándékokat, úgymint parfüm a nőknek, könyv a gyerekeknek, egy üveg ital minden férfi családtagnak... nálunk a karácsony valóban ünnep.
Szóval szeretettel köszöntjük a beszólogatókat is, de csakazértse fogják elrontani a kedvünket!
http://karacsony2012.blogspot.hu
csitár
köszi a dicséretet, remélem, ha elkészíted ízleni is fog
esetleg ha lenne időd beírnád a rákóczi túrós receptjét, szerintem nagyon guszta lett
nálunk reggel óta kb. 3-ig esett a hó, igaz nem túl intenzíven, de még az elöző hó is megvan.
Tegnap kirándultunk egy közeli erdőben, ime pár kép, visszauton találkoztunk két nagy kutyával, akik extra morgós kedvükben voltak, hát mit ne mondjak jól be voltunk sz@rva, hogy megtámadnak, föleg a kislányom miatt féltem, persze neki nagyon tetszett, hiába mondtam, hogy ne nézzen a szemükbe ...
Pár képet csináltam útközben, van az erdőben egy kis patak, ami sok helyen be volt fagyva, nagyon szép képződmények voltak, bár a kép nem adja úgy vissza, volt vizesés is, félig befagyva, néhol zúgva haladva.
Azt nem is mondtam, hogy valamelyik nap a kislányom kirakta a csizmáját az ablakba, hisz hull a pelyhes fehér hó...
Sziasztok!
Ma egy kicsit sikerült visszaidéznem a karácsony szellemét, ugyanis félbemaradt rénszarvasokat és angyalokat fejeztem be. Nem akartam félkészen elpakolni őket.
Egyébként még a barátság-fám is áll, gondolkoztam rajta, lehet hogy megvárlak vele Benneteket. :-))))
Vagy tegyek rá nyulakat és tojásokat????
Ezeket varrtam ma :
nem vettem beszólásnak
én sem akartam beszólni, mindössze jelezni: elsősorban jó szervezésre van szükség egy szabadnaphoz + sehol nincs tövénybe rögzítve, hogy bármely ünnepre csak és kizárólag a nőnek kell fel és elkészülnie, hogy akkorra kell időzíteni a nagytakarítást, a nagymosást
+ az egész famíliát, szomszédokat és barátokat ajándékokkal elhalmozni és vendégül látni sem kötelező minden ünnepi alkalommal
Bocsi, de nem hiszed el, hogy hányan rácsodálkoznak, hogy "ilyen hamar van Húsvét?" Vasárnap is számolták a kirándulótársak, hogy mikor van a Busójárás és meglepődtek, hogy már 2 hét múlva.
Nem zaklatás/beleszólás akart lenni. Jó szórakozást.
Csilla
Jó reggelt Angyalkák!
Köszi sáfrány!
Ti aztán sütögettetek mindannyian, alig győztem nyelni!
Kedves narocsi!
Köszönjük a szíves tájékoztatást, de úgy gondolom, ezzel mindannyian tisztában vagyunk, /voltunk/ eddig is.
Felnőtt emberként el tudjuk dönteni, hogy nekünk megfelel-e ez az időpont.
További szép napot neked!
reggelt
rövid a farsang, nem sok lány megy férjhez idén köszi, hogy szóltál
láttam a naptáron, nekem megfelel az időpont, a sonkát megveszem 22.-n /de akár a férjem is megveheti/, a sütit majd megsütöm 29-n, a citromos grappám érik a spájzban /tejszínes változat készül/, én készen állok egy kis bulira, sőt a borlikőr is amit magammal viszek
max átkeresztelem Húsvét váró mulatságra
Sziasztok!
általában olvasó üzemmódban vagyok, de most azért a partvonalról had "kiabáljak" be:
március 23. HÚSVÉT előtt van 1 héttel! (Virág vasárnap)
Az, hogy az már régen böjti időszak nem mérvadó, de akkor már mindenki a sonka vásárlással és a sütik/ajándékok készitésével lesz elfoglalva.
Bocs, hogy fogadatlan prókátor voltam...
(Február 12 a Farsang vége, 13 Hamvazó szerda, 14 Bálint/torkos csütörtök)
Sziasztok!
Itt a süti szelet. A hab magasabb szokott lenni. Most géppel vertem fel, mert fájt a vállam, de a kézi habverés a jó, mert az sokkal keményebb, mint a gépi és valahogy tömörebb is. Azzal dolgozni is jobb, mert szebben kiadja a rácsot, így a lekvár is mutatósabb rajta.
Sziasztok!
Nagyon aranyos ez a macikád is!
csitar, nagyon jól néz ki a sütid!
mákati, jól néz ki a kuglófod!
borcsamama, jó lett a fánk!
fórumozok, de édes ez a kis csillag!
Én is szerettem volna fánkot sütni, de ma már nem lesz belőle semmi.Tegnap tesóm gyerekei sulijában voltunk bálon, nagyon jól sikerült, de most regenarálodunk, hajnalban jöttünk haza.
Továbbra is szép vasárnapot mindenkinek!
Újra sziasztok!
Köszönöm a hozzám való jóságotokat!
Remélem Mindenkinek a reményekhez képest alakult a karácsony és minden vágyatok teljesül majd 2013-as új évben!!!!
Üdv.
Én minden réteshez használok egy olyan kutyulmányt, hogy a tojások fehérjét felverem cukorral habnak, teszek bele tejfölt, a tojások sárgáját, és ezzel locsolom meg a tölteléket, sőt a végén, ha marad belőle, akkor kívülről is megkenem, vagy leöntöm a réteseket vele.
A réteslapot megolajozom, megszórom morzsával, rá a meggyet, amit előtte jól lecsöpögtetek, rászórom a cukrot, és ezt a habot. Feltekerem és kész.
Ritkán csinálok csak meggyeset, általában mákkal variálom, akkor viszont nem kell morzsa és cukor, az előbbit kiváltja a mák , a cukor meg már a mákkal együtt van.
Nagyon szépek lettek, remélem ízleni is fog!
én a meggyhez szoktam darált diót keverni, zsemlemorzsa helyett, hogy az szivja fel az esetleges levet, porcukor, de ez a meggy édességétől és persze édesszájúságtól függően el is hagyható.
Sziasztok
Tudtok nekem meggyesrétes receptet mondani?Mirelit meggy és kész réteslap
folytatás.....
1. Kiszaggatva - 29 db lett összesen, jó nagyok
2. A többiek - minden gond nélkül át tudtam tenni másik deszkára
3. Valamennyire még szalagos is lett, és nagggyon finom!
4. A hozzávalók - baracklekvárral és cukorral felvert tojásfehérje és lekvár
Köszönjük Csitár!!!!
Nagyon guszta lett a sütid, kár hogy nem szeretem a túrót. :-)))
csitár nagyon guszta lett a r.túrós süti, majd raksz fel szeletről is képet?
banyoc@ én a mágika által ide beírt recept alapján csináltam a túrófánkot, nem tudom a praktikás újságban mi van, de teszek fel képet, bár nekem ez inkább galuska lett, mert nem szorakoztam vele, csak kanállal adagoltam, ahogy épp sikerült, csak magunknak készült.
sziga azt hiszem Te kerestél kuglóf receptet
én pont tegnap csináltam túrós kuglófot, leírom a receptjét, hátha egyszer elkészíted, nekünk ízlik, lehet variálni (mazsola, egyéb aszalvány, kandírozott narancs csoki stb. a tésztába)
hozzávalók:
25 dkg vaj vagy margarin, 25 dkg porcukor
2 ek vaníliás cukor vagy vanilia aroma (én vana amikor rum aromát teszek bele)
4 db tojás, 25 dkg túró
1 narancs leve+ héja (persze citrommal is finom)
35 dkg liszt, 1 csomag sütőpor
vajat+porcukrot (+vaniliás cukrot) habosra keverni, bele egyenkét a tojás, utána (én itt teszem bele az aromát, ha rakok bele)+ narancshéj és lé, majd a villával áttört túró és a sütőporral kevert liszt. Ebből egy kicsit tömörebb tészta lesz, nem egy folyós piskóta jellegű, kanállal kanalazom a formába, nagyjából egyenletesen, de ahogy sül, szép egyenletesre terül.
Ja kb. 180 C fokos sütőben olyan 50-60 perc alatt sül meg.
Juhéjjjjjjj! Kész a fánkom!!!!!!!!!!!!!!!
Íme, lépésről-lépésre:
1. Ilyen bekeverve, a változtatás annyi, hogy 40 dkg sima, 10 dkg rétesliszt
2. Kelesztés után
3. Deszkára borítva
4. Kinyújtva /kicsit ronda lett, két rétegben sikerült kivarázsolnom a tálból, ez meg is látszik a tésztán, ronda ragyás lett/
Már kész is
Sziasztok!
sziga: De te nem vagy nagymama! Nálunk is mindent szegény anyukám kap be.
Először a 10 hónapos unokahúgomnak készült a maci és mivel mindent tép, szájába vesz és kezdenek jönni a fogai, nem mertem gombot rávarrni, a lábakhoz varrtaktól is kicsit tartok, de azok talán nem állnak ki annyira, sima gombok. (Eszembe jutott! Füles gomb!) Aztán ennél maradtam. Igen, nem olcsó a maci, gombbal együtt biztosan van annyi, én a gombokat valami kiselejtezett ruháról vágtam le (Tudod! Jó lesz vmire!), fülesre meg nekem így nem volt szükség. Kicsit drága mulattság tömegével varrni a vásárra! Majd veszek párnát kibelezni, úgy látom mindkettőtöknek az vált be. Ő az egyszerű maci, azt hiszem innen nyomtattam ki a szabásmintát. Ha nem boldogulsz vele, hétfőn a céges gépemről át tudom küldeni, ott le van mentve. Kinyomtatva egy A4-es lapot majdnem kitölt, megvarrva kb. 18 cm. Fényképen a saját mű.
borcsamama: Közben olvasom, neked is meg van az a maci. Széthúzogattam a flízt és nagyon jó lett, csak közben elfogyott, nem tele a második maci, majd hétfőn veszek még és párnát is nézek a duriban. Köszi a jó tanácsot! Örülök, hogy jobban vagy!
eszterlili: Pedig nem nagy növésű, teljesen normál. Most én is megnézegettem azon a képen, valóban olyan nagylánynak látszik, csalós a kép. Lehet, hogy a ruha is becsapós, ilyen cuccot én is annyira felvehetnék, hogy aznap véletlen én is ugyanilyen pulóverben voltam csak narancsban (mindkettő anyukám kötése), fekete nadrággal.
Köszi sáfrány! ÁÁÁ, szegény szörp! Kár érte!
pedig készül kelt tésztából is, sváb lakodalom elképzelhetetlen nélküle, a tésztájába gyakran kerül dió, de készül diós-vaníliás-csokoládés változatban, ezek összefonva egy kuglófba, csak a fantáziád szab határt
nem kelt tésztákból is néhány variáció
Az enyém kipróbált, még nem láttam olyan kuglóf receptet, ami élesztős / kelt / tésztából készült.
kelt kuglófnak ez a recept a legjobb
egyszerűen kuglóf formában sütöd meg, reszelhetsz bele citron/narancshéjat, tehetsz bele mazsolát, aszalt gyümölcsöt, csoki darabokat, vagy a csoki krémmel megtöltve, feltekerve
majkati: nagyon meg kell tömni, én egy ilyen maciba beletömök vagy két párnát.
Őszintén szólva én sikítófrászt kapok a fríz tépkedésétől, nagyon utálom csinálni, de az valóban keményebb. Én nem szeretem.
Sáfrány: pasiból van a fiad :)
Csitar: én kelt kuglófot szeretnék csinálni, találtam már több receptet is, de gondoltam hátha van valakinek kipróbált.
Sziasztok!
Zutty a formába! Nem kell keleszteni, nincs benne élesztő !
Sziasztok!
szép lett a csúcsdísz!A fánkok is jól néznek ki!
Angela30, szép a kislányod és a macik is aranyosak!
banyoc@,a te apukés történeted is nagyon jó!Elképzeltelek habcsókkal a szádban, jót nevettem.
borcsamama, remélem , azóta jobban vagy!Sajnálom , hogy ,ilyen szomorú dologgal kezdtétek az évet.
Eira, jól hangzik ez a kávé.Imádom a hóvirágot, köszi!
Nagylányom csinált finom gyömbér szörpöt.A drága fiam meg azt hitte olaj és beleöntötte a teflonba, úgy, hogy a benne lévő olaj is kukába ment a finom szörppel együtt.Nagyon finom lett szörp.
Ezt a tömőanyagot én is akartam kérdezni. Vettem én is a legolcsóbb párnából az ikeában, azzal tömtem ki, amit legutóbb csinátam. Viszont nekem az lett a bajom, hogy tényleg olyan puha lett az a csiga, mint egy párna. Pedig agyontömtem, lehet, hogy lehetett volna még belegyömöszölni, de elég soknak tűnt így is.
Akartam is kérdezni, hogy mivel kellene tömni a babákat..... vagy az a jó, ha annyira puha?! Nekem egy kicsit keményebb baba lene szimpatikus.... arra lenne jó a vatelin? A vatelint hogyan árulják? Az a kb. 1 cm vastag vatta méterben? ;) Vagy a hobbiboltos tömőanyag? Az tényleg nagyon drága...
CSitar: gondolatolvaó vagy:) ezt összekutyulod és zutty a formába vagy keleszteni kell? Én sem vagyok egy nagy mágus keltügyileg.
Borcsamama: én kérem a szabásmintát!
Fórumozók: hahahahahahahah ez jóóóóóóóóóóó
Csitar: köszönöm! Ki fogom próbálni. Nincs véletlenül élesztős kuglóf recepted is?
Van egy nagyon klassz kelt tészta receptem is, Bmargótól kaptam, azóta ezt sütöm, mert én sem boldugultam a keltekkel.
60 dkg liszt,
1 dl étolaj,
3 evőkanál cukor,
csipet só,
4 dl langyos tej
5 dkg felfuttatott élesztő.
Mindent lehet belőle csinálni, amihez kelt tészta kell.
jártam erre, csak olvasgattam és nem írtam
láttam, hogy fánkoztok, farsangoztok és tovább serénykedtek kézimunkaügyileg
Ez Pintyőke receptje:
London kuglóf
4 db tojás
2 dl étolaj
4 dl cukor
1 teásk. sütőpor,
4 dl liszt,
1 dl melegvíz
2 csomag vaniliáscukor
1 evőkanál nescafé - én ezt kihagyom
4 teásk. kakaó
10 dkg dió vagy mandula vagy mogyoró---én dióval csinálom
Lehet tenni bele aszalt gyümölcsöt is. szerintem őzgerincformában is lehet sütni, csak min. 2-be fér bele.
A dió kivételével mindent összekeverünk egybe- robotgéppel a gyors - majd bele a diót, vajazott, lisztezett formába öntjük. 150 fokon. kb 1.5 óra sütés- 1 óra után tűvel ellenőrizzük, mert lehet, hogy hamarabb is kész van.
Két órakor hazavitték Dórit, utána lefeküdtem, aludtam is egy jót - nem tudom az éjjel majd mit csinálok- most már lényegesen jobb, már enni is tudtam egy kicsit estefelé.
fórumozok, most jut eszembe, hogy mostanában Te is hiányoztál a létszámból. Tök jó ez a kép!
Nekem van egy egyszerű maci mintám, azt csak körbe kell varrni és kitömni, valamelyik Tilda könyvből van, kb. 15 cm. Feltegyem? Ádám nagyon szerette mikor még az a mindent rágcsálós korszaka volt.
a tavasz reménye
forró csokis-rumos kávé
1 dl kávé
0,5 dl tejszín
5 dkg étcsoki
1 evőkanál kakaó
2-3-4 evőkanál cukor
ezeket összefőzzük és rummal ízesítjük, forrón isszuk
Angela: cukik a macik és a kislányod is . Én nem hímzem a maci arcát, vettem fekete gombot, olyan kis kallantyús aljút, áhh nem jut eszembe a neve és abból csinálom a szemét. Orrának meg fekete thermo anyagból vágok ki egy picike kört és ráöltögetem. Szája nincs:) Még csak az kell, hogy belbrummogjon valamibe.:)))
Tömin ikeás párnából kibányászott tömőanyaggal szoktam. Amúgy azt számolgattam éppen, hogy anyagostól, gombostól, mindenestől több, majdenm 1000,- Ft egy maci
Milyen az egyszerű maci?
Éppen ma emlegette Hanna, hogy mekkora sikere volt a vásáron és kielemezte az egyik kisfiút, hogy "nagy butaságot csinált", mert először elment megnézi a fiú árusokat és mire visszajött addigra nem volt egy maci sem és a tornatanár néniek sem juttot, igaz ő nagyot akart volna, de abból csak 3-at vittünk.
Csitar: nem találom a London kuglóf receptjét. Segítenél? Köszönöm!
Borcsamama: na tessék gyorsan meggyógyulni! :) Érdekes, hogy én soha semmit nem szedek össze a lányoktól, és úgy tűnik kopp-kopp, hogy egymástól sem. Egyszer kapták el a kötőhártyát, de ennyi.
Köszi!!!
A fiam áprilisban lesz 9, a lányom márciusban 4.
Na, de megyek olvasni!
Köszönöm a meghívást és a dícséretet is.
Veszek másmilyen flízt, majd ott megkérdezem a tömésre valót is, van-e és mennyivel drágább, hátha nem vészes. Ebből az adagból alig van már, de elég vacak, szúrós, ezek szerint ezért sem boldogultam igazán vele. Meg a technikám sem lehetett tökéletes. A boltban nem is fogtam meg, csak itthon a szatyorból kivéve vettem észre. Nem a megszokott boltomba mentem, mert elbambultam a sarkon befordulást és lusta voltam visszafordulni, kár volt a lustaságomért, a másik boltban máskor nem ilyet vettem. Nem tudom máshol mennyi duri van, de nálunk rengeteg. Régen kocsma volt minden sarkon, most meg duri. Régen nagy duris voltam, mostanában nem szoktam bemenni, éppen itt az ideje újrakezdeni és megnézni a párnákat. Köszi az ötletet!
A nászod miatt őszinte részvétem.
Szegény te, ez ilyen nagymama dolog lehet. Vigyázz magadra, mielőbbi gyógyulást. Anyukám is mióta közösségbe jár a fiam, rendszeresen beteg, ő légúti dolgokat kap be. A gyerekeknek kutya baja, csak hazaszállítják Nagymamának. Jó sokat vele vannak, mert mind a 2-nél 1,5 éves korukban visszamentem dolgozni, bölcsibe nem jártak, így anyukám a pótanyuka.
Ma jó napom volt, a nyelviskolában (nevét nem írom le a reklám miatt) ahová angolozni járunk, nyertem egy gyerekdalos könyvet. Úgy örültem neki! Megyek is, mert nyúz a lánykám, hogy olvassak belőle. Tuti könyvtáros lesz, imádja a könyveket!
Sziasztok!
Banyoc@: Legépeltem privátban, amit ígértem, a többit küldöm, bocs a késésért.
Borcsamama: Jobbulást, és részvétem. Aludd ki, ha megteheted, annál nagyobb gyógyszere úgy sincs.A vírus sajnos nem válogat.És mindig rosszkor jön. Egyébként nagyon szépeket varrtál, nem kicsit irigy vagyok.Nálam ez eddig kimaradt, varrógéppel még nem varrtam.Ill.egy kísérletem talán volt.
Angela 30: Szép a kislányod.Gondolom nálatok is zajlik az élet. Kb. egy idős lehet az én kisebbikemmel.Ő nincs még hét.
Lacane: Persze hogy hiányoztál Te is.Én gondolkodok a húsvéti articsókás tojásokon, már utána néztem a neten. Valahol el kéne kezdenem ezt a technikát.
És nagyon de nagyon jókat nevettem én isa történéseken.Nem semmi.
A fánksütés legegyszerűbb a tupperos edényben.Azzal tényleg nem órákig tartó munka.De van utánzatos edény is olcsóbban, igaz, talán nem olyan minőségű, meg állítólag valamivel később kel ki bent a tészta.
Tegnap tejes pitét dobtam össze, a netről néztem ki.Viszonylag elég gyorsan meg volt.
Sajnálom hogy a távolság miatt nem tudsz jönni!
Március 23. farsangi buli
Eira
Banyoc@
Sziga
Eszterlili
Bo rcsa
Sáfrány
Pogikata ?
Kisbogár ?
Angéla 30?
Nagyon édesek ezek a macik! A kislányod meg pláne!
Próbáld meg tömésnél a vatelint kicsit széthúzgálni, és egyszerre ne tegyél bele sokat, akkor talán egyenletesebben el lehet osztani. Ami még bevált tömésre: lakástextilt, ágyneműt is áruló turikban szoktak lenni kispárnák potom pénzért, érdemes megvenni, kimosni, a töltete príma jó ilyen állatkák kitömésére.
Lehet kapni kifejezetten tömőflízt - nem olcsó- na az aztán olyan pihe-puha, és nem lesz csomós sem. Kisebb darabokhoz szoktam használni.
Természetesen Neked is szólt a meghívás, téged is várlak szeretettel. Gondold meg, aztán majd szólsz ha döntöttél.
Ügyes vagy, guszta lett a fánk, remélem holnap én is boldogulok vele, bár most az a helyzet, hogy ránézni sem birok semmilyen kajára, ma még nem is ettem egy falatot sem. Tegnap este óta fáj a gyomrom, hányingerem van, és nem győzök a mellékhelyiségbe járni. Most ugyan már egy kicsit jobb a helyzet.
Lehet hogy bekaptam valami vírust. Féltem a gyerekeket is, bár szerintem engem Ádám fertőz meg mindennel, még ha ő megússza is, az oviból hazahoz minden nyavalyát. Ma a pici lány is itt volt, más lehetőség nem lévén én vigyáztam rá vagy két órahosszát. Meghalt a menyem édesapja, 1-kor volt a temetés. Nem is mertem felmenni hozzájuk, inkább itt ülök egyedül.
A csúcsdíszed nagyon aranyos lett.
én is köszönöm:)))))
Persze, vigyázok, tényleg csak végszükség esetén követek el ilyeneket....... ritkán.
IGEN!!!!! igaza volt/van a Nagyidnak!!!!!!!!!!!!!!!!
szakad a hó!!!!!! -és viszi a szél:((
Köszi a dícséretet!
Igen, tudom, hogy SzigaSuta a te családtagod! Gyönyörű jószág!
Akkor 1:1. Én meg a dekupázsolt munkáidon ámulok már a 2011-es topik óta.
Jól nézhettél ki a habcsókkal! De azért vigyázz magadra! Nehogy egyszer baj legyen!
Nagymamám mindig azt mondta: "Szivem, aki szeret enni, annak egy örömmel több van az életében!"
:))) igen emlékszem már, valahol írtad....
Kamasz koromban én sem ismertem meg az apukámat, csak fordított volt a helyzet:
Anno még berángatták tartalékos katonának, és sokszor volt, hogy hetekig nem tudtunk róla semmit....
Egyik alkalommal amikor hazajött csak én voltam még otthon...... kopogott, kinéztem a kisablakon és rémülten közöltem: azonnal szólok apukámnak!
Több mint 3 hetes szőrzete volt (életemben nem láttam még szakállasan, bajszosan) mocskos volt, és általam felismerhetetlen ruha volt rajta (katonai tartalékos téi gönc)
A Praktikás túrós fánk?
amikor nézegettem az újságot, és megláttam a címét meg a képet, gyorsan tovább is lapoztam, persze erlőtte nyeltem egy nagyott.
Imádom a túrót is, a fánkot is, együtt meg maga a kánaán!!!:)) nyami!
Hát még jó, hogy nincs előttem az a púpos tál fánk! be tudnám tömni az egészet!!!!
Nagyon aranyos a csúcsdísz!!!!
A macik tündériek!! annyira irigyellek Benneteket, hogy képesek vagytok ilyeneket elkészíteni!!!! Nekem is van ám Szigától plüssöm!!!:))))
SzigaSutaRudolf!:))) a nappaliban lakik, és minden este együtt nézzük a Tv-t, (meg KisRudolffal, meg BigNózzal, me sünökkel -Gerzson, Gerzsona, Bolyhos meg NevenincsNagySün- ) na és ezek csak az ágyon, földön lakók, a polcokon, meg egyéb helyeken lógokat fel sem tudom sorolni....
Lánykád egyszerűen GYÖNYÖRŰ!!!!!!! és olyan szeretettel fogja magához a maciját!!!! édessek együtt!:)
Lassank kezd rémessé válni a vározi vezetésem, mert állandóan rohanok valahova, és sokszor a kocsiban a piros lámpáknál kapok be egy-egy falatott..... merthogy máskor nincs rá időm.... mellettem az ülésen a felbontott vákuumcsomagolt sonka, sajt, banánhéj, mogyoró stb,stb, papírzsepi kéztörléshez, és a dugóban, araszoló sorban, lámpánál falatozok, vagy iszok.........
Minap egy habcsókba haraptam épp bele amikor váltott a lámpa... első voltam.. de nem tettem le!!! éhes volt mint egy állat, úgyhogy úgy kanarodtam, hogy közben egy hatalmas habcsók kikandikált a számból!
Borzalmas lehetett a látvány!
Párom azt mondta, hogy úgy néz ki az autóm belseje, mintha Garfield ide járna zugenni:))) (az üres papírokra, csomagolásokra célzott)
Jó reggelt Angyalkák!
Rejtőzködő üzemmódban olvasok minden nap, egyetlen egy napot sem szalajtok el, le ne maradjak. Végre lefényképeztem a sziga-macit, akik időközben már macik. A másodikat nem tömtem meg annyira, egy fejjel kisebb lett, mint a másik. Anyukám csak így csendesen, mellékesen megjegyezte: "Mint a kövér asszony szoknyája!" Dőltem a nevetéstől!
Elkezdtem másmilyen, egyszerűbb macikat is varrni az iskolai és ovis farsangokra tombolatárgynak. Körülnéztem a boltokban és 500 Ft alatt szinte semmit nem kapok, nem nagyon akaródzik sokezreket költeni, anyagmaradékom meg van otthon, így a vásárolt cuccok mellé viszek macikat, meg lehet majd más varrt állatokat is. Az első macinál megkérdeztem a fiamtól, örülne-e egy ilyen macinak, ha megnyerné, azt mondta igen. Arról jutott eszembe, hogy írtad sziga, milyen sikere volt a suliban a macijaidnak. Hátha ezeknek az egyszerűbbeknek is lesznek! Majd ha kihímeztem, azt is megmutatom.
borcsamama: Könnyesre nevettem magam az igazoltatós sztorin! Nem semmi lehetett! Nagyon kedves vagy a farsangi buli szervezéssel! Ha esetleg nekem is szólt az invitálás, még morfondírozok rajta, mert elég messze van és az út sem a legszuperebb kettőnk között. De gondolom van még időm jelentkezni, ha esetleg mégis mennék.
banyoc@: Te sem vagy semmi ezzel a sminkes vagy banyaruhás városi cirkálásokkal!
sziga: Te is vatelinnel tömöd a macikat? Én olyan gumósnak érzem benne a vatelint. Ez normális jelenség? Igaz a vatelinnel sem voltam megelégedve, legközelebb máshol veszem, ott régebben puhábbat kaptam, mint ez a mostani.
De aranyos vagy! Hiányzok valakinek....!
Pár nyuszis cuccal jöttem a napokban.
Sajnos az össznépi farsangból kimaradok, mert retttttentően messze lakunk.
Pedig kirúgnék a hámból!!!
Pénz szűkében bányarémnek öltöznék. Csak önmagamat adnám!
Beszámolót várok a buliról!!!
Csitar: igazából valóban nem odakapott, mert bő olajban sütöttem, hanem nagyon sötétre sült.
Nem volt gond a nyers tésztával, pláne miután rájöttem, hogy a kezem is belisztezem akkor nem lóg mindegyik újjamon egy komplett fánk:)
A második kelesztés nem nagyon akart sikerülni, de siettem is, mert az egyik ismerősömet meg akartam kínálni és már mennie kellett. Épphogy kész lettem:), de amúgy apróra szaggattam a gyerekek miatt. A második legkisebb pogácsaszaggatómmal. Kb. akkorára, mint amikor a mutató meg a hüvelyk újjadból kört csinálsz. Nórinak könnyebb a kisebb fánkokkal elbírni, mintha olyan klasszikus nagyokat csinálok.
Jelentem ma reggel azonnal ellenőriztem az állagát, így másnaposan is könnyű, finom, nem tocsog az olajban.
Ja igen, volt egy amit nagyon világosra hagytam, annak nem sült át a közepe, utánna márkicsit széthúzva tettem az olajba és tényleg pikk-pakk sül.
Fogok ilyent máskor is sütni, el sem hiszem, hogy nem megy rá az egész nap
Köszönöm a receptet!
A kuglófot is ki fogom próbálni.
Ügyes vagy !
Hogy tudtál dolgozni a nyers tésztával???
Milyen az állaga? Könnyű? Mindkét kelesztést a duplájára csináltad? Innen úgy tünik, mintha keveset kelt volna, vagy apróra szaggattad? Az alja akkor kap oda, ha kevés az edényben az olaj, egyébként csak sötétre sül. A színének egészen világosnak kell lenie, ha picit túl sül, nehezebb lesz és kissé kérges lesz a külseje. Ezeket én is a sok sütés alapján tapasztaltam ki.
Tádáááááááááááááááám .
Megsütöttem a fánkot! Tudom, hogy 18 óra után nem lehet ilyent feltenni, de még előtte fotóztam
Tényleg pillanatok alatt megsül, lett is pár aminek megkapta egy picit az alját.
A második képen meg végre letöltöttem a gépről, az a csúcsdísz amit Hanna vitt az osztály karácsonyfájára.
Szeretettel várlak Téged is, ugyanúgy ahogy a többieket. Mindjárt írók privit is.
Március 23. farsangi buli
Eira
Banyoc@
Sziga
Eszterlili
Bo rcsa
Sáfrány
Pogikata ?
Kisbogár ?
Kedves borcsamama!
Nem tudom, én nem vagyok túl aktiv tag, de esetleg én is szívesen benne lennék, a farsangolásban.Nagyon kedves vagy!Hű. milyen jó napot szereztetek a rendőröknek!Priviben megirnád, hogy hol laksz?
Jót nevettem a különböző sztorikon,köszönöm!
Sziasztok!
Borcsamama teljesen meg tudom érteni a fiad, mert hasonlót éltem át én is.
Csitarnak és Banyoc@nak lehet ismerős már a történet.
Szóval 97-t írunk épp várom első szem magzatom. Apukámat amióta az eszemet tudom bajusszal láttam majd, mikor nyugdíjazták szakállat is növesztett mellé, ez utóbbiért állandóan pöröltünk vele anyuval. No óriási kijelentést tett: "Ha megszületik az unokám levágatom a szakállam" nem hittük cikiztük is érte.
December 20-án meg is érkezett pici lányunk két napra rá a kórházi ágyon ülök a párommal (kezében a pici). Kopognak bekukucskál egy férfi, van itt szabad hely? Persze tessék választani válaszoltam, a szabad ágyakra mutatva. A 7. babát szülte a felesége. Lepakol, elmegy. Kis idő múlva megint kopognak. Bekukucskál egy férfi (a teljes feje látszott) Megkérdeztem: Kit tetszik keresni? A válasz: Szerinted ki a jó eget keresnék? A párom következő mondata: Nem ismered meg a saját apádat!? És nem....
Még annyi sose kérték a nyugdíjas igazolványát akkor a vonaton, ahogy jött hozzánk elkérték, nem hitték, hogy nyugdíjas. No ennyit a szakállról. Szerintem öregít.
Annyit írtok itt a fínomabbnál fínomabb fánkokról, kuglófokról, hogy már lassan a saját nyálamban fogok úszni!
Nem tudtok egy nullkalóriás, de nagyon fínom fánkreceptet???:))))))))))))
Sziasztok!
Folyik a könnyem a röhögéstől a leírtaktól! Köszönöm, hogy ilyen remekül elszórakoztattok!
A fánk sütés nem órákon át tartó munka!
10 perc összekeverés, majd kel, 15 perc a deszkára öntés, lapítás , szaggatás, újbóli kelés, 15 perc sütés!
A kelési időben meg mindent lehet csinálni, nem baj, ha kicsit túl kel.
Remélem sikerül a két lánynak és akkor a többiek is is nekiláthatnak, mert tényleg egyszerű.
van egy isteni kuglóf, amit mindig sütök: London kuglóf néven fút itt a neten.
Sziasztok!
Pillanatnyilag jó a dátum, aztán meglátjuk.Remélem akkor is jó lesz.
Hát most hanyadt estem a röhögéstől!!!!:))))))))
gyereknek ismerősnek tűnt az apja!:))))))))
szomszédok meg azt hitték, hogy lecserélted a férjed!:)))))))))
bár mondhatni, hogy szinte egy új pasid volt!:)))))))
Igen, elvileg jó a 23, meg is beszélem otthon.
No , ennek a jelmezes rendőrös történetnek folytatása is van, elmesélem, mert nekem még ma is hull a könnyem a röhögéstől ha eszembe jut.
Talán senki nem veszi rossz néven hogy szétoffolom a topikot, most olyan időszak van, hogy nem rondítok bele a karácsonyozásba.
Szóval hozzátartozik a dologhoz, hogy a páromnak világéletében, mióta ismerem mindig bajusza, majd később szakálla is volt, lényegesen nagyobb, mint a mostani, "öregemberes". A Piroska jelmezhez persze feláldozta, levágta, és idő kellett míg kinőtt. A kamaszodó gyerekeink ebből valahogy kimaradtak, nem látták az apjukat. Hétfőn a nagyfiam jön haza a gyárból ahova szakmai gyakorlatra járt akkor, és ahol a párom dolgozott.
-Képzeld anya, találkoztam a gyárban egy pasival, tiszta olyan volt mint apám, csak nem volt szakálla.
Szomszédok reakciója: - csak nem beteg a férjed, hogy valami idegen dolgozik a kertetekben napok óta?
Hát azon is visítva röhögtem ahogy itt vagy három hozzászólásodban ecsetelted az igazoltatásaidat, és egyéb sztorikat. Nem semmi lehetett, amikor a taxiból kint maradt az "anyóstaxi".
Örülök, hogy neked jó a 23.-a, Eira azt írta, neki is jó, most már csak a többiek nyilatkozatát várom.
Na, a recept végéhez hozzápaszírozta a búcsúszavaimat.
Ezért most megismétlem: )))
Küldök még pár hóemberes képet, csak hogy mára is legyen :)))Szép napot! Csak holnap tudok jönni! Kata
Sziasztok Tündérek!
Eira!
Igazad van, nem vagyok messze. Borcsamamától kérek még március 01-ig gondolkodási időt.
Borcsamama!
Kérek március 01-ig gondolkodási időt. Ha csak tőlem függne, már ott lennék!
Banyoc@!
Fiamnak van egy jó kis gyűjteménye ilyen jópofa képekből, a facebookon szerzi be.
Ez csúcs!!!! Tánconi a "fekvőrendőr" mellett :))))))
Sziga!
Tudom, nem tőlem kérted, de itt egy kuglófreci:
ElkészítésA tojások sárgáját addig keverjük a kristálycukorral, vaníliás cukorral, míg fehéredni kezd. Hozzáadjuk az étolajat és a tejet. A liszthez keverjük a sütőport, majd fokozatosan a tojásos masszához adjuk. Óvatosan, hogy meg ne törjön a habbá vert tojásfehérjét is belekeverjük. A kuglófformába (attól függ, hogy milyen kuglófformánk van – kivajazzuk, kilisztezzük, az enyémet nem kell) öntjük a tészta kétharmadát. A maradék tésztához hozzákeverjük az átszitált kakaóport, majd ezt a vaníliás tészta tetejére öntjük. Fogunk egy villát és a kétfélé tésztát összekeverjük, ettől sütés után márványos lesz a kuglóf. Előmelegített sütőben, középső sütőrács magasságon, 3-as fokozaton (gáz) sütjük, míg barnáspiros lesz (tűpróba!). A formában hagyjuk kihűlni a kuglófot, csak utána borítsuk ki tányérra. Tetejét díszíthetjük porcukorral, különféle cukormázakkal, marcipánnak, kinek-kinek gusztusa szerint. Küldök még pár hóemberes képet, csak hogy mára is legyen :)))Szép napot! Csak holnap tudok jönni! Kata
úúú a március 23 nekem eddig a legjobb!:) Addigra lefutnak a családi ünnepek, nézvanpok, szülinapok, vendégek, stb,stb, bár az még a gálaest előtt van, de nem gond, mert színpadpróba úgyis csak az est előtti utolsó vasárnap, és ha jól látom 23 szombat.
Engem kétszer igazoltattak, egyszer amikor már annyira terhes voltam a fiammal, hogy alig tudtam kipréselni magam a kocsiból, másodszor meg akkor amikor "ittasan" 60 helyett 105-110-zel rongyoltam végig a városon az éjszakában....... az durva volt, de rendesek voltak a rendőrök, és megúsztam........
2 éve farsangi buliba mentem taxival, hát a taxis nagyot nézett amikor meglátott....... amikor beültem eleve becsuktam a boszikalapom csúcsát az ajtóba, aztán abban a pillanatban jöttem rá, hogy a seprűm kint marad:))))) de kiszálltam érte
Elképzeltem a Párodat copfokkal, meg a rendőr arcát!:))) leglalább vidám esétjük volt nekik is:)
Látom Te sem unatkozol:)))
Valamelyik régebbi Praktika számban nagyon jó ötlet volt az ilyen zöldséges ládák felhasználására!
Komoly kis nyárikonyha berendezés volt kialakítva belőlük! akkor is nagyon sajnáltam, hogy panelban lakunk és nincs egy kis nyárikonyha szerű odúm! De most hogy olvastalak, és látom mivel tevékenykedsz bevillant, hogy a télen jöttem rá, hogy mekkora kincs a zsebkendőnyi erkélyem!
Helyhiány miatt egy csomó zöldséget/gyümölcsöt oda tettem ki és rájöttem, hogy mennyire jól bírták! Azóta gondolkozom, hogy különösebb anyagi ráfordítás nélkül hogyan tudnák oda valami megfelelő tárolót készíteni, hát most mankót adtál a kezembe a mandarinos ládikákkal!
Igaz nyáron bűn meleg, forró az erkély, de ősztől tavaszig nagyon jó tároló hely lenne.
Fánksütés nálam törölve
1. baromi macerás
2. elrontani tudom csak a kelt tésztákat
3. DIÉTA VAN! szó sem lehet ínycsiklandozó frissen sült, szalagos, porcukors édességről:(((((((((((
Üvegek: már évek óta elrakom őket, és én is mindenből ha lehet az üveges verziót veszem meg:)
Biztos nagyot nézne:)))
Általában fellépésre otthon szoktam felkészülni.. mármint sminkelni, hajat előkészíteni, ruháimat meg viszem magammal....
NAmost, a szimpadi smink közelről brutálisan erős, úgy néz ki az ember mint egy elfuserált hímkurva (bocsi) ráadásul a hajam is meg volt már csinálva,csillivilli csörgős homlokpánt, csillámlakk.....
Hát ne tudd meg hogy néztek rám a szembe jövő autósok, meg a piros lámpánál a mellettem várakozók!:) Néhány embernek olyan rémület volt az arcán, mintha ufót látna, viszont az egyik autós, egy fiatal srác, annyira édes volt!:)
Meglátott megrémült, magához tért, elmosolyodot, jobb hüvelykujját felfelé mutatta, hogy OK, majd elmutogatta, hogy "írd le a telefonszámod":)) közben neki már zöld volt:))) jól leududálták szerencsétlent!!:) (lehet, hogy azt hitte, hogy fiú vagyok????:)))))
Sunshine: fogalmam sincs!!! jól emlékszem? ugye neki kérték meg a kezét karácsonykor???? -ha keverem valakivel akkor bocsi-
.....és tömegbalesetet okozok az úton, mert aki meglátja hogy egy hastáncos egy haldokló rendőr mellett táncol, az biztos árokba borúl!:) majd megjön az erősítés szirénázva, villogva, engem meg lecsuknak csoportos emberölésért, hatóság elleni erőszakért!:)))
Bevallom, hogy anapokban én is vettem még karácsonyi díszeket! nem lehetett ott hagyni! hiszen ollllan occcsóóó vóóót!:)))))
Sziasztok!
Én tudomásul veszem, ahogy a többség dönt.Egyenlőre csak március 4.-én estére van program, igyekszek megoldani, ha tudom a dátumot.Ha még sem, akkor úgy is szólok. Innét is va busz, majd megérdeklődök.Lakhely megírása privátban, ha érdekel valakit. Azt javasolnám még, hogy kora délutánra tegyük, esetleg délelőtt elkezdve, és akkor még egy későbbi indulással netán haza is lehetne utazni, és nem lenne gond az alvás.
Szép estét Lányok!
Mivel most már teljes a káosz, így csinálok egy listát azokról, akik jelezték hogy szeretnének jönni.
Aki esetleg kimarad, vagy ezután dönt úgy hogy eljön az másolja be ezt a listát a hozzászólásába, írja hozzá a saját nevét. Ugyanilyen módon ki is tudja törölni magát bárki. Remélem olyan nem lesz.
Március 23. farsangi buli
Eira
Banyoc@
Sziga
Eszterlili
Bo rcsa
Ugye nem hagytam ki senkit?????
Kisbogár????
Pogikata???? Nem gondoltátok meg? Tudom Kata Te már írtad hogy a munkád miatt nem tudsz jönni.
Ljanka is nagyon eltűnt. Nem tudtok róla valamit?
csitar: előre akartam hozni a fánksütést holnapra, erre a Tescoban elfogyott az élesztő! Hát komolyan nem gondoltam, hogy ez slágertermék grrrrrrrrrrrrrr
Eira: van jóóóóóóóóó kuglóf recepted? Karácsonyra kaptam egy kuglófsütőt szilikonosat, most már illene kipróbálnom.
na, azért a lakóhelyed nincs elérhetetlen távolságban! 2 óra alatt itt a busz
lehet jönni személyesen megtekinteni a nagyérdemű gyülekezetet
Szép estét lányok!
Látom, alakul a buli! Tessék minden fényképezőgéppel dokumentálni, mert az otthonülő sokaság várja a híreket!
Minden érdekel: jelmez, tánc, étel, ital, süti, fánk sütés és fánk evés is!
Ezt a két képet a fiam szerezte.
Az első kép címe: CSAK EGY MARADHAT!!!!
A másodiké: FŐ A NYUGALOM!!!
Borcsamama ez a farsangi jelmezes rendőrös sztori mekkora volt, hát én is sírtam a nevetéstől, de gondolom Ti is akkor.
Elképzelem Banyoc@-ot is mikor megállítja a rendőr és egyből erősítést is kér rádión még az szivszélütés előtt, majd miután banyoc@ kimagyarázza helyzetet (lévén talán már a farsangi szezon lecsengőben), engesztelésül hastáncot lejt a biztos úraknak.
Én holnapra vagy utánra tervezem a túrósfánkot, majd beszámolok milyen lett, de mikor mondtam, hogy csinálok a héten fánkot mindenki szeme felcsillant,amikor mondtam, na nem olyat azért volt egy pici csalodá, én láttam, így rendes fánkot is csinálni kell valamikor.
Ja képzeljétek vettem egy karácsonyi ablakdíszt fából, egy díszes hullócsillag, elemes, mert van olyan ablak ahová hosszabítóval lehetne csak világítóst rakni, de azt nem akarom a sok zsinoron bukdácsolni, így lett elemes.
fánk készítésénél a tojás nagyságát is kalkuláljátok bele, 6 db esetén nem árt figyelembe venni
Lábatlannak szinte ugyan ez a receptje, 4 evőkanál cukor kell bele és kiegészítve reszelt citrom héjjal és aszalt gyümölcsökkel - lábatlannak meg azért hívják, mert hasonlít a sváb kuglófra
ha formában sütöd és túl nő a formán az a lába, ezt viszont csak tepsibe öntötték és így nem "nőtt" lába sütés közben
Majkati drága, számíthatsz bölcsességemre azt azért elárulom neked így, titokban, hogy letagadok néhány tucat évet
Sziga várlak - a többi testvérke merre?
Borcsamama én nem így képzeltem a tanulást majd a tanoncok dolgoznak, én csak tanítok + eszegetek, iszogatok egy kis diétás ezmegazt időpont ügyileg nekem bármelyik megfelel
Eszterlili is elérhető távolságban lakik, halihó!! remélem tervezed a farsangolást?
Banyóca jelmez megszavazva - az sem lenne utolsó, ha a táncruhádban igazoltatna a rend őre
Semmilyen gondot nem okoztál, inkább feladtad a leckét, hogy mi lehetett az oka, hogy ennyire nem sikerült.
Általában csak olyan receptet szoktam ajánlani, amit már jól ismerek, ha mégis keres valaki olyat, amit nem csináltam, de van nekem, mindig mellé írom, hogy én még nem készítettem.
Nagyon kíváncsi leszek, hogy Szigának és Borcsamamának hogy fog sikerülni.
Én is sütném, ha jönnének a kicsik, de most nem készülnek.
Sziasztok farsangoló karácsonyi lányok:)
Látom, sokakat elszólít a mindenapi teendó, ritkábban járunk errefelé, jómagam is. De azért olvasok rendszeresen, nem szeretnék lemaradni:)
A fánksütéssel én is kacérkodtam, a hétvégén sütöt a szomszédasszony, így ihletet kaptam. Elolvastam a szakácskönyvet a fánksütésről, ledobtam a hajam, hogy ez többórás meló (legalább kettő mindenestül), aztán elnapoltam. Pedig már évek óta szeretnék csinálni. Edig azért nem álltam neki, merthogy olajszagú lesz a lakás, no ezt a hülyeséget feladtam, most már csak időügyileg kell rákészülni. MOndta is a férjem, hogy már semmi sem a régi, megváltoztak az idők, manapság ilyen hosszadalmas munkákkal nem időzíik senki a konyhában, legalábbis felénk.
De! Jött a Praktika, abban olvastam a túrófánk receptet, lehet, hogy ez lesz az első fánkpróbálkozásom;)
Manapság ilyesmivel foglalkozom ->
ezeket a mandarinosládákat szeretném szépen lefestegetni, elkezdtem lecsiszolni, meg egy kicsit festegetni.
Illetve benéztem a spájzba, méregdrága olajaim megavasodtak, úgyhogy kimostam az üvegeket, és várom a százéves Eira iránymutatását majd a nyáron, hogy hogyan lesz ezekben majd fűszerolaj;)))
(Egyébként erre is jó a mosogatógép, kézzel sose mostam volna el az olajos üvegeket tisztára. Akinek nincs, és üvegeket megmentene ilyesmi célra, szerintem nyugodtan kérje meg egy mosogatógépes ismerősét erre a műveletre! Illetve aki befőzőcskézne tavasszal-nyáron-ősszel, az is gyűjtse az üvegeket, én pl. ha vásárolok, sokszor választom az üveges kiszerelést tubus vagy műanyag flakon helyett - mustár, majonéz, de más konzervek esetén is, ha van üveges variáció, inkább amellett döntök - már ha az összetevők bogarászása után elfogadhatónak tartom:)))))
! Köszönöm a brokkolis tészta receptjét, hétvégén volt sikere!:)
Igen, jól gondolod Kisbogár, Tolna megye.
Most, hogy így végigegyeztettem a hétvégéket és a beírásokat, egyetlen olyan lehetőségünk maradt, amire senki nem írta azt hogy neki nem jó, ez pedig a
március 23.-a.
Mit szóltok hozzá? Jó lenne ha mindenki válaszolna!!
banyoc@, gyere nyugodtan jelmezben, biztos hogy igazoltatni fognak a rendőrök.
Mi egyszer mentünk úgy farsangi bálba hogy itthon beöltöztünk, a párom mint Piroska /két nagy copffal, masnival/ vezette az autót, én mellette hálóingben, csipkés főkötővel mint nagymama, hát persze hogy igazoltattak.Se előtte, se utána soha, csak pont akkor. Mit ne mondjak, hullott a könnyük a röhögéstől.
Kedves Csitar!
Nem akartam ekkora gondot ezzel a fánkkal. Akkor én bénáztam vmit. Meleg volt végig míg készítettem. Egyetlen egyet még megpróbálok kevesebb tejet tenni hozzá. Sajnos ezen a hétvégén biztosan nem lesz rá módom. Köszi a segítséget!
Borcsamama
Köszönöm a meghívást, ha te Banyócához vagy közel akkor Dél-Dunántúlra gondoljak? Nálunk most kezdenek az események sokasodni így én nem hiszem, hogy útrakész vagyok. Szerintem is az lenne jó, ha te mint házigazda mondanál egy időpontot, esetleg egy pót időpontot kettőből már tudni kell választani. Így túl sok dátum lesz a végén.